Kelet-Magyarország, 1981. április (41. évfolyam, 77-100. szám)

1981-04-10 / 84. szám

Dohány 8200 hoktárn Hamarosan kezdődik az ültetés A tavalyi kedvezőtlen idő­járás sok gondot okozott a termelőknek, s nem utolsó­sorban a nyíregyházi dohány- fermentálónak is. A mintegy nyolcezer hektár területről sem mennyiségben, sem mi­nőségben nem érték el a ter­vezettet; a különböző beteg­ségek szinte megtizedelték az amúgy is gyenge ültetvénye­ket. Azonban ez nem szegte kedvét a termelőknek. Az idén kétszáz hektárral na­gyobb területen, 8200 hektá­ron termelnek dohányt a gazdaságok és egyéni terme­lők. A gazdaságok jó „hozzá­állását” jelenti, hogy a szük­A nyíregyházi Ságvári Termelőszövetkezetben már szépen zöldellnek a rövidesen kiültetésre kerülő dohánypalánták. (J. L. felvétele) séges kemikáliákat máris be­szerezték. Az elmúlt évihez hasonló­an az idén is 68 nagyüzem termel dohányt Szabolcs-Szat- márban, azonos területen. A növekedés elsősorban az egyé­ni termelők javára írható. Az 1200 hektáros területen több új dohányos is kötött szer­ződést a vállalattal. A do­hányfajták megoszlása fele­fele arányban Virgínia vagy nagy levelű barna. Remélhe­tőleg ez az év sikeresebb lesz és elérik a tervezett 12, illet­ve 15—16 mázsa hektáron­kénti átlagtermést. Tőkés ex­portra a Virgínia fajtáknak legalább 10—15 százalékát tervezik. Az elvetett magvak zöme már kikelt. Egyes gazdasá­gokban egy hét múlva már kiültetésre alkalmas palánták is lesznek. Ha az idő kedvez, április közepén már általában kezdődhet a palántázás. Az idén a palántákat már csak mintegy 5 százaléknyi te­rületen nevelik hagyomá­nyos melegágyban, 315 ezer négyzetméteren alkalmazzák a fóliasátras megoldást. Ezek 20—25 százalékában termofűtést is alkalmaznak, így jelentősen meggyorsíthat­ják a palánták fejlődését. Ez a több mint 332 ezer négyzet- méter palántaágy bőven biz­tosítja a 8200 hektár palánta­igényét. A vállalat működési terüle­tén három gazdaságban — a nyíregyházi Béke, a káiló- semjéni Üj Élet Termelőszö­vetkezetben és egy hajdú-bi­hari nagyüzemben — folynak az idén az úgynevezett Po- wer-kísérletek, amikor is a korszerű, betakarító géprend­szerre alapozzák a munkát. Szabolcs-Szatmár megyében ma már a dohányültetvények 40 százalékán alkalmazzák a gépi művelést — ültetést, ta­laj művelést, vegyszerezést és törést. Ugyancsak a mennyi­ség negyven százalékánál — elsősorban a Virgínia fajták­nál — vezették be a korszerű, tűsorkeretes fűzési, illetve szárítási technológiát. Lázár György fogadta a svájci pénzügyminisztert Szerdán az esti órákban Hetényi István pénzügymi­niszter meghívására hivata­los látogatásra hazánkba ér­kezett Willi Ritschard svájci pénzügyminiszter. Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke csütörtökön a Parlamentben fogadta Willi Rischard svájci pénzügymi­nisztert. A fogadáson jelen volt Hetényi István pénz­ügyminiszter, valamint Au­guste Geiser, Svájc budapesti nagykövete. Németh Károly vezetésével pártküldöttség utazott a Német Szocialista Egységpárt kongresszusára Németh Károlynak, az MSZMP Politikai Bizottsága tag­jának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével csütörtö­kön elutazott Berlinbe a Magyar Szocialista Munkáspárt küldöttsége, amely a Német Szocialista Egységpárt Közpon­ti Bizottságának meghívására részt vesz az NSZEP X. kong­resszusán. A küldöttség tagjai: Horváth József, a KB tagja, a Csepel Autógyár szerelő szakmunkása, Takács Imre, a KEB tagja, az MSZMP Fejér megyei Bizottságának, első titkára és Szá­lai Béla, hazánk NDK-beli nagykövete, aki Berlinben csat­lakozik a küldöttséghez. Magyar felszólalás az EHSZ-ben A leszerelési