Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)
1981-03-22 / 69. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1981. március 22. Q Születésének századik évfordulóján Portrévázlat Bartók életművéhez Bartók Béla portréjának megrajzolása nem könnyű feladat, hiszen nem az ő növendéke voltam, hanem nagy kortársának, Kodály Zoltánnak voltam tanítványa. De ismertem Bartókot, beszéltem vele, tanúja voltam azoknak a forró hangulatú hangversenyeknek, melyeken Bartók művei hangzottak el a Zeneakadémia díszes, sok szépet hallott nagytermében. Hogyan láttuk őt mi, akkori zeneiskolai növendékek? Egyszerű, igénytelen külső megjelenés, ősz-fehér haj, határozott, biztos mozdulatok, fénylő, kutató szemek, s halk beszéd. Ha zongorázott, belefeledkezett a játékba, mintha démoni erő szállta volna meg, magával ragadta hallgatóit. Az embereket mindig érdekelte a híres emberek intim, belső családi élete. Bartók magánéletének változásai mindig kapcsolódtak új művek, jelentős stílusváltozások keletkezéséhez. Első vonósnégyesének évében 1909-ben megnősült, feleségül vette Ziegler Mártát, volt növendékét. 1910-ben született meg Béla nevű fiúk. Két nagy jelentőségű mű születése is fűződik ezekhez az évekhez. Az egyik a zongorára írt „Allegro barbaro”, népzenei fogantatásé, ritmikus feszültségektől terhes mű, mely a későbbi gyors tételeknek is alapjává lett. A másik az 1911-ből való operája, A kékszakállú herceg vára; Balázs Béla szövegére írta ezt az operát, mely az ősi és új egymásra találásának adott lehetőséget Bartók zenéjében. Bartók zenei megoldása nagyon régi és nagyon új elemeket ötvöz össze, mint a régi magyar népdalok számos fordulatát és a Debussytől inspirált egész hangú skála hangsorát. Az opera ekkor még sajnos megbukott a lipótvárosi kaszinó operapályázatán, s Bartók elkedvetlenedett a hiábavaló harcban és évekre visszavonult a zenei élet nyilvánossága elől. A városi zeneéletben szenvedett kudarcokért a falu zenei világának tanulmányozása kárpótolta. A népdalok rokonságai és eltérései egyre távolabbi összefüggések vizsgálatára késztették, arra, hogy mind nagyobb és szélesebb területre terjessze ki népzenei kutatásait. 1913-ban sikerül eljutnia Észak- Afrikába, ahol az arabok népzenéjét tanulmányozta. Ennek a felfedező útnak eredménye volt egy .csomó új kompozíció, mint a Zongoraszvit. Az 1920-as évek nagy jelentőségűek Bartók életében. Egyrészt itthon súlyos sajtótámadások középpontjába került, másrészt ez térhódításának ideje Európa és Amerika zenei életében, úgy is mint zeneszerző, úgy is mint zongoraművész. 1922-ben megismerkedik Pásztory Dittával, aki növendéke lett a Zeneakadémián, s nemsokára felesége, akivel együtt kétzongorás koncerteket adtak, s aki elkísérte amerikai önkéntes száműzetésében is. Kiss-Nagy András plakettje Bartókról 1923. november 19-én díszhangverseny volt, mely ünnepi alkalomra Pest és Buda Budapestté egyesítésének ötvenedik évfordulójára készült pályaművek hangzottak el. így Dohnányi Ernő: Ünnepi nyitánya, Kodály: Psalmus Hungaricusa és Bartók: Táncszvitje. Bartókban az „egyesülés” szó olyan gondolatokat érlelt meg, melyekhez haláláig hű maradt, t. i. a népek testvériségének, a népzenék „nemzetfelettiségének” eszméjét. Bartók szelleme!... Nagy kitüntetésnek számított a Horthy-időkben a Corvin-lánc és a Corvin-koszorú. Bartók nem érezte magát megtisztelve, midőn megkapta. Meg sem köszönte, el sem ment a garden-partira, melyet a kitüntetettek tiszteletére rendeztek. A szegényekhez, elnyomottakhoz, üldözöttekhez, megszomorítottakhoz vonzódott, nem szerette a hatalmon lévőket. Nemes jelleméhez íme egy példa. 