Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-29 / 75. szám
1981. március 29. Éffc Fakupola. — Újjáépül a tarpai szárazmalom. Elek Emil felvétele. A világmindenség megfigyelői A közelmúltban ülést tartott a TIT megyei szervezete csillagászati szakosztályának vezetősége. A tartalmi munka elemzése során rámutatott a vezetőség, hogy a csillagászati ismeretek iránt tapasztalható nagy érdeklődés a csillagászat és űrkutatás rohamos fejlődésével függ össze. A világmindenségben az asztrofizikai folyamatok térbeli, és időbeli kapcsolatainak megismerése, feltárása új távlatokat nyit az energiaforrások fizikájához, az anyag eloszlásának tanulmányozásához, a bolygók, közöttük a Föld kialakulásának fizikájához csakúgy, mint az élet fejlődéséhez. Az új objektumok és új jelenségek felfedezésével gyökeresen megváltozik — éppen napjainkban —< az, univerzumról alkotott képünk. Mindezt a megfigyelési módszerek fejlődése, az űrhajók, az űrtávcsövek, az űrszondák tették lehetővé. Néhány példa: elkészült a Mars geológiai térképe, megjelent a Mars bolygó komplex atlasza. Felfedezték a naprendszer eddig megismert legnagyobb hegyét a Marson, amely több mint 25 kilométer magas, s a kihalt, szép vulkáni kúp 600 kilométer átmérőjű. Sok millió kilométer távolságból még a fény sebességével is 84 percig tartott az út, amíg a ragyogóan éles, színes képek megérkeztek a Jupiter holdakról, ahol nagy meglepetésre aktív vulkáni tevékenységről is árulkodtak a felvételek. A Satur- nus gyűrűinek szerkezetét is lefényképezték a szondák. A csillagászat a legősibb tudomány; mindig élesztője volt az általános tudományos fejlődésnek. Korunkban a csillagászat a természettudományos kultúrának, a korszerű világképnek, az általános műveltségnek fontos része. Ebből következik, hogy a csillagászati ismeretterjesztésnek szélesebb körben és magasabb szinten kell tudományterjesztő és nevelő funkcióját betöltenie. A, legközelebbi tennivaló megszervezni a mintegy 250 főt számláló megyei csillagász baráti kör tagjainak találkozóját, továbbá megvalósítani a megyében elszigetelten működő csillagászati szakkörök egységes szakmai és tartalmi irányítását. A szakköri tevékenység fellendítésére összefogott a TIT csillagászati szakosztálya, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola földrajzi tanszéke és a megyei művelődési központ. Első lépésként márciusban — a megyében működő csillagászati szakkörök vezetőinek tanácskozását rendezték meg. Itt került sor a programok egyeztetésére, a szakköri tematikák elkészítésére, és a szakkörvezetők továbbképzésének megbeszélésére is. Várják a csillagászati szakkörök vezetőit, és azokat a csillagászokat, akik szívesen vállalnák ilyen szakkör vezetését. Göőz Lajos, a szakosztály alelnöke Közművelődési társulások a kisvárdai járásban Az 1960-as évek végén 8— 10 községben már létrejöttek a kisvárdai járás területén a közművelődési társulások kezdetleges formái. Több helyen élő, eleven volt a kapcsolat. A Kisvárda és Vidéke ÁFÉSZ rendszeres támogatásával például az ajaki népi együttes működtetését, belföldi és külföldi fellépéseit segítették. Az amatőr művészeti csoportok és szakkörök fenntartásához rendszeres anyagi segítséget nyújtottak a tornyospálcai, a szabolcs- bákai, a dombrádi termelőszövetkeztek, a nyírtassi ÁG és a tuzséri ÉRDÉRT vállalat. Két éve kezdtek ismét foglalkozni a társulások újjáalakításával a járás területén. 1978 októberében tanácskozást tartottak a párt-, tanácsi és gazdasági szervek vezetői részvételével. Ezután először Ajakon, majd Dögén — közösen Szabolcsveresmarttal és Fényeslitkével —, Mándo- kon és Dombrádon alakultak még újból a társulások. Ajakon, Dombrádon, Dögén, Mándokon 18 különböző gazdasági szerv közel félmillió forint összeget adott össze. A társulások létrejötte után a tartalmi munka is javult, s időközben megalakultak a közművelődést irányító társadalmi vezetőségek is. Az eltelt évek tapasztalatai alapján a korábbi elveket követve az elmúlt év novemberében újabb tanácskozásra került sor, s ennek nyomán változatos megállapodások születtek. Van ahol csak szorosan a művelődési ház és a könyvtár tevékenységére kötöttek egyezséget, máshol kiterjesztették az óvodára, az iskolára, a sportra az MHSZ- re, sőt az ifjúságpolitikai munkára is. Napjainkig 13 társulás jött létre. A járás területén működő mezőgazdasági, ipari üzemek, vállalatok, kereskedelmi