Kelet-Magyarország, 1981. március (41. évfolyam, 51-76. szám)

1981-03-22 / 69. szám

1981. március 22. o Mátsai iván rajza. Kiáíüíása egy hét múlva nyílik a nyírbátori múzeumban. Tudás és iskola „ i ne ismerné a kabaré­Í w tréfát az óvodásgyer- ií' mekről, akinek szülei már ekkor elkezdik egyen­getni az útját, hogy biztosan bejusson az egyetemre. A tré­fában sajnos több az igazság, mint hinnénk. Általános is­kolás gyermekek a megmond­hatói, hány különórán kell „szenvedniük” abból a tárgy­ból, amiből majd érettségiz­ni, illetve felvételizni fognak. Középiskolás diákok százai és ezrei szintén járják a „kü­lön iskolákat” — jórészt a szülők unszolására. Rengeteg pénzébe kerül a szülőnek, rengeteg idegeskedésbe a gyermeknek. Mi több: a leg­drágább, a gyermekkor megy rá, hogy idejében „belépője­gyet” szerezzen az egyetem­re. Leszámítva a túlhajtásokat, ne gondoljuk, hogy elmarasz­talást érdemel e szülői gon­dolkodás és gondoskodás. Csupán az iskolai órákon és szakköri foglalkozásokon megszerezhető tudás az ese­tek többségében kevésnek bi­zonyul a sikeres egyetemi, főiskolai felvételizéshez. Az iskolai oktató-nevelő munka színvonala is hullámzó, egy- egy iskolán belül is jócskán vannak eltérések tudás és ne- veltségi szintben. Ugyanez vonatkozik a kisebb egysé­gekre, az osztályokra, ahol szintén nagy a szóródás. Messze vagyunk még attól — tárgyi és személyi felkészült­ségben egyaránt —, hogy minden diáknak megfelelő egyéni felkészítést tudjon ad­ni az iskola. Vagyis;'hogy ne kelljen pótolni a diák — oly­kor a tanár —'által elmulasz­tottakat — különórákkal. Természetesen mégsem a különóra a megoldás. És nem csupán azért, mert nem min­den család bírja anyagilag és idegileg, s nagy megterhelést jelent a diákoknak is. Előfor­dulhat így, hogy a kis tehet­ségű, de szorgalmas és „en­gedelmes” gyerekek valóban megjavítják osztályzataikat, esélyt szereznek a továbbta­nuláshoz. így egy sor közép­szerűből lehet egyetemista, később értelmiségi, míg a va­lóban tehetségesek közül so­kan nem jutnak el idáig. Az iskolától kell várni a megoldást, mégpedig nem az­zal — ahogyan egy időben maximalista módon sokan gondolták —, hogy az órán tanítson meg minden gyer­meket mindenre. Gyermek és gyermek adottságai, alkati tulajdonságai között nagyok a különbségek. Ezeket az is­kolai órák keretei között át­hidalni, megszüntetni képte­lenség. Van viszont az iskoláknak egy régi adósságuk — és az vonatkozik az általánostól az egyetemig —: nem tanítják meg a fiatalé’ az ismeret- szerzés műve .re, vagy legalább mesterségbeli fogá­saira. A diákok többsége el­avult módszerekkel tanul, még mindig gyakori a szó szerinti tanulás, a „magolás”, a mechanikus ismeretszerzés, vagy a nagyolás. Ki tanítsa meg a diákot a helyes tanu­lásra, hogy maga is elboldo­guljon a tankönyvvel, a ki­egészítő irodalommal? A diá- ákok tanulási kultúrája igen alacsony, amelyről nemcsak ők tehetnek, hanem azok a tanárok is, akik inkább hívei a magoltatásnak, a mechani­kus, vagy lexikális ismeret- szerzésnek, mint az ennél maradandóbb tanulásnak. Nem a szó szerint megtanu­landó versszakokra, a