Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-03 / 154. szám
1981. július 3. KELET-MAGYARORSZÁG 3 — NEM! EZT SEM! Olyat akarok, amit a Fe- có kapott... A mama és — talán — a keresztmama csomagokkal megrakod tan topog. A fiú, most végezhette el az általános iskolát, a hetedik farmerben feszül, kicsavart derékkel, hátulról gusztál- va magát a tükörben. — Jól áll... — Nem elég feszes. Kinevetnek benne... Nem nevetné ki senki. Az eladó tudja ezt, de nyel egy nagyot és hozza a nyolcadik nadrágot. Nincs nagy forgalom, de népes társaság gyűlik köréjük. Ugyanúgy, ahogyan lóvásárkor állnak körül egy izgalmas alkut. A mama a közönségnek is elmagyarázza, hogy most a kollégiumhoz öltöztetik a fiút. Elköltötték már több mint hatezer forintot, farmer is van otthon, de kellene még egy. — Ne fegyen szégyenben senki előtt. — Hová vették fel a fiút? —. Még nem vették fel, de biztos megjön a papír. Minden tanárral beszéltem, egy még azt is mondta, hogy legyek nyugodt... Nézem az egyre durcá- sabb legénykét, a kotlós- kodó mamákat, a kíváncsiakat'. A vásárlás már- már cirkusz, élvezném is, de_... NoS* igen! Valamikor, hogy készülnöm szabadott a szatmári kollégiumba, én is kaptam egy „ördögbőr" nadrágot és egy hozzáillő szeges bakancsot;- Irgalmatlanul nagy volt mind a kettő. — MAJD BELENŐ AZ — mondta vigasztalásul anyám, és jóllehet az én kollégiumi éveimet elvitte, elmorzsolta a történelem, a háború után is sokáig hordtam azt a nadrágot. Tudom is azóta, hogy a mi szüléink voltak az igazi reménykedők, mert hitték, hogy megnövünk egyszer. Ők voltak az igazi optimisták. — A nadrág — írtam — évekig szolgált, de még 10 évvel később is találkoztam egy gondosan beszegett darabjával. Az volt akkor a legrangosabb cipőtisztító, fényesítő ruhánk. (barttia) A Nyíregyházi Bútoripari Szövetkezetben a Ganz-MÄVAG megrendelésére az export vonatüléseket éghetetlen import habszivacsból készítik. Az ülések huzatát is külön erre a célra gyártották a győri Graboplast gyárban. (Elek Emil felvétele) Hire jut a kulturális alapból? Ötezerért ötletet Néhány éve alakultak meg a munkahelyeken az üzemi közművelődési bizottságok. Akkor rendezték az üzemi népművelés anyagi hátterét is, létrehozták a kulturális alapot. Mennyi a közművelődésre „hivatalosan” lordítható keret? Helyenként eltérő. Hogy elegendő-e és mire telik belőle, ennek néztünk utána. Szándékosan nem megyei nagyüzemeket kerestünk fel, hanem társ-, illetve leányvállalatokat. Aaért, mert arra is kíváncsiak voltunk, nem szenved-e hátrányt a központtól távolabb eső üzem? Szakmát szereztek Porcsalma felöl közeledve Tyúkod felé, az út mentén először a Zalka Máté KISZ- alapszervgzet takaros ifjúsági háza vonja magára a figyelmet és csak utána a Nyíregyházi Konzervgyár tyukodi gyáregysége. Napközben persze gyakorta zárva az ifjúság „tanyája”. Különösen ilyenkor, a konzervgyári szezon idején. Háromszor 150 ezer. Ennyibe került az. építése. A lényeg: 1977. november 7-én ünnepélyesen birtokba vehették. Az üzemi kulturális alapra tereltük a szót. Mennyi is az valójában? — Ha összegszerűen szólunk róla, akkor 900 forint dolgozónként — mondja Kon- czos István gyárrészlegvezető. — Jelenleg közel hatszázan dolgoznak nálunk, ebből 231 a nő, 280 a harminc éven aluli. A kulturális alapot a nyíregyházi központtól bontják le. Természetesen ez csak keret. Ha ki kell egészíteni, pótlólag kapunk. Például a felnőttoktatáshoz, a szakemberképzéshez. Eddig két turnust szerveztek már, melyeken huszonöten-huszon- öten szereztek konzervipari szakmunkás-bizonyítványt. Ősszel indul a harmadik „menet”, szintén huszonötös létszámmal. Nem lesz könnyű a beiskolázás. Szerencsére nem azért, mert nincs elég jelentkező. Már hatvan nevet tartalmaz a jelentkezők listája. A gyáregység dolgozói a központ autóbuszával