Kelet-Magyarország, 1981. augusztus (41. évfolyam, 179-203. szám)
1981-08-01 / 179. szám
1981. augusztus 1. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Tartalmas fórumot ISMERIK-E A DOLGOZOK, hogy munkahelyükön mennyi és milyen lehetőség nyílik az üzemi demokrácia érvényesítésére? Ha ismerik, megteremtik-e vezetőik hozzá a feltételeket? Ha a feltételek is adottak, elmondják-e véleményüket, javaslataikat? Ha elmondják, meghallgatásra találnak-e? Ha meghallgatták őket, megvalósítják-e ötleteiket? Kérdés kérdést követ, mint ahogy történt az elmúlt he- - tekben 22 vállalatnál, 17 szövetkezetnél és három intézménynél, ahol népi ellenőrök jártak és kérdőíveken gyűjtött válaszokból és beszélgetésekből próbáltak tapasztalatokat gyűjteni arcról: hogyan érvényesül az üzemi demokrácia, s miként segíti társadalom- és gazdaságpolitikai céljaink megvalósítását? A fórumrendszert mindenütt megteremtették, ám sok helyen nem sikerült még elérni, hogy a testületek elé kerülő anyagot a dolgozók csoportjaival előzetesen megvitassák. Ahol megvitatták, ott is találtak formális jegyeket a népi ellenőrök. Például, hogy a bizalmit nem készítették fel kellően az előterjesztett anyag megvitatására, a gyáregységeknél nincs variációs lehetőség kidolgozására, tulajdonképpen csak a végrehajtás hogyanjáról cserélhetnek véleményt a — dolgozókkal. Csökkenti az üzemi demokrácia fórum- rendszerének hatékonyságát, hogy gyakran késve készítik el az írásos anyagot, vagy csak szóban terjesztenek fontos témákat a dolgozók elé, s az is, hogy a szakszervezeti szervek jogosítványrendszeréhez kapcsolódó vállalati hatáskörök lebontása nem alakult ki. Az üzemekben szerzett tapasztalatok közül talán a legkedvezőtlenebb, hogy a megkérdezettek csaknem fe~ ■ le ismeri az üzemi demokrácia — mint fogalom lényegét, hallanak is róla munkahelyükön, de, hogy melyik fórumhoz milyen kérdések eldöntése tartozik, azt már nem tudják. Még kedvezőtlenebb volt a kép a fiatalok, a 30 éven aluliak között, akiknek fele egyáltalán nem ismeri a fórumok célját. KITÖLTÖTT IVEK tömege a tanú rá, hogy ahol ismerik a fórumokat, megfelelőnek tartják az oda kerülő anyagokat, ott sem érzik sokan magukénak a meghozott döntéseket. Talán hozzájárul ehhez, hogy az üzemek többségénél hiányzik az információ: sokan nem kapnak tájékoztatást javaslataik sorsáról, így aztán joggal hihetik, hogy ötleteiknek alig van •foganatja, s nem csoda, ha elégedetlenek vele. Pedig a javaslatok döntő többségét a vezetők figyelembe vették, csak olyan esetben folyamodtak az elutasításhoz, amikor a megvalósításra nem tudták a pénzt előteremteni. A baj csak az volt, hogy az elutasítás indoklására nem fordítottak elég gondot, s így történhetett meg, hogy a megkérdezettek 57 százaléka csak részben tartotta kielégítőnek azokat a vezetői intézkedéseket, amelyeket a dolgozók észrevételei alapján hoznak, A legkülönbözőbb tanácskozásokon tárták az üzemek vezetői a dolgozók elé az éves és a középtávú terveket, ám ezeket sera érezték magukénak a dolgozók, mert nem tervjavaslatot, hanem kész tervet tettek eléjük, s nem hagytak lehetőséget az esetleges módosításra. Jó-e, vagy nem, esete válogatja, tény, hogy a népi ellenőrök olyan információkat gyűjtöttek, hogy a munkahelyi demokrácia képviseleti fórumain nem volt véleményeltérés a fórum és a szakmai vezetés között, de hogy mégis volt különbség véleményükben, jó példa rá, hogy a közúti építő vállalatnál nem az kapta a lakásépítési kölcsönt, akinek a fórum odaítélte. Az élelmiszer-kisker- nél maga a fórum volt az, amelyik megváltoztatta a gazdasági vezetés