Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)
1981-07-19 / 168. szám
1981. július 19. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET Uj „lámpások" falun Beszélgetés az agrárértelmiség helyzetéről és szerepéről __________SZABOLCS-SZATMÁRI EMBEREK__________ Kati néni, a dohányos Talán van egy kis túlzás abban az elvárásban, hogy a jórészt falusi környezetben letelepedett agrárértelmiségiek — akárcsak annak idején a falusi tanítók, Gárdonyi szavaival élve — a falu lámpásai legyenek. Mindenesetre a nagyüzemi mezőgazdaság szervezeti kereteinek bővülését, sok tekintetben a falvak fejlődését, kulturálódását nem lehet elválasztani attól a ténytől, hogy ma sok száz okleveles mezőgazdasági szakember él és dolgozik a megyében. Közülük a legtöbben agrármérnökök, akik — a gépészmérnökökkel, üzemmérnökökkel, vegyészmérnökökkel, kertészmérnökökkel, erdőmérnökökkel, közgazdászokkal és állatorvosokkal együtt — rendkívül nagy potenciális értéket képviselnek lakóhelyük szellemi életében. Hogy ez a potenciális érték mennyire hat környezetére, tehát, hogy mennyire sugárzó az értelmiségiekben rejlő tudás és gondolkodási készség, nagymértékben függ a helyzetüktől. Erről beszélgettünk Micsuch Lászlóval, a Mező- gazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezetének titkárával. — Véleménye szerint milyen szerepe van a mai agrárértelmiségnek a vidék szellemi életének formálásában? — A MEDOSZ megkülönböztetett figyelmet fordít a mező-, erdő- és vízgazdálkodásban foglalkoztatott értelmiségiek tevékenységére. Nemcsak az én véleményem, hanem adatokkal is igazolható tény, hogy az utóbbi években tovább növekedett a szerepük, mind a felső vezetésben, mind középszinten és munkahelyi szinten is, ahol közvetlen kapcsolatban vannak a fizikai dolgozókkal. Részt vesznek a tudományos ismeretek alkalmazásában, nagy részük van a gazdálkodás hatékonyságát növelő helyi intézkedésekben és jelentős szerepük az elmúlt évek jó mezőgazdasági eredményeiben; így a korszerű technológia alkalmazásában, az új növényfajták elterjesztésében, a termésátlagok növelésében, az állattenyésztés hozamnövelésében. Mindez a megbecsülésüket, s egyben a gondolataik iránti igényt is növeli. — Mennyire vesznek részt az agrár értelmiségiek a közéletben? — Kétségkívül növekedett az agrárértelmiségiek közéleti aktivitása, üzemen, falun belül és országos arányokban is. Példaként említem, hogy a legutóbbi választások alkalmával a korábbinál jóval többen kerültek a szakszervezeti vezetésbe, ahol kiválóan megállják a helyüket. Mindennapi munkájuk mellett sokat tesznek az adott körzet, község, falu kulturális életének alakításáért, fejlesztéséért. A legtöbben felismerték és vállalják is azt a fontos politikai szerepet, ami a falu és a város közötti különbségek csökkentését szolgálja. Különösen növekszik az agrárértelmiség szerepe ott, ahol például az iskolakörzetesítés folytán hiányzik a pedagógus, ahol tehát bár más szerepkörben, de sok tekintetben hasonló, gondolkodtató és gondolatébresztő munkát kell végeznie. Ez már ma sem csak igény, hiszen például a háztájival rendelkező mezőgazdasági és ipari dolgozóknak természetes szövetségesévé vált a gépi munkaeszközök, a takarmány beszerzésében őket segítő agrárértelmiségi, aki amellett, hogy szaktanácsokat ad a jobb gazdálkodáshoz, közel kerül az emberekhez, s egyben politikai és pedagógiai munkát is végez. — Mindehhez az is szükséges, hogy az agrár- értelmiségi otthonának is tekintse azt a környezetet, ahol él. ön szerint milyen igényeket kell kielégíteni ahhoz, hogy ez általános legyen? — Talán a legfontosabb, hogy a mainál nagyobb mértékben kell bevonni az értelmiségi dolgozókat