Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-31 / 126. szám
1981. május 31. UK VASÁRNAPI MEUÉKLET Jí Pletyka, rágalom Egy tanyai tanítónő meséli ..Bútort vettem a város- r i* Teherautón hozták ha- 7: Nagyon boldog voltam, o • .z albérleti nyomor végét "c. iontette. De hamar beleke- se í: item. Nem tudtam pontőr n, mi van, de éreztem, .. . 7 megfagyott a levegő kö- vótu.m. Végül az igazgatóm szó l „Klári — mondta — nc-i.- m ugyan semmi közöm ht'ZZá, de nem jó, ha valakire! ijesztenek. Tudja, mire gt . lók? Hát a bútorosokra n-zt mesélik, hogy négyen ki lék a kocsit, ők vitték be bútort, de csak hárman mr .iek el az autóval. Az eg k ott maradt. Szóval érti' Szóval nem értettem. De n mondhatok ilyenkor? ’‘^áiéság^vbít1, ‘á TOmt'kide- “YHV- a szemben lévő'házból : .'.ni asszony figyelte a költözködést. Persze erre sem volt bizonyíték ... Azt mondják sélam... A példa klasszikus, s leszámítva az igazgatót, a szereplők nők. Vajon ez bizonyíték fiira, hogy a nők pletykásak? A ruhagyári tisztviselőnő «lénkén tiltakozik: „Ez így .em igaz. Szerintem a fér- ,fiak is pletykásak, de ők az egészet amolyan hivatalos mezbe öltöztetik. Játsszák a jól értesültet, komolykodnak, közben terjesztik a híreket. A pletyka rájuk éppúgy jellemző, mint a nőkre. Ez sajnos emberi tulajdonság.” A fodrásznő Nyíregyházán igazi szakértő. Már évek óta dolgozik az egyik legreprezentatívabb boltban. Meg merném kockáztatni: a város egyik legjobban informált hölgye. Tapasztalatait így összegzi: „Kezdetben élveztem, hogy mi mindent hall az ember. De aztán hamar rájöttem: pukkasztás, fúrás, rágalom a szöveg java. Itt hamarabb tudja mindenki, mikor váltanak le valakit, mint az érdekelt, itt kicserélődnek az otthon és az ágyban hallott információk. Torzulnak, az egyik vendég így, a másik úgy meséli ugyanazt. Ahogy neki jobb. Sokszor a férfiak pletykássága azon mérhető, mit tudnak meg tőlük a nők. Sokat, annyit mondhatok. Egy biztos, egy nő nehezebben tart magában valamit, szívesen színezi is a dolgot. Különben is: ma sikk jól értesültnek lenni...” Ki a jól értesült? — Nézze, nálunk a bizalmas és titkos anyagokat csak nők kezelik. Azt mondhatom : olyan megbízhatóak, hogy arra nincsen kifejezés — így egy vállalat igazgatója. Én azt hiszem, ha a pletykáról van szó, ne a közügyek körében keresgessen. Ez a magánélet szférájára jellemző. Különben az én véleményem az, hogy ez alkati kérdés. Vannak olyan nők, akik Hírközlés ZSÁKUTCA fültől fülig képtelenek a pletykára. Zömük azok körül kerül ki, akik a jól informáltságot saját fontosságuk igazolására akarják használni.” Feltűnési vágy? Közlési kényszer? Született intrikusi hajlam? Ha megnézzük a világirodaimat, mindegyik típus bőségesen előfordul. Van köztük férfi és nő, vannak Jágók, de vannak Gertrudi- szok is. De ahogy Jágót és Gertrudiszt sikerült megölni, a pletyka elpusztíthatatlan. Napjaink kísérője. — Ha volt katona, akkor tudja, mi az a latrinahír. Ma ez átváltozott folyosói érte- sültségre, szalonhírre, fehér asztal melletti információra. Elegánsabb, de nem változott tartalmú az elnevezés — magyarázza egy hivatali személyzetis hölgy. — Mi többször beavatkoztunk, s megkíséreltük bevezetni: ha valami szóba került suttogás formájába, behívtuk az érdekelteket, ám tessék, szemtől szembe. Nem mentünk vele semmire. A pletyka lélektana különleges valami. Nem kell hozzá sztori, se hosszú szöveg. Egy elejtett szó, egy száj húzás kisregénnyel felér. — A Kovács? Már megint ő? — ennyi, s a jól képzett hírszerző és hírverő ebből már tudja: korábban is volt valami a Kováccsal, vele ugyanis mindig baj van, most se tud kibújni a bőréből, nem is lehet nagy jövőt jósolni neki, okosabb, ha az ember kerüli. Bele a becsületbe! A bájos pletyka — ritka dolog. Az esetek többségében becsületbe vág, elevenbe hasít, lejárat, igazságtartalma kicsi, s ami a fő: megállíthatatlan. „Nézze, huszonöt éve tanítok ebben az iskolában. Ebből tizenegy éve mint igazgató dolgozom. Néha már az őrület határára jutok, egyik ügyből a