Kelet-Magyarország, 1981. október (41. évfolyam, 230-256. szám)
1981-10-18 / 245. szám
Egy hatvanéves nyíregyházi hetilap nyomában Színház és sajtó A Móricz Zsigmond Megyei Könyvtár 1969-ben Farkas Margit összeállításában kiadta a megyei sajtó bibliográfiáját. A 69 oldalas füzet három olyan folyóiratot ismer, amelyik szorosabban véve nyíregyházi színházi kérdésekkel foglalkozott. Az 1906/7. színi évadban naponta megjelent Színház c. lapról közelebbi : fődomásunk nincs, mert a jelzés szerint közkönyvtárakban nem lelhető fel. Ugyancsak ebből az évből egy, a „színházi évadban rendszertelenül” jelentkező Színházi Újságról is van híradás: ennek a 3—40. számai a Széchényi Könyvtárban hozzáférhetők. Szerkesztője Vajda Dezső volt. És, szintén Színházi Újság a címe annak az 1914-ben kiadott, hetenként háromszori megjelenést bejelentő folyóiratnak, amelyiket Darvas Henrik szerkesztett. Erről a Hunek-féle városi monográfia is megemlékezik; csak a 12—13. számának OSZK-beli meglétéről van említés. Érdekes, hogy éppen most került elő egy újabb, nagyrészt színházi lap, olyan, amelyik Farkas Margit összeállításában sem szerepel. Nem lehet mondani, hogy teljesen ismeretlen. Az 1930- ban megjelent monográfiacikkben, Barna János felsorolásában nem szerepel az általa nyilvántartott sajtótermékek között, viszont néhány lappal előbb, ugyancsak Barnának egy másik cikkében, Vertse K. Andor munkásságának ismertetése közben említi, hogy ő volt a TISZA c. lap szerkesztője. Énríik néhány most felbukkant száma bepillantást engedhet abba, hogy hat évtizeddel ezelőtt a színházi élet miképpen serkentette a vállalkozókat lap indítására. Tavasztól — őszig A folyóirat meglévő néhány számának előzményei, folytatásai az akkori Nyírvidék lapozgatása közben kialakulnak. Ez 1920. április 10-én ismerteti a készülő lap tervét. Eszerint a veimként választott folyónévvél is jelezni kívánják „azt a magyar érzést és kultúrprogra- mot, amelynek érdekében zászlót bontottak. A folyóirat azt a régen ásítozó űrt akarja pótolni Nyíregyháza város és Szabolcs vármegye társadalmi életében, amely a színházi és művészeti életben már régóta fennállott.” Az első szám április 18-án jelent meg, majd folyamatosan, minden következő vasárnap; egymás után 16 számról van megbízhatónak látszó híradás a Nyírvidék- ben, augusztus 1-ig. Július utolsó napjaiban eltávozott az addig itt játszó Kiss Ar- pád-féle társulat; nemsokára Kisvárdán kezdenek hathetes szerepléshez. A soron következő vasárnap, 8-án a TISZA már nem jelent meg, hanem — jellemzően — összevont szám érdekfeszítő tartalmát jelzi, későbbre. Sőt, kissé kétségbeesett szervezési ötlettel úgy tervezik, hogy Tisza címmel új irodalmi társaságot alakítanak Nyíregyházán és ennek lesz majd ez a „hivatalos orgánuma”. A nyári csönd azonban nem kedvez egyik tervnek sem: megjelenik még ugyan a 17 —18—19. szám, augusztus 22 -29-én, illetve szeptember 5-én, de a továbbiakról már semmi hír, csak néma csend. A címet így írják: T«I*S*Z«A, tehát egy-egy ponttal a nagybetűk között. Ez egybeolvasva ténylegesen a folyó nevére utalhat. A lap alcíme: „színházi, művészeti és társadalmi hetilap”, s így ■ a közbeiktatott pontok mást is eszünkbe juttathatnak. Alighanem igaza lehet annak a régi nyíregyházi olvasónak, aki a cím betűiben rövidítéseket vél fölfedezni. Mivel a lap témakörei: a társadalom, az irodalom, a színház és az atlétika (azaz sport, de annak is az elegánsabb formája), — máris készen a betűszó. Az ilyen játékos címképzés egyébként nem ismeretlen szokás: még az első világháború előtt alakult és máig fennáll a Fészek nevű művészklub, a festők, építészek, szobrászok, énekesek