Kelet-Magyarország, 1981. november (41. évfolyam, 257-280. szám)
1981-11-24 / 275. szám
XXXVIII. évfolyam, 275. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. november 24., kedd A tárgyalóasztalnál: Leonyid Brezsnyev és Helmut Schmidt Űj formák a nyíregyházi Ságvári lakótelepen. Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke Helmut Schmidt- nek, az NSZK szövetségi kancellárjának meghívására vasárnap este hivatalos látogatásra Bonnba érkezett. Brezsnyevvei együtt érkezett a nyugatnémet fővárosba Andrej Gromiko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere és Ivan Arhipov, a Minisztertanács elnökének első helyettese. Kíséretében vannak Andrej Alekszandrov és Anatolij Blatov, az SZKP KB főtitkárának tanácsadói, Leonyid Zamjatyin, az SZKP KB nemzetközi tájékoztatási osztályának vezetője, valamint több más vezető személyiség. A szovjet államfő fogadtatására a köln-bonni repülőtéren megjelent Helmut Schmidt kancellár, Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter és több más nyugatnémet vezető politikus. geket, majd Schmidt kancellár társaságában fogadta a tiszteletére felsorakozott díszalakulat parancsnokának jelentését. A Szovjetunió és az NSZK himnuszának elhangzása után Brezsnyev és Schmidt ellépett a díszzászlóalj előtt. (Folytatás a 4. oldalon) gyed tizenegy előtt érkeztek meg a Gymnichi-kastélyból, a szovjet államfő szálláshelyéről a kancellári hivatal épületéhez. Leonyid Brezs- nyevet, továbbá Andrej Gromiko külügyminisztert és Ivan Arhipovot, a Miniszter- tanács első elnökhelyettesét Helmut Schmidt szövetségi kancellár és Hans-Dietrich Genscher külügyminiszter köszöntötte. Brezsnyev üdvözölte a fogadtatására megjelent nyugatnémet politikai és gazdasági vezető személyiséÚj ABC-áruház épül Nyíregyházán, a Marx téren a SZÁÉV kivitelezésében. (Gaál Béla felvétele) Fokozódó hústermelés Magyar pártküldöttség Moszkvában A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága meghívására Németh Károly- nak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának vezetésével ma magyar pártküldöttség utazott Moszkvába. A küldöttség tagjai: Varga Gyula, az MSZMP Zala megyei Bizottságának első titkára, Gyeb- rovszky Andrásné, a Habselyem Kötöttárugyár vezér- igazgatója, a Központi Bizottság tagjai, Petrovszki István és Varga István, a Központi Bizottság osztályvezető-helyettesei. A küldöttség búcsúztatásán a Ferihegyi repülőtéren jelen volt Vlagyimir Pavlov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. Németh Károly vezette magyar pártküldöttség hétfőn megérkezett Moszkvába. A Seremetyevói repülőtéren a vendégeket Andrej Kirilenko, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a KB titkára, Ivan Kapitonov, a KB titkára és más személyiségek fogadták. A fogadásnál jelen volt dr. Szűrös Mátyás moszkvai magyar nagykövet is. Kozmuvelodesi aktíva Mátészalkán A közművelődési párthatározat végrehajtásának tapasztalatairól és a további feladatokról tartottak értekezletet november 23-án Mátészalkán a járási és városi úttörőházban. Az aktíván a járás községeinek tanácselnökei, a város intézményeinek és üzemeinek vezetői, valamint a közművelődési intézmények szakemberei egyeztették azokat a teendőket, melyek a jövőben a közművelődési munkában az egyes területek vezetőire várnak.