Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-29 / 280. szám
1981. november 29. O Interjú Veres Pál szexológussal Veres Pál orvos mindany- nyiunk közvetlen ismerőse, hiszen szellemes, de nem bántó, hanem segítő szándékú válaszait a Magyar Ifjúság című lap orvosi rovatából ismerjük már. Mikor megpillantom a fiatalok gyűrűjében, mégis meglepődöm. Válaszai alapján sokkal fiatalabbnak gondoltam. Peregnek a kérdések a művelődési ház ifjúsági klubjában, s nyílt okos szó mindig a válasz. Ha valaki éretlen módon a malackodás felé kanyarítaná a szót, megszégyenítő pontossággal talál a riposzt, s újra komolyra vált a beszélgetés. Rengeteg az érdeklődő, még az ajtóban is állnak. Csak sokára fogy a kíváncsiság áradata. Érződik: olyanról szólnak a szavak, amit talán egymás közt sem mernek megbeszélni a tizenévesek. A lassan hazaszállingózó fiatalok csoportjai között ülünk le beszélgetni. — Mit szól doktor úr a hatalmas érdeklődéshez? — Megszoktam már. Nálunk ugyanis nem fogamzás- gátlás van, hanem fogalmazásgátlás. De fordítsuk komolyra a szót. A szexualitás még ma is tabu. A legtöbb családban csak akkor van róla szó, ha már baj van. Nem őszinték a szülők, mert annak idején velük sem voltak őszinték. gyerekek megtanulják az iskolában biológiából az emberi test felépítését, de ez nemcsak biológiai probléma, mint ahogy nem is csak orvosi kérdés. Tudnak valamit a szexualitásról, de nem tudják hogyan, mikor és milyen körülmények között éljenek vele. Mondok egy nagyon egyszerű példát. Néhány szexológus kollégámmal évek óta szeretnénk megjelentetni egy könyvet a nemi élet technikájáról, de nem sikerül. Félre ne értsen, nem pornográfiáról, hanem egy használható kézikönyvet. Mert egymás boldoggá tételét is tanulni kell és azt hiszem, ehhez nem kell Önnek bizonyításként elromlott házasságokat citálnom. És bármilyen furcsán hangzik is ez, de a fent említett dolgok, a kiegyensúlyozott érzelmi élet, a beteljesült boldog szerelem termelési tényező is. Jobban dolgozik egy fiatal, ha kiegyensúlyozott ... — Akkor mégis miért nem jelentetik meg azt a könyvet? — Nem merik kiadni. Tulajdonképpen nem is tudom miért. Pedig a könyv készen van. Én voltam ezer, meg egy KISZ-parlamenten. Itt elmondják, hogy nincs a fiataloknak lakása, nehéz az elhelyezkedés, de sehol sem mondják el, hogy annak a fiatalnak, akinek nincs lakása, vagy aki még diák és kollégiumban él, nincs igazi szerelemre lehetősége sem, mert nem tudnak a kedvesével kettesben maradni. De mondjuk legyenek fiatal házasok, Amiről még ma sem beszélünk Van, amiről nem beszélünk. Nem jön szóba társaságban, családban, pedig már lassan iskolai tantárggyá szelídül ez a „kényes” téma is. Családi életre nevelés. Hát lehet ezt tanítani? Hiszen nemzedékek nőttek fel anélkül, hogy tanulták volna, hogyan szeressen a lány, hogyan születik anyának gyermeke, hogyan közeledjen férj az élete párjához. Felnőttek valóban, s a boldogságot nem ismerő asszonyok szipógását, a borba fojtott kielégületlenségét, a megesett lányok történeteit kevesen ismerték, könnyen feledték. Ha egy-egy családi perpatvar, felborult házasság, kikapós férj, vagy féleség közszájra került, a gyökerekkel senki sem törődött. Vajon ma jobb a helyzet? Valóban tudjuk egymást szeretni? Őszintének, sőt szabadszájúnak hitt világunk valóban megengedi, hogy nyíltan beszélgessünk a szerelemről? AT szerelemről, amibe a vonzalom, a rokonszenv, a lelki kapcsolat mellett, teljessé téve az érzést, ott a testi kapcsolat, a szexualitás is. Hová fordulhat az ember, ha ebbéli