Kelet-Magyarország, 1981. február (41. évfolyam, 27-50. szám)

1981-02-14 / 38. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. február 14. ©©©©©© Vetélkedtek a vöröskeresztes fiatalok Amatőr alkotók kiállítása. Nyíregyházán és környékén a képzőművész amatőrök összefogásának gondolata már a 70- es évek előtt felmerült. Ezt az igényt elégí­tette ki a Szabó János szervezte stúdió a vá­rosi művelődési központban. A stúdiótagok heti egy alkalommal találkoznak itt, munka- megbeszéléseket tartanak, kiállításokat láto­gatnak. Alkotásaikkal a megye különféle amatőr tárlatain találkozhatunk. 1977-ben újabb forma jön létre a Szabó János szervezte csoportosulás mellett. Ez az általános és középiskolások és a felnőtt kor­osztály képzőművészeti ismereteinek képzé­sére irányul. Helye a 6. sz. általános iskola. Itt Ács Lászlóné rajztanár szervezésével rendszeres módszertani továbbképzés folyik. Ez a tíz éve elindult és 1977-ben felerő­södött folyamat a város amatőr képzőmű­vészeti életét láthatóbbá tette. A legeredmé­nyesebben alkotó felnőttek és gyerekek a nyári tuzséri alkotó- és továbbképző tábor állandó résztvevői. E kiállítás nem teljes tükörképe sem a képzőművészeti műhely, sem a városi ama­tőrök tevékenységének, de záró része egy szerveződési folyamatnak. Egy olyan tevé­kenység kezdete ez, melyben valóra válhat az amatőrök és a művészet iránt érdeklődők összefogása. Ajánlom e február 16-ig látható kiállítás fényesedő tükrét mindenkinek úgy, hogy az elkövetkezendő években e tükör — több al­kotó részvételével — gazdagodjon! Bátorítsuk és becsüljük az alkotókat! Horváth János Kiss Margit Czóbel Minkáról Méltatlanul merült feledés­be Czóbel Minka anarcsi köl­tőnő emléke, aki Jókai és Justh ösztönzésére lépett a költői pályára. Fénykorában, 1890 és 1914 között két regé­nye és kilenc verseskötete jelent meg. Műveiben fősze­repet játszanak a szabolcsi, főleg az anarcsi emberek. Be­járta szinte egész Európát, majd 1947-ben 92 éves korá­ban szülőfalujában, Anar- cson tért örök nyugalomra. Jó ismerője, barátnője volt a költőnőnek’ dr. Kiss Margit nyíregyházi nyugdíjas peda­gógus. Ö írta meg a hiányt pótló művet Czóbel Minka címmel. A könyv az elmúlt év végén a Szabolcs-Szatmár megyei Idegenforgalmi Hiva­tal gondozásában, a győri nyomdában jelent meg 1100 példányban. Néhány példány még kapható a NYÍRTOU- R1ST nyíregyházi irodáján és megtalálható a könyvtárban is. A könyv kitűnő olvas­mány, méltó emléket állít a gazdag életútat bejárt költő­nőnek. Ki tud többet a Szovjetunióról? Február 12-én bonyolították le a Ki tud többet a Szovjet­unióról? című poltikai vetél­kedősorozat megyei elődöntő­jét gimnáziumi, szakközépis­kolai és kollégiumi esapatok részvételével. Közülük kerül­nek ki a március 12-i megyei döntő versenyzői. Ott talál­koznak majd a szakmunkás- képző intézeteket és a szak­iskolákat képviselő csopor­tokkal. Megyénkből három csapat jut tovább a területi, illetve az országos döntőbe. Különleges horgolt csipkeegyüttessel gazdagodott a vásáros- naményi Beregi Múzeum. A közelmúltban négyszáz darabos mintagyűjteményre bukkantak a szakemberek. A legrégibb darabok a múlt század második felében készültek. Jelenleg még tart a rendszerezés, a feldolgozás, de az érdeklődők ha­marosan megtekinthetik az új* szerzeményt. Előadássorozat a naményi üzemekben Ismeretterjesztő előadásso­rozatot indítanak Vásárosna- mény II üzemében, a műve­lődési központ szervezésében. Februártól májusig, illetve szeptembertől decemberig havonta egy alkalommal minden üzemben előadásokra, vitákra kerül sor. Ezeken közérdekű kérdésekről szól­nak: az egészség védelméről, lakberendezésről, gyermekne­velésről, munkajogról, szoci­alista életmódunkról, vala­mint a város fejlődéséről a hatodik ötéves terv időszaká­ban. Egy mondatban... — Az irodalombarátok fi­gyelmébe ajánljuk, hogy február 15-én délelőtt 10- kor .ajüotel Szabolcs presz- szójában zenés matinét ren­dez a megyei írócsoport és a szálloda és vendéglátó vállalat... — Szombaton és vasár­nap délután a nyíregyházi 4-es iskolában mutatkozik be a közönségnek