Kelet-Magyarország, 1981. szeptember (41. évfolyam, 203-229. szám)

1981-09-18 / 219. szám

1981. szeptember 18. KELET-MAGYARORSZÁG 3 JEGYZETEKK Kíméletesen B ehunyt szemmel rakhattuk volna a fáról az ex­portládákba az almát, ha nem kapjuk a jeget — mondta kissé keserűen a minap az egyik nyír­ségi termelőszövetkezet főkertésze. S hogy szavait bizo­nyítsa, letett az asztalra néhány jégvert gyümölcsöt. Ritka volt az az alma, amelyiken tíznél kevesebb nyo­mot hagyott a kéretlen égi áldás. Ugyanakkor a szom­szédos gazdaságban egész nyáron felhőtlen volt az ég, s most valóban csak méret szerint osztályozzák, mert a fán szinte százszázalékig exportképes alma piroslik. Szerencsére az utóbbiak vannak többségben, hiszen az augusztusi két jégverés csak egy vékony sávban ká­rosította a gyümölcsöskerteket, a megyét. Ezekben a napokban — egészen október közepéig — szüretelőktől hangosak a kertek. Sok múlik rajtuk. A minőség megőrzésére kíméletes szüretre van szük­ség, mert úgy is lehet szedni, hogy a legszebb alma is összetörjön, ami nem kifizetődő a termelőnek. Aztán a szállítás is sokat ronthat a minőségen, nem beszélve a gépkocsiról vasúti kocsiba való rakodásról. Forintok ezrei, százezrei múlnak azon a több tíz ezer emberen, akik nap mint nap szedik, válogatják, csomagolják, szállítják a szabolcsi almát. Mert nem kell sokat bizony­gatni, mit is jelent egy nagyüzemnek az almából szár­mazó jövedelem. A szüret és a csomagolás kellékei adottak, bár nem a legjobb előjelekkel indult a szezon. Innen is, onnan is fagyapot-, drót- és ládahiányt jeleztek, de ez nem oko­zott még fennakadást. Nagyon sok téesz házilag gyárt­ja a Szabolcs exportládát és a Hungarofruct is besegít az ellátásba csakúgy, mint a papírgyár. A fagyapotot — ahol nincs — papírral pótolják a ládákban. Jó termés az idei. Ez egyben nagy felelősséget is jelent a vezetőknek, de a tagoknak és a dolgozóknak is. Érzik ezt mindenütt, látszik az eddig elvégzett munkán.-S hogy továbbra is felsőfokon beszéljenek a szabolcsi almáról, a silánynak tartott homok aranyáról, nem szabad engedni a munka üteméből. Palád példája F ellendült az állattenyésztés, s ez a már évek óta tartó intenzív gyeptelepítéseknek köszönhető. Duplájára, sok helyen háromszorosára emelked­tek a hozamok. Persze ez más kezelést, több tápanya­got és vizet igényel a hagyományosnál. Botpaládon a nem megfelelő vetésszerkezet, a gyen­ge minőségű talaj kényszerítette a termelőszövetkezet vezetőit a változtatásra. Mert az öt-hat aranykoronás földeken bizony csak sínylődik a kukorica, vagy a bú­za, ellenben a fűfélék jó termést adnak. Ezért is terve­zik a szántóterület harmadának, 550 hektárnak az új telepítését és felújítását 1985-ig. A legrosszabb terüle­ten erdőt hoznak létre. Tavaly már 115 hektár, az idén pedig 75 hektár volt az új telepítés. A takarmánytermő területhez viszonyít­va növelik az állatállományt is. Az évtized közepéig fokozatosan 1200-ra emelik a húshasznú magyar tarka és limuzin fajták számát, míg háromezres lesz a juhál­lomány. Ez persze már megkívánja az istállók építését. A távlati tervben bővítés szerepel, s olcsó favázas szín­nel pótolják a hiányt. Az állattenyésztés ilyen arányú fejlesztését, szükségessé teszi hogy jelenleg a szövet­kezet termelési értékének a negyedét produkálja ez az ágazat. A jövőben viszont a termelési értéknek akár a felét is elérheti. Ebben az éven csak kétszer kaszáltak. Ennek elle­nére több takarmányt gyűjtöttek, mint tavaly. így nem lesz gond a közösben az állatok ellátása, s