1920-ban történt. A Tanácsköztársaság alatt Bartók és Kodály tagjai voltak a zenei direktóriumnak. A Tanácsköztársaság bukása után Kodály Zoltánt fegyelmi bizottság elé állították. Bartók, Bartók Béla 1943-ban mit sem törődve a várható következményekkel, bátran kiállt az üldözött mellé. Levelet írt a fegyelmi bizottság elnökének, ‘báró Wlassics Gyulának. „Tiltakozom az ellen, hogy akár a tagság puszta ténye, akár valamilyen kifogásolt működése miatt Kodály Zoltán egyedül viseljen bármilyen felelősséget.” 1930. táján új gondolatkörrel bővülnek alkotásai. A régi természetes értékek pusztulását magával hozó ál-civilizáció, tehát ember és természet elidegenedése ellen emeli fel szavát Bartók. Ilyen értelemben hirdeti a visszatérést a természethez, a „tiszta forráshoz” az a szólistákra, vegyeskarra és zenekarra írott nagyszabású alkotása, melynek román kolindáktól ihletett magyar szövegét maga Bartók foglalta versbe: a Cantata profana (1930.) A rengetegben szarvassá változott 9 fiú legendáját mondja el a mű. Ha ismerjük a szöveget és zenéjét, megértjük, hogy rólunk szól a mese, mely az elsüllyedő és mégis megmenekülő világ látomása. A mi életünkről szól, amelyben az apák nem ismerik fel fiaikat és puskát emelnek rájuk. Szól az otthonainkról, amelyekben csak görnyedt háttal, megalkudva élhetünk. Szól a szabadságról, amelyért ott kell hagyni anyánkat és a házi tűzhelyet, s cserébe nincs emberi boldogság, csak az, hogy levethetjük szűk ruháinkat, hogy viselhetjük lelki díszeinket, hogy tiszta forrásból ihatunk. Bartók Béla az üldözöttek szelíd lelkű, de harcos szellemű védelmezője, szíve mélyéből gyűlölte a fasizmust. A harmincas évek közepétől kezdve nem volt hajlandó Németország határát átlépni, hiába hívták oda hangversenyezni, a művei után járó jogdíjat felvenni az Universal Editionnál. Pedig sokszor hívták. Nyílt ellenállásában odáig ment, hogy műveinek előadását betiltotta Németországban és Olaszországban. Egyre jobban megérett benne az az elhatározás, hogy külföldre megy és ott dolgozik tovább, mert itthon nem tud dolgozni. 1940. október 8-án búcsúhangverseny keretében köszönt el a magyar közönségtől feleségével együtt, s október 30-án a hajó befutott velük a New York-i kikötőbe. A háború, a kivándorlás, a New York-i zaj és a megtelepedés sok gondja igénybe vette Bartókot. Egyetlen biztos anyagi forrása és munka a Columbia egyetem megbízása volt, egy jugoszláv népzenei gyűjtemény lejegyzése és rendezése, amit nagy gonddal és szeretettel csinált. Az 1942-es év tavaszán teljes erővel tört rá az ismeretlen betegség, s ettől kezdve rövidebb-hosszabb látszólagos javulási periódusoktól eltekintve beárnyékolta Bartók életének még hátralevő három és fél esztendejét. Az 1940—42-es periódusban semmit sem komponált. 1942. áprilisában az amerikai kiadó cég felkérte két mű megírására. 