Kelet-Magyarország, 1981. május (41. évfolyam, 101-126. szám)
1981-05-31 / 126. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981 május 31. é Barátaim! Szeretem hallani, ha Szabolcs-Szatmár megyéről szólnak, beszélgetnek, vitatkoznak. Külön örömömre szolgál, ha az említett megyéről pontos információk, alapos tapasztalatok alapján beszélnek. Kitetszik a jószándék akkor is, ha olykor nem eredményekről, de hibákról esik szó. Nem szeretem viszont a felületességet, a nyegleséget, a tartalmatlan fecsegéseket és különösen nem a megalapozatlan vádakat. Utaztam. A gyötrelmesen lassan múló perceket zsongító beszélgetéssel oldották a fülkében, aztán egy túlokos emelt hangon kikelt magából: „Egyre-másra csinálják az üzemeket, gyárnak nevezett kócerájokat, beterelik a műveletlen parasztokat, gyártják az eladhatatlan kombinékat, alsóneműket és nincs aki dolgozzon a földeken, nincs, aki leszedje a fákról az almát. Tudják maguk, menynyi gyümölcs rohadt el tavaly a fák alatt?” Nem vagyok agitátor típus, de miután a fülke utasai csak hallgattak, sőt helyeseltek az alaptalan vádakhoz, mellőzve a parlamentarizmus szabályait, közbevágtam. Ha rohadt is el némi alma tavaly ősszel, nem az volt a jellemző. Inkább úgy kellene hirdetni az igét: ha nehezen is, de kemény munkával leszedtek Szabolcs-Szatmárban több mint negyvenezer vagon almát, nagy részét exportálták, más részét feldolgozták, elfogyasztotta a lakosság. És hogy a kócerájok? Legyenek azok akármilyenek, a legtöbb helyen illik rájuk az üzemi jelző. Miért szükségesek? Mert kellenek az egész éven át jövedelmet adó munkahelyek, kell az alaptevékenységet kiegészítő és az alap- tevékenységnél jobban jövedelmező ipari munka. Ha valaki nem tudná, úgy most értesülhet róla: a mezőgazdaságban egy-egy ágazat kimondottan szezonjellegű. Kétszáz hektár gyümölcsös fenntartásához csak metszéskor és az alma szedésekor szükséges a sok ember. Nagyra becsülöm és nagyra értékelem a társadalmi és szövetkezeti szempontokból is értékes törekvéseket, a termelőszövetkezeti kisüzemek létesítését. Szerencsénkre sok van már belőlük és egyre több lesz. A főként asszonyoknak, lányoknak munkát adó vállalkozások egyáltalán nem veszik el a mező- gazdaságtól a munkaerőt, sőt a fiatalokat is megtartják, helyhez kötik a mezőgazdasági termelés számára. Ez a megtartás nagyon egyszerű és ésszerű módon történik: Kilenc vagy tízhónapi ipari munka mellett, ha kell, 2—3 hónapot dohánytöréssel, almaszedéssel, avagy cukorrépa-fejeléssel töltenek a nők. Így és hasonlóképpen érveltem, de rám zúdult a kétkedések és kérdések árja. Kérdezték: „Nem volt-e baklövés az újfehértói szövőgyár megépítése és nem túlzott-e ma is a megye iparosításának üteme?” Erre azt feleltem: inkább kérdették volna, miért nem építenek még gyárat, hogy nem lenne-e célszerűbb az elmúlt évek iparosítási ütemét folytatni? De örüljünk annak, ami van. Annak például, hogy Űjfehértóról most kevesebben ingáznak Pestre, Debrecenbe, Nyíregyházára és máshová. Mondtam még a magamét arról is, hogy az ipar nemcsak a foglalkoztatási gond megoldása, nemcsak kereseti lehetőség, de emberformáló erő is Szabolcsban, Szatmárban. Aki iparban dolgozik, szakmát tanul vagy betanítják, műveltebbé, fegyelmezettebbé, egyszóval teljesebb értékű munkaerővé válik. Mindennek a mezőgazdaság úgy látja hasznát, hogy a gépeknél megszokott fegyelem, figyelem a dohány törésekor, az almaszedéskor, vagy csomagoláskor is megmarad. Bemelegedtem, és sokat beszéltem Pestre utazva a vonaton. A sok beszéd nem szokásom, inkább hallgatni szeretem az embereket, a beszélgetőket, de ha ok nélkül bántják, szidják a megyét, szólni kell. Igen barátaim, önöknek is. Ha másért nem, azért kell szólni, mert él a köztudatban egy mondás a madárról, ami nem piszkít a saját fészkébe. Persze, ha jogos, jószándékú és előbbre vivő a bírálat, akkor pardon, akkor nem szóltam semmit. dr. Kőrösvölgyi Lászlóval, a Hungexpo vezérigazgató- helyettesével