Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-15 / 39. szám

1981. február 15. Lassan két hete foglalkoztat az a né­hány megjegyzése, amivel a pártnap után hat szem között kiegészítette a be­számolómat. Már akkor is egyetértettem önnel, azóta pedig még inkább. Tulaj­donképpen arról győzött meg, hogy sokat, az eddigiektől legalább is jóval többet kellene találkoznunk, beszélgetnünk az élet fontos kérdéseiről, a politika napi aktualitásairól, mert ezzel mind mé­lyebbre és mélyebbre áshatnánk, kutat­va ama bizonyos kincs után, amellyel kis országunkat bizony elég mostohán látta el a sors. Ügy igaz: nekünk nincsenek gyé­mánt-, arany- vagy ezüstbányáink, de ez semmiképp sem jelenti, hogy kincse­ink sincsenek. Ezek között nem is az utolsó, inkább talán az első helyen em­lítette az emberi tudást, a gondolkodást, a fegyelmet a munkában, a jobb kedvet életünkben. Valóban: amikor mi a munkánkban meglévő nagy tartalékokról szólunk, a legtöbbször nem is gondoljuk meg ala­posan, hogy ezei£ nem valamiféle tőlünk független, eleve a magasabb irányítási régió számára elrendelt fogalmak. A le­hetőségek itt vannak nálunk, a kezünk­ben. Ez a terep sem más, mint amit fia­tal kollégáimnak tanítanak az újságíró­iskolán: a téma az utcán hever, csak le kell hajolni érte. Mondta, sok múlik a traktoroson. Tő­le függ, mennyi gázolajat használ, vagy takarít meg, vagy a szomszédos tsz-ek elnökein, mennyire képesek túllátni a saját kis portájukon, meg tudnakTe egyezni például olyan kézenfekvő meg­oldásokban, mint mondjuk a gépjavító műhely, a műtrágya- vagy növényvédő- szer-raktárak közös üzemeltetése. Mélységesen egyetértek önnel, ezeken nagyon sok múlik. Nem utolsósorban a szövetkezet jövedelme, a tagságnak osztható nyereség. Ön nyugdíjazása előtt agronómus voit, s azt is jól tudja, hogy mit jelent a jánkmajtisi házikertekben például a víz elvezetése. Különösen egy ilyen esős év­ben, amilyent magunk mögött hagy­tunk, van nagy szerepe a sok kicsi sok­ra megy elv gyakorlati megvalósításá­nak. Ezek foglalkoztattak engem is talál­kozásunk óta: mi mindenben kereshet­jük még a közös boldogulásának útjait! Következő példája igen érdekes terület­re kalauzold a hivatal, az ügyintézés mezejére. Önök ott — mint mondta — kétezer-négyszázán adták össze kétszáz forintjaikat, a takarékszövetkezet indu­lásához szükséges tőkét. Ezért különösen bosszantó, hogy legutóbb egy jogász mu­lasztása nyomán veszített el ez a kö­zösség százezreket. A tény röviden: egy debreceni kőműves úgy építette meg a takarékszövetkezet hajlékát, hogy az né­hány év elteltével használhatatlanná, életveszélyessé vált. Újjá kellett építeni, egymillióért, ön most azt panaszolta, hogy mivel a jogtanácsos — akinek hi­vatalból kötelessége szövetkezetük érde­keit védeni — el sem ment a nyíregy­házi bírósági tárgyalásra, elvesztették a pert. Következésképpen egymillió esett ki a közösség kasszájából. Nem tudom, mennyiben múlt ezen a a mulasztáson a nagy összeg sorsa, nem biztos, ha elmegy a jogász a bírósághoz, megnyerték volna-e a pert. Abban vi­szont most már egyre jobban hiszek, hogy nemcsak a gazdasági fronton dol­gozók, hanem a jogtanácsosok, az orvo­sok, a pártmunkások, az alkalmazottak, a tanácsi ügyintézők — vagyis mindany- nyiunk — együttesen hordozzuk sorsun­kat. Ha megtesszük a magunkét, nyer­hetünk. Ellenkező esetben egészen