fontos történelmi dátumokra, ne­vekre, vagy egyes tárgyaknál az alapvető szabályok „bevé­sésére” gondolunk, mert ma is léteznek anyagrészek, ame­lyeket nem körülbelül, vagy általában, hanem pontosan kell megtanulni. Amikor azonban történelmi esemé­nyek, irodalmi művek, mű­vészeti alkotások elemzését is így kívánja a tanár, és világ­nézeti tárgyak esetében sem tűr eltérést a megszokott sab­lontól, ott már érdemes el­töprengeni, igazságos-e, ha csak a gyermekekben keres­sük a hibát. N éhány napja hozták nyilvánosságra az új egyetemi, főiskolai felvételi rendszert. Első hal­lásra úgy tűnik, szigorították a felvételit, többet kell ta­nulnia a diáknak, többet kell tanítani a pedagógusnak ... Az eddigi két tantárgy he­lyett a jövőben hatból kell vizsgázni, pontokat szerezni a „gólyajelöltnek”. Tulajdon­képpen régen a „levegőben lógott” a változtatás igénye. A korábbi felvételi szemlélet valósággal arra ösztönözte a diákot: elég, ha a kritikus két tárgyból jól áll. Sokan már a középiskola második osztályától csak ezzel törőd­tek és elhanyagolták a többi tárgyat. Miért volt szükség a módosításra? Hogy ne defor­máljuk el a leendő értelmi­ségi jelölteket már a közép­iskolában, később az egye­temen, főiskolán, hogy ne váljanak „szakbarbárrá”. A hat tárgyból felmutatott eredménnyel szélesebb me­zőn mérhető a tudás, az ál­talános műveltség. Megyénkben évente körül­belül 2400 középiskolás tesz érettségi vizsgát. Egy eléggé friss adat tanúsága szerint je­lenleg 2800 szabolcsi fiatal tanul a megye és az ország különböző főiskoláján, egye­temén. A többség természete­sen a nyíregyházi tanárkép­zőn. A tudományegyetemeken 481, a műszakin 312, az or­vostudományin 255, az agrár- tudományi egyetemen 165-en készülnek hivatásukra. A fő­iskolai jellegű felsőfokú ok­tatási intézményekben is szép számmal tanulnak szabolcsi fiatalok, a tanárképző után a műszaki főiskolán, melyből a szabolcsi iparosítás fejlődését is leolvashatjuk — 284-en ta­nulnak. Nem mellékes, hogyan ala­kul a megye értelmiségének összetétele, képzettsége, mű­veltségi szintje. M integy 13—14 ezerre te­hető a megyében élő és dolgozó értelmisé­giek száma: amelyben azok is benne foglaltatnak, akik­nek nincs egyetemi, főiskolai végzettségük, de értelmiségi munkakörben dolgoznak. Ho­gyan alakul az utánpótlás, valóban az értelmiségi pályá­ra valók jutnak-e az egyete­mekre, főiskolákra és ott megáll ják-e a helyüket? Ezért minden iskola tehet. Kis túlzással — visszatérve az első mondatunkhoz — már az óvoda is. Páll Géza — Mennyi lehet az öreg? Az biztos, hogy betöltötte a nyolcvanat — latolgatják. — És még dolgozik ? — Jól bírja magát. Pedig elég ide kijár­ni busszal. — S merre lehet megtalálni? — Hogy hol van Bandi bácsi — kérdez vissza egy siheder legényke. — Csakis arra lehet hátul, az ólak körül. A nyíregyházi Ságvári Termelőszövet­kezet felsősimái sertéstelepének kapusa, bi­ciklire pattan, hogy megkeresse Fábián And­rást. — Jön mindjárt — jelenti. — Az állat­orvossal néztek egy kicsit körül. Aki nyolcvanéves embert keres Fábián András személyében, az bízvást elmehet mellette. A mozgása