Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-01 / 152. szám
1981. július 1. KELET-MAGYARORSZÁG 3 NEM 1Ó A FÉLIGAZSÁG Állami elismerés élőit a Ka—68 # Uj rozsfajta Kisvárdán Még egy kis napsütés, meleg és lassan megérik a rozs is. A Vetőmag Vállalat Teichmann Vilmosról elnevezett kis- várdai kutatótelepén eredményes volt a kutatók munkája. Újdonság a KA—68, amelynek állami elismerése az idén várható. Ez a Kisvárdai—1 méltó utóda, még a lengyel rozsoknál is alacsonyabb szárú, így nagyobb műtrágyaadagoknál sem dől meg. — Ez a fajta már a legkorszerűbbek-közé tartozik — mondta a napokban megtartott fajtabemutatón dr. Vágó Mihály nemesítő. — Az új fajtával és termesztési útmutatásainkkal 4—5 mázsával emelhetnénk a megye 1,6 tonna hektáronkénti átlagát, ami az évente változó, 20—25 ezer hektár termőterületen akár ezer vagon terméstöbbletet is hozhatna. Olimpia E gy héten át tudósítottunk a XVII. Nyári Úttörő-olimpia eseményeiről. A rendezvénysorozatnak vége, gazdára találtak az érmek, ellobbant az olimpiai láng, az olimpiai zászló a jövő évi játékok színhelyére, Győrbe érkezett. Kitüntették, megjutalmazták a szervezésben kimagasló eredményt elérőket is. Az értékelés, a tanulságok közkinccsé tétele azonban még a következő napok feladata. Az úttörő- olimpia zökkenőmentes lebonyolítása, a mintegy 2 és fél ezer versenyző, számos kísérő és közreműködő jó ellátása, a létesítmények előkészítése azonban már most előlegezi a magas fokú értékelést: Szabolcs-úzatmár jól vizsgázott a legtöbb résztvevőt megmozgató hazai sport- verseny házigazdájaként. Ehhez társadalmi összefogásra, hónapok gondos előkészítő munkájára volt szükség. Sokan kivették ebből részüket. Példaként említhetők új, vagy felújított létesítményeink, mint a tiszadobi evezőspálya, amely valóságos sportparadicsom, a vízisportok új központja lehet Szabolcs-Szatmárban, s külön öröm, hogy az új pályát szabolcs-szatmári csapat olimpiai bajnokságával avattuk. Hasonló a helyzet a nyíregyházi stadionnal is: a későbbre tervezett bővítést éppen az úttörőolimpia jó lebonyolítása érdekében hozták lényegesen előbbre. Szervezetten, jól működött az olimpiai központ, amely az egész rendezvénysorozatot irányította, megteremtve a sport- és kulturális munka, a tájékoztatás jó feltételeit. Elismerésre méltó az a szakszerű munka, amely a külső szemlélő számára abban nyilvánult meg, hogy sohasem a szervezők, hanem a részt vevő sportoló gyerekek voltak az érdeklődés előterében. Nagy sportversenyek idején sokszor hangzik el az ismert idézet: nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos. így volt ez itt is: nem az eredmények mindenáron való hajszolása, hanem az egészséges, tettrekész, művelt ifjúság kialakulásának segítése volt a fő cél. Ezt szolgálták többek között az olimpiai klubok, a városnézések, kulturális programok, honvédelmi sportbemutatók. A rendezők felhasználták az olimpia eseménysorozatát arra is, hogy felhívják a figyelmet Szabolcs-Szatmár értékeire, mai eredményeire. ^ ó volt látni a nagy I nyíregyházi versenyen a jövő reménységeit, akiket a sportágak vezetői figyeltek: néhány év múlva talán már országos versenyeken találkozhatunk az itt először fémjelzett nevekkel. Az olimpia méltó rendezvénye volt Szabolcs-Szatmárban a 35. születésnapját ünneplő magyar úttörőmozgalomnak. Marik Sándor „Bepanaszolom a főnököt../' Tyukodi képek A Növényolajipari és Mosószergyártó Vállalat nyírbátori extrakciós üzemében nagy karbantartási munkákat végeznek. Képünk: a szerelők a lapkázóhenger javítása közben. (Elek Emil felvétele) A Nyíregyházi Konzervgyár tyukodi üzemében már befejezték a szamóca, az egres feldolgozását, most a meggyszem« kezdődik. Képünkön: a feldolgozás egyik fázisa. A tyukodi Kossuth Termelőszövetkezetben egy régi műhelyből varrodát alakítottak ki, melyben kilencven nőt foglalkoztatnak. A Debreceni Ruhagyárral kötöttek szerződést, a betanuláson túlvannak és már szalagszerűen dolgoznak exportra. Felvételünkön: