Kelet-Magyarország, 1981. január (41. évfolyam, 1-26. szám)
1981-01-14 / 11. szám
8 KELET-MAGYARORSZÁG 1981. január 14. TÖMEGSPORTVERSENYNAPTÁR Program egész évre A KISZ Nyíregyházi városi Bizottsága elkészítette az 1981 • es év tömegsport-versenynaptárát. Januártól decemberig minden hónapban több rendezvény ad lehetőséget a rendszeres sportolásra. Az első versenyre január 18-án, vasárnap kerül sor, a Krúdy gimnázium tornatermében az ifjúgárdisták asztaliteniszben és sakkban mérik össze tudásukat. A versenynaptár szerint még három asztalitenisz-viadal lesz, márciusban, októberben és decemberben. Tájékozódási futóverseny kettő lesz, március és november 15—15-én. Március 15-én teremlabdarúgó-tornát is rendez a KISZ-bizottság, a korábbi kupagyőztesek mérkőznek. Május 1-től június 3-ig Edzett ifjúságért tömegsportnapok lesznek a megyeszékhelyen. A programban ki-ki meg- - találja majd kedvenc sportágát. Május 8-án, augusztus 20-án és november 7-én focitorna lesz. A gazdag versenynaptár két utolsó rendezvénye játékos sportvetélkedő. December 19- én a Felszabadulástól napjainkig, 13-án pedig a Belépés csak tornacipőben című versenyen sportolhatnak a város KlSZ-esei. Á tavaszi foci menetrendről Öt kénlés az MLSZ titkárához Áz NB I és az NB II sorsolása — Kiesők, feljutók Nyolc csapat maradt,versenyben az MNK-ért ? vl Olimpiai sportkombinát A moszkvai olimpiai falu sportkombinátja, amely műugró- és úszómedencéket, szaunát, tornatermeket, súlyemelő és ökölvívó edzőtermeket, illetve különféle pályákat foglal magában — most a városrész lakóinak igényét elégíti ki. A városnegyed megtartotta korábbi elnevezését, s hivatalosan is Olimpiai falu kerületnek hívják. A sportuszodában mintegy 1300 gyerekkel foglalkoznak. Három hónap alatt 60 gyermekcsoport számára tartottak itt alapfokú úszásoktatást. Középkorúakból és idősebbekből húsz csoportot alakítottak, amelyek kondicionáló tornán vesznek részt a kombinátban. A résztvevők később atlétikával, különféle sportjátékokkal, illetve úszással foglalkoznak majd. A téli időszakban a most felépített sípályák állnak a lakosság rendelkezésére. A Magyar Labdarúgó Szövetség — szakítva a korábbi gyakorlattal — az elmúlt év júliusában elkészítette és kiadta a sportág 1981. december 31-ig tartó pontos versenyprogramját, amely természetesen tartalmazza az NB I-es bajnokság őszi, illetve tavaszi idényének sorsolását is. A napokban viszont elterjedt a hír: megváltozik a tavaszi fociprogram! A „jól értesültek” változásról szóló híreit felhasználva, az MLSZ-hez fordultunk — válaszért. — Igaz-e, hogy új sorsolás készül a labdarúgó NB i-ben? — kérdeztük Saiga Lajostól, a Magyar Labdarúgó Szövetség titkárától. — A válasz egyértelmű: nem! — mondt az MLSZ titkára. — A júliusban elkészített és kiadott program, valamint a labdarúgó NB I, sőt az NB II sorsolása is érvényben van, s azon nincs szándékunk változtatni. — Ezek szerint az NB I-ben február 28-án, az NB II-ben pedig február 22-én lesz a tavaszi rajt? — Természetesen. Az élvonal csapatai február 28-án, szombaton 13,30 órakor találkoznak először. A sorsolás júliusban megjelent: Debrecen—Budapesti Honvéd, Békéscsaba—MTK-VM, Csepel—Pécsi MSC, Ferencváros— Videoton, Volán SC— Újpesti Dózsa, Rába ETO—Zalaegerszeg, Kaposvár—Tatabánya, Nyíregyháza—Dunaújváros, Vasas—Diósgyőr. Az NB II-ben egy héttel korábban, február 22-én lesz a rajt. A szabolcsi szurkolókat érintő Keleti csoport sorsolása: Debreceni Kinizsi—Kazincbarcika. Hajdúböszörmény—Miskolci