másikba szédülve. Szerelmi csábításoktól a gyerekek pénzének eltulajdonításáig itt már mindenről volt. szó. Suttogva, telve irigységgel. De pletykál a gyerek az óvodában, főleg, ha otthon is azt látja, így megy ez az iskolában is.” A hölgy, aki politikus, szívesen beszél, amikor a pletykáról faggatom. „Nézze, pletyka van, és én azt hiszem, a szülőanyja az őszinteség hiánya. Akkor indul útjára, ha valaki nem tud valamit teljesen, ha féligazságok kerülnek forgalomba. így van ez a közéletben, a politikában is. Ugye mennyit suttogtak arról, hogy Sass Szilvia disszidált? Miért? Mert hiányzott az információ. És időnként felröppen a hír az áremelkedésről. Mikor? Amikor nem ismeretes a teljes igazság. Mindezt jelzik a tó- dítások is. És a magánéletben? Rögtön híre van, ha Z. M. feleségével végigmegy az utcán. Az ok: senki nem tudja, hogy miért Z. és miért M.-nével és hova? A jót ritkán kalkulálják be. Egy őszintébb és nyíltabb közélet, magánélet elejét vehetné a sok mendemondának.” Egy-egy hír tehát elindul, torzul, változik, bepiszkít, lejárat. Hallunk valamit, vagy valaminek a részletét, s máris kész az ítélet, kiegészítjük a hiányt fantáziánk szüleményeivel. Valahogy úgy, mint ahogy a klasszikus eset példázza. „Hallottad, hogy Szabó valami ügybe keveredett?” Indul a hír. A másik már azt is tudja, milyen ügybe. Valahol azt fel is jegyzik. A Szabó? Jó, jó, de lopási ügybe keveredett. Hogy nem nagy ügy? De ügy, s ha valakinek nem tiszta a keze... És megy a hír, fültől fülig. És senkinek nem jut eszébe, hogy utána is menjen. Mert az a színtiszta igazság, hogy Szabó valóban lopási ügybe keveredett. De nem ő lopott. Tőle loptak... ★ Ügy hiszem, sikerült némileg érzékeltetni: nem érheti kizárólagos vád a nőket a pletykáért. Hogy a köz még ma többnyire úgy ítél, hogy ők a ludasok, az csak részigazság. Mint ahogy az sem pontos, hogy a pletykát sokfelé anyósnyelvnek tisztelik a növénykedvelők. De hát szólni kellett erről, mert azt hallottam a minap .. , Nehogy pletyka legyen a dologból, maradjunk annál: a hölgy H-né. így ő is hozzájárult, hogy történetét, a vele folytatott beszélgetést közzé- tegyem. Nem a tanulságok miatt, csupán azért, hogy legyen élő illusztráció ahhoz, hogyan lehet embereket tönkretenni. Asszonyom, régen ismerem, de úgy látom, nagyon lefogyott. — Tizenöt kilót. Emésztem magam, védtelennek érzem magam. Amikor pár éve elváltam. azt mondták: kivi- rultam. Ügy is volt. Megszabadultam a férjemtől, nyugodtan tudtam dolgozni, boldogan éltem a kislányomnak. Rossz házasságtól szabadultam. Aztán minden megváltozott. Mint kiderült, az csak remény volt, hogy megszabadultam a férjemtől. Zaklatta? Visszajárt? — Nem. De elindult, hogy lehetetlenné tegyen. Bejárt az iskolába, s lejáratott a tanárok előtt. Hogy a kislányom azért tanul gyengébben, mert én hisztérika vagyok, nem törődök vele. Aztán bejött a munkahelyemre, ahol azt panaszolta, hogy az iskolában panaszkodtak, hogy nem gondoskodom a gyerekről, nézzenek jobban rám- Felment a gyámügyre, s előadta: nem lehet nálam hagyni a lányomat, mert nekem előbbre való a saját érvényesülésem, mint a család. Csak kapkodtam a fejem, nem tudtam miért ez a hajsza. Mi volt igaz az elmondottakból? Hiszen feltehetően tőle is kértek bizonyítékot. — Nem kértek, de meghallgatták. Hogy mi volt a valóság? Az biztos, hogy a lányom félévkor egy jegyet rontott matematikából és történelemből, négyes volt. Az is tény, tanulok otthon, többet mint korábban, de hát egy egyedülálló nőnek valamit tennie is kell, ha versenyben akar maradni, szakmailag is, anyagilag is. Különben a gyermeknek nagyon jó sora van, erről megnyugtatott a családlátogató osztályfőnök, de még a kiszállt gyámügyes is. Az egész hajszának csak egy oka lehet, a férfiúi hiúságon esett csorba. Hogy nem kell nekem egy olyan ember, mint ő. Próbált valamilyen védelmet találni ellene? Elhiszem, hogy így pokol az élete. — A családomra próbáltam támaszkodni, de itt is megtette a magáét. Elpötyögte, hogy szerinte barátom van, sírva