a vásárok hasznáról £ Kik a „komoly” emberek a vásáron, azok, akik eladni akarnak, vagy akik vásárolni szándékoznak? — Ha úgy tetszik, akkor azok vannak többségben, akik a jó üzlet, az eladás reményében jöttek a vásárra. Különösen vonatkozik ez a tőkés kiállítók egy részére. A Ezek szerint a megélénkülő kereskede- w lem erősíti a Budapesti Nemzetközi Vásárok iránti érdeklődést? — Fogalmazzunk pontosabban. A nemzetközi kereskedelemre napjainkban éppen a nehezebb viszonyok a jellemzőek. Általában mindenütt igyekeznek visszafogni a beruházásokat, ezért a gyártóknak újabb vásárlókat kell felkutatniuk, újabb piacokat igyekeznek meghódítani. Márpedig az exportot nem lehet úgy fokozni, ha nem kínálják a termékeket. Vonatkozik ez a magyar árukra is, hiszen közismert, hogy a most induló VI. ötéves terv éppen az export fokozását tűzte ki egyik céljául. A BNV pedig az eredményeink bemutatásában, a nemzetközi kereskedelmi kapcsolataink ápolásában jó fórumnak bizonyul. A Mennyiben elégíti ki a Budapesti Nemzetközi Vásár a kereskedelem felfokozott igényeit? — A vásárok rendszere nem új találmány, már ezer éve is a kereskedés egyik formája volt. A BNV a nagy hagyományokkal rendelkező vásárok folytatója. Kedvező Budapest fekvése, a közel-keleti konfliktus miatt még inkább a kelet—nyugati kereskedelmi tengely egyik középpontjába került. Az igények növekedését bizonyítja, hogy 1980-hoz képest tízezer négyzetméterrel emelkedett a kiállítási terület. Külön érdekesség, hogy a beruházási termékek nagy részét a külföldiek kínálják. A tőkés kiállítók száma 22,5 százalékkal nőtt. Hamarabb reagáltak a világpiaci nehézségekre, ríynd többen akarnak eladni. Ezzel is kialakult egy verseny, mégpedig a vásárlók szempontjából — s ebben is érdekelt a magyar ipar —, kedvező verseny, ahol a jobb minőségű termék élvezhet előnyt. Az összehasonlítást pedig minősíthetjük úgy, mint gazdasági •életünk egyik nagy erőpróbáját. A A rendezők szempontjából is szokták ^ minősíteni a kiállításokat. Vannak rangos vásárok, amelyek egy-egy szakma seregszemléjét jelentik, míg mások inkább a bemutatkozás, az igényfelkeltés .jegyében születnek. A Hungexpo hogyan kapcsolódik be ebbe a sorba? — A mi vállalatunk, a Hungexpo Magyar Külkereskedelmi Vásár és Propaganda Iroda tagja a Nemzetközi Vásárszövetségnek, az UFI-nak, amely júniusban éppen Budapesten tartja az igazgatósági ülését. Minden évben minősíti a vásárokat, s kellemes hír, hogy a tavaszi és őszi BNV, valamint a közelmúltban megrendezett Agromasexpo a nagy nemzetközi vásárok sorába tartozik. A Milyen alapon rendezik meg a vásáro- w kát, mire való a szakosítás? — Valamilyen logikai kapcsolódás mindenképpen kell a különféle kiállításoknál, így logikus, hogy külön mutassuk be a beruházási javakat a tavaszi, a fogyasztási cikkeket az őszi Budapesti Nemzetközi Vá- ssírokon. -Vannak olyan szakkiállításaink, amelyeket ritkábban rendezünk meg, de jól kapcsolódnak egymáshoz. Az Agromasexpo, a mezőgazdasági és élelmiszeripari gép- és műszerkiállítás mellett a Hungaroplast mű- anyagipari, a Limexpo könnyűipari gép-, valamint a Securex munkavédelmi kiállítást rendeztük meg április elején. A kapcsolódás például jól jöhet egy olyan termelőszövetkezetnél, amelyik látni akarja a legújabb gépeket, s ennek alapján dönt a vásárlásról, mellette a faipari üzemébe is szeretne új gépeket venni, de a munkavédelemről sem feledkezik meg. A Vásár és kiállítás nem azonos fogalmak. v Az első inkább az üzlet jegyében, a második a bemutatkozás igényével lép fel. A szabolcsi mezőgazdasági üzemek tavaly nyáron például az Országos Mező- gazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon többek között az eredményeiket is be akarták mutatni. Hogy látja mindezt ön, aki Debrecenben, az Agrártudományi Egyetemen végzett, a Hunniahibrid vezetését cserélte fel a Hungexpónál vásárok és kiállítások rendezésével. — Magamról csak annyit, hogy abban az időben