VSC, Karcag—Asztalos János SE, Eger—Debreceni Universitas, Borsodi Volán—HódmezővásárSALGA LAJOS hely, Szolnok—ózd, Papp József SE—Szabó Lajos SE, Nagybá- tony—Salgótarján, SzarvasGyöngyös, Gyula—Lehel SC. Az I. osztályban június 17-én, szerdán, a II. osztályban pedig 21- én, vasárnap fejeződik be a küzdelem. — Milyen változás van a korábbiakhoz képest a kiesésnél és a feljutásnál? — Az NB I-nél minden változatlan: a három utolsó, a 16., a 17. és a 18. helyezett kiesik. Az NB II három csoportjának bajnoka jut fel ezúttal is az élvonalba. Az NB II húszas létszáma viszont a következő bajnoki évtől 16-ra csökken. Így mindhárom csoportból az utolsó négy-négy, a 17., a 18., a 19. és a 20. helyezett együttesek esnek ki i— a bevezetésre kerülő területi bajnokságba. Az NB II-ben ezúttal nem lesz alacsonyabb osztályból feljutás. A megyei bajnokságok legjobbjai a területi bajnokságba kerülnek. Hatcsoportos, 16—16 csapatos területi bajnokság kezdődik az új bajnoki esztendőben. A szabolcsi együttesek, a hat legjobb a Tisza csoportba kerül, ahol Hajdú és Szolnok megye ötöt gárdájával küzd majd. — Mi a helyzet a Magyar Népköztársasági Kupával? — Mint ismeretes, az MNK-ba'n nyolc csapat maradt még ver- senybem Az 1980. évi mérkőzéssorozaton {tárom NB I-es és egy NB Il-es gárda jutott túl. A Ferencváros, a Nyíregyházi Vas- utas-Spartacus SC, az MTK-VM és a Győri MÁV DAC vette sikerrel az akadályokat, ók kerültek az európai kupaküzdelmekben szerepelt Budapesti Honvéd" Újpesti Dózsa, Vasas és Diósgyőr mellé, akik úgynevezett „kiemeltek” voltak. A következő fordulóra március 4-én kerül sor. — Az MNK-forduló sorsolása viszont nem ismeretes. Mikor készül el? — A sorsolást február második felében készítjük el. Természetesen ezúttal is jelen lesznek a sorsoláson az érdekelt együttesek képviselői. A továbbjutó négy csapat a következő fordulóban már a döntőbe jutásért mérkőzik. A győztesek vívhatják majd a döntőt, míg a vesztesek a 3. helyért mérik össze tudásukat, júniusban — mondta befejezésül Saiga Lajos, az MLSZ titkára. B. D. csúcsról Wladár Sanyi saját bevallása szerint 2 cm-t „összement” az olimpia óta. Nem az eredménye miatt kénytelen összébb húzni magát, hiszen Moszkvában a dobogó legfelső fokára léphetett fel. De annyira elszokott már a versenyek óta rászakadt pihenéstől, hogy a szervezete így reagált a váratlan ajándékra. — Hatéves korom óta úszom — az alapozó időszakban napi öt órát. Reggelente hattól nyolcig a tornateremben erősítünk, utána tízig úszás, délután pedig fél öttől hétig vagyunk ismét a medencében. 1976 őszétől, mikor elkezdtük a felkészülést az olimpiára, egészen a múlt év decemberéig folyamatosan nőtt a terhelés. Egymás után tünteti el a kré- meseket és a tortaszeleteket beszélgetésünk alatt, mohón, mint aki hosszú mulasztást pótol. Mintha a három keserves év alatt erre sem maradt volna idő. — Azután az utolsó időszakban a vezetők igyekeztek elterelni gondolatainkat a versenyekről, csökkent a terhelés, pihenget- tünk, kirándulgattunk. Széchy azt se engedte meg, hogy a moszkvai út előtt riportot készítsenek velünk. Fizikailag és Idegileg is optimális állapotban állhattunk a rajtkőre. — A hírzárlatnak köszönhetően a közvélemény nem várta tőled annyira az aranyat, mint Montreal előtt Hargitayéktól. Te esélyesnek érezted magad? — Igen. Tavaly az országos bajnokságon „olimpiai körülmények” között nagyon Jó időt úsztam ... — Tizenhét éves vagy, Magyar- ország legfiatalabb olimpiai bajnoka. Idősebb