előterjesztését egy jelentős, a dolgozók bérét érintő ügyben. A SZÖVETKEZETEKNÉL is kevés javaslatot utasítottak el a vezetők, annál több volt, amit megvalósítottak. Kedvezőbb volt a kép a tervek, illetve a tervjavaslatok arányában is: ebben a szektorban gyakrabban visznek variációs lehetőségű tervjavaslatot a különböző fórumok elé, s döntés csak több előzetes vita után születik. Nem tudtak jelentős eredményt elérni a kulturális intézményeknél a fórum- rendszer kialakításában. Erre utal, hogy a megkérdezettek 60 százaléka a fórumrendszert sem ismeri, 70 százalékuk pedig nem tudja, hol ismerheti meg a munkahelyi demokrácia érvényesülésének szabályait rögzítő dokumentumokat. A megyei könyvtárnál például a megkérdezettek 40 százaléka mondta azt, hogy nem kérik ki véleményét a döntések előkészítésénél, így nem érzi magáénak a döntést. A NÉPI ELLENÖRÖK tapasztalatai azt igazolják, hogy a dolgozók igénylik véleményük rendszeres kikérését, s azt is, hogy erre támaszkodjanak. Ahhoz pedig, hogy a fórumokon hasznos javaslatokat, egyáltalán érdemi hozzászólást tehessenek, időben kell őket tájékoztatni a döntésre váró témákról. Ennek természetesen előfeltételei vannak, amelyet a gazdasági vezetőknek kell megteremteni. Mert a munkahelyi demokrácia csak így töltheti be hivatását, csak így segítheti társadalom- és gazdaságpolitikai céljaink megvalósítását. Ez pedig valamennyiünk érdeke! Balogh József A nyíregyházi kenyérgyárban Kun János a kemencéből szedi ki a jó illatú kenyeret. (Császár Csaba felvétele) A BARÁTSÁG JEGYÉBEN m mr ■■ ■■ ■■ ■■ Közös ügyünk Szabolcsi kombájnosok Szlovákiában Csendesen kopog az eső az ablakon. Átléptük már a határt, Szlovákiában szalad az autó, a Szabolcsból jött kom- bájnosokat keressük. A szatmári síkhoz, meg a szelíd nyírségi dombokhoz szokott szem keresi a Zempléni hegység csúcsait, hiába. Köd, pára gomolyog, orrunkig alig látni. Ma nem igen lesz aratás! Az egyik falu szélén magyar nyelvű tábla hirdeti: „Az aratás gyors befejezése közös ügyünk.” Apró falucska főterén fékezünk, egy öregember igazít útba. „Itt voltak' a magya-' rok, de tegnap reggel elmentek. Ügy hallom, megtették a magukét.” Még egy kilométer, s Hegyiben a termelő- szövetkezet elnöke, Dzsogán Imre megerősíti az iménti szavakat. — A nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezettel alakítottunk ki kapcsolatot, s a közös munka első fordulója remekül sikerült. Ott hamarabb kezdték a gabona betakarítását, négy kombájnnal és négy Skoda teherautóval segítettünk az aratásban. A mieink két hétig dolgoztak Magyarországon, július 17-én 'S Dzsogán Imre N em tudom, hogy a lelke mélyén még mindig nem bolgárkertész-e Huszti János. Ha valaki tizenhárom éves korában beáll az egyik legnevesebb nyíregyházi bolgárkertészhez, Petrov Mártonhoz mindenesnek — s még ötvennyol- cadik évében sem tud úgy felkelni, lefeküdni, hogy első útja ne a kertbe vezetne — az vajon nem örök életre kertész-e, bolgár vagy magyar, mindegy. Elég változatos életiskolát járt az orosi Huszti János, pedig csak nyolc elemit végzett. De ez a „csak” nem lehet sértő, ha hozzátesszük, a bolgár kertésznél töltött „inasév«-.” után sikerült bejutnia a Pacsirta utcán lévő magyar királyi kertmunkásiskolába. Nem is volt olyan egyszerű... „Csak protekcióval lehetett bejutni, nyolcszor-tízszer annyian jelentkeztek, mint amennyit felvettek. Az édesapám az első világháborúban egy főhadnagy-Jegénye volt, őt kereste meg, hogy segítsen bejuttatni az iskolára. A főhadnagy, szerencsére jó ismerőse volt az iskola igazgatójának. így jutottam be, 1942-ben és 44-ben