szinte hobbiból foglalkoztam a mezőgazdasági propagandával. Már egy évtizeddel korábban is fel kellett fedeznünk, hogy nem elég a magas szintű mezőgazda- sági termelés, ha azt nem kíséri a jó kereskedelmi munka. Mindezt a Hungexpónál még inkább elmondhatom. Bár az ötévenként megrendezésre kerülő mezőgazdasági kiállítások valóban elsősorban az eredmények bemutatását célozzák, de például az sem mellékes, hogy az a több száz ezer budapesti, aki nem ismeri a mezőgazdaságot, megismerkedjen vele valamennyire. S örömmel mondhatom, hogy eljutottunk egy olyan szintre, hogy az OMÉK reklámpropagandája, a kiállítás szervezése valóságos iskolát teremtett. A sokat vitatott „szárnyas tehén”, a mezőgazdasági kiállítás plakátja Kanadában nagydíjat nyert, de a többi plakátot is díjazták. A Eljutottunk újra a vásárhoz, amelynél a látogatók egy része nemcsak kíváncsi, hanem valamilyen hasznot is szeretne húzni a vásárból. A kiállítók nyilván még inkább így vannak vele. A magyar kiállítóknak és látogatóknak milyen közvetlen vagy közvetett hasznuk van a vásáron való részvételből? — A látványos üzletkötések kora lejárt. Nem mintha nem születnének jelentős szerződések egy-egy vásáron. Bár ilyenkor — meg kell mondani — azt előzetes tárgyalások, megállapodások után kötötték meg. Sokkal fontosabbnak tartom a közvetett hasznot, a hosszú távra való- gondolkodást. Abban van az üzlet, ha egy magyar mérnök végigmegy a vásáron, működés közben látja a különböző gépeket, összehasonlítja őket, azonnali információt kap. Amikor a műszaki könyvkiadásban az átfutási idő három év, akkor nem lebecsülendő a közvetlen tapasztalatszerzés. Ráadásul ehhez nem kell utazgatni, egy helyen megtalál mindent a szakember. A Mit mutat az összehasonlítás a külföldi cégekkel? — Először is szögezzük le, hogy egyre kevésbé csak bemutatkozást jelent a vásár. Minden cég maga dönt arról, hogy érdemes-e jelentkeznie, kiállítania. Az viszont biztos, hogy a külföldiek sokkal rugalmasabbak. Egy jó helyért harcot folytatnak, meghívót, szakmai belépőjegyet küldenek annak az ügyfélnek, akit vásárlóként akarnak megnyerni. A külföldi kiállító standján olyan szakemberek vannak, akik készségesen mosolyognak, bemutatják a terméküket, felsorolják összes jó tulajdonságát, szóval eladni akarnak. A magyar kiállítókkal — különösen a múltban — kellemetlenebb tapasztalatok voltak. Ám a gazdasági kényszerűség, hogy mutogatni kell magát, árulni a portékát, most már változást hozott. A összefoglalva milyen célból állítanak ^ ki az egyes cégek, hiszen nem biztos, hogy mindenki üzletet köt. — A szakirodalom három fontosabb indítékot sorol fel egy vásáron való részvételre. Az első, amikor bevezetni akar egy új terméket. Ilyenkor még csak a nullszéria szerepel, a vásár felér a piackutatással, amikor az érdeklődést szondázzák. A másik mozzanat, amikor a kiállító eladni akar. Vevőket keres, a jó üzlet reményében kínálja a terméket. Végül ismerünk úgynevezett fenntartó reklámot, amikor egy világcég csak azért állít ki, hogy a neve továbbra is ismert maradjon a piacon, kevésbé remél eladást, mert vagy lekötött a kapacitása, vagy nincs elég érdeklődés. A Ehhez rögtön kapcsolódik a kérdés: tu- w lajdonképpen kinek szól a vásár, a szakembereknek vagy a laikusoknak? — Kemény dialógus folyik ebben a kérdésben. A szakvásár, a szakkiállítás természetesen elsősorban a szakembernek szól. Mindezt például a belépőjegyek árai is tükrözik, hiszen mondjuk Münchenben 25 márka egy belépő. Ám meggondolandó — s mint gyakorló apa magam is erre hajlok —, hogy a világból is többet lát, aki végignéz egy vásárt. Vagyis a potenciális érdeklődőt, a leendő szakembert szintén meg kell nyernünk. A fogyasztási cikkek bemutatásánál pedig — mint az őszi BNV — a közönség érdeklődése felér egy piackutatással, amit adott esetben a kereskedők kihasználnak. A Bár a Budapesti Nemzetközi Vásárok- v hoz képest eltörpül a mérete, de tartanak kiállítást például