Kelet-Magyarország, 1980. december (40. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-25 / 302. szám
1980. december 25. o A SZÍNÉSZ A BECSÜLETES JÁTÉKRA TEGYE FEL AZ ÉLETÉT! Á teátrum emberi méltóságra emel mmzmmmmsmmísífimm Pécsi Ildikóval Nyíregyházéról, a hivatásról, a közönségről v//////////////m^^^ Pécsi Ildikó színészi pályafutásából nem hiányzik a „nagy szerep.” A nézők egyik kedvence lett és a szakemberek is kivételes színpadi személyiségként tartják számon. A Radnóti Színpad népszerű művésznőjével a Nemzeti Színházban beszélgettünk, ahol vendégszereplőként Shakespeare IV. Henrikjének Lepedő Dollyját játssza. — Mikor érezte először a szereplés, a fellépés, a színpadi élet hangulatait, örömeit? — A színjátszó ösztönöm nyíladozását nyíregyházi éveimhez köthetem. A Zrínyi Ilona Gimnáziumban volt egy kultúrcsopor- tunk, amely rendszeresen föllépett a Postás művelődési házban. 1957-ben itt érintett meg először a szereplés, a színjáték öröme is. Emlékszem, a „Lepsénynél még megvolt” című darabban volt a legnagyobb sikerem. — A gimnáziumi évek utá,n elkerült Szabolcsból. A főiskolát követően játszott a Pécsi Nemzeti Színházban, a Vígszínházban, a Mikroszkóp Színpadon és a kecskeméti Katona József Színházban. Most már ötödik éve, hogy a Radnóti Színpad tagja. Talán megtalálta a személyének legmegfelelőbb színházi „műhelyt”? — Én minden színháznál csak addig maradok, ameddig jól érzem ott magam. A Radnótiban ennek az érzésnek fél évtizede lehetek részese. Ezért vagyok ma is a Nagymező utcában! — Az évek során megváltozott a közönség viszonya a színházhoz. Kisebb a színészi pályát övező romantika, másképpen reagálnak ma a nézők, mint 10—15 évvel ezelőtt ... — Igen. Ez valóban így van. A közönség mindig másképpen reagál. 1980-ban egészen más, mint 1965-ben volt és mint 1981-ben lesz. A közönség minden áldott este más. A napi események éppúgy befolyásolják, mint a társadalomban végbemenő változások. — Nem zavarja soha ez a körülmény? — A színház maga a változás. A színésznek nem az a feladata, hogy a történelmet alakítsa, hanem hogy tükrözze. Ezért ha kell, én minden este változtatom a „taktikát”, a közönség kívánalma szerint játszom. — ön hogyan értelmezi a játékot? — Mint József Attila: „Aki dudás akar lenni /Pokolra kell annak menni/ Ott kell annak megtanulni, /Hogyan kell a dudát fújni”. Ahhoz, hogy az ember játszani tudjon, egy kutató alaposságával kell megismerni önmagát, a világ megismerhető részeit; ha a felfedezés közben szerzett élményeket képesek vagyunk az idő múltával feleleveníteni — az a játék. — Melyek azok a szerepek, amelyek a legközelebb állnak a szívéhez, egyéniségéhez? — O’Neill Boldogtalan hold című drámájának főhőse, Jóséi nagyon közel áll hozzám, csakúgy, mint az Elektra és az /Amerikai Elektra. S van még egy, a Tragédia Évája — de sajnos ezt eddig még nem játszhattam el. Persze szeretem a^zenés darabokat is. Rengeteg karakterfigurát játszattak el velem, s az idők folyamán nagyon megkedveltem és szívesen játszom őket. — A színész megbecsülése miben rejlik? « — Egyetlen mérce van csak — maga az alkotás. A játék akkor becsületes, ha a színész a legmagasabb tétet teszi fel: az életét. Ha ráteszi az életét, ha nem számol és latolgat, mennyit adott és ezért 'mennyit vár. Ha a zsigereiben is egyetlen célt, a színházi előadást szolgálja — akkor becsületes. És ha a színész a könnyebb megoldást választja, művészhez méltatlan üres hatásokkal, hiába van akárhány kitüntetése... — A színész függ a rendezőtől, a színház igazgatójától, a partnereitől; hogyan őrizheti meg így személyiségét? — A színészi produkció, hangsúlyozni szeretném, látszólag valóban függ attól, milyen szerepet kap és ki a rendező, kik a partnerei. De ugyanígy függ tőle a rendező, a partnerei, a közönség. Ezért nem értek egyet a panaszkodó színészekkel, és a panaszkodó emberekkel, akik szünet nélkül külső körülményeikre hivatkoznak, bezzeg ha én megmutathatnám... Egy dolog a fontos e kérdésnél: a színész hogyan sáfárkodik a tehetségével, a kapott talentummal. — A publikum nemcsak tapsol, ítélkezik is. Megbízik az ítéletében? — A közönség önként jön, fizet a jegyért, s ezért valamilyen élményt vár. Ha egy előadást a néző nem ért meg — az az előadás rossz. Akkor nem a közönséget kell szidni... Mélyen elítélem, amikor a színházi előadás után a közönségnek „ki kell