társaid, akik nem jutottak el ilyen messzire, hogyan fogadták az eredményeidet? — Biztos vagyok benne, hogy nem irigyeltek, hiszen látták azt a munkát, amit elvégeztem. A legnehezebb időszakban álmomban úgy folyt rólam a víz, hogy naponta kellett alattam cserélni a lepedőt, gyakran aludni sem tudtam, és egyszer-egyszer egy Wladár, az olimpiai bajnok hétre is összecsuklottam a fizikai és az idegi kimerültségtől. Felszabadultan beszél a nyomasztó emlékekről, de a kötetlen társalgás mondatai mégis komolyabbak, mint általában a tizenhét éveseké. — Elsősorban az uszodából kerülnek ki a barátaim, többen közülük idősebbek nálam. Például Hargitay. Az olimpia után ő segített megértetni, mire is kötelez a bajnoki dm. Nagyon sokszor elképzeltem, hogy állok a dobogó tetején és örömömben ugrálok. Azután, amikor tényleg felléphettem, csak álltam. Jóval később fogtam csak fel, hogy mi is történt. De most már azt is tudom, bármi is volt, attól még nem fog megváltozni a világ. Változni csak nekem kell. Többé nem csinálhatom meg a régebbi hülyeségeket, mert mégiscsak olimpiai bajnok vagyok. Nem? Moszkva már a múlt, és nemsokára vissza kell állni a régi ütemre. Ilyen fiatalon nem lehet abbahagyni az úszást, és ha már csinálom, akkor csak szívvel-lélekkel szabad. Igaz? — kérdez vissza ismét, mint aki további megerősítését várja a környezettől hallottaknak, de egyben lelkesen Is, mint azok a fiatalok, akik őszintén hisznek abban, amit csinálnak. — Tehát folytatódnak az edzések. Mi az, ami az elérhető legnagyobb cim, az olimpiai bajnokság útán még hajt? — Jövőre az amerikai bajnokság. azután ott van a Világ Kupa is. Valamelyiken biztosan indulok és találkozom az amerikaiakkal. Mindenképpen győznöm kell, hogy bebizonyíthassam: Moszkvában is előttük ütöttem volna be a célba. — És ha ez is sikerül? — Egy biztos: a jövőben a tanulással is komolyabban kell foglalkoznom. Szeretnék vagy az agrár- vagy az Állatorvosi Egyetemre jelentkezni —, valahogyan mindenképpen kapcsolatban maradni a természettel. — A' kettős terhelés még nagyobb erőpróba elé állít. A következményeket nem lehet tudni, hiszen az a korosztály, amelyikkel elkezdték az intenzív edzéseket, még fiatal. Nem félsz a későbbi kihatásoktól? — Nem. Ügy érzem, a múlthoz képest most már csak könnyebb lehet. Lambert Gábor Lemondott a kapitány Jan Zwartkruis, holland szövetségi kapitány a Mundialito gyenge eredményei miatt lemondott tisztségéről. Zwartkruis már eddig is a kritikák pergőtüzében állt, mivel a holland válogatott a VB-selejtezőkön már olyan helyzetbe került, hogy kevés az esélye az 1982-es spanyolországi VB-re jutáshoz. A holland labdarúgó-szövetség szóvivője elmondotta, hogy Zwartkruis szerződése a XII. VB után járt volna le, de méltányolják kérését és elfogadják lemondását. Egyelőre nincs kijelölt utóda, sokan Cruyffban látják a holland válogatott új szakvezetőjét. RÁDIÓ 1981. január 14., szerda KOSSUTH RADIO 8,27: Világablak. - 8,56: Beszélni nehéz. — 9,08: XX. századi szerzők műveiből. — 9,38: Kis magyar néprajz. — 10,05: Iskolarádió — 10,35: Válaszolunk hallgatóinknak. — 10,50: Az Olasz vonósnégyes játszik. — 11,40: A Magyar Rádió eszt- rádzenekarát Gyulai Gaál János vezényli. — 12,35: Házunk tája. — 12,50: Operaslágerek. — 13,20: Dzsesszmelódiák. — 14,20: Ben- de Zsolt énekel. — 14,30: Kagylózene. — 15,10: Ravel: Nemes és érzelmes keringők. — 15,28: MR 10—14. — 16,08: Muzeális nótafelvételeinkből. — 16,23: Csendes Don. I. rész. Solohov regénye rádióra