Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-18 / 245. szám
m mmmikm melléklet Új módszer nyomában a debreceni klinikán Szülni — fájdalom nélkül A kismama, nyugodtan feküdt a szülőszobán. Ránézeti a gépre, s az írószerkezet által rajzolt görbéről látta, hogy éppen „fájása” van. A szülésznő szólt, hogy készüljön, hamarosan szülni fog. Az újszülött rövid idő alatt a világra jött. Az anya semmilyen fájdalmat nem érzett... Sok asszony bizonyára hitetlenkedve ingatja a fejét. Méghogy fájdalom nélkül szülni! Hiszen évmilliók óta élnek emberek és aki szült már, tudja, hogy min megy keresztül az anya, amíg gyermeke felsír. A biblia is arra tanította a hívőket: kínok közepette hozd világra gyermeked, hogy valóban át- érezd az anyaság felemelő érzését. De nem kell a vallásra hivatkozni, még nagy tudású orvosok is szilárdan hittek abban, hogy a szülési fájások elviselése szüksé- - ges, elkerülhetetlen, sőt üdvös velejárója az új emberpalánta életre kelésének. Érzéstelenítéssel már a középkorban is foglalkoztak. De az első orvosilag is megalapozott érzéstelenítést Bostonban végezte dr. W. T. G. Morton 1846. október 16-án. Nem sokkal később pedig döntő győzelmet aratott a szülési fájdalomcsillapításban dr. John Snow, akinek 1853-ban Viktória királynő megengedte, hogy kloroform érzéstelenítést vegezzer. rajta Leopold herceg születésekor A szakmai frontáttörés után óriási ütemben fejlődött a kutatás. Corning 1885-ben kutyákon hozott létre olyan érzéstelenítése, ámely nem az egész szervezetre, hanem csak a fájdalomérzés kikapcsolására hatott. Ez a megfigyelés ráirányította a figyelmet az epi- durális, vagy peridurális érzéstelenítésre, amelyet a sebészeti műtétek bizonyos fajtáinál széles körben alkalmaznak ma is. Akik mar szülő nőkön végeztek sikeres peridurá- lis érzéstelenítést, közülük Crawford és Abo- uleistv nevét kell megemlíteni. A hazai kutatók közül már 1955-ben Merényi Sándor, a Nógrád megyei kórház főorvosa eredményes szülési érzéstelenítésről számol be. S akik ma ilyen érzéstelenítést alkalmaznak, ár. Krasznai Péter és munkatársai a budapesti Péteríy Sándor utcai kórházban, dr. Caál József docens és munkatársai a Debreceni Orvostudományi Egyetem női klinikáján, továbbá a pécsi klinikán és az Országos Orvostovábbképző Intézet szülészeti klinikáján Budapesten. — Két gyereket már szültem, 1976-ban és ’80-ban, mindkettő nagy súlyú volt, s most a harmadikat már cúlhordtam. Féltem a szüléstől, ez tény. S akkor hívták fel a figyelmemet, akarok-e fájdalommentesen szülni. Kapva kaptam az alkalmon. Megindították a szülést, s hamarosan egy 3550 grammos kisfiam született. Szinte még most sem hiszem az egészet — vallja Kovács Fereticné, a debreceni női klinikán. Nevezetes dátum a szülő nőknek Debrecenben 1979 áprilisa. Ekkor alkalmazta a klinikán először dr. Caál József egyetemi docens a fájdalommentes szülésvezetést. Az elr telt két és fél év alatt több száz asszony kérte ezt a lehetőséget. De érkeznek levelek távoli falvakból is, hiszen csak az tudja igazán értékelni ezt a módszert, aki már szült korábban, s különbséget tud tenni. — A szülést, vagy egyes szakaszait lehet bizonyos fokig érzésteleníteni, de a peridurális anesztézia viszont olyan módszer, amely egyrészt a legjobban eleget tesz a szülésnél alkalmazható fájdalomcsillapítás iránt támasztott hármas követelménynek: ne legyen káros az anyára, a magzatra és ne befolyásolja a szülés előrehaladását, s ugyanakkor nemcsak részleges, hanem teljes fájdalommentességet biztosít. A fájdalmat szinte száz Ti r « .