---------- -----------1 Szabolcs-Szatmár megyében negyvenegy termelőszö-1 vetkezet, három állami gazdaság, az állatforgalmi és hús-1 ipari vállalat, valamint kistermelők foglalkoznak sertés- í tenyésztéssel. A megye sertésállománya pedig eléri a 431; ezret, amiből 270 ezer a kistermelőknél hízik. Vasárnap este megtartotta az első, nem hivatalos jellegű eszmecserét Leonyid Brezsnyev és Helmut Schmidt. Ebbe a két külügyminiszter, Andrej Gromiko és Hans-Dietrich Genscher is bekapcso- lódött. Mint Schmidt kancellár távoztában az újságíróknak elmondotta, a nem hivatalos jellegű beszélgetésen mindjárt a központi témát, a fegyverkezés és a leszerelés kérdéseit érintették. A kancellár nem volt hajlandó részletekbe menően ismertetni az eszmecserén elhangzottakat, de hangsúlyozta: igen örül, hogy módja van a részletes tárgyalásra az SZKP KB főtitkárával. Hétfőn délelőtt 11 órakor Bonnban, a szövetségi kancellári hivatalban megkezdődtek Leonyid Brezsnyev és Helmut Schmidt tárgyalásai. Leonyid Brezsnyev és a kíséretében levő szovjet személyiségek röviddel háromneBrezsnyevet hétfőn katonai diszpompával, ünnepélyesen fogadták Bonnban. Mellette jobbról Schmidt NSZK kancellár, mögötte balról Genscher NSZK külügyminiszter és jobbról (félig takarva) Gromiko szovjet külügyminiszter. ____________________________ (Kelet-Magyarország telefotó) Nem egy gazdaság fel is számolta a sertéstenyésztő ágazatát. Viszont az új technológiák — főként az ISV — és épületek, berendezések terjedése nyomán ismét fellendült a tenyésztési kedv, jövedelmező lett az ágazat. A termelőszövetkezetek 1982 végéig 12 ezer 660 férőhellyel bővítik sertéstelepeiket, amelyek kétharmadát még az idén átadják. így a nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezetben 2160-nal, a nyírtassi Dózsában 1800-zal, a tiszaberceli Bessenyeiben 1600-zal növelik a férőhelyek számát. Több szövetkezet 500—600 sertés hizlalására alkalmas „ólakat” épít. Jövőre készül el a jármi Alkotmány Termelőszövetkezetben a szakosított telep, s hasonlóan 1982 az átadási határideje a tiszavasvári Munka és a nagyecsedi Rákóczi Termelőszövetkezetekben is a telepek bővítésének. Mindemellett a sertéshizlalás gazdaságosságát mutatja, hogy egy kilogramm értékesített élősúly-gyarapodásra átlagosan négy és fél kilogramm tatormányt etetnek a megyei gazdaságokban. Ennyit ír elő a Mezőgazda- sági és Élelmezésügyi Minisztérium is. A nagyobb hányadot kitevő kistermelői sertésállomány a tavalyihoz képest hár- romezerrel csökkent. Viszont október végéig az ál- latforgalmi és húsipari vállalat 4768 vemhes kocasüldőt adott el a kistermelőknek, így az elkövetkezendő hónapokban várhatóan ugrásszerűen emelkedik majd a háztáji sertésállománya, (sb) A termelőszövetkezetek állatállománya az elmúlt évihez viszonyítva 3300-zal emelkedett, s jelenleg több mint 118 ezer sertést tartanak. A növekedés annak a következménye, hogy a gazdaságok egyre több gondot, nagyobb figyelmet fordítanak, telepeikre, sok helyen új hizlaldákat építenek. Ez azért is fontos, mert jövedelmező állattartás csak higiénikus környezetben, korszerű körülmények között képzelhető él. A sertéstenyésztést pedig az elmúlt években nem sorolták a gazdaságos ágazatok 'közé, aminek egyik fő oka éppen a korszerűtlen, elhanyagolt telepek voltak Naponta 3400 folyóméter szövetet gyártanák az Ojpesti Gyapjúszövőgyár újfehértói gyárának szövödéjében. (GB) Megújult a tiszalöki zsilip Nem mindennapi munkával végeztek a napokban a Tiszalöki Vízlépcső és Hajójavító Üzem szakemberei: befejezték a duzzasztómű hármas számú gáttáblájának nagyjavítását. A speciális felkészültséget kívánó munka a nyár közepén kezdődött a búvárok tevékenységével; előbb el kellett zárni a vizet, utána emelték ki a gáttáblákat. A csaknem háromszáz tonna súlyú, 2400 négyzet- méter felületű táblát meg kellett tisztítani az évek során rárakódott törmeléktől, piszoktól, s következhetett az igen nagy óvatosságot követelő festés, felújítás. Ezzel egy- időben elvégezték a gépegységek karbantartását, és kicserélték a gáttáblát mozgató láncsort is. n tenyésztési segítő fejlesztések Szovjet—nyugatnémet csúcs Bonnban--------------------------------------------------------------------—-----------------------------------------Épülő megyeszékhelyen