Kelet-Magyarország, 1981. június (41. évfolyam, 126-151. szám)

1981-06-04 / 129. szám

4 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. június 4. Kádár János fogadta a Libanoni Kommunista Párt főtitkárát Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára szerdán a KB székházá­ban fogadta a küldöttség élén hazánkban tartózkodó Geor­ges Haouit, a Libanoni Kom­munista Párt főtitkárát. A szívélyes, elvtársi légkö­rű találkozón véleménycserét folytattak a nemzetközi élet időszerű kérdéseiről, a közel- keleti helyzetről, valamint a két párt kapcsolatáról. Ká­dár János, az MSZMP, a ma­gyar nép szolidaritásáról biz­tosította a Libanoni Kommu­nista Pártot és minden liba­noni hazafias" erőt a belső re­akció és az izraeli beavatko­zási kísérletek elleni harcá­ban. A találkozón jelen volt Jo­seph Bouakl, a Libanoni Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja és Gye- nes András, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának titkára. Lázár György fogadta az ENSZ-közgyűlés elnökét Lázár György, a Miniszter- gyűlésének elnökét, aki Púja tanács elnöke szerdán hivata- Frigyes külügyminiszter meg- lában fogadba Rüdiger von hívására tartózkodik Ma- Wechmart, az ENSZ 35. köz- gyarországon. Libanoni ingakudarc C gy látszik, még az ame­rikai intelem sem használ: Izrael válto­zatlanul folytatja támadását libanoni területek ellen, a fa- langisták és az arabközi béke- fenntartó erők pedig heves harcban állnak egymással Bejrútban és Zahléban. Liba­non több térsége továbbra is hadszíntér. A legfrissebb je­lentések arról számolnak be, hogy a fővárosban találat ér­te az elnöki palotát, több középület kigyulladt, s nőt- tön-nő a halottak, sebesültek száma. A dolgok logikájából kö­vetkezett, hogy annak idején Camp David, az amerikai köz­vetítéssel létrejött izraeli- egyiptomi különbéke nem hozta meg a Közel-Kelet tér­ségében az áhított békét. Még csak átmeneti megnyugvás­nak sem tekinthető az egyez­ség. Ennek egyik — kétségkí­vül nagy aggodalomra okot adó — megnyilvánulási for­mája a libanoni konfliktus. Izrael mereven elutasít min­den józan érvet, s már az sem használ, hogy Washington minduntalan önmérsékletre, visszafogottságra inti szövet­ségesét. A palesztin bázisok elleni tüzérségi és komman­dótámadásokkal nem érte be Begin, hanem a korábbinál is nyíltabb katonai támogatás­ban részesítve a libanoni fa- langistákat, kiprovokálta az arabközi békefenntartó erők, mindenekelőtt a szíriai egy­ségek ellen az általános tá­madást. Philip Habib, Reagan elnök különmegbízottja há­rom hétig ingázott a közel- keleti országok között, köz­vetítő kísérlete azonban szem­látomást nem járt sikerrel. Eredménytelen maradt Haig amerikai külügyminiszter üzenete is, amelyben a szem­ben álló feleket a harcok be­szüntetésére hívta föl. A hely. zet most már annyira elmér­gesedett, hogy a szír főváros­ban vasárnap — az 197üras negyedik arab—izraeli hábo­rú óta először — polgári vé­delmi gyakorlatot rendeztek, hivatkozva a bármikor vár­ható izraeli támadásra. Bag­dadban közben tanácskozik az iszlám külügyminiszterek értekezlete, a többi között azzal a céllal, hogy megol­dást keressen a libanoni vál­ságra. Foghíjas azonban a konferencia: más országok mellett Szíria sem küldte el képviselőjét, miután kapcso­latai a szomszédos országgal az iraki—iráni háború óta megromlottak. (Damaszkusz ugyanis Teheránt biztosította támogatásáról a konfliktus­ban.) Várhatóan ez a testület sem lesz képes arra, hogy az újabb közel-keleti háború ve­szélyével fenyegető libanoni feszültség ügyében kiutat ta­láljon. T el Avivban előszeretet­tel hivatkoznak arra, hogy az izraeli kato­nai akciókat a Libanonba te­lepített szír légvédelmi raké­ták váltották ki. Valójában a rohamosztagok és a légierő már jóval korábban meg­megújuló támadásokat indí­tott Libanon területe ellen, még mielőtt önvédelmi okok­ból a rakétákat odatelepítet­ték volna. Az érv tehát sán­tít. S az a gyakorlat is tév- utakra, zsákutcába vezet, amelyet Washington követ: a válság megoldásáról szóló tárgyalásokból mind ez ideig kirekesztette a legilletékeseb­beket, a palesztinokat. Philip Habib küszöbönálló újabb ingázása, közvetítési kísérlete csak akkor számít­hat eredményre, ha Washing­ton végre belátja: a paleszti­nokat