Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-07 / 262. szám
i ÜNNEPI MELLÉKLET 1981. november 7. O Területünk társadalma a közelmúltban méltatta Boksay József akadémikus, a kárpátontúli festőiskola egyik megalapítója születésének 90. évfordulóját. (Fotó Kovács Alfréd) Kolhozunk élenjáróinak egy csoportja ellátogatott Moszkvába, a Népgazdasági Vívmányok Kiállítására. Ott, az állattenyésztés csarnokban egy haladó jószágtartási módszerre figyeltünk fel. A tam- bovi terület állattenyésztői ismertették a jószág szabadon tartásának előnyeit — mondotta Ambrus Lajos, a Határőr Kolhoz elnökhelyettese, az USZSZK érdemes zootechni- kusa, amikor arra kértem, árulja el, honnan, kitől származik ennek az eljárásnak az ötlete (a Határőr Kolhozban már szép eredményeket tudnak felmutatni ezen a téren). — Akkor úgy döntöttünk, hogy meghonosítjuk ezt az újítást. Segítőkészség A Határőr Kolhozból szakemberek utaztak a tambovi- akhoz, majd pedig a kerületünkkel versenyben álló Belgorod területre. Orosz barátaink készségesen segítettek a haladó módszerek megismerésében, elsajátításában. A Határőr Kolhoz lett kerületünkben az első gazdaság, mely áttért a jószág szabadtartására. Azóta már a Kirov Kolhozban is utat tört ez ez új eljárás. Mindez az internacionalista együttműködésnek köszönhető, melynek megnyilvánulásaival számos más gazdaságban és vállalatnál is találkozhatunk. Kerületünknek a gazdasági életben elért eredményei — a termelési kapcsolatok bővülése révén — testvérnépeink segítőkészségét, összefogását tükrözik. S egyúttal a szövetségi köztársaságok, országrészek^ területek, kerületek kollektíváival fenntartott baráti kapcsolatok ápolására sarkallnak bennünket. ^ Évről évre szilárdul, szerteágazóbbá válik barátságunk a Belgorod területi belgorodi kerület és a Csernovci területi hlibokei kerület dolgozóival. E baráti együttműködés szélesítése és ápolása szerves részét képezi a dolgozóink, a kollektívák körében kifejtett nevelő munkának. A kerületi pártbizottság minden téren ösztönzi az alapfokú párt- szervezetek erre irányuló tevékenységét. Versenyszerződések A baráti kerületek pártbizottságai és az egyes munkaegyüttesek minden évben szocialista versenyszerződéseket kötnek egymással, s ennek alapján munkálkodnak a pártfelvázolások valóra váltása érdekében. A szerződések aláírásakor rendszerint küldöttségcserékre kerül sor. Ilyenkor nemcsak az eredményekről, a tennivalókról esik szó, hanem a problémákról is. A szerződésekben konkrétan rögzítik, mivel tudnak segíteni egymásnak. Nemegyszer történt meg, hogy orosz barátaink az építőanyag beszerzésében, a vetőmagalap kiegészítésében működtek közre gazdaságainkkal. A belgorodi építészek állattenyésztőkomplexumot terveztek az Ukrajna Kolhoznak. KerüleVannak események, amelyek minél mélyebben merülnek el a múló idő tengerében, annál elevenebben élnek. Ezek közé tartozik területünk felszabadulása is, ami harminchét év távlatából is fényesen ragyogja be mindennapjainkat. Felemelkedésünk azzal a nappal kezdődött, amikor a szovjet csapatok testvéri küldetésüknek eleget téve megérkeztek Kárpátontúlra. Ha néha visszagondolok a V. Bereznij-i kerületi Tihij- ben eltöltött éveimre, amikor ott voltam néptanító, még ma is kínzó keserűség és fájdalom feszül bennem. Ez a hegyek ölében megbújt apró település 1944-ig csak a szenvedést és a nyomorúságot ismerte. Sokan még kenyeret sem láttak azokban az években. Az emberek is rongyotünk dolgozói pedig kocka- és terméskövet, zúzalékot szállítottak belgorodi versenytársaiknak, csaknem minden évben segítenek a munkaerőhiány okozta nehézségek leküzdésében a halaszthatatlan mezőgazdasági munkálatok idején. Rendszeresen találkozunk a testvéri szocialista országok szomszédos kerületeinek képviselőivel. Például a magyar- országi Szabolcs-Szatmár megye fehérgyarmati járásának küldöttsége több napot töltött a Kommunár Szovhoz- ban, ahol a teraszos gyümölcstermesztéssel