biz­tosan veszítünk. Forintokat mindenkép­pen, ezenkívül munkából kiesett időt, és mindent, amit nem teszünk meg ma, bár megtehetnénk. Olyan társadalomban élünk, amelyben mindannyian egymásra vagyunk utalva, amelyben munkánk és eredménye szer­vesen kapcsolódik egymásba, függ össze a másokéval. Igaza van: a parasztember a háztáji víz levezetésével, a jogi képvi­selő a per megnyerni akarásával, a traktoros a gép karbantartásával ugyan­azt a jó célt szolgálja, míg hanyagságá­val egyformán képes kárt okozni. A következő beszélgetésig üdvözli: Farkas Lászlóval, a mezőgazdasági főiskolai KlSZ-bizottság titkárával az ifjúság közérzetéről A Ha olvasta a levelet, amely beszélgeté- w sünkre az okot és az alkalmat adja, ké­rem, emeljen ki belőle valamit, ami leg­inkább megragadta. — Az a levél, melyet a KISZ Központi Bi­zottsága címzett meg fiatalokhoz és idősek­hez, engem főként az ünnepélyesség mellő­zésével, tárgyilagos hangvételével fogott meg. Nehéz egy valamit mottóként kiragadni, de ha már elhangzott a felkérés, szívesen idé­zem azokat a sorokat, amelyek a fiatalok és a munkakollektívák viszonyára vonatkoz­nak. Helyettem is fogalmaz a levél: viszo­nyainkat, a közösség értékítéletét, az erköl­csi és anyagi ösztönzést kell olyanná for­málni, hogy zöld utat és elismerést kapjon az ésszerűség, hogy a hányaveti munka, a nemtörődöm gazdálkodás kárát elsősorban az lássa, aki vétkes benne. A Már megbocsásson, de mire alapozza ezt w a véleményét, hiszen még diák, harmad­éves a Nyíregyházi Mezőgazdasági Főis­kolán? — Persze, még nem mondtam, hogy való­jában túlkoros főiskolai hallgató vagyok. Győrben, szakközépiskolában érettségiztem, s miután nem vettek fel a helybeli távköz­lési főiskolára, előkaptam az érettségivel szerzett villanyszerelő szakmunkás-bizonyít­ványomat és beálltam a Rába Vagon- és Gép­gyárba dolgozni. Három évig viseltem a munkásruhát. Tehát némi fogalmam van ró­la, hogy miként is zajlik az élet, túl az isko­lakapun. Ezért érzem én igaznak, találónak a kongresszusi levél szavait. Jól tudom azt is, hogy bár egyre több fiatal kap tudásának, képzettségének megfelelő munkát, szép szám­mal vezető pozícióba is gyorsan eljutnak, de az is igaz, hogy még nem mindenhol zökke­nőmentes a pályakezdés, a beilleszkedés. a Ne kerülgessük a forró kását... — Néhol nem az alkalmasság, hanem az életkor a döntő az előléptetésnél. A fiatalok­nak sok keserűséget okoz, hogy több helyütt ellenszenvvel, gyanúsan nézik azt, aki job­bítani, változtatni akar. Féltékenység, ké­nyelmesség: ismerős fogalmak ezek. Azt is hangsúlyozza a kongresszusi levél, hogy egyelőre nem mindig az boldogul a legjob­ban, aki első a munkában, a tanulásban, mert sok még az ügyeskedő ember, akik előtt gyakorta nyiladoznak azok a bizonyos kiskapuk. Folytassam? A A saját és a közvetlen környezete, di­áktársai véleménye szerint mi ennek az oka? — Mi is hasonlóan látjuk, mint a. felnőtt emberek többsége: gyakorta egyesek szemé­lyes érdekei állnak a párt és a kormány által jónak tartott, szorgalmazott szükséges vál­toztatások útjába. Hadd érintsek itt egy fájó pontunkat: káros általánosítással szokták mondani a mai ifjúságról, hogy nem becsüli eléggé a vívmányokat. Ez nem igaz. Bizonyá­ra vannak fiatalok, akik fitymálnak, min­dent természetesnek vesznek — ilyenek a felnőttek körében is felfedezhetők —, de a többség