végeztem el, sikeresen...” jöttek haza. Rá három napra megérkeztek a nyíregyháziak is négy kombájnnal és három IFA-val... — A magyarok hogy dolgoztak ? — Minden udvariaskodás nélkül mondhatom, jól. Learattak 171 hektárt, kiváló minőségben. Viszontlátással búcsúztunk, s ez nem formalitás volt. Az őszi munkákban szintén számítunk egymásra. Már dél körül jár, amikor a nagymihályi járási pártbizottságra érünk, ahol Andrej Plutkó, a pártbizottság titkára tájékoztat bennünket. Vendéglátónk jól beszél magyarul, könnyen megy hát a társalgás. — A nyár elején vetődött fel a gondolat, hogy szorosabb kapcsolatot kellene kialakítani Magyarországon az alföldi gazdaságokkal — mondja. — Nekünk Nyíregyházán voltak jó ismerőseink, természetes volt tehát, hogy a szabolcsiakat kerestük meg. Az eredmény? Július elején hét szlovákiai gazdaság 27 kombájnja vett részt önöknél az aratásban, a szabolcsiak 25 kombájnnal adták vissza a segítséget. Voltak, akik már befejezték a munkát, de vannak, akik még dolgoznak. Vásárhelyen például nyolc ara-- nyosapáti szakember dolgozik. Irány hát Vásárhely, a járás egyik legnagyobb közös gazdasága! A Szovjet—Szlovák Barátság Termelőszövetkezet elnöke, Kovács Iván már várt bennünket, meglepetést is tartogat. Néhány pillanat, s kiderül, egy magyar vendég már megelőzött bennünket. Most érkezett Németh Károly is, az aranyosapáti szövetkezet elnöke. Jött meglátogatni fiait, s megbeszélni a további kapcsolatok bővítését. A fiúkra várni kell, mert kirándulnak a Sirava-tó környékén. Tegnap s egész éjjel zuhogott, s lehetetlen volt ma, csütörtökön az aratás. Kovács Andrást, a szabolcsi kombájnosok vezetőjét faggatjuk: Főnyereménynek számított ez Huszti János életében, mert ettől fogva szinte nem vált meg a kertészkedéstől. Keme- csén egy földbirtokosnál, dr. Hibján Géza ügyvédnél lett kertész. A háborút sikerült megúsznia, az utolsó napokban kapott behívót, de testvére bátorítására, nem jelentkezett a katonai parancsnokságon, mert a szovjet csapatok már alig tíz kilométerre voltak a várostól. Néhány napos bujkálás után fellélegezhetett. „Nem nagyon tétlenkedhetett az ember akkor sem. Újra Petrov Mihálynál, a bolgár kertésznél kaptam munkát a Pazonyi úton. Aztán ötvenkettő február 1-én a nyíregyházi állami gazdaságba mentem dolgozni, ahol gyümölcstermesztési brigádvezető lettem. Éppen jövőre lesz harminc éve... Azóta itt, a nyíregyházi főiskolai tangazdaságban dolgozom.” Keserves éveket említ, mégis jó érzéssel emlékszik visz- sza, mert fiatal volt és ha sok munkával is, amit elkezdtek, gyümölcsöt hozott. „Mi telepítgettük az első gyümölcsöket az ilonatanyai — Hogyan érezzük magunkat? — kérdez vissza. — Mint otthon. Nincs olyan kívánságunk, amit az itteniek ne teljesítenének. Persze, hogy igyekszünk. Nyolcán jöttünk július 22-én Apátiból, hat kombájnos, s két bálázó. Ügy döntöttünk, maradunk egészen az aratás végéig, ahogy mi látjuk, még egy jó hét hátravan, — A család mit szólt a tartós távolléthez? — Hát,.. — mosolyodik el —, első hallásra a feleségem nem repesett a boldogságtól. Aztán belátta, ha nekünk segítettek, mi sem maradhatunk otthon. Persze, én örültem, hogy jöhetek, hiszen kíváncsi az ember, hogyan élnek barátaink. Jövőre is szeretnék visszatérni. Esteledik, a magyar kombájnosok még egyszer átnézik a gépeket, s nyugovóra Kovács András (Gaál Béla felv.) készülnek. Búcsúzunk mi is. Már Nyíregyháza határában járunk, "mikor kombájnoszlopba ütközünk. Szlovákiából jönnek, Nyírmadára tartanak. Üj barátok üdvözletét hozzák. Balogh Géza gazdaságban. Később aztán, amikor egyesült a nyíregyházi, a