ismerkedett. Magyarországi barátaink gazdag tapasztalattal rendelkeznék e termesztési mód terén. A küldöttség tagjai a Kommunár Szovhozban jártukkor hasznos észrevételeket tettek, különösen a fák metszésével kapcsolatban. A magasabb hagymatermés elérését biztosítja a magról vetett vöröshagyma termesztésének az a technológiája, melyet széleskörűen alkalmaznak a rákóczifalvi Rákóczi Termelőszövetkezetben. Kerületünk Határőr és Októberi Győzelem Kolhozában kilátásba helyezték a rá- kóczifalviak élettapasztalatának messzemenő tanulmányozását és gyakorlati alkalmazását. Fehérgyarmati vendégek A baráti kerületekkel ápolt kapcsolataink nem csupán a gazdasági életre terjednek ki. Igen jelentős a párt-, a tanácsi, a szak- és a komszo- molszervezetek munkájában szerzett tapasztalatok kölcsönös cseréje. A fehérgyarmati járási pártbizottság munkatársai például nagy érdeklődéssel ismerkedtek kerületi pártszervezetünknek a belső pártmunka terén szerzett tapasztalataival. Egyre bővülnek, terebélyesednek művelődési kapcsolataink is. Már hagyomány lett, hogy ünnepélyes keretek között értékelik ki a kerületek, vállalatok, mezőgazdasági nagyüzemek versenyének eredményeit. Az internacionalista szocialista verseny l «... győztesét megillető vörös zászlót az Aranyősz kerületi ünnepén, illetve barátsági esten, nagygyűlésen vehették át a Határőr, az Októberi Győzelem Kolhoz, illetve a Mezőgép fehérgyarmati gyáregysége, továbbá más gazdaságok, vállalatok képviselői. A kulturális kapcsolatok azonban nem szorítkoznak csupán az ünnepi rendezvények megtartására. Barátaink az új szovjet szokások és ünnepek meghonosításában szerzett tapasztalatainkat is tanulmányozzák. A belgorodi kerületben a vinohradovóiak példájára megrendezik az Aranyősz ünnepét, a rendjelviselők összejövetelét stb. A kulturális kapcsolatok fejlődését szolgálják a műkedvelők kölcsönös vendégszereplései is. Dolgozóink szívből tapsoltak a belgorodi kerületi Munka Vörös Zászló-rendje- les Frunze Kolhoz műkedvelő együttesének, a kassai Zeli- zár ének- és táncegyüttesének, a fehérgyarmati járás túristvándi citerazenekará- nak. A belgorodi kerületben .viszont nagy tetszéssel fogadták a Tiszántúli Vegyiüzem énekkarának műsorát. A fentiekben csupán ízelítőt adtunk abból a munkából, melyet kerületünkben az internacionalista barátság ápolása terén fejtenek ki. Ezek a példák arról tanúskodnak, hogy a testvéri együttműködésnek, mely kiállta az idő próbáját, nemcsak múltja és jelene, hanem jövője is van. Új formákkal gazdagodva tartalmasabbá, teljesebbé teszi életünket, segíti a még szebb eredmények elérését a ragyogó kommunista jövő felé vezető úton. Ljubka Emma, a Kommunizmus Zászlaja c. vinohradovói kerületi lap helyettes szerkesztője nulók szakirányú képzéséről. Szép eredményt ért el a modern oktatási eszközök használatával a Lenin nevét viselő 15-ös középiskola. Itt működik a 120 gyereket befogadó Orion tanuló filmszínház. Társadalmi vezetősége, amely a felsőbb osztályosokból áll, filmbemutatókat, versenyeket, látogatási konferenciákat szervez. P. lírám Kijev jubileuma Az idén méltatják Kijev fennállásának 1500. évfordulóját. A nevezetes dátumra a kárpátodtúliak is készülnek. A Kárpátontúli Faipari Termelési Egyesülés vállalatai eredeti ajándéktárgyakat készítenek a jubileumra. Az Ukrajnai Bútor- tervező Intézet jóváhagyta a V. Bicskiv-i, a V. Bereznij-i, a dov- hei és rahovói mesterek mintáit, s már folyik is. sorozatgyártásuk. Ecsettel írt krónika sak, elhanyagoltak, magukba zárkózottak voltak. Sok tanítványom télen is mezítláb járt az iskolába, a legtöbb családból pedig a tél beálltával felváltva jöttek a gyerekek, mivel mindössze egy pár csizma volt otthon. De ma már mindez csak történelem. A kunyhók helyén új, sok- ablakú házak épültek, s megváltoztak az emberek is. Amikor néhány évvel ezelőtt Ti- hijben jártam, nemcsak a falura nem ismertem rá, hanem az emberekre sem. A tihiji emberek zöme régen még azt sem