jól tudja, hogy ebben az országban az eredményekért keményen megküzdenek szüléink, s hogy ami ezáltal gyarapítja a kö­zösséget, annak határainkon túl is rangja van. Amikor mi szólunk, netán kritizálunk, akkor azt szeretnénk száműzni, ami vissza­húz. S amint a kongresszusi levélben is áll: ez olykor harcot jelent, s a harcban nemcsak győzni lehet, hanem sebeket is kaphatunk. Ezt a harcot vállalni nekünk, KlSZ-fiata- loknak nemcsak jogunk, kötelességünk is. A Köszönöm, hogy részletesebben kifej­tette mindezt. Evezzünk közelibb vizek­re: éreztem, hogy szenvedélyesebben szólt a fiatalok beilleszkedési gondjai­ról. Oka van rá? — Elárulok valamit: a tegnapi előzetes telefonbeszélgetésünk után összedugtuk a fe­jünket a kollégiumban a srácokkal, s kér­tem, mondják el, mi az, ami leginkább fog­lalkoztatja őket. Első helyen említették azt a szorongást, ami a beilleszkedésre gondol­ván hatalmába keríti őket. Főként azok fél­nek a találkozástól a munkahellyel, akiknek az útja simán vezetett a középiskolából a főiskolára, tehát még nem ízlelték meg a munka örömét, keserűségét. Pedig a fejle­mények nem adnak okot elkeseredésre: a kö­zel 70 végzős üzemmérnöknek csupán eddig 48 megpályázható munkahelyet kínálnak Sza­bolcs, Borsod, Hajdú, Heves és Békés megyé­ben, jobbára a tsz-ek 3000—5800-ig srófolható fizetéssel, szolgálati lakással vagy szobával, il­letményfölddel, letelepedési segítséggel. Mitől hát a drukk? Az ismeretlenség miatt! A leg­több végzős legfeljebb futólag került kap­csolatba igazi gazdasággal, s ez nem sze­rencsés dolog. Régóta foglalkoztat, hogy bár a kényszerhelyzet szülte az előfelvételi rend­szerét, de van abban valami nagyon jó is. Egy szűk év valamelyik munkahelyen csak javára Válik a fiatalnak. Még nem gondol­tam végig, mivel járna, de nem ártaná eb­ből a szükségből gyakorlatot csinálni. áh Nem gondolja, hogy ebben a hiányos is­meretben, tájékozatlanságban az iskola is ludas? — Ez igen bonyolult kérdés. Aki bene van, jól tudja, milyen sok óraszám szükséges a szakma oktatására, s hogy tanáraink meny­nyire leterheltek. Nem egy iskola ügye a mostani gyakorlat, hanem általános jelenség, változtatni tehát magasabb szinten lehetne, kellene. Mert úgy tűnik, hogy az oktatással egyenértékű nevelőmunka a középiskolába# véget ér. Pedig vallom, hogy a főiskolások formálásáról sem volna szabad ilyen egy­szerűen lemondani. Azok a tanárok, akik a nagy elfoglaltság mellett egyéniségükkel hat­ni is képesek a hallgatóságra, minden elis­merést megérdemelnek — igaz, olykor a leg­kisebbet kapják meg ... A Ne mutogassunk csak másokra: nem gondolja, hogy a nevelésben, az életre felkészítésben a KISZ-nek jó lehetősé­gei volnának? — De mennyire! Bizottságunk akcióprog­ramjai mindig magukba foglalják a főiskola zártságát feloldó, konkrét kapcsolatok gyara­pítását, s ezeket általában meg is valósítjuk. Klubunkban a legkülönfélébb személyiségek találkoznak leendő üzemmérnökökkel. Az­tán: valamennyi évfolyamnak félévenként rendszeresen kell szerveznie egy szakestet. Legutóbb például a 3. évfolyam hallgatóinak beszélt az IKR neves szakembere a műszaki fejlődésről, a gávavencsellői tsz főmérnöke pedig a pályakezdés, a „talajfogás” várható nehézségeiről. Mindez azonban alkalomszerű és kevés. Ezért, ha célzatosan utalt KISZ-bi- zottságunk hiányosságára, nem tudom meg­magyarázni a