gondjai támadnak? S mi a kapcsolatokat megrontó konfliktusok oka, gyökere? Már*a „kényes” téma körüljárása nélkül is bátran mondhatjuk: a tájékozatlanság. Országos lapok, és legtöbbször ifjúsági lapok állandó rovata az „Orvos válaszol”. Itt jeligésen tárulkozik ki az, aki úgy hiszi, a bajára választ már nem talál. De az is kérdés, hogy csupán orvosi probléma-c az. ami itt, ezeken a hasábokon teret kap. akkor sem biztos, hogy teljesek a lehetőségeik. Sokan mondják, hogy ott a természet lágy ijle . . . nos én ebben a megoldásban nem hiszek. Mert van higiénia, vannak zavaró tényezők l.. szóval nem. Nem értem, hogy az ilyen fiatalok miért nem mehetnek föl egy szállodába. De nem napi háromszáz forintért, hanem tisztességes költségekért, hiszen ők nem átutazó külföldi .turisták. — Veres doktor nem fél attól, hogy rásütik: szervezett prostitúcióra biztat? Hiszen amit itt elmondott, azon bizonyára jó néhányan felháborodnak majd ... — Tévedés! Ami most van, az a prostitúció! Mert az éjszakai pillangók bemehetnek a szállodába. Ök leteszik a jattot és kész. Ök leteszik a pénzt, őket már ismerik . . . De aki nem pénzért, de tiszta szerelemből tenné ugyanazt, az mehet olyan körülmények közé, ami Őszintén szólva nem emberhez méltó. Szinte sajnálni való, amikor felnőtt, sőt korosabb emberek kégliznek. A Rákóczi térről (a „szajha-partról”! a fővárosban ne is beszéljek. Ez a prostitúció! — Az Elet és Irodalomban nem is olyan régen egy tollforgató ember a régi piroslámpás házakat sírta vissza. Arra hivatkozott, • hogy itt „hivatásosaktól’ tanulhatták meg a fiatalok a „szerelmet” ... — Ez amellett, hogy embertelen szemlélet (mert a nő szempontját nem veszi figyelembe), egyszerű érzéketlen szolgáltatássá degradálja az érzelmeket, teljesen hamis kép is. Az ottlévő lányok nem a szerelmet tanították! Ök csak a gyors üzletre törekedtek. Mondhatnám, az ember még fel sem öltözött és a „pillangó” már újból kereste a pénzt. A többi őt nem érdekelte. Hát ez lenne a szerelem? ... Aztán az ilyen ember, aki itt tanulta úgymond a szerelmet, mikor igazi érzelemmel találko?ik, tönkreteszi a partnerét. Régebben az asszonyok többségének sanyarú kötelessége volt a házaséletnek ez a része, és egy életen keresztül fogalma sem volt a szerelem valóban tartós és tartalmas örömeiről. Csak remélem, hogy ma már másképpen van, hiszen itt legtöbbször frigiditás az eredmény. — Nem nyilvánosházakra van itt szükség, hanem arra, hogy a fiatalok megismerjék a szerelem minden szépségét, és amikor testileg és lelkileg is érettek hozzá, akkor éljenek nemi életet. Akkor, amikor ismerik és vállalni tudják egymást. Nem szabados, felelőtlen kapcsolatokkal kell tönkretenni egymás életét. Mert az ilyen kapcsolatból született gyermek élete igazán nyomorúságos lesz. Nem anyagilag, hanem érzelmileg, lelkileg. A gyermek aztán Igazán nem tehet arról, hogy milyen színvonalú kapcsolatból született. — ön szerint lehet az ilyen dolgokról egyáltalán őszintén beszélni? A nyilvánosság elbírja azt? A gyerekek megbeszélhetik ezt a szüleikkel? — A szülőket kell először „nevelni”. Nagyon nehéz dolog ez, nagyon nehéz, de nem- mondhatunk le róla. Persze csak azt a gyereket veszik komolyan otthon, aki partner mindenben és ez persze a gyereken is múlik. Partner a munkában, a családi munkamegosztásban helye van, s így lehetnek jogai is. Persze nincsenek illúzióim, bizonyára igen kevés még az igazán demokratikus belső szellemű család. — Nehéz róla beszélni és nehéz kérdezni is. Nem a téma „kényes”, hanem o társadalmi konvenciók, szokások