gyulatanyai, az apagyi gazdaság, szállítási vezető lettem, gépirányító. Ez volt a legnehezebb, meg a legérdekesebb, emberekkel bánni. Ügy éreztem, mindig megbecsülnek. Hívtak más munkahelyre is, de nem mentem. Megszerettem a tangazdaságot. Itt van családi házam a város szélén, Kőlaposon, alig nyolcszáz méterre a gazdaságtól. Nem is telik úgy el lassan harminc éve szombat, vasárnap, hogy ne néztem volna be, pedig nem kellett... Tényleg a sajátomnak érzem a gazdaságot...” Kerékpár a járműve, ezzel járja a tangazdaság telepeit. Negyedik éve valamelyest távolabb került tanult mesterségétől, a kertészettől. Rendész lett. Először szokatlannak találta az új munkát, aztán rájött, a lényeget tekintve, ugyanazt kell csinálnia, mint eddig, becsülettel dolgozni, észrevenni a jót, a rosszat és szólni, intézkedést kérni... S közben talán az is eszébe jut: vajon mit csinál most a két felnőtt lánya, akik pedagógusok, és a négy unoka... Két fiú, két lány... Talán erre mondják, kezében tartja a boldogságot. Páll Géza Huszti boldogsága a véleménye? Takács Mária, szövőnő Bz üdülfijegyekrfil — Ha tavaly, vagy még inkább tavaly előtt kerestek volna meg, sokat panaszkodtam volna. Üzemünk, a nagy- kállói posztógyár hétéves. Az első öt évben alig kaptunk üdülőjegyet. Gyermeküdülőjegyet pedig egyáltalán nem kaptunk. Vezetőink azzal érveltek, hogy megyénkben sok a gyerek és pont a mi üzemünk nem kap gyermeküdülőjegyet. Mint szakszervezeti bizalmi figyelemmel kísérem az üdültetést. A nagyvállalatnál bizalmi küldött vagyok, a szakszervezeti munkát így tágabb értelemben is megismerhettem. — A Textilipari Dolgozók Szakszervezetének Szabolcs- Szatmárban nincs megyei bizottsága, csak megyei szervezője. Tudtommal a szervező különböző fórumokon az üdültetéssel is foglalkozik. Hogy az utóbbi két évben több jegyet kapunk, az az igazgatónk és az szb-titká- runk közbenjárásának is köszönhető. Az idén először elégedettek lehetünk. Tavaly 39 szakszervezeti beutalót kaptunk, az idén már 65-öt.- A beutalók közt van három „szóló” és néhány családos is. A kereten belül a nagycsaládos beutalók száma több is lehetne. Akinek 2—3 gyereke van, nehezebben kaphat beutalót. Pedig a 2—3 gyermekes anyákra még inkább ráfér a pihenés. Igaz, a vállalati üdülő szobáinak nagy része ötszemélyes, ide eljuthatnak a többgyermekesek. Balatonszabadiban 60 személyes a vállalati üdülőnk, örvendetes, hogy az utóbbi két évben a gyáregységek létszámarányosan kapnak beutalót a vállalati üdülőbe. Mi évente 10—15 beutalót kapunk, ezeket fel is használjuk. Már nemcsak pesti és dunántúli kollégák üdülnek a vállalati üdülőben. Gyárunknak régi jó kapcsolata van egy NDK-beli textilüzemmel, így évente 60 gyári dolgozó mehet csereüdülésre az NDK- ba. Tőlünk szintén létszámarányosan tízen mehetnek. Sajnos, egy évben sem jön össze a tíz fő. Dolgozóink idegenkednek a repülőúttól, valahogy nem szívesen mennek „világot látni”. A megmaradt külföldi beutaló nekünk szinte kidobott pénz. Tavaly kaptunk két SZOT- beutalót, két „szóló” dolgozónk mehetett a Dunán bécsi hajókirándulásra. Alig tudtunk rábeszélni két fiatalt a bécsi útra. Amikor meg hazajöttek, elégedetten, lelkesen beszéltek az útról. Szóval külföldre nem szívesen mennek dolgozóink. Az idősebb dolgozók a belföldi jegyeket sem kérik. __— Hogy hol, milyen lehetőségek vannak az üdülésre, azt demokratikusan kifüggesztjük a hirdetőtáblára. És a bizalmiak javaslata döntő. Volt rá példa, hogy a bizalmi nem javasolta azt, aki kevésbé jól dolgozik. Szerintem csak az kapja meg ezt a kedvezményt, aki munkájával megérdemli. Nábrádi Lajos