ifj. Karasi Lászlóné a gombosi- gépnél. (Jávor László felvételei) Milyen a fegyelem Európa egyik legnagyobb fatelepén, az ÉRDÉRT Vállalat tuzséri gyáregységében? A 120 hektáron elterülő hatalmas üzem nemcsak a szerteágazó sínszálakkal kötődik hazánk és több ország ezer, meg ezer üzeméhez. Hatalmas depókban állnak a kincset érő faanyagok, a roppant erejű daruk alatt, a fürge anyagmozgató gépek és a kényszerpályához kötött vasúti kocsik között nemcsak nehéz, de balesetveszélyes is dolgozni. A veszélyes üzemekben — mint itt is — különösen fontos a munkafegyelem és a technológiai fegyelem megtartása. A fűrészgépek között, szá- lingózó fűrészpor alatt Háda Zoltán, a fűrészgépkezelők brigádvezetője ezt mondja: „Nem ismerek pardont..." — Tőlem is követelik a fegyelmet, én is megkövetelem. Az utóbbi időben pláne hogy nem sumákoljuk el a rosszat. Aki például igazolatlanul távol van, beírjuk az üzemnaplóba. Egyik munkatársamat nem javasoltam jutalomra, erre elment ellenem panaszkodni a szakszervezethez. Amikor megkérdeztek, elmondtam, hogy ez a dolgozó már négykor lelépett és nem engedte el senki. A szak- szervezet mellém állt, nekem adott igazat. Idézet az MSZMP KB március 26-i határozatából: „Támogatni kell a fegyelmet megkövetelő Vezetőket”. Tóth Elemér főművezető: — Fegyelmire javaslattételi jogom van. Évek óta, ha a helyzet úgy kívánja, élek ezzel a jogommal. Vádaskodtak is ellenem, hogy túlzásba viszem. Az embereken kívül értékes daruk és üzembiztos járművek tartoznak az irányításom alá. A biztonsági előírásoknál, a technológiai fegyelemnél nem ismerek pardont. És vezetőim ebben egyetértenek velem. Ami még a fegyelmet illeti. Már nem örülünk annak, ha valaki bejön hozzánk dolgozni az utcáról. Ebben a részlegben többnyire magunk válogatjuk meg munkatársainkat. Az új- felvételis karbantartókat a felvételin szakmailag és emberileg megvizsgáljuk. Ez a szokatlan felvételi nem teszi sziklaszilárddá a fegyelmet, de szűrő hatása mindenképp hasznos. A főművezető azt mondja, nagyot még nem tévedtek a felvételiknél. Hit mutat a szonda? Andrikó Ferenc szb-tjtkár arról számol be, hogy jó né- hányan félreértik az érdek- védelmet. — A szakszervezetnek az is érdeke, hogy rend és fegyelem legyen. Egyik reggel például egy spicces dolgozó hozzám jött: védjem meg, mert a főnöke hazaküldte. Mondtam, hogy jöjjön át velem a munkavédelemre, fújjon bele a szondába és ha minden rendben, akkor megvédem. Persze így már nem kellett megvédeni. Dolgozóink többsége az időjárás szeszélyeinek is kitéve fegyelmezetten dolgozik. Más példát is említ: — A buszon tanúja voltam két dolgozónk beszélgetésének. Az egyik: „Tegnap lekéstem a buszt, de gyorsan bejöttem kerékpárral. Tizenöt percet késtem, művezetőm mégis levont tőlem egy órát”. Másnap kora reggel kimentem erre a munkahelyre ellenőrizni. Meglepett, hogy az emberek csellengtek. Kiderült, hogy aznap meg a művezető késett el. A szakszervezet azokat a vezetőket és középvezetőket támogatja, akik példamutatóan és emberségesen követelnek fegyelmet. Nem jó az, ha a főnökük ellen panaszkodók az igazságnak csak a felét mondják el. Ez derül ki Légrádi József pártvezetöségi titkár szavaiból is. — Egy párttagunk jött hozzám panaszkodni, hogy a művezetője nem adott neki jutalmat. Megvizsgáltam az ügyet és rájöttem, hogy a panaszosnak volt egy igazolatlan napja, csak ezt elhallgatta. A művezetőt megdicsértem, a párttagunkat, akinek jó példát kellene mutatni, megdorgáltam. Egy másik dolgozónk azért jött hozzám panaszra, mert 18 éve nálunk dolgozik és még nem kapott kiváló dolgozó kitüntetést. Itt is kiderült, hogy a vezetőinek van igaza, mert a panaszos gyengén dolgozik. Vilmán Pál igazgató elöljáróban egy statisztikát vesz elő. Ebből kiderül, hogy tavaly 78 fegyelmi büntetést szabtak ki, ebből 51-et italozás miatt. Idén eddig 19 fegyelmi ügy volt, 12 italozás miatt. A számok javulást mutatnak. Egyetértünk abban, hogy a további javulásnak előmozdítója lehet a vezetői tekintély