1943. augusztus 15-re elkészült a Concerto c. zenekari műve. Ebben a csodálatos műben Bartók zenéje egyre kevésbé absztrakt. Bartók Béla Nyíregyházán is járt és hangversenyzett. 1934. január 10-én a Korona szálló nagytermében adott hangversenyt Zathureczky Ede kiváló hegedűművésszel, a Zeneakadémia későbbi főigazgatójával. Műsorukon Brahms A-dúr szonátája és a 15 magyar parasztdalból a Ballada és régi magyar táncok voltak műsoron. Bartók zsenije nagy tanítást ad a ma emberének. Elválasztó korlátokat nem ismerő, megalkuvás nélkül magasba törő, szabad és teljes embereket hirdet nekünk. Egyben megtanít arra is, hogy teljes, egész emberek csak akkor lehetünk, ha biztosan állunk azon a földön, amelyen születtünk. Vikár Sándor Századunk legnagyobb magyar alkotója írók, költők Bartókról Balázs Béla: ... azt a nem hat, hanem hatezer magyar népdalt, melyet te Kodály Zoltánnal gyűjtöttél, a Nyírséget, Kunságot, székely havasokat járva, hét éven keresztül, télen- nyáron, gyalogszerrel, a sár- ban-hóban gázolva, tanyáról tanyára, karámtól karámhoz, felvevő fonográffal hátadon, kocsmapadokon, szénapadlásokon hálva, de még többször kazalaljában, úgy, hogy minden expedícióról, kivétel nélkül nagybetegen érkeztél meg — mondom, azt a hét éven keresztül gyűjtött, hatnál is több ezer magyar népdalt, mely már feledőben, veszendőben volt, melyet ti az utolsó órában mentettetek zenetudományos pontosságú gyűjteménybe, összes variánsaikkal, helyük és vándorlásuk szerint rendezve, típusaik és egymásrahatásuk kimutatásával — mondom, ezt a klasszikus standardművét a zenefolklórnak és zenefilológiának, a magyar népkultúrának és magyar népléleknek ezt a roppant momentumát Magyarországon senki sem akarta kiadni. Hogy nem támogatták anyagilag gyűjtéseteket, melyet ti, két koldus rajongó, szájatoktól megvont garasokból fedeztetek, arról szót vesztegetni sem érdemes. ... Saját szerzeményeiddel se jártál jobban, mint a népdalokkal, még jó ideig. Miért jártál volna jobban? Az igazi, a paraszti népzene leikéből lelkedzett muzsika volt a tied, nem sújtásos kaszinócsárdás, nem a cigány bőgőjébe ugró, tükröt törő, pezsgő mellett búsuló, híg szentimentalitás: nem úri magyar, hanem népi magyar muzsika volt még legdifferenciáltabb atonális megnyilatkozásaiban is. Igaz, hogy kellemetes sem volt mindig. Ahogy, teszem, Rembrandt vénasszonya mint emberi kifejezés nagyszerű, de nem női bájaival andalító. József Attila: Egyes zfenészek Bachból próbálják megértetni Bartókot. Ez lehetetlenség. Bach olyan mint a szokás. Ha valaki szokásból tesz valamit, a szokásnak az értelmét csak úgy foghatja föl, ha egy eredeti helyzetet fog föl (probléma) és old meg. Tehát Bartókból érthető meg Bach és nem fordítva. Kassák Lajos: ... Ez a csöndesnek, visszavonultalak ismert ember viharokkal és tüzekkel volt tele. Valóban a csöndes felületű tóhoz lehetne hasonlítani, aminek a mélyén megfékez- hetetlen erők dúlnak. Érzelmeinek és szellemének kavargó mélyeit kényszerült kifejezni, s műveinek szerkezete olyan volt, mint a vas- és betonépítmény. Nem csoda, ha azok, akik felületi összehangoltságot, az érzelmes melódiák folytonosságát szeretik a zenében, elfordultak Bartók műveitől. Aszimmetrikus