és komédiások egyesüléséből. Ami e lap keletkezésének előzményeit illeti: az ellen- forradalom uralomra jutását követő idegen megszállás 1920 márciusában ér véget Nyíregyházán. Egyszerre fellendül a vállalkozási kedv minden téren. Így a szellemi munkatársak között egy-egy lap alapítása, indítása formájában. Ilyen ez a TISZA is; ennek megszűnte után Vertse K. Andor még ugyancsak 1920-ban indítja meg, majd Bodó László társaságában, névvel is megjelölt szerkesztőként, a szintén kérészéletű ABC (Ábécé) c. lapot. Ez utóbbi szerepel is Farkas Margit bibliográfiájában, bár példányaira nem bukkant rá. — És szintén 1920-ban, a Nyírvidék május 16-i számában kapunk híradást arról, hogy hamarosan megjelenik a Déli Újság c. politikai napilap, amelyik mindig déli 12 órakor kerül majd az utcára. Nem sokkal később már hivatkozik is a Nyírvidék a dr. Prok Gyula szerkesztésében megjelent Déli Újság cikkeire. Közelebbit azonban erről a lapról sem tudunk egyelőre. (Jó lenne, ha kedves olvasóink is segítenének a pontosabb adatok megszerzésében: akár úgy, hogy visszaemlékezéseik megírásával tudósítanának a lapról, vagy úgy, hogy a megőrzött példányok ismertetésével, esetleg köz- gyűjtemények számára való átengedésével, eladásával segíthetnék városunk régi életének pontosabb megismerését.) Ki a kedvenc? Nem kell különösebben elcsodálkoznunk azon, hogy magán a címlapon csepei Zoltán Béla szerepel felelős szerkesztőként. A régi szabolcsi családból származó, jómódú jogász Zoltán Béla a lap finanszírozója volt, a cikkek írásában nem vett részt. Vertse az indításkor még a Nyírvidék helyettes szerkesztője, valószínűleg ezért nem olvashatjuk a ne- .vét a címlapon; maga a szerkesztőség címe, a Széchenyi u. 9. szám: a Nyírvidék címe, ugyanott van a Jóba nyomda is, ahol ezt a hetilapot is nyomják. A Vertse által használt Diogenesz vagy D. szignó egyébként közismert volt a nyíregyházi olvasók előtt: másutt is ezekkel élt. A 16 oldalas, színes borítólappal megjelenő hetilapnak a nagysága valamivel kisebb, mint a mai Szabolcs- Szatmári Szemle. A vékonyka füzetek, az 1920-as időknek megfelelően gyenge minőségű papíron, sok-sok hirdetéssel jelentek meg. Az előttünk fekvő hét füzetből megismerhetjük a szerkesztői célkitűzés megvalósulását. A színházi részt vehetjük előre. Nemcsak azért, mert e napokban várjuk a nyíregyházi önálló színtársulat bemutatkozását, hanem azért is, mert megállapítható: éppen ez a témakör vonzotta annak idején az olvasókat, a lap vásárlóit. Minden szám közli az itt játszó színészek heti műsorrendjét, majd közli a színdarabok várható szereposztását, igen részletesen. Nem foglalkozik darabismertetéssel, még kevésbé foglal állást az elmúlt napok előadásainak bírálatával, vagyis a műsorújság szerepét töltötte be a 16 oldalas Tisza 6—7, színházzal foglalkozó lapja. Nagy helyet foglal el azonban a ki- adói-szerkesztői furfang eredményeképpen rendezett „színházi kedvenc verseny”. Előbb a színésznők kerültek sorra, később a férfiak. Mivel csakis a lapban nyomtatott szavazólap-szelvénnyel szabad — aláírással ellátva! — szavazni, ezt a szándékot csakis a 3 korona áru lapnak a megvételével lehet valóra váltani. A kedvencverseny előrehaladtával van olyan hét, amikor a szavazatok száma 750-nel növekedett az előző időszakhoz képest: s ha már ennyi példányt sikerült is eladni, az már nem lebecsülendő siker egy ilyen induló lapocskánál. Látszik azonban, hogy végeredményben ez a mesterkélt szenzáció tartotta életben a lapot, mert amikor az eredményhirdetés után a férfi színészek népszerűségi versenyét hirdették meg, egyszerre lanyhább lett az érdeklődés, legfeljebb az előbbinek egyharmada az érkező szavazatok száma, ahogy beszivárognak a színházi vagy szerkesztőségi urnába. Beleértünk a nyár közepébe, Kiss Árpádék is útra készülődnek — más vonzó érdekességet nemigen tudott a lap szolgáltatni. A művészet „rovat”, a színházon kívül, meglehetősen szegényes. Többnyire gyenge versek, inkább rigmusok olvashatók az első oldalon. Az akkoriban meglehetősen szűk nyíregyházi olvasó közönség, az ún. „társa■| Évfolyam. Nyíregyháza, 1920. junius 13. 