<* i Műszeres vizsgálat szülés előtt százalékosan kiküszöbölhetjük. A vajúdó rendszerint csak úgy vesz tudomást a „fájásról”, hogy a regisztráló készüléken a görbe formájáról látja a méhösszehúzódást, vagy a hasfalra tett kezével érzi a méh megke- ményedését. Most bizonyára nagyon sok terhes és szülő nő szeretné ezt a „csodamódszert” a kisgyermek szülésénél. — Szó sincs csodamódszerről — tiltakozik az orvos: — Nagyon szigorúak az alkalmazás feltételei. Ezt mutatja az is, hogy az országban mindössze négy intézményben vállalkoznak a módszer alkalmazására. Kizárólag csak akkor végezhetnek epidurális érzéstelenítést, ha erre a személyi és tárgyi feltételek maradéktalanul megvannak. Nézzük az elsőt. Kellenek a módszer alkalmazásában jártas orvosok. A csontos gerinccsatorna és a gerincvelő közötti rés (epidurális tér) felkeresése, ahová az érzéstelenitőt beadják, komoly szaktudást és nagy gyakorlatot kíván. A Debrecenben vezetett több száz ilyen szülés is igazolja: technikai hibától nem kell tartania a szülő nőnek. Ugyancsak a személyi feltételekhez tartozik, hogy ebben az érzéstelenítésben jártas szülésznő nélkül sem lehet hozzákezdeni az alkalmazáshoz. S ami a tárgyi feltételeket illeti, a szülést folyamatosan ellenőrzik műszerekkel is, ez 3 vonatkozik az anya és a magzat állapotára J és a szülés előrehaladtára és be kell szerezni az érzéstelenítés kivitelezéséhez szükséges i speciális eszközöket, gyógyszereket. S a fájdalommentes szüléshez ez még min- ] dig csak az alapot adja. Kivétel nélkül min- | den esetben megkérdezik az anyát, akarja-e ! ezt a módszert? S akkor következnek a nő- j gyógyászati, belgyógyászati és egyéb yizsgá- i latok. Tökéletes szív- és érrendszeri műkő- j dés szükséges; ritkán ugyan, de előfordulhat, I hogy a hátgerinc deformálódása miatt nem j egyértelmű a hely, ahová az érzéstelenitőt j beadhatják. S az is kizárja az alkalmazást, ha a bőrfelületen valamilyen sérülés, fertőző j elváltozás van. — Én tulajdonképpen nem ismerem a szü- i lési fájást — mondja Vargáné Hunyadi Éva a női klinikán. — Mindkét fiamat így szültem, jó óra alatt meglett mindkettő. De aijii lényegesebb, hogy fizikailag nem vett igénybe a szülés. Négy napja született a második gyerekem, délben; utána a szülőszobán ebédeltem, este zuhanyoztam, ültem, s nem volt semmi probléma. — Én pedig a második szülésem után hat hétig alig álltam a lábamon — szól közbe Kovács Ferencné. — A mostanit pedig észre sem vettem. A sima szülések mellett a komplikált, rendszerint császármetszést vagy más műtétet igénylő beavatkozásokat is végzik epidurális érzéstelenítésben. Nem kell elaltatni az anyát — s így a magzatot sem fenyegeti az altatás esetleges veszélye —, hanem helyi érzéstelenítéssel érik el, hogy az anya nem érez fájdalmat, s úgy emelhetik ki a méhből a magzatot. Így ki lehet küszöbölni az anyára nézve is az altatás káros következményeit. Természetesen mindenki viszolyog a fájdalomtól, így