a Stúdiók amatőr színház, a Bihari­táncegyüttes pedig az úttö­rőházban lép fel a két hét­végi napon... — Kórushangversenyt rendeztek az elmúlt napok­ban Mátészalkán, a helyi pedagógus kórus, valamint a hajdúnánási és a hajdú- böszörményi énekkarok köz­reműködésével ... — A nagykállói művelő­dési házban március 20-án a Népszínház társulata Haydn vígoperáját és Ta- mássy Zdenkó zenés játékát mutatja be a bérleti sorozat keretében... — Osváth Miklós festő­művész alkotásai láthatok a Képcsarnok Vállalat nyír­egyházi Benczúr-termében a február 26-ig megtekint­hető kiállításon ... Hangverseny Az Országos Filharmónia bérleti sorozatában Péczely Sarolta és Sólyom Nagy Sán­dor ária- és dalestjét febru­ár 16-án este 7-kor tartják a nyíregyházi 4. számú iskola dísztermében. A műsoron Mo­zart-, Brahms- és Kodály- művek szerepelnek. Kalocsai hímes Festik a húsvéti tojásokat Kalocsa-vidék népművészasz- szonyai. A tojásremekeken, amelyek többségét exportál­ják, sokszínűén elevenedik meg az itt élők sajátos nép­művészete. A szakmári, a ho- mokmégyi pingáló asszonyok élénk színekkel, változatos motívumokkal festik a húsvé­ti tojásokat, az ordasiak és az uszodiak pedig hajszálvé­kony mintákat „vésnek” a színesített tojáshéjra. A babunálól a loganzásgátlóig A szatmári és a kisvárdai diákok szinte hajnalban kel­tek fel, hogy részt vehesse­nek Nyíregyházán A Vörös- kereszt ifjú krónikása című vetélkedősorozat megyei dön­tőjén. Rendhagyó módon nem a tanulmányi eredményükről kell itt számot adni. Egész­ségügyi, mozgalmi kérdések­re vár választ a zsűri. A ti­zenegy csapat versenyzőivel egy kicsit kollégákká válunk, hiszen feladatuk, hogy króni­kát mondjanak és rögtön­zött, helyszíni riportot készít­senek. A Vöröskereszt cente­náriuma jegyében zajló me­gyei döntő zsűrijének elnöke dr. Tóth László, a megyei pedagógus kabinet felügyelő­ié. A hangulat „karbantar­tásáért”, a légkör oldásáért a játékvezető a felelős, aki nem más, mint Dakó József, a Vöröskereszt megyei tit­kárhelyettese. A bemutatkozással folytat­juk, mert AZ' első feladat is bemutatkozásra szólítja fel a csapatokat. A demecseri kö­zépiskolások elmondják, hogy már az általános iskolában megismerkedtek a vöröske­resztes mozgalommal. Megle­pő, hogy a fehérgyarmati gimnazisták egyike bejelenti: „Tagja vagyok a Vöröske­reszt városi vezetőségének”. A mátészalkai gimnázium csapatának egyik tagja azzal a bemutatkozással hívja fel magára a figyelmet, hogy ő szülésznő akar lenni. A Nyír­egyházi Fémipari Szakközép- ískőlá fiúcsapatának egyik tagja azt mondja: autószere­lőnek készül, így egyéni ér­deke is, hogy megtanulja az elsősegélynyújtás alapjait. A nyíregyházi Zrínyi Ilona Gim­názium versenyzője arról szól, hogy ő (dicséretére le­gyen mondva) a KlSZ-szer- vezetben is népszerűsíti a Vö­röskeresztet. A nyíregyházi Vasvári Pál Szakközépiskola tanulója az­zal dicsekszik, hogy anyuká­ja ápolónő és tőle is sokat tanul. A nyíregyházi Széche­galommal. A nyíregyházi Köl­csey Ferenc Gimnázium csa­patától megtudjuk, hogy az iskola segíti a sóstói „anyás csecsemőintézet” lakóit. A kisvárdai Bessenyei György Gimnázium csapata bejelenti: „egy NDK-s vöröskeresztes alapszervezettel akarják fel­venni a kapcsolatot”. A nyíregyházi almatároló fűrészüzemében naponta tíz köb­méter nyárfát dolgoznak fel ládaalapanyagnak. (J. L. felv.) nyi István Szakközépiskola csapatának egyik tagja de­rültséget vált ki, amikor azt mondja, hogy szereti tanul­mányozni az emberi testet. A nyíregyházi Krúdy gimná­zium hallgatója több sikeres versenyről számol be és ar­ról, hogy az iskola ifjúgár­distái is kapcsolatban van­nak a vöröskeresztes moz­MEZÉP-munkák Lakást, szociális otthont is építenek A „riporterek” mi tagadás, lámpalázasak. Egyikük azon­ban blikfangos kérdést tesz fel: „Mi a véleménye a ba­bonáról?” Jogos is a kérdés, ha az egészséges életmódra, nevelésre gondolunk. Egy má­sik fordulóban egyebek kö­zött arról számolnak be a krónikások, hogy iskolájuk­ban antinikotinizmust hirdet­tek, a másik iskolában az antibébi tabletták lényegét is megtárgyalták. Kontrasz- ként