jut a két községben — Botpaládon és Kispaládon — az ezer ház­táji szarvasmarhának is. Botpalád példája nem egyedi. Mégis figyelmet ér­demel, mert az utóbbi évek állóvize mozdulni látszik. Ehhez pedig nem kell más, mint meglátni a hiányos­ságokat és cselekedni. Nem látványos dolgokra, egy­szerű, de a folyamatos fejlődést biztosító beruházások­ra, változtatásokra van szükség. S ezt mi sem bizonyít­ja jobban a mostani terveknél és megvalósításoknál. I (sipos) Talaj­elő­készítés Mérken Az őszi árpa vetése alá ké­szítik elő a talajt a mérki Kossuth Tsz- ben. (GB) A PARTNEREK: FŐISKOLA ÉS TÉESZ Valamit valamiért Hodószon mindenki elégedett Egy éve annak, hogy Hodászon a tsz almáskert­jében járva, bizony nem szívderítő tapasztalatokról hallhattunk az almát sze­dő nyíregyházi tanárkép­ző főiskolásoktól. Akkor úgy tűnt, hogy minden fellelhető ebben a tábor­ban, aminek pedig nem volna szabad. Fertőzött ivóvíz, rossz tisztálkodási lehetőségek, gyenge ellá­tás, göngyöleghiány, és akadt napi nyolcvan fillé­res kereset is. Nos, 1981 szeptember ele­jén már a külső kép is merő­ben más, mint egy évvel eze­lőtt volt. Virágoskertek a la­kóbarakkok körül, rendezett­ség és tisztaság. S az almás­kert sem más, katonás rend­be rakott ládák, szinte kise­pert faaljak, s jókedvű zaj fogadja a gyümülcsösben bóklászót. Csak export minőségűt... Minden megváltozott vol­na? A jelek szerint igen. — Volt nap, hogy 28 ezer forint értéket teljesítettek a gyerekek — újságolja büsz­kén Pál Miklós a főiskola ta­nára —, de a húszezer körüli átlag mindig megvan. A tel­jes tervük a két hétre 220 ezer forintnyi alma leszedése, ez 25 ezer ládának felel meg. Most jóval túl vagyunk már a 16 ezren. Kiderül: szinte kivétel nél­kül export minőséget szed­nek a diákok, a megengedett 5 százaléknyi selejtet nem lépik túl, s gyakori, hogy munkájuk hibátlannak minő­síthető. Hogy a külső kép nem csal, bizonyítják a diákvélemé­nyek. — Jók a körülmények — mondja Marján Miklós első éves biológia—technika sza­kos hallgató —, pedig a tava­lyiak azt mondták, rosszra számítsunk. Rendes az elszál­lásolás, a szövetkezet pedig rendkívül rugalmas, legyen szó bármely problémáról. Boronkay Ferencné, avagy Ági néni, a lányok „anyja” szerint: — Általában minden rend­ben van. A KÖJÁL vizsgála­ta pedig megállapította, hogy a környék öt „almatábora” közül a higiénia itt a legjobb. A tavalyi tapasztalatok után, bizony nem ezt vártuk. Szabó Dániel brigadéros, to­vábbá Lázár Péter, Juhász Béla, Révész Csaba, Sallai István és Kantár Attila, va­lamennyien elsősök, és test­nevelés—biológia szakosok. Annak idején, amikor a pa­naszok sorát kellett jegyezni, úgy illett, hogy meghallgas­suk a másik felet, a szövetke­zet illetékeseit. Nos, ez a szo­kás, inkább kötelesség, most is fennáll. Tehát a vélemé­nyek: Kétoldalú érdem Szabó Károly, a minőség egyik őre a szövetkezetből: — A minőségre vigyázni kell, de szerencsére jó a mun­ka. Nagyon elégedettek va­gyunk, s nemcsak a munká­val, de a viselkedéssel is. Semmi, de semmi kirívó do­log nem történt, s ez a felü­gyelő tanárokat épp úgy di­cséri, mint a gyerekeket. Palcsik Bertalan, aki a gön­gyölegellátásért felel: — Teljesen !más a diákok hozzáállása, mint régebben. Ez nyilván kétoldalú érdem. És Vitai Péter, a főiskola egyik KISZ-titkárának véle­ménye: — Félve jöttünk, de a szö­vetkezet is félt tőlünk. Nos, ez a félelem aztán gyors iramban feloldódott. Az első nap kevés volt a láda, mert azt hitték, keveset fogunk dolgozni. Az élelmezést is eh­hez mérték. De