alkalmazva. — 17,07: Bérverseny. Vajda Zsuzsa riportja. — 17,32: Beethoven: Esz-dúr trió. Op. 70. — 18,05: 'Kritikusok fóruma. — Gondolat. — 20,00: Az Állami Népi Együttes felvételeiből. — 20,41: Puccini: Manón Lescaut. Négy- felvonásos opera. — 22,20: Tíz perc külpolitika. — 22,30: Az operaközvetítés folytatása. — Közben, 22,53: Késő este. Előítéleteink. — 23,03: Az operaközvetítés folytatása. — 23,26: Szimfonikus zene. — 0,10: Á Közalkalmazottak Szakszervezete és a Könnyűipari Minisztérium Bartók kórusa énekel. PETŐFI RADIO 8,05: Palló Imre nótafelvéte- ből. — 8,20: Tíz perc külpolitika. — 8,33: Idősebbek hullámhosszán. — 9,28: Lehár Ferenc saját műveit vezényli a Zürichi Tonhalle zenekar élén. — 10,00: Zenedélelőtt. — 11,30: A Szabó család. — 12,33: Tánczenei koktél. — 13,20: Miről tudjon a munkás? — 13,30: Színes szőttes. — 14,00: Kettőtől négyig... — 16,00: Mindenki iskolája. — 16,40: Benatzky és Nedbal operettjeiből. — 17,30: Ötödik sebesség. — 18,33: Daloló, muzsikáló tájak. — 19,13: Egy férfi és egy nő. Részletek Lai—Barouh filmzenéjéből. — 19,25: Tallózás a kubai lapokban. — 19,45: A beat kedvelőinek. — 20,33: 139—660. A rádió automata közönségszolgálata. — 22,30: Könnyűzene Vukán György szerzeményeiből. — 23,15: Eidherr és Rodgers műveiből. 3. MŰSOR 9,00: Szerelem, szexualitás. — 9,30: Begányi Ferenc operaáriákat énekel. — 10,00: A kamarazene kedvelőinek. — 10,43: Uj dzsesszfelvételeinkből. — 11,05: Találkozásom a népzenével. — 11,57: Szimfonikus zene. — 14,00: Magyar Irodalmi arckép- csarnok. — 14,19: Kamarazene. — 15,10: Aida. Részletek Verdi operájából. — 16,10: Uj magyar zene a rádióban a közönség és a kritikusok 1980. évi díjáért. XIl/5. rész. — 16,53: öt földrész zenéje. — 17,00: Jelentős pará- nyok. — 17,30: Magnóról magnóra! — 18,15: UJ kamarazenefelvételeinkből. — 19,05: James King operaárlákat énekel. — 19,37: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekara játszik. — 20,47: Békés nap. Belga költők versei. — 21,17: Andrej Korszakov és Mihail Mun- tyan hangversenye a prágai tavaszon. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. Időjárás. Lapszemle. — 17.05: Vizsgálat egy minden gyanú felett álló polgár ügyében. Részlet Morricone filmzenéiéből. — 17,10: Veress József filmkritikája. — 17,15: öt perc dzsessz. A Swingle együttes felvételeiből. — 17.20: Objektív. Gazdasági híradó. Szerkesztő: Bálint Attila. — 17.50: Operettkedvelőknek. Sárdy. János énekel. — 18,00: Eszak-tiszántúli krónika. — 18,15: A vá- sárosnaményi járási-városi művelődési központ Liszt Ferenc Kórusa énekel. Vezényel: Tar- czai Zoltán. — 18,25—18,30: Hír- öszefoglaió. Műsorelözetes. MAGYAR TV 8,30: Tévétorna, (ism.) (Sz.) — 8,35: Iskolatévé. — 10,15: Sándor Mátyás. VI,S. rész. (Sz.) — 11,15: „A költészet fája életem ..VI/4. rész. (Színes.) — 15,40: Iskolatévé. — 16,15: Gólyavári esték. XX/t. rész. (Sz.) — 16,55: Hírek. — 17,00: Üdvözlet Pestnek. (Sz.) — 17,15: Tévébörze. — 17,25: A nyelv világa. — IS,10: Reklám. — 18,15: Az idő (nálunk is) pénz! — 18,50: Tíz perc ifjúság. — 19,00: A Közönségszolgálat tájékoztatója. — 19,05: Reklám. — 19,10: Tévétorna. (Sz.) — 19,15: Esti mese. — 19,30: Tv-híradó. (Sz.) — 20,00: Kisfilmek a nagyvilágból. (Sz.) — 20,25: A repülő ausztráliai. (Sz.) — 20,40: A Niagaránál. Ismeretterjesztő kisfilm. (Sz.) — 21,05r Helyszíni útmutatók Koreáról. (Sz.) — 21,55: Pérell Zsuzsa gobelinművész. (Színes.) — 22,35: Tv-híradó 3. (Színes.) 