említjük, hogy egy har­madik iskolában meg csecse­mőgondozási tanfolyamot szerveztek. A szoros verseny végered­ménye: elsők a krúdysok 43, másodikok a kölcseysek 42, harmadikok a kisvárdaiak 41 ponttal. Az első két csapat jutott tovább a szolnoki kö­zépdöntőbe. ____________ N. L. Szerződésnek megfelelően több, a múlt évről megma­radt építést végez a Nyíregy­házi Mezőgazdasági Építőipa­ri Közös Vállalat (MEZÉP). Ezek beruházási költsége kö­zel 60 millió forint, elkészü­lésük általában az első fél évben várható. Tovább készül idén a tisza- dobi SERKÖV-telep rekonst­rukciója. Pátrohán, a Zöld Mező Termelőszövetkezet burgonyafeldolgozójának I.' üteme fejeződik be júliusig. A Balkányi Állami Gazdaság részére 4 korszerű, távfűtéses szolgálati lakás készül. Nyír- lugoson ugyancsak az állami gazdaságban gépműhely épí­tésén munkálkodnak a ME­ZÉP dolgozói. Kisvárdán, a közös válla­lat kivitelezésében három emeletes, egy tömbben 44 munkáslakás építése van fo­lyamatban. Szakolyban, a szociális otthon új épületszár­nya készül. Kapacitása teljesebb ki­használása érdekében, részt vesz ß .y^llalat a megyeszék­helyi lakásépítési gondok enyhítésén is — a maga ere­jéhez mérten. Ezúttal a Ság- vári-teiepen 10 lakás készíté­se befejezés előtt van. (ab) A tárgyalóteremből „Elkötötte“ a motort Gyakori vendége volt a kocsmáknak Tiszalökön Kiss István Gusztáv 21 éves hely­beli segédmunkás. 1979. októ­ber 10-én épp a Tisza étterem­ben ivott B. András fiatalko­rúval, s elhatározta, hogy Nyíregyházára jön, megláto­gatja élettársát. De nem volt mivel elindulnia. Kiss István Gusztáv* az ét­terem előtt körülnézett és ta­lált egy lezáratlan segédmo­tor-kerékpárt. Be akarta in­dítani, de nem sikerült. Több­szöri próbálkozása során egé­szen a TITÁSZ-ig ért, ott ab­bahagyta a meddő kísérletez­getést, s leállította a motort. (Később a tulajdonos barátja megtalálta, s így az visszake­rült a gazdájához.) Kiss István Gusztáv ezután a Honvéd utcai presszóban ivott, majd hazament. B. András a presszó elől sikere­sen „elkötött” egy Verhovinát és azt átadta Kissnek. Az újonnan szerzett motor­ral Kiss elindult Nyíregyháza felé, de Nagycserkesznél ki­fogyott a tankból az üzem­anyag. Kiss néhányszor meg­próbálta begyújtani, de csak annyit ért el, hogy eltörte a kuplungját. A motort betette az útszéli árokba és gyalog folytatta az útját Nyíregyhá­za felé, mikor utolérte a rendőrjárőr. A Verhovinát tulajdonosa, Nádasdi József visszakapta. A Nyíregyházi Megyei Bí­róság dr. Lengyel István ta­nácsa a napokban hirdetett ítéletet az ügyben: Kiss Ist­ván Gusztávot a bíróság hat hónap fogházra büntette és elrendelte vele szemben az előzőleg más ügyben kisza­bott nyolc hónap felfüggesz­tett szabadságvesztés végre­hajtását is. B. András bün­tetése háromezer forint pénz- büntetés. Az ítélet jogerős. (k) Apróság Halak Mindig örülök, ha valami új létesítményt látok a me­gyében, függetlenül attól, hogy az nagy beruházás vagy néhány ezer forintos csupán. Tetszett az az ötlet is, hogy lángos- és halsütőt telepítet­tek az állomástérre Nyíregy­házán. Kellett is az ilyesmi, igazolja a forgalom; ezernél több lángos elfogy naponta. Mégsem tetszik azonban, hogy a város főutcájára telepítet­ték a halsütőt. Azt még csak megbocsátanám, hogy a park fűvéből vettek el néhány négyzetmétert (bár ez sem öröm), azt azonban nem ér­tem, hogy miért kellett a kétsávos főútvonal és a járda mellé, arra ráragasztva tele­píteni. Előbb azt gondoIFam, hogy Nyíregyháza városias jellegét akarták hangsúlyoz­ni az újonan telepített léte­sítményekkel — de az sem lehet igaz —, majd arra, hogy új szokás a poros hal, meg a „mozizás”: tanulmányozhas­sa a közönség, hogy kell ügyesen fogyasztani a halat, mert itt akár ötszázan is el­haladnak percenként a há­romméteres járdán. Szóval jó ez a halsütő, de azért any- nyira nem kellene kedvezni a vendéglátásnak, hogy tele­rakjuk az állomás előtti szép teret bisztróval, zöldségbolt­tal, halsütővel. Mégis csak át kellene gondolni, hogy lehet összhangba hozni az ellátást a városképpel... M. S.

Next

/
Oldalképek
Tartalom