egy nap elég Volt •'ahhoz, hogy a göngyöié­„Szép vagy Alföld" Rádiósvetélkedő Mátészalkán Szép vagy Alföld. Szép vagy táj, amelyen élünk. Jó mondás: a szellem ke­nyere a játék. Gondolhat­tak erre a játék szervezői is. A Művelődési Miniszté­rium és a Magyar Rádió irodalmi osztályának mun­katársai. Nekik imám:jó másfél órával a 19 óra 15 perckor kezdődő vetélkedő előtt segítők vittek vaskos köteteket a nyolc verseny­zőnek, szurkolók gyüle­keztek és játékká lett már a kezdés előtti tettenérhető izgalom is. Szabolcs-szatmári, máté­szalkai lett erre a mint­egy egy órára Poór Klára, a mátészalkai játékvezető is: Hogy izgulok-e? Vendég vagyok ebben a műsorban, de most szálkái vagyok. Bejártam újra a várost. És az ember itt hamar ott­hon érzi magát. Győzünk, ha... A játékosok nem voltak ilyen optimisták. Régen- volt vetélkedőket emle­gettek, amikor az egész város játszhatott, és nem­csak izgulhatott velük. Itt, a csapat tagjai úgy érez­hették, mintha vizsgázná­nak. Szerencsére ez a vizs­galáz csak a játék előtt érzett. A csapat véleménye egy mondattá fogalmazható: — Ez játék, amelyben nyerhetünk, veszthetünk, de így, vagy úgy, az egész ország előtt vallhatunk magunkról... A könyvtárigazgató csa­patvezető köszöntője, be­mutatkozó néhány monda­ta a tájról vallomás volt. Ugyanúgy, ahogy az ellen­fél, a jászberényi könyv­tár csapatának bemutatko­zása is. A játékról: most már nyugodtan írhatjuk. A kö­zépdöntő után többet tu­dunk. Történelem, föld­rajz, néprajz, helytörténet, irodalom... Mindenből tudni kellett egy kicsit, annyit legalább, aminek a rádióhallgató új tudásként megörülhetett. Ezért volt jó a műsor, mert nemcsak Jászberényben figyeltek ránk, hanem mi is figyel­tünk egy lélekben rokon tájra — Jászberényre. A vetélkedő izgalmas percei? Akik játszottak azt mondták, úgy elfutott az idő, hogy a búcsú ko­rábban jött, mint az az iz­galom amitől féltek. Az eredmény: kilencven pont Mátészalkának. Játékdí- csérő, hogy az ellenfél is továbbjuthat. Lesznek hát új kérdések, új torokszorítós, szájszá- nasztós játékos percek ez­után is. És szólunk az éter hullámain újra magunk­ról. Minden fontosat, nem is a vetélkedők dolga ez, akkor sem mondunk el magunkról, de egy nagyon fontosat igen: szeretjük a hazának ezt a részét, ahol születtünk, ahol élünk A sorsot, a kenyéradó tájat. Bartha Gábor Kereset, ellátás Huszti Gabriella és Kovács Gabriella, a piros almák közt két gyümölcsként gubbasztva a fa tetején, leszólnak: — Rosszat vártunk, s a le­hető legjobban érezzük ma­gunkat. A kereset jó, tisztán marad naponta 140 forintunk, de nem ritka a 200 körüli ke­reset sem. Dicsérik az ellátást, a bősé­ges és változatos kosztot, ami viszont a tábor „apja”, Elek bácsi érdeme, s örömmel em­lítik, hogy programban sincs hiány. A diszkó jól megfér a komolyabb dolgokkal: járt már a táborban Hernádi Gyu­la író, Győrffy Miklós, a rá­dió munkatársa, a Stúdió ’81 műsorvezetője, s Tóth Károly, a tévé Moszkvából nemrég hazatért riportere. — Ha lehet, jövőre is jö­vünk — mondják sokan, akiknek még a nevét felsorol­ni is sok lenne. Egy brigád azonban, Pál Miklós és Danes Albert táborvezető javaslata alapján külön is megérdemli, hogy legalább egy névsorol­vasás erejéig megemlíttessék. Tehát a csapatösszeállítás: gek száma, valamint az étel mennyisége és milyensége ugrásszerűen változzon. Van olyan brigádunk — a föld­rajz—népművelés szakos lá­nyoké —, akik egész egyszerű­en nem hagyják abba a mun­kát, és délután 5 óra helyett fél hétkor baktatnak el az