kirándulhatnak. Ezzel is bővül a személyenkénti 900 forintos kulturális keret. A KISZ- alapszervezet 20 ezres ifjúságpolitikai alapja is azt egészíti ki. Az üzemi közművelődési munka további részleteit a kulturális élet „főhadiszállásán”, a már emlegetett ifjúsági házban beszéljük meg. Fiatal kísérőnk Tóth Katalin személyzeti előadó. — Kéthetenként szabad szombatokon, főleg késő ősztől tavaszig követik egymást a nagyobb rendezvények. Vetélkedők, tömegsportnapok, ismeretterjesztő előadások. — Színjátszó társulatokat, előadói esteket is fogadunk. A porcsalmai művelődési ház vezetőjével karöltve, kéthetenként szombaton munkásfilmklubot tartunk. Jelenleg húsz szocialista brigádunk van. Vezetőinek klubja 1978 óta működik. Havonta tartják foglalkozásaikat. „Nem pénzkérdés../1 A másik felkeresett üzem a nagyhalászi zsákgyár. Több mint ezer, a környéken lakót foglalkoztat a jelenlegi vállalat, melynek kendergyári elődjét 1906-ban alapították. — Nem pénzkérdés a köz- művelődési munka — válaszolja a „mire elég” bevezető kérdésre Albert István személyzeti vezető, a kulturális bizottság elnöke. — Tételes bontásban idei tervünkben közel 30 ezer szerepel, de ennél jóval többet költünk kultúrára. Csak tavaly a továbbtanuló dolgozók tanfolyamdíja, a hozzájárulások 150 ezret tettek ki. — Szűkös keretek között mozgunk, de elegendő a pénz. Az idén autóbuszt vásároltunk, május elseje óta azzal kirándulhatunk. Alig kimondott tervük az is, hogy színházbérletet, -jegyeket vesznek az előadásokra és busszal viszik be Nyíregyházára a színházlátogatókat. Nem nagy a távolság: az előadás után így szinte a nyíregyháziakkal egyszerre kerülhetnek ágyba a nagyhalásziak is. A kelleténél több dolgozónak hiányzik még az általános iskolai végzettsége. Szép számmal járnak ellenben a dolgozók középiskolájába, technikusminősítőre. A budapesti gyárközpontból hívott előadókkal vállalaton belüli, úgynevezett szakmásító tanfolyam indul majd, ami nem ad újabb szakképzettséget, csak a meglevő mélyebb elsajátítását segíti elő. Ősztől üzemi népművelő A kúlturális bizottság éves munkatervét lapozgattuk, „ötletkeret — ötezer forint.” Hogy mit takar ez? Ott jártunkkor az üzem különböző pontjairól még nem szedték össze az ötletládákat, melyekbe bárki bedobhatja javaslatait. A legjobbakat július első hetében díjazzák. Ettől az akciótól az újítási kedv megélénkülését várják. Az elmúlt évben először volt hasonló akció. Akkor a szövőüzemből Kató József ötletét jutalmazták, aki a szövőgéphez korábban használhatatlan lánc- fonalőrsínt tette kis átalakítással hasznosíthatóvá. Előrelépést jelent az is, hogy tavaly ősztől üzemi népművelő fogja kézbe a kulturális életet. Színvonalasan működik a zsákgyár ifjúsági klubja. —-Bár még nem dicsekedhetünk egekben járó eredményekkel — mondta befejezésül Albert István —, apró mozzanatok mutatják, helyes irányban indultunk el. S amivel már most őszintén elégedettek vagyunk: közművelődési munkánkban megszűnt a kampányszerűség! Reszler Gábor Kritika helyett módjára magányosan hadakoznak képzelt szélmalmok ellen. S aminek legjobban örülök: leginkább nem önmagukért indulnak a csatába, hanem a nagy többségnek szeretnének valami többet nyújtani. Ám ne tűnjék ünneprontásnak, ha ebbe a küzdelembe, a jobbért való harcba prózainak tűnő dolgokat is beveszek. Hiszen az a falusi vezető, aki a mielőbbi vízműért kilincsel, éppen olyan kedves nekem, mint a másik társa, amelyik a kocsma helyett kulturáltabb presszót álmodik, a szatócsboltba városit megszégyenítő választékot képzel. Bőven lehetne sorolni arakat a területeket, ahol szép számmal akad jobbítani való. S ugyanígy könnyűszerrel lehet példát találni, embereket, akik nem csak panaszkodnak, hanem helyette tesznek, s másokat is buzdítanak a tettre. Előfordul viszont, hogy