van ezzel az anya is, akinek esetleg hosszú órákon keresztül kell vajúdnia, amíg az újszülött világra jön. A fájdalom kiiktatása nemes orvosi feladat. Albert Schweitzer szerint: „Egy társadalom leikéről majdnem mindent elárul, hogyan bánik a beteg emberrel: kiszolgáltatottságban hagyja-e vagy magához öleli. (Idézett mű, 1979/4.) Maradéktalanul igaz ez a terhesekre, a szülő nőkre is. — Találtunk egy olyan módszert, amelyet elsősorban a programozott szüléseknél alkalmazunk. Megbeszéljük a terhessel, mikor jöjjön be és ha minden feltétel adott, megindítjuk a szülést. S ha a szigorú elvek is maradéktalanul érvényesülnek, fájdalom- mentesen végezzük a szülést. Hangsúlyozom, csak és kizárólag akkor vállalkozunk erre, ha úgy ítéljük meg, hogy sem az anya, sem a magzat állapotát, sem a szülés menetét nem befolyásolja károsan. Van másfajta érzéstelenítési eljárás, amelyet a szülés különböző szakaszaiban segítségül hívhatunk. Minden esetben a biológiai adottságok szabják meg a követendő módszert. Ha a fájdalommentes szülést tökéletesen végzik, teljesen veszélytelen. De mivel nagy gyakorlat és technikai apparátus szükséges hozzá, ma még csak a vezető intézmények vállalkoznak rá. Igaz, évmilliók óta szülnek az asszonyok, statisztika szerint másodpercenként három újszülöttel gyarapszik földünk. Sok milliárd nő átélte már a szülést, de ha ezt lehet, szeretné mindenki fájdalom nélkül végigcsinálni. így már éknényszámba megy. Amíg azonban a személyi és tárgyi feltételek nincsenek meg mindenütt, marad a hagyomány. Tóth Kornélia 1981. október lg—' L SZABOLCS-SZATMÁRI EMBEREK Amennyit tettem, annyi voltara Megegyeztünk dr. Szalgníai. Barnabás Állami díjas múzeumigazáatóvai, hogy még az írott szó kedvéért sem magázódunk. Három évtizedes lassan az ismeretség, megcsúfolnánk a barátságot távoltartó magázással. A Báthori István Múzeum irodájában beszélgetünk. Valamikor a múzeumnak kijelölt toronyszobában találkoztunk. Később a tanács tornyából a kultúrházba költözés után, annak négy kis szobájában beszélgettünk sokat. Zsúfolt volt az is, mint most az iroda. Ám most túl az ajtón, egy turistacsoport az ország egyik jegyzett, rangos múzeumával ismerkedik. — Sikeres ember vagy? Tudom, hogy a kérdés így furcsa. Emlékszem, hogy egy szalmafonatos szatyorral jártál, és az a szatyor mindig kincsekkel volt tele. Talán akkor csak te hitted, hogy igazi múzeumot szervezel, alapítasz Nyírbátorban. Azóta nemcsak ez a múzeum igaz. Tucatnyinál több a kitüntetésed, felsorolni is sok lenne mindet. Állami díj, a Munka Érdemrend arany fokozata, Nyírbátor város kulcsa és díszpolgársága. Elismernek. Befogadtak. Szeretnek. Huszonegy önálló köteted, kiadványod, félszáznál több cikked, tanulmányod . jelent meg, rólad is számtalanszor írtak, lexikonokban szerepelsz. Mégis: sikeres ep|^ bernek érzed magad? — Nem .jó a kérdés. Nem az a fontos, hogy sikeres-e az ember, hanem az, hogy önmagával képes-e elszámolni. Én nem élnék másként akkor sem, ha újra kezdhetném ezt a hatvan évet. És még most is úgy érzem, hogy rengeteg a dolgom. írnom kell, szerveznem. gyűjtenemr Szerencsés ember vagyok, mert a családon kívül is mindig voltak barátaim, társaim, segítőim. Persze vannak az ember életében ellendrukkerek is, de az