világértekez­let előkészítésével foglalkozó ENSZ-különbizottság szer­dai ülésén felszólalt RáczPál nagykövet, hazánk állandó ENSZ-képviselője. Elmon­dotta, hogy a magyar kor­mány kezdettől fogva tevéke­nyen támogatta a leszerelési világértekezlet összehívását. Meggyőződésünk, hogy min­den, a fegyverkezési hajsza megfékezése és az általános és teljes leszerelés irányába tett lépés a béke ügyét, az egész emberiség létérdekét szolgálja — állapította meg. .Hangoztatta, hogy a leszere­lési tárgyalások folytatásá­nak lehetősége akkor is fenn­áll, amikor a nemzetközi helyzetben a feszültség ele­mei vannak túlsúlyban. A le­szerelési világértekezlet elő­készítése és összehívása 1971 óta szerepel a közgyűlés napi­rendjén. A nyíregyházi MEZŐGÉP törzsgyárában újítják fel az EU típusú esztergapadokat. Az új csarnok megépítésével lehetővé vált az összeszerelés folyamatának áttekintése. (Jávor László felv.) r ígéret M ost szép igazán a Szabolcs-szatmári határ. Bő két hét valódi tavaszhoz illő időt adott a természet és a me­zőgazdasági dolgozók di­cséretesen éltek a lehető­séggel. Az eddig végzett munka eredménye, hogy alig van már szárítatlan terület — jobbára csak Szatmárbain és Beregben —, befejezték a legtöbb -gazdaságban a tavaszi ár­pa vetését, földbe került a csillagfürt, a borsó, a cu­korrépa-mag nagy része. Ránézésre is szépek, ápol­tak a gyümölcsöskertek, túl vannak a második per­metezésen. Ha mindent mérlege­lünk — ma nyugodt szív­vel kimondhatjuk —, ígé­retes évnek nézünk elébe. Nem elkiabálása ez a jó­nak, -inkább nyugtázása az eddigi következetes és helyes cselekedeteknek. Tél végén, amikor a me­zőgazdaság szakemberei 1981 feladatairól tanács­koztak, három életbevágó­an fontos dolgot kért az üzemektől a megyei szak­vezetés : szervezett mun­kát, együttműködést és a technikai, a technológiai, a szellemi erők maximális hasznosítását. Tény: nem volt fogadkozás, annál na­gyobb a gyakorlatban iga­zolt megértés. A téli gépjavítás időben megtörtént, kialakult a gépcserés együttműködés tavaszi formája is. Sok tu­cat szatmári-beregi erő­gép szántott márciusban és szánt még most is Sza­bolcsiban. A szabolcsi gé­pek április végén, május­ban viszonozzák a mun­kát. A technikai erők -ma­gas szintű hasznosítását a gépekkel teletűzdelt határ mutatja és az, hogy a nagy gépek éjjel-nappal men­nek. Az üzemanyagot a határba hordják ki, ott történnek a kisebb javítá­sok is. Bár nem kimondot­tan a mezőgazdaság támo­gatására történt az óra előreál'lítása, mégis a föld­művesek munkáját is se­gíti. Az új időszámítással hosszabbak a napok, így a földeken, kertekben eltölt­hető idő is nagyobb. □ tavaszra esedékes munkavégzés még a felénél tart. Hátra­van még a napraforgó, a kukorica talajának előké­szítése, vetése, a burgo- nyaüiltetés zöme, a dohány és a zöldségfélék palántá­zása. Van tehát tennivaló és szükségeltetik az eddi­gi szorgalom. Legyen a folytatás olyan, mint volt a kezdés. Ne találjon a nyári nap parlagon földet. Mint írtuk, ígéretes évnek nézünk elébe, de ezt ne­künk is nagyon, de nagyon akarni kell. Seres Ernő Szabolcs, Borsod, Hajdú részvételével Anicsere-firgalmi társaság alakul Dél-Csehországba, Jind- richuv Hradec városába láto­gatott csütörtökön a CSKP XVI. kongresszusán részt ve­vő MSZMP-küldöttség, ame­lyet Óvári Miklós, a Politikai Bizottság tagja a KB titkára vezet. A delegációt elkísérte Vaclav Moravec, budapesti csehszlovák nagykövet is. A Dél-Cseh megye, vala­mint a Jindrichuv Hradec-i járás határán a magyar ven­dégeket nagy szeretettel, ha­gyományos módon, kenyérrel és sóval köszöntötték. A nagy történelmi, múltú városban a magyar küldöttség virágot helyezett