az egyik eredmény szüli a másik ellentmondást. Amennyire büszkén mondhatjuk, hogy a szabolcsi textiliparban húszezernél több lánynak és a*z- szonynak teremtettünk munkát megfelelő körülmények között, annyira sajnálkozhatunk, hogy nincs mindig erőnk annyi óvodát építeni, iskolai napközit létrehozni, amennyit a már dolgozó anyák igényelnek. Tudom, hogy nincs megállás, önmagunk egyre növekvő igényei hozzák létre a feszültségeket. De azt is tudom, hogy egyre kevesebb a közömbös ember, aki csak a markát tartja. A falvakban, városokban folyó társadalmi munka évente százmilliós értéke mutatja, hogy a jó célért szívesen vállal áldozatot az emberek többsége. Nem kelt hozzá más, mint megértetni, amiért dolgozik. Mert éppen ez a tudatosítás jelenti a szememben a megváltozott embert, aki nem valamiféle általánosan kinyilatkoztatott szép cél érdekében fárad, hanem adott esetben a nagy egészből pontosan lefordítja a maga nyelvére, szűkebb területére a tennivalókat. □ színházhoz képest talán messze jutottam. Mérhető anyagi javakat, s a tudat változásában alig nyomon követhető rezdüléseket kívántam csokorba szedni. Ami viszont a végső összegzés: mindehhez nem valami isteni kinyilatkoztatás kell, nem az Űrnak kell bíztatni a küzdésre, hanem saját magunknak érdemes felemelkedni, mert csak magunkban bízhatunk, hogy jobb életet teremtünk magunknak. Lányi Botond □ lakókocsit nem egész napos tartózkodásra találták fel, nyáron egész biztos, hogy nem, mert ha kint 30 fok meleg van, akkor a fémből készült alkotmányban legalább negyven. Tunyogmatolcson, az épülő új hídnál pedig rekkenően meleg volt. Azt hittem, emberek tucatjai, netán százai nyüzsögnek a termetes híd környékén, aztán kiderült, a legnépesebb tábort a Közlekedési Építő Vállalat küldte a helyszínre. Két tucat embere serénykedik az építkezésen, a hídépítők és a Ganz-MÁVAG viszont, egy- egy brigáddal képviselteti csak magát. — Nem is szükséges több — mondja nézelődés közben Kiss József művezető —, mire lennének akkor a gépek? Mindenből annyi van, ameny- nyi szükséges. Központosított munka ez. Láttam már hidat, készet és épülőt is, de aligha van építmény, ami számomra szebb látvány lenne, mint a híd. A partokat összekötő, feszülő ív, még jelképes értelmet is hordoz. Ha kevés is az ember, mozgásban van minden. A he- gesztőapparátok nyomán csillag hullik fényes nappal, ko- pácsolás hallatszik és gépdo- hogás, s ha a cölöpverőgép nem is működik most, nem nehéz elképzelni, mit jelent a tizenhat mázsás zuhanás, aminek nyomán a meder alá 10—13 méterre verődik egy- egy cölöp. — Zeng a környék, amikor működik... Megállunk a parton, nézzük a Holt-Számost, amit egy nyomon, hogy legyen a járműveknek min átmenniük fel- töltöttek; a víz azért folyik, csövek gondoskodnak erről. — Az acélszerkezetet — magyaráz a szakavatott kísérő — a parton szerelik össze, úgy húzzák aztán a víz fölé. Ez egy technikai különlegesség. Az első ilyen eljárással épült híd a csengeri volt. Az eljárás bevált, nem kell állványozni, így lényegesen olcsóbb a művelet. Több minden teszi még olcsóbbá a matolcsi híd építését, de ha misem változik, jövő őszre, amikor készen is lesz, megközelítően 180 millió forintnyi munka, emberi erő, anyag és gép testesül majd meg benne. Két sávja lesz, 304 méter hosszan ívelődik, s gyakorlatilag átgördülhet rajta minden, amit földi közlekedésre szerkesztettek. Rémlik, a határidő, nem ez volt. — Valóban — felel a művezető —, de a gazdálkodási változások miatt kevesebb pénz jutott a kelleténél; hátráltató tényező volt, hogy a Holt-Számos hídját eredetileg egy nyílásúra és 20 méter hosszúra tervezték, ezzel szemben három nyílású és hatvanöt méter hosszú lesz majd. A művezető maga is matolcsi lakos. — Nem is volt hét vége, munkaszünet, hogy meg ne néztem