az ágazat, a vállalat, az adott üzem fejlesztésével, a gondok megoldásával kapcsolatos kérdések megvitatásába, a különféle koncepciók kialakításába. Ez igény is a részükről, s ennek feltételeit meg kell teremteni. A szakszervezet ezt a törekvést támogatva, nemcsak a személyes érdeket szolgálja, hanem népgazdasági és társadalmi érdeket is, hiszen a döntések előkészítésébe bevont értelmiségiek feltétlenül nagyobb kedvvel végzik a munkájukat, s ez mindenkinek hasznos. Nem beszélve arról, hogy a döntés előkészítéséhez szükséges viták felis- merhetőbbé teszik a fizikai dolgozókkal való egymásrautaltságukat, amiért is javul az összhang közöttük. — Az agrárértelmiségiek bizonyos rétegét érzékenyen érintik a különféle átszervezések. Mi a szak- szervezet álláspontja az átszervezéssel kapcsolatban? — Éppen az értelmiség otthonérzetének, alkotókedvének növelése érdekében a szak- szervezet csakis az átgondolt, a következményekkel is számoló, a dolgozókkal megbeszélt, az időben nem elhúzódó és a szocialista törvényességet betartó átszervezéseket támogatja. — A falun élő értelmiség helyzetét ismerve, véleménye szerint milyen fontos igények kielégítése ad a szakszervezet számára további feladatokat? — Valóban vannak olyan, az értelmiségieket joggal foglalkoztató kérdések, amelyek egyben megoldandó leckék is mind a szakszervezetek, mind az állami irányító szervek, nem utolsósorban az adott termelő üzemek, intézmények, költségvetési szervek számára. Az eddigieknél is nagyobb figyelmet kell fordítani például a pályakezdő agrárértelmiségiek beilleszkedésének segítésére, továbbá arra, hogy végzettségüknek megfelelő munkakört kapjanak. Emellett anyagilag érdekeltebbé kell tenni őket a jobb minőségű munkában. Feladatot jelent a női agrárszakembereknek a mainál méltányosabb anyagi, erkölcsi elismerése is, beleértve, hogy bátrabban kell megbízni őket vezetői feladatokkal. Az értelmiségieket kevéssé vonzó, tehát bizonyos tekintetben fehér foltoknak is nevezhető területeken olyan lakás-, anyagi és foglalkoztatási lehetőségeket kell teremteni, amelyek révén mind a fiatal, mind a tapasztalt diplomás szakembereknek érdemes lesz ott letelepedni. A szakszervezetnek természetesen minden rendelkezésre álló eszközzel támogatnia kell ezeket a törekvéseket, hiszen hosszabb távon e feladatok megoldásával lehet mind a gazdálkodás eredményességét javítani, mind pedig az adott helység kulturális-társadalmi felemelkedését szolgálni. A. G. — Dolgoztam én világéletemben annyit, mint egy velemkorabeli ipari munkásnő. Tán még többet is. Idén már a tsz-tag férfiak hatvan, a tsz-tag nők ötvenöt éves korukban mehetnek nyugdíjba. Így az igazságos. Annak idején, amikor olvastam a hírt az újságban, nagyon örültem. Most, hogy csak pár hónapom van a nyugdíjig, pláne, hogy örülök. Öt évet nyerek azzal a rendelettel. Igaz, a nyugdíj után is dolgozom, amig bírok. Bodnár Józsefné, nyírmihálydi tsz-tag mondta a fentieket. A köztiszteletben álló, közéleti munkát is végző Kati néni tizenhárom éves korában kezdte a nehéz fizikai munkát. Sokat, nagyon sokat dolgozott, amíg eljutott a megérdemelt pihenés küszöbéhez. Csaknem hat éve született az a határozat, amelynek értelmében ettől az évtől a tsz-ta- gok nyugdíjkorhatára azonos lesz az iparban foglalkoztatottak nyugdíjkorhatárával. Humánus, valóban igazságot szolgáltató rendelkezés. Kati néninek az apja uradalmi cseléd volt Nem keresett annyit, hogy a népes család megélhetését biztosítsa. így érthető, hogy Kati néni gyermeklányként kezdte a munkát az uradalom bérlőjénél. Szerencsére a bérlő ma is itt él Nyírmihálydiban és igazolta, hogy a dolgos kislányt ő foglalkoztatta hat évig. A társadalombiztosítási igazgatóság el is fogadta az igazolást. A tsz ügyintézői is megtették a magukét, rendben és időben előkészítették a szükséges iratokat. — Visszajött az igazolás, decembertől nyugdíjas leszek. Csendesebb lesz a karácsonyom, a téli szezonban kevesebbet kell dolgoznom. Az utolsó hónapokban is becsülettel helytállók — magyarázza kissé szabolcsi, kissé hajdúsági tájszólással Kati néni. Aztán a munkával eltöltött éveire emlékezik. Több mint negyven évre tekint vissza. Az apja dohányos volt, vagyis dohányt termesztő cseléd. Tőle tanulta a fontos ipari növény termesztésének, feldolgozásának fortélyait. Ez a növény szinte egész évben munkát adott neki. A kora tavaszi palántázás, a kapálás, a törés után következett a simítás, a csomózás. Az évszakok változásával így változott élete szinte egyetlen „menetrendje”. Megmásíthatatlanul egyformák voltak az évek, az évtizedek. Már ami a munkát illeti. Szívesen emlékezik a téli Csomózásokra, amelyek nemcsak munkát, szórakozást is jelentettek. „Nemcsak a kezünk járt, a szánk is. Beszélgettünk, énekeltünk, mulatgattunk egy-egy érdekes történeten. Estébe nyúlott a munka. Lámpafénynél is dolgoztunk. A legények néha havat hoztak be a markukban és jól megmosdattak bennünket. Nem bántuk, még örültünk is neki.” Az utóbbi mondatát halvány mosoly kíséri. Aztán ismét komoly arccal lép az emlékezés útjára. A gondokról, a megpróbáltatásokról beszél. Mint mondja, a legnagyobb gond az volt, hogy a másét kapálta, a másét csomózta. Utolérte a falusi lányok öröme, gondja is. Férjhez ment, jöttek a gyerekek. Két lánynak és egy fiúnak adott életet. Mondhatnánk, tipikus volt az életének ez a szakasza. Tipikusan nehéz. „Gyakran hajnalban keltem és kifőztem az ebédet. Alig jött fel a nap, már mentem a mezőre. Főtt ebéddel hagytam otthon a gyerekeket. Napszálltakor értem ismét haza. A mai fiatalasszonyok talán el sem bírnának ennyi terhet. Az egyik lányom most gyesen van az unokával. Alig tudja elképzelni a régi asszonyok életét”. Mondhatná valaki: elkoptatott, régi szavak ezek. Igaz, de nem elég őket elégszer hangoztatni ahhoz, hogy megértsük Kati néni, a Kati nénik életét. Talán így jobban megértjük, hogy mennyire rászolgáltak nyugdíjkorhatáruk csökkentéséhez. Évtizedeket dolgoztak többnyire a szabad ég alatt. Gyakran eső kergette őket, akácfa lombja volt az esernyőjük. A nap melege sokszor fájt, amikor a hatalmasra nőtt dohánylevelek között a szél se rebbent. Árok partján ebédeltek, aztán alig volt pihenésre idő ... Egy-egy citera- bál, egy-egy vidám lakodalom oldotta az élet feszességét. Nehéz időben, 1951-ben lett tsz-tag Bodnár Józsefné. Harminc esztendeje dolgozik a két megye határán lévő tsz földjein. Nem csábította el innen sem szakszövetkezet, sem varroda, sem más munkahely. Mert nemcsak megszokta, meg is szerette a mezei munkát. Mit lehet azon szeretni? — provokáljuk. Mint mondja, örömét leli abban, ha szemlátomást növekednek a növények. Bő termés esetén kimondhatatlan jó érzés fogja el, attól függetlenül, hogy másé-e a termés, vagy közös. A harminc év alatt volt úgy, hogy a tsz alig fizetett, vagy nem is fizetett. „Azért mindig megéltünk. Az urammal együtt arra törekedtünk, hogy főleg a gyerekek vigyék valamire.” Mire is vitte a Bodnár család? Kati néni hogyan tartotta a családi tűzhely melegét? A férje nyugdíjasként is hasznára válik a tsz- nek, mint éjjeliőr. Van egy takaros házuk, fürdőszobával. A gyerekek itt laknak, közel szüleik házához. Mindegyik nagy, szépen berendezett, saját lakásban. A fiú a kertész szakmát tanulta ki, de végül is a rendőr hivatást választotta. Az egyik lány érettségizett, a másik gyors- és gépírónak tanult Szép sorjában jöttek az unokák, immár heten vannak. Egészségesek, vidámak, szeretnek játszani a nagymami udvarán. Elégedett-e Bodnárné? Az lehet. Anyagi jólétet teremtett maga körül és családi békét És hogyan vívott ki magának köztiszteletet? Nemcsak a munkájával. Megfontolt néha szenvedélyes hozzászólásaival. Mindig akkor ragadta el a szenvedély, amikor a közösség dolgairól volt szó. Meg is választották a nőbizottság elnökének. Kezdettől fogva ő látta el ezt a tisztet, egészen ez év elejéig. Fiata- labbnak adta át e tisztét, készülvén a nyugdíjra. Sokat kilincselt, vitatkozott, hogy a tsz nődolgozóinak állandóan, vagy majdnem állandóan legyen munkájuk, pénzük, megélhetésük. Ki menjen üdülni, ki kapjon segélyt, vagy lakásépítési támogatást? — ezekre a kérdésekre is válaszolt legjobb akarata szerint, amikor megkérdezték. Sok-sok aprómunkát is elvégzett. Rányítóttá az ajtót a betegekre, szervezte a nőnapi ünnepségeket. „Családja” így terebélyesedett, családjának érezte (és érzi) szinte az egész falut. Nemcsak a dohánytermesztésért, közösséget, jó légkört teremtő munkájáért is javasolták magas kitüntetésre. Tavalyelőtt éppen a nőnapon adták át neki a Munka Érdemrend bronz fokozatát. Kereken negyven esztendő munkásságának elismerése volt a kitüntetés. Lehet-e munkásságról beszélni a növénytermesztő asszony esetében? Lehet, hiszen nemcsak a jó munkából, a hűségből is példát adott a többieknek. Bírálta a rosszat, nem bomlásra, hanem összetartásra buzdított, amikor (nem is egyszer) hullámvölgybe került a tsz. Egyik konkrét példája a „libahistória”. Pár éve történt. Az akkori főagronó- mus jó szándéktól vezérelve libafarmot alakított ki. Merész kezdeményezése felelőtlenségnek is nevezhető. Rosszul megépített helyiségben túl sok libát zsúfoltatott be. A rövid idő alatt remélt nyereségből hirtelen veszteség lett: az állatok többsége elhullott. „Pártvezetőségi ülésen többször is felszólaltam, hogy nincs minden rendben a libatenyésztéssel. Magam is foglalkozom kisállat- tenyésztéssel, értem a módját. Tudom, hogy a mai, nagyüzemi technika más, de azt is meg tudtam állapítani, hogy az úgy és ott nem jó az állatoknak. Az egyik ülésen úgy kiborultam, hogy majdnem az asztalt vertem. Sajnos, nekem lett igazam. És azoknak, akik ellenezték a libatartásnak azt a módját”. Huszonkét éve tagja a pártnak. Azért választották be a pártvezetőségbe, mert gazdag az élet- és munkatapasztalata, s nemcsak a saját érdekében gondolkodik. „Ki mertem mondani mindenkinek a véleményemet. De nem azért, hogy a hangomat hallassam, hanem azért, hogy jobb legyen a munka és több a pénz. így szólok bele a falu életébe. Ügy tudom, igényt tartanak pártmunkámra és ebben a ciklusban nyugdíjasként is tagja leszek a vezetőségnek”. Kétkezi munkája is bőven lesz nyugdíjas korában. Mint mondja, ősszel segíti majd a közös gazdaság almaszüretét. Otthon a ház körül sok az aprójószág, azokat gondozza. Idén a ház előtt kész lesz az új kerítés. Olyan virágoskertet akar csinálni mögötte, hogy az arra járók megálljának egy pillanatra. A lányával idén (és a következő években is így lesz) közösen „fogta fel” a háztájit. Az egyholdnyi területen dohányt ültettek. Sok vele a munka. Tavaly alig termett a háztáji, mert a sok víz kimosta a dohányt. Idén a szárazság ellen küzdött családjával. Esténként szekéren, hordóban vitték a vizet, hogy cseperedjenek a palánták. „Jó sűrű, erős a dohány. Már csak a jég, vagy az átvevő ronthatja a kedvünket”. Kati néni most is kint van a mezőn. Tizen- három-tizennégy éves gyerekekkel kapálja a csemetefákat. Magyaráz nekik: „így fogd azt kapát. Kárt ne tégy a fában. Na, így haladj szépen, egyenletesen.” Nábrádi Lajos