alapján legfeljebb azon töprenghet bárki, hogy elérte-e már a nyug­díjkorhatárt, vagy még dolgoznia kell né­hány évig? — Dolgozni nem kell, de én nem len­nék meg munka nélkül. Nagyon szeretem a szakmámat és igencsak jó érzés fog el, ha valamit sikerül megcsinálni, örülök annak, ha az egyik nap még elesett, elnyúlt disz­nóról azt mondja másnap reggel a gondozó, hogy nézzem már, milyen jó étvággyal eszik. Mert úgy tartom, hogy aki nem szereti a munkáját, az ne csinálja, mert azon úgysincs áldás. Évtizedekben méri Fábián András, ami­kor először elkerült otthonról, Kisszekeres­ről. Éppen csak legénysorba cseperedett, amikor 1918-ban várta a katonai behívó. Szerencséjére mire Kassán megkapta a ki­képzést, addigra a forradalmak szele véget vetett a háborúnak, mehetett vissza a falu­jába. . — Arról lehetne beszélni, milyen volt az akkori világ. Özvegy édesanyám ötünket nevelt keservesen. Mire a bátyám kenyérke­reső lett volna, már vitték a világháborúba. Fordulhattam jobbról balra, nemigen akadt nagy megélhetés. így aztán újra katona let­tem. 1921-ben kerültem Nyíregyházára, a tü­zérekhez. Arra gondoltam, hogy itt ruha van, kosztot, kvártélyt adnak, valahogy még­is elboldogulok. És a katonáéknál hentes-mé­száros szakmát szereztem. Ez lett a megélhe­tésem később. Bandi bácsi meséli a sorsát, visszagon­dol a múltba, de cseppet sem úgy, mint aki­nek hiányzik, fáj valami. Sorolja, hogy Nyír­egyházán dolgozott különböző hentesüzletek­ben. A maga ura sosem volt, az apósa mészár­székében volt talán a legtöbb ideig. De hogy jól végezte dolgát, annak az az ajánlott le­vél volt a bizonyítéka, amelyet 1939-ben ka­pott. — Akkoriban a Debreceni és a Serház utca sarkán lévő üzletben dolgoztam. Hozza á feleségem a nagy, pecsétes levelet, amit a Pálffy grófok uradalmából küldtek. Hívnak az erdészetbe, Bátorkeszibe. Mondom az asz- szonynak, próbáljuk meg, az utazást is fi­zetik, amíg körülnézek. Elvégre az ember mindenbe kapaszkodik, aminél boldogulhat. Így történt, hogy majd hat évig az ak­kori Esztergom megyét vallhatta maga és a családja lakóhelyéül. Egymás után születtek a gyerekek, révbe jutottnak tudták magu­kat, mígnem 1945 májusában jött a kemény felszólítás: pénzzé tehetik mindenüket, s öt nap alatt hagyják el az erdészetet, térjenek vissza Csehszlovákiából Magyarországra, öt gyerekkel kellett nekivágni a bizonytalannak. Csak a falu becsülte meg őket, de amijük volt, azt tulajdonképpen elkótyavetyélték. Viszontagságos út volt, amíg hazakerültek Nyíregyházára, az após l^íépkert utcai házá­ba. A disznóvágó kést, a bárdot senki sem vette ki Fábián András kezéből. A nyíregy­házi vágóhídon dolgozott sokadmagával. Az­tán megalakították — szakszervezeti vona­lon — a vágóközösséget. Véget vetettek an­nak a szokásnak, hogy a mészáros mesterek a legényeiket a vágóhídon is dolgoztatták a napi nyolc órán túl. A vágóközösség csoport- vezetője volt Fábián András, s amikor a húsipari vállalat megalakult, akkor is ma­radt a vágócsoport vezetője. — Szép éveket töltöttem el ott, egészen 1957-ig. Azóta itt vagyok egy helyben, a Ságvári téeszben. Hivatalosan