nem lehet számításon kívül hagyni a Közel-Kelet bármely ügyében, a libanoni válság megoldásában sem. Gyapay Dénes Párbeszéd Párizsban A francia baloldal a közös kormányzás kérdéseiről tárgyal Aram napsugárból Napsugár-erőmű Szicíliában (Fotó: Stern — KS) A nyilatkozatból ítélve a francia kommunisták és szo­cialisták tárgyalásainak első, keddi napját puhatolózásnak tekinthetjük. Marchais úgy fogalmazott: „Célunk politi­kai megállapodásra jutni, amely kormányzási egyez­ményre vezet.” Lionel Jos­pin, a szocialisták vezetője kifejezésre juttatta megegye­zési készségét, de szükséges­nek vélte az FKP eddigi irányvonalának „mélyreható újraértékelését” és „biztosí­tékokat” követelt az FKP- tól. Kétségtelen, hogy a két baloldali párt eszmecseréi — amelyek szerdán szűkebb kö­rű bizottságban folytatódtak — mindkét fél részéről sok bonyolult kérdést hoznak fel­színre. Ami a belpolitikát il­leti, a szocialisták bővebb in­formációkat várnak a kom­munisták államosítási prog­ramjáról, pénzügyi-gazdasági elképzeléseiről. Külpolitikai témák közül az Egyesült Ál­lamokhoz fűződő kapcsolatok éppúgy szóba jönnek, mint a francia kommunisták és az SZKP viszonya, ami amúgy is a jobboldal állandó kedvenc vesszőparipája. A szocialis­ták minden valószínűség sze­rint az erő pozíciójából tár­gyalnak, amihez minden fel­tételük adott: Mitterrand el­foglalta az államfői posztot, a közelgő választások pedig — legalábbis a közvélemény-ku­tatások így jelzik — jó esé­lyeket adnak nekik. Más kérdés, hogy a Mar­chais által kért közös kor­mányzásra aligha nyílik lehe­tőség. A szocialisták első tit­kára már híven érzékeltette fenntartását, mondván: ke­vésbé nagyratörő célokra kell összpontosítani a figyelmet, ami — párizsi értelmezésben — azt jelenti, hogy a válasz­tási megállapodás létrejön a baloldal két pártja között. Az adott lehetőségek között ez sem lebecsülendő. Közis­mert, hogy a két párt között évek óta sok fontos és lénye­ges kérdésben vita folyt. Az érintett témák között voltak olyanok is, amelyekben — el­vi, ideológiai okokból — to­vábbra sincs lehetőség komp­romisszumra. Az FKP ennek ellenére az elnökválasztás második fordulójában támo­gatta Mitterrand jelölését, s a győzelemhez kétségkívül a kommunista voksok is hoz­zájárultak. A Párizsban emlegetett „ke­mény szocialista feltételek” meglehet, csak feltevések, s hangoztatásuk inkább szól a közvéleménynek, mint a tár­gyaló partnernek. Annyi azon­ban bizonyos, hogy a kom­munisták és a szocialisták párbeszéde — függetlenül a kormányzási együttműködés létrejöttétől — történelmi fontosságú, s remélhetően nemcsak a francia politiká­ban, hanem a nemzetközi életben is érezteti kedvező hatását. Üzembe helyezték az „Eu- relios”-t, az első kísérleti naperőművet, amelynek ára­mát közvetlenül a nyilvános hálózatba vezetik. Teljesítmé­nye ugyan viszonylag cse­kély, mindössze 1000 kilowatt: mintegy 300 háztartás vagy 2000 villanyvasaló energia- szükségletét képes kielégíteni. Jelentősége azonban óriási: kezdete egy lehetséges új erőforrás rendszerbe fogott felhasználásának. Komputerek mozgatják a tükröket A naperőművet a szicíliai Adreno közelében, az Etna tövében fekvő pusztaságra telepítették. Olasz—francia— nyugatnémet koprodukció. Építése 25 millió márkába került. Egy labdarúgópálya nagyságú területet tükrökkel borítottak. A terület felén 110 lapos, a másik felén 74, enyhén parabolikus tükröt helyeztek el. A 184 tükör a nap sugarait egy 54 méter magas acéltoronyhoz közve­títi. Az így nyert hő egy erő­sen szigetelt csőrendszer vi­zét 510 fokos gőzzé hevíti. A keletkezett gőzzel egy szok­ványos turbinát hajtanak. A tükrök mindegyikébe egy kis komputert építettek be, amely követi a napsugarak útját és a tükröt minden 10. másodpercben elektromotor segítségével a nap állásához igazítja. Ha felhő takarja el a na­pot, egy 500 fokos hőtároló forró sóval fél órán át a szükséges hőfokon tartja a gőzt. Érdekesség, hogy a kül­ső hőmérséklet alig befolyá­solja az erőmű működését. Télen is csupán annyiban, hogy a nap sugarai ferdéb­ben érkeznek. Biztonságos A biztonsági technika egy­szerű: ha valamely hiba kö­vetkeztében a gőz túlhevülne, leállnak a tükrök. A felhe- vült csöveken nagy nyomás­sal hideg víz áramlik ke­resztül. Tíz perc múlva