idő dönt. Amennyit tettem, annyi voltam. — A legtöbbet Nyírbátorban, Nyírbátorért tetted. Igaz, ez eh/alasztnatatJan attól, amit a magyar kultúráért és a közművelődésért tettél. Mit jeient neked Nyírbátor? — Hívtak. Pestre, Pécsre, Nyíregyházára. Nagyobb múzeumok igazgatójának, á minisztérium múzeumi főosztálya munkatársának. Maradtam. — Mit jelent az ember életében a táj? — Táj nincs emberek, emlékek és értékek nélkül. A táj mindezek ismeretét jelenti, és ez az ismeret az embernek ad egy belső tartást. Különben sohasem voltam idegen itt. Bereg vármegyében, Ilosván születtem. Éltünk Gulácson, Polgáron, Szilágynagyfalu- ban és Újtikoson. Ez a kör a szűkebb haza. Tanultam Polgáron, Mezőkövesden, Nyíregyházán és Hajdúböszörményben. Messze sohasem kerültem el, csak egyetemistaként később, Debrecen után Pécsre. — Minden iskolám adott valamit. Álmodoztam arról, hogy képzőművész leszek, aztán filmrendező szerettem volna lenni. Nyíregyházán sportoltam. Szenvedélyem lett a fényképezés, számos levelezőlapképem került forgalomba. — Az életrajzod is majdhogynem regény. Vácra kerültél egy rövid időre, itt a bőrintarziával ismerkedtél meg. Egy év után már szabadalmat fogadtak el tőled. A fel- szabadulás után voltál közigazgatási gyakornok, alispáni titkár, Nyíregyházán vármegyei aljegyző, majd Nyírbátorban járási jegyző, kihágási büntetőbíró, iparhatósági biztos. Sorolni is sok. — Mindenütt tanultam valamit. A Nyírbátorral való találkozásom azonban meghatározó volt. Szilágysomiyón találkoztam először Báthori-emlékekkel, itt a Báthoriak városában éltem. Nyíregyházán és itt is Bessenyei kört szerveztem, zenekart alapítottam, amikor a dohánybeváltóba kerültem könyvelőnek, parkot rendeztem, grafikákat készítettem, felelevenítettem, amit a bőrintarziáról tudtam. Felvettek tagnak a képző- művészeti szövetségben, 1952-ben pedig rajztanár lettem. Nos ennyi az „előélet” a múzeumig. Persze tanultam közben. Tanítói képesítést szereztem. És később is mindig tanultam valamit. Történelem és rajzszakos tanár lettem, 1967-ben bölcsésztudományi doktorátust szereztem. — Mi a tanulás? — Rendszer. Fegyelem. Életforma. Egy idő után képesség arra, hogy szervezett formák nélkül is tanuljon az ember. Nekem a készülődés volt. — A megtalált hivatásra? — Igen. Nem álmodtam én ilyen múzeumot még akkor, de értékek vesztek volna el, ha nem gyűjtök. Támogatást kértem és kaptam a tanácstól. Később a tudományos munkámhoz kaptam ugyanígy támogatást Nyíregyházáról. Debrecenben az egyetemtől, és sok barátomtól. Visszatérvén: elhatároztam, hogy falumúzeumot szervezek. Ez volt az a bizonyos szalmaszatyros korszak. Néhányan megmosolyogtak a hátam mögött? Lehet, de kinőttük a toronyszobát. Ki kellett nőni ezzel a történelmi háttérrel, Bátorliget csodálatos élővilágával... Itt múzeumnak kellett lenni. 1955 májusában nyílt meg az első állandó kiállításunk. Nagy eredmény volt. Felfedeztek minket a szakemberek. Támogatást kaptam a munkámhoz. — Aztán „megszerezted” a romos minorita kolostort, ezt a nagyszerű műemléképületet, amit átvenni mindenki félt volna, önkényes lakókkal veszekedtél... — Igen, így mondták, hogy „megszereztem”. Állandó lázban eltűnj akkor, Kértem, kilincseltem,, alkudta'm. tárgyaltain. Nem magamért. 