teszik kényessé. A családi szokások is. Nem illik róla szólni. Persze nem lehet a szülők magatartását sem általánosítani, de az a benyomásom, hogy a mai szülök mindent a tiltással akarnak elintézni. A kapcsolatokat az anyagi jólét biztosításával rendezik, nem beszélgetnek a gyerekkel, csak ellátják mindennel és közben tiltják azi általuk rossznak tartott dolgoktól (sokszor érvek nélkül) a gyerekeket. És persze a „tiltott gyümölcs” mindig édesebb ... Kevés a „szövegelés” a családban. Az én időmben (ugye, milyen szép. megszökött sztereotípia), nos, szóval az én időmben — pedig én nem egy jobb polgári családban, hanem egy szobakonyhában nőttem fel — ebédhez le sem ülhettünk, hozzá sem kezdhettünk addig, míg az apám nem nyelte le az első falatot. Én nem mertem úgy beszélni az apámmal, pedig egyszerű melós volt, mint a lányom velem. — Nem rosszak ezek a mai gyerekek, csak nagyon szá- badszájúak. Állandóan használják az „ízes” kifejezéseket. Persze csak a szájuk „szabad”. Még a kérdezésnél sem igazán bátrak. A trágár-. Ságból bizony le kéne faragni! Persze az az igazság, hogy a szexuális életre nincsenek is jó kifejezések, elfogadott szavak, legfeljebb latin jelzők. Ebből is látszik, hogy mekkora volt a prüdé- ria a múltban a kérdéssel kapcsolatban. — ön szerint milyen lehetne a felvilágosító munka? Milyen lehetőségeik vannak önöknek, illetve a témával foglalkozó szakembereknek? — Nagyon kell ezzel vigyázni. Mert, mint mondtam, ez nemcsak orvosi, vagy pedagógiai probléma, hanem egy komplexebb feladat, Ugyanakkor az iskolában^ de az egy osztályba járó gyerekek sem egyforma fejlettségűek. Csak egy évben születtek, de alkatilag egészen mások. Még van, aki gyerek, de van, aki már — legalábbis -fizikai értelemben — felnőtt testtel rendelkezik. Tehát szinte testre szabottan kell a felvilágosító munkát is végezni. TÓTH BÁLINT: Elszakadnék tőled Elszakadnék tőled, de tükrös szép arcod visszatart. Most úgy állunk mi szemben ketten, akár a víz s a part. Elszakadnál tőlem, de arcod csak arcom tükrözi. Mint futó víz színén ragyognak a part hű fűzei. — Felhangzik gyakran a gúnyos megjegyzés, hogy „kóbor szexológusok" járják az országot __ — Nos én azt mondom, hogy ha nem veszünk tudomást egy problémáról csupán azért, mert „kényes” kérdés, attól még a probléma létezik és a hallgatás, még ha szemérmes is, nem segít. Két vagy három évvel ezelőtt egy debreceni orvosegészségügyi tanácskozáson felszólalt egy illetékes. Kifogásolta, hogy az egészséges életmódra, a táplálkozásra, az egyéni higiéniára nevelés propagandaanyagaihoz van pénz, a helyes szexuális életre nevelés anyagaihoz nincs... — Ügy gondolom, ez olyan, mintha kiírnánk a nyíregyházi kórházra, hogy a reumatológia, a belgyógyászat dolgozik, de fogat hűzni és szülni csak a hetedik ötéves tervben lehet. — Hiszem, hogy a mai fiatalok kezében a megoldás. Talán ők majd őszintébben tudnak már ■ élni lehetőségeikkel, tudnak majd a szabadság és szabadosság között helyesen választani. Antal István Fényes Beck Vilmos: Térdelő nő PÁSZTOR EMMA: Hogyan lettem Hét személyből álló család voltunk. Szüleimnek volt annyi kis földje, hogy abban dolgozott az egész család. Édesapám igen szorgalmas, dolgos, józan természetű ember volt, de a legnagyobb szorgalom és beosztás mellett is láttunk igen szűkös napokat. Az az év már jónak bizonyult, ha az adó kifizetése után jutott egy-két darab télikabát, vagy csizma a nagyobb testvéreimnek, mi kisebbek pedig mindig az ő kinőtt holmijaikat kaptuk. Az én édesapámnak soha nem volt