mondta, hogy aggódik a gyermekért. Anyósom, azaz volt anyósom és a család teljes mértékben hitelt adott ennek, s ők is tó- dítják a dolgokat. Pedig ez sem igaz. Nézze, a pletyka ellen nincs védelem. Már a munkahelyemen is tettek célzásokat, hiszen Nyíregyháza nem nagy város, itt mindenki ismer mindenkit. Azon gondolkodom, hogy elköltözöm. De biztosan akkor sem hagyna békén. Talán ha férje munkahelyén kérné, hogy állítsák le... — Teljesen hasztalan lenne. Ott már úgy megdolgozott mindenkit, hogy szinte cinkosa az egész vállalat. Tehetetlen vagyok. Nem mondhatom el mindenkinek, mi is az igazság. Védekezni sincs erőm, meg aztán félek attól, hogy ha elmondom a férjemről, amit szívem szerint elmondanék, engem kiáltanak ki rágalmazónak, pletykásnak. Most a bíróságra vagyok citálva, a gyermekelhelyezésről akar megint tárgyalást. Higgye el, nem soká bírom már... * Amint mondtam: nem vonok le tanulságot. Nem tudok megoldást javallani. De felteszem önkéntelenül kínálkozó kérdéseimet: vajon senkit nem érdekel az asszonyka igazsága? Nincs munkatársa, aki kíváncsi arra, miért fogyott 15 kilót H.-né? Valóban nincs kiút a pletyka csapdájából? Nincs időnk egymásra... Gyakorta szakad ki belőlünk a panasz: nincs időnk egymásra. Sztereotip „hogy vagy” kérdésünkre se várunk legtöbbször választ, s mi is úgy felelünk, hogy tudjuk: a másikat se nagyon érdekli amit mondunk. Való igaz: a tartalmas, őszinte egymásra figyelés kiveszőben van. Helyébe tolakodik a felületes tájékozódás, a mondatok felét halljuk meg, legtöbbször éppen azt, ami kedvező, ami tetszik nekünk. Szelektív lett a fül, a szem, félig vagy félreinformált emberek sietnek el egymás mellett. • Eszembe jut, hogy a közelmúltban egy bérházban csendesen meghalt egy öreg bácsi. Csendben, feltűnés nélkül, észrevétlenül. Hetek múltak el, míg a ház lakói észrevették: nincs az öreg János. Nem volt sztori, nem volt szenzáció, s különben is: kinek van ideje arra, hogy minden öreg ember életére vagy halálára odafigyeljen? De a meghallott félmondatok vagy szavak, amelyek eljutnak tudatunkig, elkezdik élni önálló életüket. Bővülnek, szűkülnek, színesednek vagy szürkülnek, olyanná válnak, mint a fülbesúgós társasjáték végeredménye, ahol az utolsó mást hall, mint amit az első útjára bocsátott. Igaztalannak érzem, hogy a mai pletykáért is csak a nőket teszik felelőssé. Egy biztos, hogy aki ráérősebb volt és az ma is, az hajlamosabb arra, hogy a mások dolgaira figyeljen, azt boncolgassa, elemezgesse, tódítsa vagy zsugorítsa. De ma a nők többsége sem ráérős, így aztán a pletyka a munka- megosztás jegyében a férfiak világában is tért hódított. Energia és újra csak energia, ami erre for- díttatik. Fölöslegesen, jobb célok helyett ilyenre pazarolt idő, száj, szó és gondolati?). Tudom, hogy utópia, de óhatatlanul is csak az jut az eszembe, mi lenne, ha a másokról alkotott rosszindulatú vagy téves nézetek helyett arra fordítanánk energiánkat, hogy egymásra figyeljünk, de jó szándékkal? Ha elővennénk fegyvertárunkból az őszinteséget, nyíltságot, barátságot és így, csakis így törődnénk embertársainkkal? És ha vennénk magunknak a bátorságot, hogy a nyilvánvaló pletyka, intrika hallatán félbeszakítsuk a beszélőt? Mi lenne ha ... Elvetélt ötlet — mondhatja valaki —, hiszen mióta a világ világ, mindig volt sandaság az emberben. De — vitatkozzunk az érvvel —, mennyi minden volt, ami ma mór nincs? Pont ennek kell túlélni minden kort? Gondolkodunk nap mint nap, miként is tehetnénk szebbé az életet, hol is rejlik a jobb élet minőségének kulcsa, titka. Talán e téren is találnánk tennivalót, itt is lehetne szépíteni valamit sorsunkon, Az egész világ viszonylatában, de minden egyes ember esetében is mind jobban kiderül: az egymásrautaltság nélkülözhetetlen. Ez viszont új kapcsolatokat tételez fel, világpolitikában, egyéni életekben. Jó lenne, ha az egymásra- útáltság helyett valóban az egymásrautaltság lenne a meghatározó. _________________________________ Az oldalt írta: BÜRGET LAJOS Fényképezte: GAÁL BÉLA