9. szám. J O O O |///^ O SZÍNHÁZ^ A hatvanéves hetilap fejléce •színház Színházi kedvencverseny. Zöldhelyi Nusi vezet. Nagy küzdelem. Íme a „Tisza” színházi kedvenc verseny ének második hetében az érdeklődés a tetőfokára hágott. — Kétszer szedtük ki a szavazatokat, annyira megtelt az urna. Figyelmeztetjük az érdekHíradás a „kedvencverseny”-ről dalmi élet” részesei talán érdekesnek tarthatták a rejtett vagy kevésbé rejtett célzásokat, amelyeknek aktualitásuk volt az értéke, nem a művészi megfogalmazás, így a mai olvasó számára csak unalmat jelentenek. Néha az ízléstelenség határáig jut el a bizalmaskodással, mindent tudással, amikor pl. a város főmérnökének a hat esztendő után hadifogságból való hazatértéről „szellemeskedik”. — Ilyenkor lehet „tetten ér-- ni” Vertsét: tulajdonképpen a sikeres pesti Színházi Élet c. hetilap pletykás, frivolul bizalmaskodó stílusát szerette volna városunkban meghonosítani, „pesti színvonalon”. (Tényleges kapcsolatuk is lehetett, mert — ahogy olvashatjuk — a kedvenc verseny győztesének fényképe a Színházi Életben is „meg fog jelenni”.) A lap alcímében szereplő társadalmi témakör stílusa ugyanilyen szintű. Nyilatkoz- gatások, meglehetősen felületes „tájékoztatások” — az éppen folyó ellenforradalmi felelősségrevonások idején, pl. a hónapok óta börtönben sínylődő tanácsköztársasági vezető személyiségek, szereplők ügyének alakulásáról. Eléggé léhán, ahogy a pesti lapideál Intim Pista rovata sugallja. A cím utolsó, A betűjében felfedezni, vélt „atlétika” ténylegesen a szerkesztőség érdeklődésének középpontjában áll. Bár az éppen lezai- lott labdarúgó-mérkőzésekről is ad rövid híradást, de pl. a július 18-i, 14. számot sportszám felirattal jelentetik meg. Ebben beharangozzák négy oldalon az „atlétika nagy napját”, amelyikre a bujtosi sporttelepen kerül majd sor, számba veszik a régvárt „viadal” várható szereplőit, győzteseit. A következő szám pedig részletesen ismerteti ennek az országos versenynek az eredményeit. A „szenzációs” rendezvény „a társadalom előkelőségeinek” jelenlétében „nemcsak Nyíregyháza ifjait sorakoztatta a .modern testnevelés zászlaja alá, hanem felrázta tespedé- séből a vidéknek sportot nem ismerő nagyközönségét is.” Persze, még I920-at írunk, a háborús, forradalmi-ellenforradalmi megszállási hónapoktól nem messze. így nem csodálkozhatunk, hogyha egy- egy lapszámban itt-ott találkozunk fehér, betű nélküli ablakokkal, kihagyásokkal, félsorokkal — amelyek a cenzúra törléseinek, tiltásainak következtében keletkeztek. Margőcsy József Móricz Ida alkotásai a Jósa múzeumban A művész alkotásai között „... a formák és a színek már vágyát.” így vall magáról Mó- gyermekkorom óta nagy sze- ricz Ida, Móricz Zsigmond repet játszottak életemben, egyetlen húga a nyíregyházi Emlékszem a sárospataki há- Jósa András Múzeumban ren- zunk árnyékos-bokros részle- dezett kiállítása alkalmából, teire, tarka cserépdarabokra, A tárlaton a néző meggyő- amikből kiskertet építettem, az ződhet a művész sokoldalúsá- édesanyám madeira betűire, gáról. Az apró gyermekszob- amikkel ruháim díszítette és rokkal bájos mozdulatokat si- édesanyámra a tűz előtt este, került megfognia. Rajzain a fantasztikus piros világítás- Móricz család tagjai tűnnek ban mesélve. Később Zsiga fel. Színeiben, formáiban bátyáméknál az esztétika alá nyugodt, a kézzel épített ke- volt húzva, a lakásuk a nép rámiával ősi technikát újított művészetével díszítve és a fel. Munkássága egészére jel- kortársak munkáival. Zsiga lemző az egyszerűség, a szűkmaga szeretett rajzolni, és ez szavúság, ami bátyja írásai- az élmény pattantotta ki be- hoz rokonítja munkásságát, lőlem a saját magam teremtő (Elek E.