adóhátráléka, sem adóssága. Ha valahogy • összejött egy kis pénz, az adósság kifizetése volt az első. Nem így édesanyám! Ö mindig földet szeretett volna vásárolni, még adósságra is. Ha hallotta, hogy valakinek eladó földje van, nógatta édesapámat: járjon utána. Mikor már nagyocska lettem és én is szerettem volna új ruhában járni, meg kicsit szépítgetni a lakást, mondtam is édesanyámnak, pokollá teszi az életünket ezzel a földvásárlási szándékával. De ő mindig azt mondta: értetek teszem. Gondoljatok csak bele az életbe, akkor megértitek. Ti azt még nem veszitek észre, hogy akinek nincs földje, annak a máséban három holdat kell megművelnie egynek a terméséért! Ilyenkor aztán el-elgondol- koztam a világ dolgain. Fiatalkorunkban azért nélkülöztünk, mert szüléink a mi érdekünkben vesznek földet. Amikor mi lépünk a helyükbe, mi is folytatjuk — a mi uverekeink érdekében. Tovább okoskodtam: miért is van ez így? Valamennyi ember egyformán lép az életbe, de az egyiknek birtok jut, a másiknak pedig egy talpalatnyi sem, csak a munka. Én, a kis egyszerű eszemmel úgy képzeltem el, az lenne az igazságos, ha a földműveléssel foglalkozó családok közt a családtagok számától függően osztanák fel a földeket. Ha valamelyik családnak nem lenne utóda, vagy kevesebb létszámúvá 'válna, mint annak előtte, akkor átadnák oda a földet, ahová éppen szükséges. így töprengtem én el akkor a világ dolgain. ★ Aztán lassan a felnőttek sorába és sorsába értünk. Arra az időre estek a második világháború előszelei. Bátyáim is bevonultak katonának. Napról napra rosszabbodott a helyzet. Szidtam, aki a háborút kitalálta. Lemondással, testilelki szenvedéssel teli évek váltották egymást. 1945-ben új korszak kezdődött országunkban. Nem máról holnapra, de fokozatosan, lassan megindult az élet. Az is bekövetkezett, hogy a nagybirtokokat felosztották azok közt, akik megművelték. Az új földtulajdonosok között akadtak olyanok, akiknek nem volt fogatjuk, vetőmagjuk. Falunkban ezek az emberek voltak az elsők, akik megalakították a tsz-t. Ha őszinte vagyok, egyáltalán nem volt szemet gyönyörködtető látvány a területük. Igazság szerint sok volt a föld a taglétszámhoz, no meg ők sem szakították el a hámot. Ez a tsz 1956-ban feloszlott ugyan, de azok az emberek, akik tagjai voltak, később mint életük legszebb éveiről meséltek az ott töltött időkről. Édesapám 1950-ben váratlan hirtelenséggel meghalt, én akkor már csak súlyosan szívbeteg édesanyámmal éltem. Volt egy kis megtakarított pénzünk. Édesanyám szokásához híven újra nógatott, vegyünk részemre egy hold földet. Te nem tarthatsz fogatot — mondta —, kiadnád feles művelésre, így biztosítanád az életed fenntartását. Én nem akartam vásárolni, mert abbén az időben már nem telekkönyveztek. A végén mégis az ő akarata teljesült, és tizenkétezer forintért vettünk egy hold földet. Ezt igen megbántam. Édesanyám betegsége súlyosra fordult, állandó orvosi kezelésbe került, én meg a vétel miatt igen nehéz anyagi helyzetbe, öt hónap múlva, édesanyám halála után, gondolkozhattam : hogyan tovább? Az anyai tanácsot megfogadva, feles művelésre adtam azt a pár holdat, csak egyet tartottam meg saját művelésemre. A mezőgazdaság nagyüzemi átszervezésének híre akkor már végigfutott az országon. Rádióból, újságból, jövőjáró emberektől hallottuk, hogy a Nagy-Alföldön már mindenütt megalakult a tsz. 1969 egyik december eleji reggelén hozzánk is megérkeztek az agitálok. Én testvérbátyámmal az udvarban laktam. Az agitálok mindig KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