szilárdulása. Az igazgató a témával kapcsolatban így fejti ki véleményét: Humánum és szigor — Mi régen sem voltunk hívei annak, hogy szigorúan ne fegyelmezzünk, mert elmennek tőlünk az emberek. Most meg különösen fontos a fegyelem. A humánum nem zárja ki a szigort. De az álhumanizmust épp oly károsnak tartjuk, mint a durvaságot. Egyik művezetőnk kerékpárral járta a telepet, mindent és mindenkit folyton látni akart. A munka megszállottja volt. Panaszkodtak ellene az emberek, aztán a munkasikerek után mellé álltak. Egy másik művezető ellen írásban és szóban is panasz érkezett. A művezetőnek adtam igazat, mert csak azt követelte, ami kötelessége volt. — Az igazgatónak is van főnöke. Szigor, vagy fegyelemkövetelés miatt önnek még nem kellett igazat adni? — De igen. Panaszlevél ment ellenem a vezérigazgatóhoz. A vizsgálat után nekem lett igazam. A fegyelemkövetelőknek a jövőben még inkább igazuk lesz. Jogilag és emberileg egyaránt Nábrádi Lajos A pu, ez kvalc — mondta egyszer a hatéves fiam, és az asztalra bu- hantott egy félkilós macskakövet. A szigorú hangú megdorgálásnak — hogy nem szép dolog megrongálni az úttestet — semmi hatása nem volt. A fiam elhatározta, hogy köveket fog gyűjteni. — Honzik — fordultam hozzá kábé egy fél év múlva — ez így nem mehet tovább. Nézd csak, mi lett a lakásunkból. Egy kőbánya! Ma reggel pedig anyádra esett egy föld- pát, és csoda, hogy el nem veszítette a szeme világát... De a fiú csak ezeknek a köveknek élt! Más gyerekeknek görkorcsolya vagy villanyvasút kellett, a mi Honzikunk pedig szak- irodalomra kunyerált pénzt. Olvasni, igaz, még nem tudott, ezt mi csináltuk helyette, botladozva, meg-megakad- va a bonyolult, nehéz szakkifejezésekben. Ügy tűnt, hogy a nem egészen hétéves legényke megtalálta az életcélját, ám egyszer csak hirtelen minden megváltozott. Egy nap, ahogy hazaértem a munkából, egyetlen követ sem találtam a lakásban. Hpnzik az asztalnál ült, kezében egy postabélyeggel, amit egy nagyítón keresztül vizsgálgatott, és rövid, elragadtatott, kotkodá- csolásszerű hangokat hallatott. E naptól kezdve a fi- latéliáva! fertőződött meg a gyerek. Most a lakás a postai bérmentesítési eszközök igája alá került. Bélyegek voltak mindenütt, és isten ments, hogy valamelyikünk megfeledkezvén magáról egy hirtelen mozdulatot tegyen! Mert akkor apró kis színes papírdarabkák emelkedtek a levePavel Rozvald: A gyűjtő gőbe, Honzik pedig olyan ordítást csapott, mintha a világ vége érkezett volna el. Tizenkét éves volt, amikor egy hatalmas fekete bogarat hozott haza. Az anyja követelésére, hogy azonnal dobja ki ezt a mérges pókot, míg el nem pusztítja vele az egész családot, Honzik az igazi gyűjtők megrendíthe- tetlen nyugalmával válaszolt : — Ne izgulj. Ez az új gyűjtőszenvedélyem kezdete. Ez egy közönséges szarvasbogár gyönyörű példánya... A lakás lassanként megtelt zörgéssel, zümmögéssel és röpködéssel. Nem lehetett leülni egy székre anélkül, hogy valami nyomban bele ne csimpaszkodott volna az ember puhább részébe az ollójával, a felső vagy alsó rágójá- val, vagy az isten tudja, mijük volt azoknak a teremtményeknek. Fiúnk az egész vakáció alatt és minden vasárnap a város környékén csatangolt egy lepkehálóval, meg egy egész hátizsáknyi skatulyával — amiket velünk ragasztatott este munkaidő után. ' Azt mondta, mindenkinek — ahogy tőle telik —, hozzá kell járulnia a tudomány fejlődéséhez. Végül is belenyugodtunk. Persze sajnáltuk, hogy mások gyerekei úgy nőnek fel, mint a gyerekek: orvosi vagy könyvelői szakmákról ábrándoznak, a miénk pedig semmi másról nem akar hallani a bogarain kívül. Tizenhét éves volt, amikor mind a 7311 bogár és lepke úgy eltűnt, mintha egy varázspálcával intettek volna be. Helyettük az ajtóban ott állt a mi Honzikunk. A szeme ragyogott, mögötte egy szimpatikus sportdoe- kis fruska állt. — Ismerkedjetek meg — szólt hozzánk Honzik —, ez Alena... — Az új gyűjtősxen- vedély kezdete — súgta a feleségem és felsóhajtott. Juhász Iáidé fordítása