el az inter­nacionalisták emlékművén, majd gyűlésen találkozott a város lakosságának képvise­lőivel. Vaclav Span, a megyei pártelnökség tagja köszöntöt­te a küldöttséget, kiemelve a két ország, a két nép szoros baráti kapcsolatait és együtt­működését. Mint elmondta, a Dél-Cseh megye Komárom testvérmegyéje, s az üzemek, szövetkezetek között igen élénk a kapcsolat. Övári Miklós átadta a vá­ros, s a megye dolgozóinak az MSZMP KB és személyesen Kádár János üdvözletét és legjobb kívánságait. Méltatta a CSKP XVI. kongresszusát, rámutatva: az ott elhangzot­tak is bebizonyították, hogy Csehszlovákia erős szocialis­ta ország, a szocialista álla­mok közösségének megbecsült tagja, amelynek eredményei a világ népei előtt nemcsak az ország tekintélyét emelik, hanem az egész szocialista vi­lágét is. A CSKP munkássá­gáról szólva hangsúlyozta, hogy a párt alapításának kö­zelgő 60. évfordulója alkalmá­ból megállapítható: a CSKP erős, nagy tapasztalatú (Folytatás a 4. oldalon) Ki ne ismerné a szovjet háztartási gépeket, a lengyel kozmetikai cikkeket, a román női és gyermek pamut alsó­ruházati termékeket, vagy ép­pen a szlovák és NDK-beli söröket? A megismerést nem csak a turizmus, hanem a hi­vatalos állomok közötti ke­reskedelmi kapcsolatok is se­gítették, ám 10 éve Szabolcs- Szatmár megyében egy új fogalom is megszületett: a kishatármenti árucsere. En­nek megszervezésével járult hozzá a szövetkezeti kereske­delem a boltok áruválaszté­kának növeléséhez, a lakossá­gi igények jobb kielégítésé­hez. Csak az elmúlt öt éyben 215 millió forint értékű áru érkezett a megyébe a határainkon túlról, amelyben a kishatármenti forgalomból származó termé­kek mellett az egyre, népsze­rűbbé váló áruházi hetek ide­jén forgalmazott áruk is je­lentős értéket képviselnek, miként azok a szocialista or­szágokban előállított termé­kek, amelyek a választékcse­re útján jutottak boltjaink­ba. Az igények mára túlnőtték a szövetkezeti kereskedelem lehetőségeit; ezért határoztak úgy Borsod, Hajdú és Sza­bolcs-Szatmár, valamint a Konzumex Külkereskedelmi Vállalat vezetői, hogy a határ menti áruforgal­mat az állami kereskede­lemre is kiterjesztik, s létre hozzák az Északkelet­magyarországi Áruforgalmi Társaságot a három megyé­ben működő állami és szövet­kezeti tulajdonban lévő ipa­ri, mezőgazdasági és kereske­delmi vállalatok társulásából. A társulásnak több célja is van. Egyik ilyen, hogy a há­rom megyében azonos időben kínálhatja majd a kereskede­lem a határ menti forgalom­ból származó áruféleségeket. Tulajdonképpen ez a társulás teszi lehetővé egyszerre na­gyobb mennyiség behozatalát, s a megyék közötti arányos elosztást. Cél az is, hogy a behozott áruk ellenértékének megter­melése lehetőséget adjon ed­dig ki nem használt kapacitá­sok lekötésére, s nagyobb szé­riák gyártására. A társulás szervezői a kis és középüzemekre számí­tanak elsősorban Nem utolsó szempont az sem, hogy a három megye terüle­tén működő, s ebben a tevé­kenységben részt venni kívá­nó vállalatok, szövetkezetek termelési kapcsolatokat ala­kítanak ki szovjet, román és csehszlovák vállalatokkal, s ezek a kapcsolatok — épp a nagyobb szériák előállításá­val — hozzájárulnak a gazda­ságosabb termelés kialakítá­sához. Az Északkelet-magyaror­szági Árucsereforgalmi Társaság székhelye Nyír­egyházán lesz, amelyhez a Konzumex kiren­deltséget létesít. Az előkészü­letek megkezdődtek, s május­ban sor kerül a társaság meg­alapítását kimondó közgyűlés megtartására. B. J. Az MSZMP-küldöttség látogatása Hradecben Óvári Miklós beszéde a barátsági gyűlésen XXXVIII. évfolyam, 84. szám ÁRA: 1,40 FORINT 1981. április 10., péntek

Next

/
Oldalképek
Tartalom