kompozíciók ezek, ellentétes hangzatok viadala, amiket a lüktető ritmusok vonalai fűznek egybe. Nem az anarchikus hisztéria formátlan kifejeződései, egyáltalán nem hiányzik belőlük a klasszikus mértéktartás, csak éppen az iskola szabályain törnek át és nem kényszerítik ránk egy újabb iskola törvényeit. Nyilván ezért van — ha Bartók döntő hatással volt is a modern zenénk alakulására —, hogy nincsenek majomügyességű epigonjai. Tanulni lehet tőle, de lehetetlen meredek utain könnyedén utána sietni. Magányos maradt hát mindvégig, bárha nemcsak nagyszerű, kozmikus művészi szellem, hanem a népből jövő, s arccal a nép felé fordult, a szenvedőkkel rokonságot ‘ tartó ember is volt. Illyés Gyula: ... Bartók Béla — hasonlóan nagy ikertársához, Kodály Zoltánhoz — már rég nem csupán a zeneértőké. Az egész nemzeté: nem véve ki a botfülűeket sem. Mindkettőjüknek kezdettől fogva több a híve, mint az értője; hogy így mondjuk, több a védője, mint az élvezője. Tisztelettel néztek rájuk azok is, akik csak szívósságukat, a küzdelmüket követhették. Törvényszerű, hogy a kortárs írók zöme — az igazán jó írók — idetartoztak. Nyilván a közös élmény következtében s nem azért, mert különösen muzikálisak voltak... Bartók — mint Kodály is — eleven közösség szolgálatát vállalta.Vagyis ott — azon a mostoha helyen is —, ahova a sors vezette: s olyan állhatatossággal, minden következmény vállalásával, aminek egy életen át tartó teljesítéséhez ahány rész tehetség, legalább annyi rész jellem is kell. Nemcsak „isteni szikra”, hanem prométheuszi tűrés. Félig érti csak Bartók „küldetését”, aki azt hiszi, azért fordult a néphez, hogy elvagy átvegyen tőle valamit, ha csak dalt is. Épp annyira fordult feléje azért, hogy adjon neki. Ügy tudott valóban azonosulni a néppel, azzal, melyet így a nemzetnek tekintett. Egyike volt annak a négyöt embernek, akik a század- fordulón újrafogalmazták a nemzet jelentését, megtisztították, s fölemelték a haza lejáratott nevét. Eszményt tudtak tűzni, elsősorban a közösségi önzetlenség eszméjét egy szólamok mérgezte ifjúság elé... Fodor András: ... csoda-e, hogy Bartók olyan nagy hatással volt rám, ha a vele való találkozás életem egyik legnagyobb, azóta is tartó élménye lett? Bizonyosan sokan vannak, és lesznek még így, mert a bartóki életmű megközelíthetetlenségében nem hiszek. Több ízben módom volt beszélni róla zeneileg nagyrészt műveletlen hallgatóság előtt. Ilyenkor újra és újra meggyőződtem arról, hogy Bartók méltó elfogadását csak a régibe merevedett korlátoltság és a múltban — a közelmúltban is — annyiszor tapasztalt szándékos letagadás akadályozhatja. Az ifjúság azonban és mindazok, akik az újra és igazra fogékonyak tudnak maradni, mindinkább magukénak vallják a 20. század legnagyobb magyar alkotóját. Hiszen munkássága, jelentősége nyilvánvalóan nemcsak a zenére tartozik. Kultúránknak alig van olyan területe, ahol ne szolgálna mértékül és útmutatásul. Népiességben megújult, teljesebb humánumra törekvő irodalmunk is mennyi ösztönzést, mennyi távlatot nyerhet még Bartók magatartásából, művészetéből. S tudom, egyre többen vagyunk fiatalok, akik szobánk falán, kedves íróink közt ott őrizzük a nagy zeneszerző arcmását is. Csohány Kálmán: Bartók emlékére.