szervek stb. zöme belépett a társulásba, ami hozzávetőlegesen 2,5 millió forintot jelent. Eddig nem írták alá a megállapodást Pát- roha—Gégény, Tiszabezdéd, Gyulaháza községekben. Van olyan társulás, .melynek jelentős összegek állnak rendelkezésre pl: Záhony 1 millió, Tornyospálca 314 ezer, Tu- zsér 280 ezer, Mezőladány— Újkenéz 181 ezer forint; de van olyan társulás is, amely szerényebben gazdálkodik. Az anyagiak már biztosítottak, most az következik, hogy a meglévő közművelődési formákat tartalommal töltsék meg. V. P. VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Segédmunkára „ítélve44? Néhány hete találkoztam egy falusi asszonnyal egy beregi nagyközségben. A község egyik bizottságába választották be. Amikor ez szóba került, dicséretes őszinteséggel megjegyezte: nem tudja, miért őrá gondoltak, neki az iskolai végzettsége kevés ahhoz, hogy bele tudjon szólni a döntésekbe, részt vegyen a nagyobb ismereteket kívánó munkában. „Szégyellem, de így igaz, csak öt elemit jártam, nem szerettem tanulni...” A fiatalasszony még nincs harmincéves ... Azóta is töprengek azon, vajon milyen körülmények hátráltatták a tanulását, miért nem lépett közbe az iskola, miért nem igyekezett ő maga is pótolni az elmaradást, s végül: miért éppen őt választották a helyi bizottságba... A beszélgetésből az is kiderült, hogy nem a szülők akadályozták a tanulásban, nem voltak rosszak a családi körülmények, amelyek .indokolták volna az iskola abbahagyását. Egyedi eset, gondolhatnánk, amiből nem érdemes és nem is szabad nagy következtetéseket levonni. Valójában nem egyedi esetről van szó, mert a megyében 16 éves korig az ál- talánosiskolás-korú gyermekek 12 százaléka nem végzi el a kötelező nyolc osztályt, amely alapja a továbbjutásnak, a szakmaszerzésnek. E nélkül nem létezik más perspektíva, csak a segédvagy betanított munkásoké. Sokáig szükség lesz még a jobbára fizikai erőt kifejtő segéd- és betanított munkásokra, mert vannak munkafolyamatok, amelyeket a gép nem tud elvégezni az ember helyett. De ma már a segédmunkástól is többet kíván az élet, mint húsz-harminc évvel ezelőtt. Nem csak egyéni érdek, hogy minden gyermek végezze el az általános iskola nyolc osztályát, hanem társadalmi érdek, kötelező, törvényerőre emelt kívánság. A tankötelezettségi törvény jó alapot ad ahhoz, hogy évről évre csökkenjen a perifériára szoruló fiatalok számaránya, minden felnövekvő ember megszerezze a minimumot, tehessen eredményes vizsgát az általános iskola befejezésekor. De önmagában a jó tankötelezettségi törvény nem teremthet ideális helyzetet. Találkoztam egy pedagógussal Jármiban, aki mindent megtett azért, hogy az egyetlen kimaradó gyermek folytassa a tanulást. Levelet írt a szülőknek, mégpedig nem sablonos, hivatalos iratot, har nem az észhez és a szívhez szóló sorokat. Nem röstellte kikeresni az iskola régi osztálykönyveiből a szülők egykori tanulásáról árulkodó adatokat, amelyek szerint, sajnos, a szülők sem fejezték be az iskolát. Kimaradtak, mert segíteni kellett a házi munkában. Tanulás helyett a juhokat vigyázták. Személyesen is többször járt a szülőknél a pedagógus, de nem tudta jobb belátásra bírni őket, a gyermek azóta se jár iskolába. Nem volt más választás, mint megírni a hivatalos feljelentést a szülők ellen. Nem tudom milyen hatással volt a felelőtlen szülőkre a kirótt büntetés, de félek, hogy nem változtatta meg az elhatározásukat. „Négy-öt ezer forintot is megkeres a gyerek a tsz-ben, akárcsak a szülei, ő is a juhokat őrzi. A szülők játszva kifizetik a büntetést. Erőszakkal pedig nem hurcolhatjuk iskolába a gyereket.” — tette hozzá a falu pedagógusa. Több pedagógussal szintén szót váltottam arról, vajon azokat a cigányszülőket, akik nem engedik iskolába a gyermeküket, meg lehet-e győzni pénzbüntetéssel, amikor többségük nem is dolgozik rendszeresen, nem tudja kifizetni a kirótt bírságot. Sajnos, az esetek egy részében hiába a törvény írott szigora, alkalmazása nem mindig hozza meg a kívánt eredményt. Sokkal inkább a megelőzés lenne a cél, amihez viszont kevésnek bizonyul csak a tanító, a tanár igyekezete. Szükség lenne a munkahelyi vezetők közreműködésére is, akik szót érthetnének a szülői kötelességükről megfe- ledkezőkkel. Azt is elképzelhetőnek tartanám, amire talán még nem volt példa, hogy a közvélemény is segítsen. Esetleg a helyi társadalmi bíróság is napirendre tűzhetne ilyen ügyeket. Nem