a be­rendezés automatikusan ki­kapcsol, a nap továbbhaladt, de a tükrök leálltak. ötven kilométeres szélse­bességig a tükrök sugarai még célba találnak. Vihar esetén a tükröket vízszintes helyzetbe eresztik le. Ha mindez ilyen egyszerű, felmerül a kérdés, miért nem hasznosítottuk eddig a nap­sugarakat. A válasz többrétű: egyrészt a nap éjszaka nem süt, másrészt a napsugarak­ban gazdag országok energia- igénye általában alacsony. És a harmadik ok: a napsuga­rakból nyert áram jelenleg még túl drága. Növekvő energia Mégis, a világ napsütötte tájain egymás után épülnek a különböző rendszerű kísér­leti naperőművek. így a Szovjetunió közép-ázsiai pusztaságain, a spanyol ten­gerparton, a Pireneusokban Dél-Franciaországban, Ja­pánban. Előreláthatólag két­szer akkora, 2000 kilowattos teljesítményűek lesznek, mint a most üzembe lépett adra- nói erőmű. A napsugár közvetett, tor­nyos felhasználása mellett más módszerekkel is kísérle­teznek. így az Egyesült Álla­mokban, Arizonában olyan erőművet terveztek, amely a fényt a napcellákban közvet­lenül árammá alakítja át. Megjegyzendő: jelenleg ez a legdrágább módszer. A szicíliai naperőműben előállított áram ára mintegy húszszorosa egy átlagos atom­erőműben termelt energiá­nak. A kísérletezők azonban meg vannak győződve, hogy nagyobb méretekkel és tech­nikai fejlesztéssel a költségek jelentősen csökkenthetők. És a nap sugárzása — a szénnel, olajjal és az uránnal szem­ben — örök időkre szól — mondják, s hozzáteszik: „kez­detben az atomenergiával termelt áram is sokkal-sok- kal többe került.” Gáti István A képen (jobbra háttal) Georges Marchais, az FKP főtitkára, vele szemben pedig a szocialista párt küldöttsége. (Kelet- Magyarország telefotó) Emberkereskedök 1. Az élethez pénz kell A thaiföldi gyárakban 900 000 gyermek dolgozik: ládákat cipelnek, fonalat fonnak, bádogot préselnek. Sokat a szülei adtak el. A rabszolgakereskedők Bangkokba viszik őket, ahol eltűnnek a gyárakban — bér és szabad idő nélkül. Reggeli négy óra. A helyszín a Bangkoktól északra fekvő központi buszpályaudvar. Két sáfránysárga ruhába burkolózott kéregető barát botladozik ki egy tömött távolsági buszból, a port verik le a csuhájukról. A be- tonpadon nyomorék szundikál. Ráncos öreg­ember bevásárlótáskájában izgatott tyúk ver- des. Fakó fény világít a meztelen, lelógó körtékből. Szenny. Vizelet maró szaga. „Bi- raram, Haadya, Chantaburi” — hangzik fel egy rekedtes hang, amely a thaiföldi provin­ciákból érkező és induló kocsikat kiáltja ki, s elkeveredik a felforrósodott motorok mo­noton zajával. Hamarosan jönniük kell. A hamburgi Stern riporterei három gyereket várnak, aki­ket vételre kínáltak fel nekik. Látszatra be­leegyeznek. Ez az egyetlen lehetőség, hogy be tudják bizonyítani azt, amit a thaiföldi kormány mindig tagad: nevezetesen a rab­szolgakorra emlékeztető emberkeresekedel- me't. v Mangkorn, a tolmács veszi észre először a gyerekeket. Elöl a „közvetítő”, napszemüveg­ben és kalapban. Mögötte egy kislány szürke rongyokban, amely a fél hasát szabadon hagyja, hátára kötözve ruhásbatyú. Azután egy fekete, rövid hajú fiú, egyik kezében plesztikzacskót tart, a másikkal az álmot dörzsöli ki a szeméből. Mellette mezítlábas kisfiú baktat, még fiatalabb, mint az első. Mind a hárman leülnek egy betonpadra, szorosan egymás mellé kuporodva, megfé­lemlítve, tehetetlenül, iszonyúan elveszetten az emberek között a buszpályaudvar nyüzs­gésében. Biraram tartományból származnak, a leg­szegényebb vidékek egyikéről. Thong Dum, a nagyobbik a két fiú közül, tizenkét éves. Érte 85 dollárt fizettek, ö az, akit az ember­kereskedők „erősnek” neveznek. A tizenegy éves Boonlai 70 dollárba került. A vele egy­idős Mont már 65 dollárért kapták. Szeren­cséjük volt, hogy megkapták. Egyébként más­nak adták volna el őket. Thong Dumot egy üveggyárba, ahol nehéz ládákat kellett volna cipelnie. Boonlait egy cérnagyárba. Később bizonyára egy gyermekbordélyban végzi, amiket Bangkokban csak „teaházaknak” ne­veznek. Mont, aki túl gyenge, egy étterembe. Miután valamivel többet kínáltak értük, most visszavihetik őket a szüleiknek. A szü­lőknek, akik eladták a gyerekeiket, mert az élethez pénzre van szükségük. Következik: II. A napfényt se látják

Next

/
Oldalképek
Tartalom