2. MŰSOR 20,00: A búcsú. NSZK-film. — 21,35: Tv-hiradó 2. (Sz.) — 21,55: Tudósklub ’81. SZOVJET TV 17,00: Hangverseny. — 17,25: Ember és a törvény. — 17,55: Florizel herceg kalandjai (tv- fiim III. rész). — 19,00: Híradó. — 19,35: Volfk város megalapításának 200. évfordulójára. — 20,05: A világ eseményei. — 20,20: Barátaina arca. — 21,05: Kirpátontúli hírek. — 21,20: Négy tavasz (zenés tv-film). SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. - 9,00: Iskolatévé. — 9,25: Még fiatalok a szerelemre. Tv-Játék (ism.). — 11,05: A hét könyvei. — 11,45: A szovjet óvodák. — 11,55: Matematika mindenkinek. — 12,50: Hírek. — 15,45: Hírek. — 15,50: Iskolatévé. — 16,15: Piomrmagazin. — 16,55: Szakmunkástanulók műsora. — 17,30: Autósok-motoro- sok. — 18,00: Az energiaipari dolgozók munkájáról. 1. rész. — 18,30: Esti mese. — 18,40: Az energiaipari dolgozók munkájáról. 2. rész. — 19,20: Időjárásjelentés és műsorismertetés. — 19,30: Tv-hiradó. — 20,00: Visszautasítás. NDK-film. — 21,35: A hét könyvei. — 21,40: Ez történt 24 óra alatt. — 22,00: Publicisztikai műsor. — 22,40: Zenés műsor. — 23,10: Hírek. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: EGY KIS INDIAN (am.) Előadás' kezdete: 16 óra! PSYCHE I—II. (16!, m.) Előadás kezdete: 18 óra! Béke mozi: WALT DISNEY ÁLLATBIRODALMA (am.) Előadás kezdete: 16 óra! CSEN- DESTARS (16!, kanadai) Előadás kezdete: 18 és 20 óra! Móricz mozi: A CSENDES- ÓCEÁN KALÓZAI (rom.— NSZK—fr.) Kisvárda: POFONOK VÖLGYE, AVAGY PAPP LACIT NEM LEHET LEGYŐZNI (m.) Mátészalka: A BIZTOSAN ÖLŐ SÁRKÁNY LADY (16!, japán) Fehérgyarmat: A HÉT MESTERLÖVÉSZ (am.) Nyírbátor: TŰZHARC (14!, ang.) Asztalitenisz: versenyek januárban, februárban A Nyíregyházi városi Asztalitenisz Szövetség három verseny kiírását készítette el. A rendezvényekkel szeretnék tovább népszerűsíteni a sportágat, valanhint az utánpótlásnevelő munkát végző egyesületek tehetségeinek versenyzési lehetőségeket akarnak adni. A város ifjúsági, serdülő és újonc asztaliteniszezőinek bajnokságát január 18-án, vasárnap tartják. A stadion játékcsarnokában reggel 8 órától mérik össze a tudásukat a fiatalok. A megyeszékhely általános és középiskolásai, va- , lamint a sportegyesületek sportolói a helyszínen is nevezhetnek a viadalra — 7.30 óráig. A felnőttek egyéni bajnokságát február 1-én, vasárnap 8 órától rendezik meg. A színhely a stadion játékcsarnoka. A viadalon az üzemek, intézmények és sportegyesületek felnőtt korú asztaliteniszezői indulhatnak. Az 1981. évi nyíregyházi városi női és férfi asztalitenisz csapatbajnokságra február 23. és május 30. valamint augusztus 24. és november 28. között kerül sor. A nevező együttesek oda-vissza alapon mérkőznek a tavaszi és az őszi idényben. A nőt gárdákban három, a férfiaknál pedig négy asztaliteniszező versenyezhet majd. A viadalon sportegyesületi, űzetni, vállalati, tanintézeti és tömegszervezeti — KISZ, szak- szervezet — csapatok vehetnek részt. Nevezni február 13-ig lehet, a városi sportfel- ügyelőségen. Természetesen nevezési díj nincs. ti KÉMmagyararszág Az MSZMP Szabotcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopks János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza. Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hirdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Mádl Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 34,— forint, negyedévre 102,— forint, félévre 204,— forint, egy évre 400,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 05» HU ISSN 0133—2058 HIM Fiatalokról fiataloknak Úta