bizonyítványunkat... A Ha már itt tartunk, Ön szerint milyen a KISZ tekintélye a fiatalok körében? — A kérdés túlságosan általános. Szerin­tem különbséget kell tenni az egyes rétegek szervezetei között. Másképpen jelenik meg például a tekintélykérdés itt, a főiskolán és másként mondjuk egy kis félreeső hivatal­ban, vagy mezőgazdasági üzemben. Amíg egy hangulatos klubestért hálálkodnak a KISZ- titkárnak egy kis településen, addig a főis­kolán ez minimális igény. Tudom, hogy a munkahelyeken is tagja az ifjúsági vezető az üzemi négyszögnek, de nekünk az ifjúsági törvény óta olyan érdekvédelmi jogosítvá­nyaink vannak, melyek közvetlenebbül érez­tetik a KISZ szerepét a főiskolán. Tanulmá­nyi ösztöndíjak eldöntésénél, szociális segély juttatásánál, kollégiumi elhelyezésnél döntő szava van a KISZ-nek, Ott vannak képvi­selőink a felvételi bizottságokban, hogy csak a legismertebbekről szóljak. A Tehát akkor úgy véli, hogy tekintély- w ügyben minden a legnagyobb rendben? — Elnézést, még nem fejeztem be az előb­bi kérdésre a választ. Alapjában véve jó irányban fejlődik az ifjúsági mozgalom, ezt mutatják a munkában, a tanulásban, a köz­életben az eredmények is. A gondot az adja, hogy bár az utóbbi években jelentős erőfe­szítések történtek a KISZ-munka stílusának korszerűsítésére, ez még nem járt teljes si­kerrel. Még mindig túlságosan sok a forma­litás a munkában, s ez nemhogy vonzaná, de taszítja tőlünk a fiatalokat. Ne kertel­jünk: való igaz, hogy felvettünk egy „felnőt- tes tárgyalási” stílust, nehézkesek vagyunk, nem tudunk fiatalosan feloldódni. Gyakorta valamiféle álarcot öltünk, mihelyst megkez­dődik a taggyűlés. Mert hogyan fest mostan­ság egy átlagos KISZ-gyűlés képlete? Így: javasoltuk, megtárgyaltuk, elfogadtuk, kipi­pálhatjuk, mehetünk. Szándékosan túlzóm el, hogy jól érzékeltessem: ez a merevség bénítja a lendületet, személytelenné teszi a munkát. Baj az is, hogy ötlettelen az alap­szervezeti munka. Ha egybegyűlnek, nem a legégetőbb és a legtöbb fiatalt érintő kérdé­seket beszélik meg. Főiskolai példánál ma­radva : az alapszervezeteket képessé kell ten­ni rá, hogy tudják szembesíteni az intéz­mény életét, a hallgatók helyzetét, tanulmá­nyi munkáját és szociális ellátását érintő na­pi kérdéseket a valóság lehetőségeivel, a ve­lük szemben támasztott követelményekkel. Persze, ehhez az alapszervezeti vezetősége­ket kell jobban megválasztani és felvértezni mozgalmi és vezetési ismeretekkel. Ez igen fontos feladat a jövőben, gondolom a KISZ közelgő X. kongresszusa is nagy teret szen­tel e hiányosság felszámolásának. £ Vajon nem játszik közre mindebben az a sokszor hangoztatott vélemény, hogy a mai fiatalok jelentős része edzetlen, elkényelmesedett, közömbös? — A mi esetünkben ez aligha helytálló, hiszen a mezőgazdasági főiskolán képezik többek között azokat a bátor üzemmérnökö­ket is, akik repülgépvezetők lesznek. Széle­sebb körben bizonyára találni példákat ké­nyelmességre, közömbösségre. Ezt sem lehet azonban tértől és időtől függetlenül kijelen­teni, hiszen a mai ifjúság teljesen más kö­rülmények között nőtt fel, mint a megelőző bármelyik generáció. mi korosztályunk nein-istneri a nélkülözést, jóllehet mostaná­ban is vannak hátrányos helyzetű fiatalok. Ez a tény önmagában is elegendő ahhoz, hogy a világ jelenségeit is másként szemlél­je és értékelje egy mai fiatal, mint a