tudta, hogy a környező hegyeken túl olyan emberek élnek, mint ők maguk. Ma hazánk különböző egyetemein és főiskoláin szereznek végzettséget a távoli település fiataljai. Új világ épült itt a felszabadulás óta, s nagy örömömre szolgál, hogy mint képzőművész, kezdettől fogva krónikása lehettem minden születő újnak. Láttam, hogyan változtatja meg az ember a tájat, épít mind magasabb házakat, gyárakat, üzemeket, kultúrházakat és iskolákat, s mindezzel együtt miként alakul át ő maga is. S úgy hiszem, számunkra sem lehet fontosabb és megtisztelőbb feladat, mint megörökíteni és felmutatni ezt a lendületes fejlődést, bemutatni azokat, akik odaadó, lelkes munkájukkal járulnak hozzá nap mint nap szovjet társadalmunk gyarapításához. így jelentek meg fokozatosan képzőművészetünkben is az új témák, az ipari tájak, s azok az élenjárók, akik termelési sikerekkel országos hírnévre tettek szert. Magam is többször megfestettem például Ladányi Hanna és Pitra Jurij neves kukoricatermesztők portréit, de rajtuk kívül még megannyi ismerős és ismeretlen került a vásznaimra azok közül is, akik soha nem vittek véghez magas kormánykitüntetéssel méltatott kortársaikhoz hasonló tettet^ ellenben kötelességüknek mindenkor teljes felelősséggel, tudásuk és tehetségük legjavát adva tettek eleget. Mindig a közösségi embert, a szépség hordozóját, az öröm megteremtőjét kerestem, azt az embert, akinek munkája nyomán szárba szökken a kalász, gazdag gyümölcsöt érlelnek a fák — egyszóval megteremti mindazt az értéket, melyekre szükségünk van mindennapi életünkben. S itt szeretném megjegyezni, hogy Szovjet-Kárpátontúl művészetének mindenkor jellemző vonása volt a társadalmi érzékenység. Ez pedig abból adódik, hogy az alkotókat a dolgozó néppel való mélységes együttérzés hatja át, a legfontosabb feladatuknak mindenkor a társadalom céljaival azonosuló, s érte minden nehézséget vállaló dolgozó ember segítségét tekintik. Ez az érzékenység teszi aztán lehetővé, hogy művészetünk egyesítse magában mindazokat a törekvéseket, amelyek a fejlődés korlátlan lehetőségeit hordozzák magukban. A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 64. évfordulóját nem sokkal felszabadulásunk jubileuma után méltatjuk. Büszkén mondhatjuk ezen a forfadalmi ünnepen, hogy Kárpátontúl az elmúlt közel négy évtized során olyan utat tett meg, amelyhez hasonlót hiába is keresnénk. Ma az itt élő soknemzetiségű dolgozó nép jövőjében töretlen hittel építi és gyarapítja hazáját, váltja valóra azokat a grandiózus feladatokat, amelyeket pártunk XXVI. kongresszusa tűzött ki. És számunkra, képzőművészek számára sem lehet fontosabb feladat, mint megörökíteni ezt a lelkes és lendületes alkotó munkát. Koczka András, a Szovjetunió Képzőművészeti Szövetségének tagja, az USZSZK érdemes művésze. Az SZKP XXVI. kongresszusa az állattenyésztést kiemelt ágazatnak jelölte meg. Továbbfejlesztésének, a hatékonyság növelésének legfőbb tartaléka a takarmányozás javítása. Képünkön: az Uzshorodi Kerületi Keveréktakarmány-gyártó és Sertéshústermelő Gazdaságközi Egyesülés sztrumkivkai takarmányüzeme, mely évről évre több malac- és hízótáppal látja el az állattenyésztő telepeket. Testvérlapunk, a Szovjetunió Kárpátontúli területén megjelenő Kárpáti Igaz Szó munkatársainak összeállítása a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 64. évfordulóján. Munkasikerek dicsérete az Aranyösz ünnepen Áz összefogás ereje Filmek az iskolában 830 kópiát tartalmaz azi ungvári városi közoktatási \ filmtár, s ezeket gyakran ü használják a megyei központ iskolái. A tanárok munkáját 5 korszerű oktatófilmek segí-1 tik, amelyek a fizika, kémia, I biológia, történelem, irodalom 1 és más tantárgyak tanításá- nál nélkülözhetetlenek. Szeptemberben új alkotá- | sokkal egészült ki a filmtár: § Lenin életét és forradalmi : munkásságát bemutató film, j érdekes újdonságok a természetvédelem területéről, a • munkára nevelésről és a taKÁRPÁTI » IGAZ SZ0 KM