Szegeden, Pécsett, Győrött is. A kiállító menjen a vidéki cégekhez, vagy a vidéki utazzon Budapestre? — Miután Magyarországon háromszáz kilométernél többet jóformán senkinek sem kell utaznia, így nem látom annyira jogosultnak a vidéki vásárokat. Ráadásul a főváros a központi fekvésénél fogva inkább gyakorol vonzerőt. Ám egy jó tanácsot nem árt megfogadni: adott esetben a vásár megtekintése komoly munka lehet. Nem azzal kell kezdeni, hogy szíverősítővel induljanak, nem azzal jeleskedni, hogy ismerik a vendéglátás szolgáltatásait, hanem a tapasztalatok gyűjtésével. Amelyik vállalatnál a vezető akár írásbeli beszámolót kér a vásáron látottakról, ahol 20—22 javaslat születik a vásár után, ott még üzletkötés nélkül is jó boltot csináltak. Hogy egy példát emiitsek: megfigyeltük, hogy a japán cégek 15—2« embert küldenek egy-egy vásárra. Rájöttünk az okára, amit a magyar közmondás így fogalmaz meg: „Több szem többet lát.” A A vásár és a reklám fogalma némiképp összefügg. A Hungexpo újabban vállalja a kiállítások rendezését, a magyar vállalatok reklámtevékenységét. Miéi*? ~ A .JisíiíomBxs áéb — Mint egyetlen szakvállalatnak, erre egyre nagyobb gondot kell fordítanunk Célunk a rendszerszemléletű megközelítes. amikor teljes körű szolgáltatást nyújtunk A kiállítás területén a Decor Service igazgatóságunk működik közre az áru bemutatásában, míg a reklám- és kiadói igazgatóság az áru propagálásához szükséges egyéb tevékenységeket végzi. Kezdve attól, hogy milyen legyen a csomagolás egészen az embléma megtervezéséig kiszolgáljuk ügyfeleinket. Grafikusok tucatját foglalkoztatjuk, a legjobb szakemberek -állnak rendekezásre. Talán mulatságosnak tűnik, de egy vásár nyitása előtt még azt is megkérdezzük, mindenki felvette-e a legkényelmesebb cipőiét? Ugyanis akit a mutatós új Cipő'’szobit'.' áz nemigen tűd rfio’solyógfti, údtiaéiásaft 'tlíjö1 koztatni. A Vannak-e olyan területek, ahol a magyar vállalatoknak élénkebb propagandára lenne szükség az áruk jobb eladása, a potenciális vevők megkeresése ér dekében? Ebben mit segít a Hungexpo? — Olyan ez, mint a házasság. Talán köny- nyebb megkeresni a partnert, mint meg! ártani. A mi tevékenységünk éppen ezt a megtartást segíti, amikor a komplex vásár, kereskedelmi munkát szorgalmazzuk. A összehasonlítva a korábbi vásárokkal. w mennyiben szolgálja jobban a kereskedelmi munkát a Budapesti Nemzetköz! Vásár napjainkban? — Felgyorsult a kereskedelmi tevékenység. Jól mutatja ezt, hogy a hazai külkereskedelmi vállalatok külön standokkal képviselhetik magukat. A gazdaságirányításban a kereskedelmi módszerek előtérbe helyezése, a szabályzók hatása ugyancsak az élénkülést erősítik. Bár még nincs végleges statisztikánk, de ahogy tavaly 43 országból jöttek vásárlók, ugyanígy az idén is jóval több helyről jönnek, mint ahány kiállító ország van. S a megbeszélések nem protokolláris szinten folynak, hanem minden tárgyaló egy-egy kis munkahely, ahol komoly üzleteket határozhatnak meg. A A hazai vállalatok a vásári díjak elnye- ^ résével milyen elismerést kapnak? — A díjak odaítélését pártatlan zsűri végzi az MTESZ égisze alatt. Keményedtek a feltételek, igényesebbek a zsűrik is. Egyszerre nézik a termék műszaki színvonalát, s közgazdasági elemzéssel az árát, a piaci bevezetését. Miután nem érvényesülnek a szűkebb tárcaérdekek, így egy nagydíj elnyerése már komoly erkölcsi elismerésnek számít. Miután a világpiacon versenyben kell lenni, ezért ennek a rangját érdemes jobban kihasználniuk a vállalatoknak. A Egy személyes kérdést: ön hogyan érté- ^ keli a kereskedelmi munkát, a marketing tevékenységet kellő számú szakember végzi hazánkban? — Miután ilyen képzés nincs, ezért kevés a szakember. Pedig szakmailag képzett eladók kellenek ahhoz, hogy a világméretű versenyben helytálljunk. Valamennyit segít ebbeo egy vásáron való részvétel, de nagyobb erőfeszítések szükségesek a vállalatok részéről. m ^ Köszönöm a beszélgetést. Lányi Botond