szülei. Gyakori konfliktus oka, hogy a nehéz időket megharcolt idősebb generáció felrója az ifjú­ságnak: hálátlan, nem értékeli eléggé a szü­lők küzdelmét. Bizonyos mértékben érthető, hogy az idősebb korosztály várja is a sza­vakba öntött hálát, amire a legtöbb mostani tizen-huszonéves képtelen. Mit mondjak? Már én sem értem meg a hét évvel fiatalabb húgom szokásait, stílusát, néha rajtakapom magam, hogy prédikációt tartok neki,,. Mégis azt mondom: az én korosztályom na­gyobbik része nem kényelmes és nem kö­zömbös, legfeljebb nehezebben találja meg az általa is legjobbnak vélt saját útját. A „faltámasztók” vannak kevesebben, s azok sokkal többen, akik a falat építik. A Nemcsak a faltámasztók hívják fel ma- w gukra a figyelmet, hanem azok a fiata­lok is, akik idő előtt rászoknak az alko­holra, s akik a férfi-nő kapcsolatban a parttalan szabadosságot követik ... — Gondolom, ezzel nem általános jelensé­get, hanem csupán a szélsőségeket akarja szóba hozni. Mert így elfogadom a szeszről és a szexről a felvetést. Itt sem szabad azon­ban néhány példát kiragadva általánosítani, utóvégre is nem az egész magyar ifjúság kocsmázik, hanem csupán egyesek. Igaz, hogy a mostani fiatalság több szeszt fogyaszt, mint az előtte élő ifjúság, s az is igaz, hogy a most hamarabb érő fiatalság lényegesen másként fogja fel a felnőtté érést. Ennek ezernyi oka közül csupán egyet hadd citáljak ide: az a fiatal sem alkoholistának született, aki rendszeres lakója a detoxikálónak. Előtte „példát mutattak”, vagy szűkebb családi kör­ben, vagy a szélesebb munkahelyi közösség­ben, amit követni igyekezett. Vagy: a mai ifjúság előtt járó generáció, amely megis­merte a nélkülözést, az éhezést, mostanában önpusztító hajtással veti magát a szerzés küzdelmébe, s míg gyűjt kocsira, telekre, társasházra, betétkönyvre, mindenre ügyel, csak a gyermekére nem: őrá már nem jut idő, türelem, jó szó, őt letudják esetenként pár száz forint zsebpénzzel, s még örülnek is, ha csemetéjük nem zavarja őket értékes tárgyaik között az elmélkedésben. Tudom, egy kicsit ironikus ez így, de igaz: anyagilag jól szituált családból kerül ki sok fiatal, aki­nek meggyűlik a baja a rendőrséggel. Innen aztán már csak egy lépés a még nagyobb baj, amiből aztán a társadalom gyakorta ál­talánosít. „A rossz példa, a torz értékrend, a hamis vagányság nemegyszer a bűnözésig vezet. A közösség ereje, a figyelem, a gon­doskodás sok fiatal útját segítheti vissza a társadalomba.” Ezek a sorok is a kongresz- szusi levélben találhatók. A Meglehetősen elkalandoztunk, de én nem w unatkoztam. Végül megenged egy sze­mélyes kérdést? Könnyű szívvel vesz búcsút nemsokára a várostól és vállalja a vidék! értelmiségi nehéz szerepét? — Ha csupán az volna a tét, hogy város helyett vidék, nem lenne gondom, hiszen aki ide jön a gépész szakra, az számot vet a le­hetőségeivel. Az az igazság, hogy én még „munkáskoromban” lettem a vitorlázórepü­lés rabja, ezért is jelentkeztem Nyíregyházá­ra repülősnek, de nem volt szerencsém, a gépészeti tagozatra vettek fel. Most aztán magam sem tudom, hogyan tovább, mert akinek repülés közben egyszer a talpa alatt elfütyült a szél, az egykönnyen nem tud le­mondani erről a nagyszerű érzésről. Talán valahogy sikerül még ... @ Köszönöm a beszélgetést. Angyal Sándor KM VASÁRNAPI MELLÉKLET V'Vasárnapi' llNTERJÚj

Next

/
Oldalképek
Tartalom