egészségügyi szaksegéd a beosztásom. Az állatorvos keze alá dolgozom. Figyelem az állatokat, ha kell, adom a gyógyszert, az injekciót. Előfordul, hogy vágok is, máskor meg az állatorvosi boncoláshoz darabolom fel a disznót. Az ilyen munkához erő kell, kiegyensú­lyozott élet. —1 Talán inkább természet kérdése — vélekedik. — Nem betegeskedem, nem vi­szek semmit túlzásba. A kor legfeljebb annyiban látszik meg, hogy a munka mellett egyre kevesebb az egyéb elfoglaltsága. Hajdanában, amikor -a Guszev-lakótelepen laktak, még disznót is tartottak. Akadt egy sufni, ahol barkácsolni lehetett. Aztán jött a minőségi lakáscsere, előbb egy Népkert utcai bérházba, majd a Kun Béla utca tízemeletes toronyházának első emeletére. Ez a fészek már a pihenésé, a családé, a kisebbik lányával együtt. — Hat gyerekem született. A két vége, a legnagyobb, meg a legkisebb lett fiú, a többi lány. Itt vannak mind Nyíregyházán. Jóska, a legidősebb színész. Marika lányom a színháznál gazdasági vezető. Erzsikémnek a férje főtiszt a Vorosilov laktanyában. Éva a vasútnál van, de már a nagyobbik fia is dolgozik a papírgyárban. A legkisebb lá­nyom, Ili az ügyészségen dolgozik, míg a legutolsó, a fiú, víz- és gázszerelő a TIGÁZ- nál. — Szerencsére mindnyájan közel laknak, el szoktak jönni látogatóba. Van hat uno­kám, ha itt vannak, akkor a kisebbek sze­szélyének vagyok kitéve, velük megyek sé­tálni a városba. Máskor, szombaton vagy vasárnap az ad beszédtémát, örömet és bosszúságot, hogy mit játszott a Vasutas-Spartacus. Mert Ban­di bácsinak bérlete van, rendszeresen kijár a stadionba. Minden nap reggel hatkor indul el ha­zulról. Gyalog megy a Jókai téri buszállo­másig, ott száll fel a kálmánházi buszra. Negyed nyolckor már kinn van a telepen. Végigjár minden ólat, beszél minden gon­dozóval, szereti tudni, mi újság a telepen. Délután pedig öt órakor indul haza. Egye­dül a szombat rövidebb, olyankor csak 11- ig marad — viszont minden héten. — Nem olyan az én munkám, hogy foly­ton menjek. Persze, ha a szövetkezetben van egy ünnepség, akkor én vágom a malacot, a főzést is megcsinálom. Egyébként van egy kis irodafélém, ahol a gyógyszereket is tar­tom, ott vagyok megtalálható. Az ebédemet a feleségem főzi — ő se lenne meg munka nélkül, pedig már háromszor operálták. Ter­moszban hozok egy kis levest, főzeléket. Víz helyett pedig inkább teát iszom. Sört, vagy pálinkát már nagyon régen nem ittam. Egy kis fehér bor elmegy ebéd után, másfajta szeszes italt nem kívánok. Egyébiránt, hogy milyen a munkám, azt ne tőlem, a főnöke­imtől kérdje. < ' Búcsúzáskor fogja a kis fadobozt, amely­ben a gyógyszereket, injekciós tűké!, tartja. Ügyel a rendre, a tisztaságra, hiszen ezen a telepen hétezer malacot hizlalnak meg egy évben, jövőre pedig, a bővítés után tízezernél több kerül a vágóhídra. Hogy mennyire tartják be az állategészségügy előírásokat, ahhoz neki is köze van. — Éltető erő ez. Tudom, hogy szükség van rám, hogy felelősségem van. Lányi Botor á Nyírségi tavasz. Elek Emil felvétele. KM vasárnapi melléklet » SZABOLCS-SZATMÁRI EMBEREK Akit a munka éltet

Next

/
Oldalképek
Tartalom