—Reszler G.) „Angela” és a „Szappanbuborékos” GALAMBOS LAJOS: A gyémántember S emmivel sem lephetett volna meg jobban barátom, aki meglátogatott, mint azzal a 99 Bartók- levéllel, amelyet Bukarestben adott ki a Kriterion. Természetesen tudtam eddig is arról, hogy Demény János, Bartók életének úttörő kutatója a nagy zenésznek több mint hatszáz levelét gyűjtötte ösz- sze és tette közzé. Sőt: német, olasz és angol nyelvű kiadatásával a magyarul nem tudó érdeklődőknek is juttatott az eddig feltárt anyagból néhány maréknyi gyöngyszemet. E mostani 99 levél — miként László Ferenc igényes bevezetőjével is közli —. nem keresztmetszetét nyújtja a Bartók-leveleknek, csupán azok találhatók benne, amelyek a művész emberi-világnézeti fejlődését illusztrálják, történelmi eseményekre, társadalmi jelenségekre való reagálását tükrözik: az ifjúkori nacionalizmustól a népek testvériségének megértésén át a 39-es évek végén tanúsított aktív antifasizmusáig, elmeneküléséig. Ha emlékezetem nem csal, az 1970-es évforduló kapcsán egyik folyóiratunk is oly- képp fogalmazott Bartók Béláról. hogy ő már rég nemcsak zenei, nemcsak művészi, de emberi mérték. Szerényen teszem hozzá, hogy számomra a legnagyobb gyémántból csiszolt ember mértéke. S itt kell bevallanom azt is, hogy egyik ifjúkori munkájában, a Kossuth-poémában, amelyet egész életművében nem nagyon tudtam /hová tenni, érett fővel kellett észreven- nem a „Gott erhalte” perszif- lázsát. Mikor is találkoztam először Bartók nevével? Nyilván, amikor már családi-gyermeki örökösként én gyújthattam tüzet a boltoséknál; tehát első elemista koromban. Se rádiót, se zongorát nem láttam még addig. A zeneszerszámok közül csak a templomi orgonát, a pásztorsípot, nagybátyám tárogatóját és citeráját, valamint a cigányok hegedűit, brácsáit és nagybőgőit ismertem. A bol- toséknak nem volt gyermekük, holott egyszerűen rajongtak a pulyákért. A szegény napszámos-kubikos-ke- pés emberiség, ott nálunk, azért is küldte inkább a gyerekeket a boltba vásárolni, mert olyasmi meg nem esett, hogy a vásárolt holmi mellé oda ne csúsztatott volna legalább egy szem csillagcukrot a boltos úr, vagy a felesége. Minket pedig különösen kitüntetett azzal — öten voltunk testvérek, — hogy mi pucoljuk ki reggelenként a szobában álló vaskályhát, s mi gyújtsunk be. Két fillért kaptunk ezért naponta, és természetesen a szem csillagcukrot. Nagy állás volt. Kitüntető! Nos egy késő őszi napon, kikapargatván a nagy vaskályhából a hamut, valahonnan zenét hallottam. — Hol orgonáinak? —kérdeztem Nelli nénit. — Nem orgona ez, te. Zongora. — S ki játszik? Nelli néni elővette a műsorfüzetet, és azt mondta: — Bartók: Gyermekeknek. Másodszor elsős gimnazista koromban csendült belém újra Bartók Béla neve, nem feledve ama hat és fél éves kori esetet. Nyíregyházán nem volt állami gimnázium, mindegyik valamelyik vallási szerv felügyelete alá tartozott. A zenei oktatóknak mégis sikerült a város összes középiskoláiból összegyűjte- niük ezernégyszáz olyan gyereket, akik méltán szerepelhettek a meghívott Kodály Zoltán előtt. E nagy létszámú kórus-hangverseny az evangélikus gimnázium gyönyörű