al­máskertből. Hosszú távra Komoróczy Gusztáv, a leg­főbb minősítő szerint: — Egy év alatt rekordjavu­lás történt. A rekordjavulást a szállá­sok is tükrözik. Luxus éppen nincs, de rend, tisztaság és meleg víz van. Hogy az ellá­tás sem , utolsó, azt a látoga­tó is tanúsítja, mert ebédre zöldséglevest töltött paprikát, óriási túrós táskát kapott, jót és sokat, pont annyit, mint a többiek. Búcsúzóul Pál • Miklós még ennyit mond: — Ezt a kapcsolatot, a mos­tani tapasztalatok alapján mindkét fél, a főiskola és a szövetkezet hosszú távra szánja. Ugyanis mindkettő­nek megéri. Széthúzzák a szüretet Bekoralma­telepités Harmincnégy hektár téli almát telepítettek tavasszal a vajai II. Rá­kóczi Ferenc Termelő- szövetkezetben, a 41-es út mentén. A csemeték szépen fejlődnek, s át­lagosan négy év múlva hoznak termést. A 34 hektárból 27 hektárt bo­kor alakban, hét hektárt pedig karcsúorsó koro­naformával telepítettek. Vírusmentes alapanyagot használtak, s a cél az volt, hogy széthúzzák a szüretet, ne egy időben érjenek a mostani ha­gyományos fajtákkal. Ezért importból szár­mazó legújabb fajtákat — Nured Jonatán, Lys Golden, Black Stayman, Improved — ültettek, amelyek jobban tárolha­tók a jelenleg termesz­tett fajtáknál. Ugyancsak Vaján — az alma mellett — hu­szonkét hektár ipari őszibarackot is telepítet­tek. A kemény héjú, gépi betakarításra kivá­lóan alkalmas Baby Gold és Vesuvió fajtá­kat négy-öt év múlva — termőre fordulás után — konzervipari célokra használják fel. Kitűnő rostos ivólevet, befőttet és • cukrosított gyümöl­csöt készíthetnek belőle. Ezek a termékek kül- és belföldön egyaránt ke­resettek. S mindemellett az őszibarackos nyári el­foglaltságot is jelent a termelőszövetkezetben. Csökkenő termelés, növekvő igény Kevés a kályha A cserépkályha enyhén szólva keresett cikk, de be­szerezni már korántsem egy­szerű. Igaz, létezik Nyíregy­házán egy — régóta lebon­tásra ítélt — kerámiaüzem, ez azonban, érthető okoknál fogva képtelen eleget tenni az igényeknek. A korábbi években évenként 2100—2200 kályhát gyártottak, ám pon­tosan a megszüntetés hírére, 1981 első negyedében már háromezren, tehát az üze- mecske teljesítőképességének határait messze túlszárnyal­va iratkoztak fel a várako­zók listájára. A gond nem jár egyedül, a huszonöt éve szinte szünet nélkül működő égetőkemen­ce is összeomlott, s tetemes összeg áldozásával kellett azt is újjáteremteni. A helyzet tehát nem éppen rózsás, s bonyolítja a dolgokat az is, hogy az igénylők panaszok­kal ostromolják az üzem fel­sőbb irányítóit, mások pedig ilyen-olyan protekció útján szeretnének a tél közeledté­vel egyre nélkülözhetetle­nebb kályhákhoz hozzájutni. A vállalat, felmérve a helyzetet, idén minden ko­rábbinál több cserépkályhát állít elő, 2400 darabot készí­tenek a lakosság, további négyszázat pedig az óvodák s bölcsődék számára. Mind­ez azonban még így sem elég. Ugyancsak a gondokhoz tar­tozik, hogy áremelést is vég­re kellett hajtani, hiszen nö­vekedett az alapanyagár, igaz, még így is az ország legolcsóbb, 25 forintba kerü­lő csempéjét készítik Nyír­egyházán. Hozzá kell azon­ban tenni, hogy a drágulás csakis azokat érinti, akik a szabályozás után jelentkeztek igényeikkel. Egy szó, mint száz: idén sokan kényszerülnek majd régi, netán füstölgő kályhá­jukkal fűteni, másoknak egy­általán nem jut majd cserép­kályha, s lesznek olyanok is, akik ugyan kapnak belőle, de csak novemberben, eset­leg decemberben tüzelhetnek majd benne. Speidl Zoltán

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom