Kelet-Magyarország, 1981. július (41. évfolyam, 152-178. szám)

1981-07-18 / 167. szám

Félidőben H gy mutogatjuk egy­másnak a határt, mintha még soha­sem láttunk volna tíz kom­bájnt egy sorban, avagy címeres kukoricát, haragos zöld dohányt, virító nap­raforgót. Aztán belegon­dolva a dolgokba; valójá­ban nem is a gépeket, nö­vényeket látjuk, csodáljuk, hanem a munkát. Nagy a szorgalom. A szabolcs- szatmári mezőség tele van a dolgát végző emberek­kel. Növeli a látottak érté­két a kapott és tudott in­formáció; az aratás túlju­tott a félidején, jó ütemű a szalmalehúzás, a tarló­hántás, a nyári szántás. Régen volt az, amikor nyár közepén a növénytermesz­tés, kertészkedés és általá­ban a gazdálkodás hasonló képet mutatott. És most mondjuk azt, hogy kedve­zett az idő? Ha kedvezett is, nem annyira, hogy min­den jót a felhőtlen ég, avagy a jókor jött eső számlájára írjunk. Az idő­járás mellett az emberek tettek itt sokat. Kezdődött azzal, hogy nem késlekedtek a széna­betakarítással és a bő ter­mést, jó minőséget úgy be­csülték, hogy hatalmas kazlakat raktak. Az üze­mek nagy részének már az első kaszálásból megvan a teleléshez szükséges szá­las takarmány. Gondos volt a . szántóföldi gyomirtás, növényvédelem is. Szinte mutatóban sincs gaztól felvert kukorica, napra- ' forgó, burgonya vagy ré­paföld. És a gyümölcsösök? A 12—14. permetezés nem volt hiábavaló fáradozás. Szép, egészséges almákat érlelnek a fák. Természetesen volt gond is, akadt ilyen ma is, de nagy általánosságban nem az efeletti kesergés, inkább a rugalmas intéz­kedés volt a jellemző. Az üzemek egymást segítő készsége, a kooperáció, a gépek és alkatrészek cse­réjében soha nem tapasz­talt lendületet vett. A már elvégzett munkával is mérhető: a munkaszerve­zés, a munkaerő-irányítás, a gépi kapacitás kihaszná­lása, a termelési tervek­ben megfogalmazott fel­adatok szintjén történt és történik. N em azt mondjuk és írjuk: most már minden tökéletes. Ettől még messze vagyunk. A gondolatok csupán azt érzékeltetik; szép a határ, jól halad a munka és bár sok feladat teljesítése van még hátra, félidőben le­gyen előleg az elismerő szó. Seres Ernő Megválasztották a vezető szerveket Tanácskozik a LEMP kongresszusa A Lengyel Egyesült Mun­káspárt kongresszusának 16 problémabizottságában szé­les körű, sokoldalú gyakran ellentmondásos vita folyt csütörtökön és pénteken — jelentette a PAP hírügynök­ség. Az l-es bizottságban hang­súlyozták a párt eszmei egy­ségének feltétlen szükséges­ségét; több felszólaló sürget­te, hogy több munkás vegyen részt a vezető szervek tevé­kenységében. A második bizottságban a párt szervezeti szabályzatá­nak módosításáról volt szó. A 4-es bizottság javaslatot terjesztett a kongresszus elé, hogy a televízió ezentúl napi hat-kilenc órányi műsort su­gározzon a pártkongresszus munkájáról. A javaslat elő­terjesztésére az ország szá­mos pártszervezetének kéré-. sére került sor. A gazdaságpolitikai bizott­ságban sok konkrét javasla­tot terjesztettek elő a gazda­ságirányítás reformjára és hangsúlyozták, hogy a kong­resszusnak a legnagyobb fi­gyelmet kell fordítania a re­form kérdésére — életbelép­tetésének elhúzódása ugyan­is tovább ronthatja az ország gazdasági helyzetét. Külön bizottságok foglal­koztak az oktatás és a kul­túra, az ifjúsági, a tudomány és a technika, valamint az egészségügy problémáival. A 14-es bizottságban a párt­ós a szakszervezetek kapcso­latait elemezték, hangsúlyoz­va a párbeszéd folytatásának szükségességét. A szociálpoli­tikai bizottságban elsősorban a lakásépítés és a lakások el­osztásának rendszerével fog­lalkoztak. A 16-os bizottság a káderpolitikai helyzetet ele­mezve állást foglalt a „vál­toztatások szükségessége” mel­lett. Mint mondották, még az idén a központi bizottság tel­jes ülésének kell foglalkoznia a káderpolitika kérdéseivel. A LEMP IX., rendkívüli kongresszusa pénteken dél­után ismét zárt plenáris ülé­sei) folytatta munkáját. Varsóban nyilvánosságra hozták a Lengyel Egyesült Munkáspárt csütörtökön este megválasztott vezető szervei­nek személyi összetételét. Az új központi bizottságnak 200 tagja és 70 póttagja van. A régi központi bizottság­ból, amelynek 142 tagja volt, 17-en kerültek be az új KB- ba. Közöttük van Stanislaw Kania, Stefan Olszowski, Wojciech Jaruzelski, Kazimi- erz Barcikowski, Mieczyslaw Rakowski. A központi bizottság eddi­gi vezető testületéiből vi­szonylag kevesen kerültek be az új KB-ba: a politikai bi­zottság 11 tagja közül négyen, a PB öt póttagja közül senki, a KB-titkárság kilenc tagja közül pedig hárman. A kong­resszus ma folytatja munká­ját. Brezsnyev — Karmai- találkozó Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szov­jetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke pénte­ken a Krím félszigeten ta­lálkozott Babrak Karmallal, az Afganisztáni Népi Demok­ratikus Párt KB főtitkárával, afgán államfővel, aki a Szov­jetunióban tölti szabadságát. Leonyid Brezsnyev értéke­lése szerint a nemzetközi helyzet bonyolultabbá válásá­nak elsősorban az imperia­lista, különösen az amerikai imperialista körök tevékeny­sége az oka. E körök kalandor cselekedeteikkel próbálják aláaknázni az enyhülési fo­lyamatot és szítani a fegyver­kezési hajszát. A szovjet ál­lamfő egyebek között utalt a Perzsa-öböl térsége helyzeté­nek rendezésével kapcsolat­ban az SZKP XXVI. kong­resszusán tett szovjet javas­latok realitására és életképes­ségére. Babrak Karmai beszámolt az áprilisi forradalom ered­ményeiről, a nemrég megala­kult Afgán Nemzeti Hazafi­as Front tevékenységéről, valamint az afgán fegyveres erőknek a külföldről beszi­várgó banditák elleni sikeres harcáról. Bakrak Karmai megállapította, hogy a füg­getlen afgán állam mind job­ban megerősíti a nemzetközi porondon elfoglalt pozícióit. Babrak Karmai leszögezte: az afgán nép visszaver minden olyan próbálkozást, amely a régi, feudalista rendszer visz- szaállítását célozza. Leonyid Brezsnyev és Bab­rak Karmai áttekintették az afganisztáni helyzet nemzet­közi vonatkozásait. A két államfő elégedetten szölt a két ország barátságá­nak, együttműködésének és internacionalista szolidaritá­sának erősödéséről. Hazaérkezett Mongóliából a magyar párt-és kormányküldöttség Pénteken hazaérkezett Mon­góliából a magyar párt- és kormányküldöttség, amely Korom Mihálynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a KB titkárának vezetésével részt vett a mongol népi for­radalom győzelme 60. évfor­dulója alkalmából Ulánbátor­ban rendezett ünnepségeken. A küldöttség tagjá volt Hor­váth József, az MSZMP KB tagja, a Diósgyőri Gépgyár esztergályosa és Szerencsés János, hazánk mongóliai nagykövete. A magyar párt- és kor­mányküldöttséget mongóliai tartózkodása során fogadta Jumzsagijn Cedenbal, a Mon­gol Népköztársaság, a nagy népi hurál elnökségének el­nöke. A delegáció július IS­IT. között ismerkedett a mon­gol testvérpárt munkájával, Mongóliának a szocialista építőmunkában elért eredmé­nyeivel. Találkozott Sz. Zsa­lan-Azsavval, az MNFP PB tagjával, a KB titkárával. A megbeszéléseken a két párt képviselői szívélyes elvtársi légkörben tájékoztatták egy­mást az MSZMP XII., és az MNFP XVIII. kongresszu­sán hozott határozatok vég­rehajtásának menetéről. Vé­leménycserét folytattak a nemzetközi helyzet, a nem­zetközi kommunista és mun­kásmozgalom időszerű kérdé­seiről, és a két testvérpárt kapcsolatainak alakulásáról. A Ferihegyi repülőtéren a küldöttség fogadására megje­lent Baranyai Tibor, az MSZMP KEB tagja, a Köz­ponti Bizottság osztályvezető­je és Házi Vencel külügymi­niszter-helyettes. Jelen volt Badamtarin Bal- do, a Mongol Népköztársaság magyarországi nagykövete és Valerij Muszatov, a Szovjet­unió budapesti nagykövetsé­gének ideiglenes ügyvivője. ANORÁK, TOLLAL. A Nyírbátori Ruhaipari Szövetkezetben az NSZK Brinkhaus-cég ré­szére tollal bélelt anorákokat készítenek. (J. L. felv.) Tart még a meggyszezon a Nyíregyházi Konzervgyár tyu- kodi üzemében. Harminc vagon — 600 ezer doboz — meggy­befőttet készítenek exportra és belkereskedelmi forgalma­zásra. Varga Szilvia és Nagy Edit a sterilizáló kosárba rakják a szalagról lekerülő dobozokat. (Jávor László felv.) I _____________________________ BŐSÉGES AZ ELLÁTÁS Magvak másodvetéshez Másodvetésű magvakból valamivel többet igényeltek most a megye mezőgazdasági nagyüzemei, mint a korábbi években — közölték a vető­magtermeltető és értékesítő vállalat nyírségi központjá­ban. Legtöbb megrendelés eddig rövid tenyészidejű ku­koricára, takarmányborsóra, kölesre, hibrid szudáni fűre, tarlórépára, olajretekre és muharra érkezett. Ezeken kí­vül még mintegy 10 fajta másodvetésű magféleséget szállított megrendelőkhöz a vállalat. * Az igénybejelentéseket má­jus 12-ig kellett megtenni a gazdaságoknak. De ez nem jelenti azt, hogy a ’ későbbi megrendelést ne teljesítenék. Amikor a kért magot esetleg más megyéből kell szállítani, pár napon belül megkapja az igénylő gazdaság. Ha pedig a magot megyén belül tárolják, a megrendelés után szinte azonnal szállítható. Van elegendő másod vető­mag. A már említettekből bő­séges az ellátás. Kívülük ugyancsak kielégíthető az igény szántóföldi vetésre mustárból, keserű csillagfürt­ből, zöldborsóból, valamint takarmányrepcéből. Jó az ellátás másodvetésre kertészeti magvakból is. Bo­korbabból korlátlan mennyi­ség áll rendelkezésre. Ubor­kából, káposztafélékből, cék­lából, spenótból, kaporból a gazdaságok által rendelt mennyiséget tudja a vállalat szállítani. Feltétlenül jól te­szik a gazdaságok, ha élnek a másodvetés lehetőségével. (ab) öt élővízfolyás van Sza- bolcs-Szatmár jelentős terü­letén, melyeken kívül több tározó és rétegvíz teszi lehe­tővé a mezőgazdasági nagy­üzemekben az öntözés hasz­nálatát. Ám az adottság ki­használását nem megnyugta­tóan igazolja a gyakorlat — ismertették a megyei tanács illetékes osztályán. Ez idő szerint a megyé­ben 87 gazdaság rendel­kezik öntöző kapacitással Ebből július elejéig 52 be­rendezést hasznosítottak. Idén korán beállt a nagy melegű kánikulai időjárás, aszályos hetek adódtak. A ténylegesnél jóval nagyobb szükség lett volna, főleg a vízigényes mezőgazdasági kultúrák öntözésére. Aminek haszna a tapasztalatok sze­rint, vitathatatlan. Jó példát mutat a rendsze­res öntözésben a rakamazi Győzelem, gávavencsellői Szabadság és Űj Erő, vala­mint a tiszakóródi Béke Ter­melőszövetkezet; állami szek­torok közük a mátészalkai állami tangazdaság és a Kemecsei Állami Gazdaság. Kedvező, hogy az utóbbi idő­ben több gazdaság is üzembe helyezte öntözőberendezéseit. Különösen időszerű és ki­fizetődő a másodvetésű növények öntözése. Ahol mód van rá, még nem késő, ajánlatos azonnal in­tézkedni. Egy-két futó zápor se vegye el a kedvet. Az ön­tözéssel kifizetődő időszak augusztus közepe után lejár. Az aszálykárok csökkenté­sére jó lehetőség, hogy új ön­tözőberendezéseket vásárló gazdaságok — átemelő szi­vattyúk esetében is — állami támogatást kapnak. Ennek határideje július 31. A gépe­ket az AGROKER azonnal szállítja. (asztalos) Pártmunkásküldöttség látogatása Bulgáriában Karakas Lászlónak, az MSZMP KB tagjának, a KB osz­tályvezetőjének vezetésével július 13—17. között pártmunkás­küldöttség tartózkodott Bulgáriában a Bolgár Kommunista Párt KB meghívására. A küldöttség az ötnapos munkahét bevezetésének tapasztalataival ismerkedett és a pártgazda­sági munkával összefüggő kérdéseket tanulmányozta. Ka­rakas Lászlót fogadta Milko Balev, a BKP KB titkára. A küldöttség pénteken hazaérkezett Szófiából. ■I Kelet­Hbgyanrszag XXXVIII. évfolyam, 167. szám ARA: 1,40 FORINT 1981. július 18., szombat J JÚLIUS VÉGÉIG Kedvezmény az öntözéshez

Next

/
Oldalképek
Tartalom