volna, nincs-e baj? Víz mellett bármi megeshet. Néha megbolondul — int fejével a túlsó part vízbe hajló fűzei felé. — Tavasszal is jött egy jókora árhullám, ráadásul olyan hirtelen húzódott visz- sza, hogy lyukakat, gödröket mart a talajba. Nehéz szakma ez — mondja —, most félmeztelen is izzadnak az emberek, télen pedig a vas éget. Míg az ácsok munkáját nézzük, majd odébb lépve egy hídelem szerelésénél állunk pár percig, kellemes emlékekről mesél. Arról, hogy két éve, egyszer úgy éjféltájt halászlét kívántak, s óhajuk hamar valóra vált, mert az éjjeliőr valamikor hivatásos halász volt, egykettőre eléjük tálalta az áhított étket. — Ennénk néha ma is, de mostanában megint olyan víz- szennyezés volt, hogy halat alig látni. Egy óriási, 36 tonnás darus gépkocsi hídelemet tart, a forró vastól vibrál a levegő, s a nap úgy tűz, akkora a fénye, hogy már a hegesztőberendezés szikrái is elhalványulnak a sugárözönben. „Itt a vége”; akár ki is lehetne írni a már kész hídda- rab végére, pontosabban, ma még itt a vége, mert a vízből kiemelkedő pillérek építménynek is pompásak, mutatják, a két part közötti ösz- szeköttetés már valóban a közelebbi jövő eseménye lesz. Visszafelé gyalog kelünk át a Holt-Számoson. — Nézze — mutat a pillérekre -r-, szépek, igaz? Áttörtek, nem egy tömbből vannak, ez ennek az esztétikuma. Hát még ha fel is lesznek öltöztetve. Mert a burkolás csak eztán kezdődik. Sétánkra társ is akadt, Dán- ka László műszaki ellenőr. Tőle kérdem: — Talált-e kivetnivalót? — Nem — feleli határozottan —, mindenki úgy dolgozik, ahogyan kell. Spcidl Zoltán Híd a Szamoson Ördogbőr □ kisvárdai Várszínpad hűvösében borzongató, elnémító volt a befejezés. Az ember tragédiájának utolsó színében Ádám és Éva leborult az Űr előtt, s Lucifer hiába próbálta talpra állítani őket. Minden mozdulat a megadást, a lemondást sugallta. S megnyugtatásul nem hangzott, nem hangozhatott el az Űr szava: „Ember küzdj és bízva bízzál!” A szolnoki Szigligeti Színház előadásában a rendhagyó felfogásba mindez nem illett bele. Hiszen Lucifer nem a tagadás, a rombolás szelleme volt, aki az embernek a hiábavaló harcot mutatta meg a történelem álomképeiben. A lázadás, az önmegvalósítás Luciferé szállt szembe a mindent parancs- szerűen eleve elrendelő Űr- ral. Azok, akik ezt megértették Kisvárdán, meglehet, hogy rutinos színházba járók voltak, de a nézőközönségen széttekintve bőven akadtak olyanok is, akiknek ez az előadás jelentette a színház ritka élményét. S elsősorban nem a látvány élményét, hanem a színészi játékon át a gondolat nagyszerűségét. Nem kenyerem a kritika, különben is a szolnokiak előadását többen és többször magas fokon méltatták. Ami viszont saját ügyem: az élményért nem kell Budapestre utaznom, nincs szükség fővárosi művészekre ahhoz, hogy részesüljek abban a jótéteményben, amit úgy hívnak, hogy a művészet varázsa. Ma, ezekben a hetekben Kisvárdán, a Várszínpadon találhatom meg ezt, holnap, augusztusban Nyírbátorban, a zenei napok hangversenyén találkozhatok a művészettel. Ősszel pedig a nyíregyházi színház falai között hangzanak el Thália szép szavai. Aki pedig ennek részese lehet, az én, te, mi vagyunk, bárki, aki ebben a megyében él, igényli a szépet. S ki vonná kétségbe, hogy amíg mi idáig eljutottunk, addig küzdeni kellett? Meglehet, hogy csak az anyagiakkal azoknak, akik megszállottan a fejükbe vették a színházalapítást, egy kisvárosi műemléktemplomban rendszeres nyári hangversenyek tartását. De biztos vagyok benne, hogy legalább ilyen fárasztó harcot jelentett szembeszállni a meg nem értés, a lekicsinylés láthatatlan pókfonalakat szövő, szívós ellenállásával. Nincsenek csak nyertes csaták, van amikor újra visz- szahódit valamit harcállásaiból a kwätny, a .maradi- ság. Ám azok, akik karcolnak, korántsem Don Quihote