a ki- pellengérezés, hanem a segítés szándékával. Szó sincs arról, hogy a felelőtlenül gondolkodó, gyermekük jövőjével nem törődő szülők megzabolázásánál le kell mondania a törvényadta lehetőségekről, a szigorról, a büntető szankciók alkalmazásáról. Van, amikor ez használ, de hiba lenne akkor is erőltetni, amikor láthatóan nem hoz semmi változást. Ugyancsak hiba lenne széttárt karokkal napirendre térni, hogy „lám nem- tehetünk semmit, megvan kötve a kezünk ...” Amíg évente nyolc-kilenc ezer szabolcsi általánosisko- lás-korú gyermek éri el úgy a 16. életévét, hogy osztályo- zatlanság, hiányzás és egyéb okok miatt nem végzi el a nyolc általánost, nincs okunk a megnyugvásra. Annak sincs sok értelme, hogy formálisan napirendre tűzzék tanácsok, iskolák és más szervek a tankötelezettségi törvény megvalósításának helyzetét, ahol adatokat ismertetnek arról, hány szülőt figyelmeztettek, büntettek és minden marad a régiben. Nem egyfajta szülői „betegség”, vagy a tudatlansághoz való görcsös ragaszkodás az oka, hogy a kelleténél lassabban csökken az általánosból kimaradók tábora. Az okokat kutatva az elsők között említik az oktatásügyi szakemberek az úgynevezett differenciált „beiskolázás” gyengéit. Az történik, hogy az általános iskolába kerülő gyermekek egy része különböző szociális, testi, szellemi és egyéb hátrányok miatt nem érett arra, hogy a normál tantervű osztályokban kezdje el, vagy folytassa ai,tanulást. Számukra korrekciós osztályokat, kisegítő iskolákat szerveztek megyénkben is, ahol az értelmi és érzelmi képességeikhez alkalmazkodó tananyagot tanulnak és amikor felzárkóznak, folytatják a normál általános iskolai osztályokban. Még mindig kevés azonban az ilyen iskolai osztály, a velük foglalkozó szakember, így nem minden gyermek juthat be a speciális tantervvel és módszerekkel tanító iskolákba. Olykor nem csak a helyhiány, hanem a pedagógusok, az iskolavezetők kényelmessége, máskor megalkuvása, a szülőktől való félelme a ludas abban, hogy a nehezen nevelhető gyermekek átirányítása elmarad. Csoda viszont nem történik. Az árnyaltabb, egyénibb foglalkozást kívánó gyermekek — a nagylétszámú osztályokban — nem tudnak együtt haladni a többiekkel. Kudarc kudarcot követ és elkezdődik a bukdácsolás, a kimaradás. A szülők végül beleúnnak, hogy a gyermek tanulásával, viselkedésével sok baj van. Feladják a küzdelmet. Ekkor kezdődik el az orvosi, vagy pszichológusi igazolások utáni járkálás, hogy megszezer- zék az iskolába járás alóli felmentést. Tévedés ne essék, nem az értelmi fogyatékos gyermekekről van szó, hanem azokról, akik a'normál tantervű osztályokban nem tudnak megbirkózni a követelményekkel ... A sikertelenség oka sokféle. A beszédhibáktól egészen az elvont gondolkodás szintjének nem kielégítő fokáig terjed, vagy alkati, akarati és egyéb, a személyiséget zavaró tényezők játszanak szerepet. Könnyen vigasztalhatnánk magunkat azzal, hogy a fiataloknak egy tekintélyes része, később pótolja a hiányzó osztályokat és ha kerülő úton is, de megszerzi az általános iskolai végzettséget. Csak Kisvárdán nyolc év alatt 823 harminc éven aluli fiatal végezte el levelezőn, estin, illetve magánvizsgázóként az általános iskola nyolc osztályát. Többéves kieséssel jár azonban a munka melletti „adósságtörlesztés”. Nem beszélve a költségről, a fizetett szabadságról és egyebekről, amely a közösség kasszájából megy. Később lehet szakmunkás a kimaradozókból, késve válik hasznára a társadalomnak, kisebb nagyobb súrlódásoknak is kitéve magát. Könnyen megkapja, mégpedig nem is alap nélkül; „Hogyan akarsz többet keresni, jobb munkát kérni, amikor még az általános iskolát sem végezted el...” Az írásunk első részében szereplő példa — a jól kereső fiatalról, aki emiatt marad ki az iskolából — nem jellemző. Sokkal inkább közrejátszanak iskoláztatásunk gyengéi, a kisegítő és korrekciós munka — s azok tárgyi és személyi feltételei, területi elrendeződése, s az említett szülői, nevelői szubjektív tényezők. De ne mentsük fel teljes mértékben a gyermeket sem, akinek — ha kis részben is — köze van az iskolából való kimaradáshoz. Tankötelezettségi törvényünk — amelyet nem mindenütt egyformán és jól értelmeznek és alkalmaznak — alap, eszköz a kötelezően előírt tudás megszerzéséhez. Hiba lenne csak a jogszabályi lehetőségeket látni és szorgalmazni. Páll Géza I KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