1961 novemberére befejeződött a restaurálás és megnyitottuk az első itteni állandó kiállításunkat. — Más talán azt mondta volna, hogy révbe ért.. — Gyűlt az anyag. Egyre inkább ismertem, és egyre inkább vallott nekem a táj, vallottak az emlékei. Ezt mind rendszerezni kellett. Készültem a doktori disszertációmmal is, de ezzel egy időben rendszeresen publikáltam Egy gyűjtemény önmagában nem múzeum. Az értékeket fel kell tárni, közkinccsé kell tenni, hogy hassanak az emberekre, hogy a ma élőkre hasson, amit a régiek létrehoztak ... — Szenvedély? — Hivatás. Szenvedély nélkül legfeljebb rossz mesterember leimt vaíakh Áz igazán jó -mesternek szenvedély-e- is-1 gr -munka. / ncn — Legtöbbször Nyírbátorról és környékéről írtál. — Itt éltem, itt élek. Gyűjteni kezdtük a népi kismesterségek emlékeit, műhelyeket vásároltunk. Megszerveztük immár az országhatárokon túl is rangos nyírbátori zenei napokat. Sok öröm ért. Nyírvasváriban Vasvári-emlékkiállítást szerveztem, gyűjtöttem üzemtörténetet, a Tanácsköztársaság történelmi emlékeit. Gyűjtés közben érzem, hogy mennyire más a rangja most a múzeumnak, a múzeumi munkának, mint amikor elkezdtük. Ez már a kisugárzó hatás, ez már az eredmény. A múzeum rangja az is, hogy sikerült hazahozni a * nyírbátori reneszánsz padsorok egyikét. Gazdagodott a képzőművészeti gyűjteményünk. Farkas Eszter, nyírbátori származású festőművész hetven- képe! ajándékozott a múzeumnak. Naffi: értékű művekből1 rendeztünk»időszaki l^tlf^pkat. — A kitüntetéseid mondatják, hogy az elismerés sem 'maradt el. Igy erZed te is? — így. Bár nem szoktarh léltárt készíteni. Mindig volt munkám, ds lehetőségem is' mindig volt a munkához. Kedvem és erőm még mindig van, ez a legtöbb, amit az ember elmondhat, amit egyáltalán elérhet. Más oldalról: szó volt arról, hogy többször hívtak, talán rangosabb állásba, nagyobb városba. Biztosan van valami része az elismeréseknek is abban, hogy ,hű maradtam Nyírbátorhoz és a megyéhez. Magamhoz maradtam hűséges ezzel. Állami díj, Munka Érdemrend arany fokozat. Nagy ünnepek az ember életében, de öröm egy meleg hangú elismerő levél, egy kolléga gratulációja is. Éppen úgy, mint a többi kitüntetés. Nem azért, mert van, hanem mert a holnaphoz adja a biztonságot, a hitet, hogy kell az, amit csinálok. A doktorrá fogadásom ünnepélyében benne élt az a munka, amit tettem. Éjszakák és nappalok. Amikor Nyírbátor város kulcsát kaptam meg, akkor arra gondoltam, hogy a várossá alakulásért a magam eszközeivel én is megtettem mindent. Amikor a város díszpolgárává avattak, akkor arra gondolhattam, hogy nem volt hiábavaló a hűség sem. Azt hiszem, nem szégyen bevallani, hogy jólesett meghatódni is olykor. Erőt ad ez a tervekhez,,a következő feladathoz. — Terveid? — Nyírbátor népi építészetéről írok tanulmányt, azt akarom befejezni. És természetesen gyűjteni akarok tovább, folytatni akarom, még hathatósabbá szeretném tenni a tudományos kutatómunkám, szeretnék egy önálló múzeumi évkönyvet megjelentetni. Hát ezek a legfontosabbak most. — Nem vagy fáradt? — Nem. Szerencsés ember vagyok, akinek a munkája egybeesett a szenvedélyével, akinek a lakhelye egybeesett a megtalált otthonnal, akinek úgy telt az élete, hogy mindig volt minek örülnie is. Bartha Gábor