találni”, mi lehetett a mondanivaló. A színháznak ősidők óta éltető ereje, hogy a legple- bejusabb művészet! Több száz, vagy több ezer vadidegen, minden közösségi előfeltétel nélkül összejött embert kell néhány óra alatt azonos érzelmi hőfokra emelnie. És az igazán jó színháznak ez kétezer év óta sikerül. — Es mit tehet a színész, ha afféle „kitalálandó” rendezői koncepciót kell szolgálnia? — Akkor joga van — szenvedni, előadás előtt és után szidni a rendezőt, a rossz légköri viszonyokat. Joga van kivetetnie a manduláját, eltörni a lábát... egyhez nincs joga: az előadás alatt éreztetni személyes véleményét. — Ha ezt vallja, gondolom nem sokszor sértődött meg a pályafutása során? — Hazudnék, ha azt mondanám: nem sértődtem meg soha. De igyekeztem palástolni mindezt. Gobbi Hilda mondta egyszer: „Ezen a pályán nem szabad megsértődni, sem túlérzékenynek lenni. Itt sokkal kiszol-* gáltatottabb az ember, mintsem, hogy megengedje magának a sértődöttség luxusát.” — Hogyan vélekedik a színház eszméket őrző feladatáról? — Nekem mindig erőt ad az a tudat, hogy este 7-től 10-ig nekünk színészeknek kell érvényre juttatnunk az írók, a nagy humanisták gondolatait. A teátrumnak erkölcsi erőnek kell lennie, amely az embert emberi méltóságra emeli. Hogy megértesse vele: ember, több vagy a sorsodnál! Nagy felelősséggel megterhelt a színész munkája és lehet, hogy csak egyetlen mondatot sikerül úgy megfogalmaznia, hogy értő lelkekben éljen tovább. De ha sikerül — már nem élt hiába... — ön évek óta egyike a legtöbbet foglalkoztatott színészeknek. Mikor jut ideje a családra? — Szó ami szó: nem igen unatkozom! Próbák, előadások, televíziós föllépések, szinkronizálások, filmfelvételek váltják egymást állandóan. Otthoni munkámhoz nagy segítséget nyújt édesanyám. Nélküle nem is tudom mihez kezdenék. Havonta mindössze négy-öt szabadnapom van, s ezeket igyekszem teljes egészében 10 éves Csaba fiammal, valamint a férjemmel és édesanyámmal tölteni. — 1981-től Nyíregyházának is önálló színtársulata lesz. Ha felkérnék: legyen társulatunk tagja, mit válaszolna? — Hűha! Vendégművészként két-három hónapra szívesen lemegyek. De leszerződni? Mi lenne addig a családdal? A férjem, Szűcs Lajos, az FTC-nél edző ... — A férje se maradna itt munka nélkül ... — Ezt ma még nem lehet tudni. Én különben borzasztóan fatalista, az előre elrendelt sorsban hívő vagyok. — Köszönöm a beszélgetést. « — Én is, hogy megkeresett. Megragadom az alkalmat és ezúton kívánok minden szabolcsi olvasónak kellemes karácsonyt és békés, boldog új évet! Pauwlik György Jelenet Bencze Ferenccel „Az ötödik pecsét"' című filmből. Hiszem, hogy mi, emberek jók vagyunk. Kell ez az első mondat fogódzónak. A Nyírbátori Járásbíróság folyosóin komor arcú emberek. Az együvé tartozók kis csoportjai félhalkan, vagy éppen suttogva beszélgetnek. Egy- egy hangosabb mondat a másik csoportnak szól, fenyeget, vagy éppen kér. Mi emberek, jók vagyunk. Az ellenérdekű felek tanúi ellenségesen méregetik egymást, ezerszer elgondolták, megtervezték, aki mellett tanúskodnak, azzal meg is beszélték, hogy mit mondanak majd, de nem tudni, mit kérdez majd a bíró. A járatlanok, vannak itt Sokán először is, rebbenő szemmel néznek I a siető ügyvédek, bírósági alkalmazottak után. Akiket én keresek, nem járatlanok itt. Szinte dicsekedve mondja az öregasszony: — Öt perünk van még, ez a hatodik, de ennek vége lesz most... • Hang a másik csoportból: — Azt még meglátjuk... Dr. Illés Bélát, a járásbíróság elnökét arra kértem, hogy segítsen kiválasztani egy jelentéktelen polgári ügyet. Jelentéktelent, de tanulságosat, olyant, amiben már a peres felek indulatai diktálnak. A kiválasztott per valóságos. A neveket meg kellett változtatnom, részben a folyamatban lévő többi per, részben a folytatás lehetősége miatt. A tárgyaló bírónő: — Ez már, remélem, az utolsó tárgyalás lesz. Már tárgyaltunk ebben az ügyben, most szakértői véleményt kértünk. Tyúkper? Én hiszem, hogy ránk itt szükség van, és vallom, hogy a munkánk általában hasznos és szép. Sajnos ilyen perek is vannak és félek, hogy még sokáig lesznek is. Hogy tanulságosak-e? Igen. Hallgassa meg, beszéljen a felekkel. A felperes kapuját szándékosan megrongálták. A helyre- állítás költségét perelik. — Nagy érték? — Szerintük kétezer forint. A szakértői vélemény szerint nem egészen a fele ennek ... A folyosóról és a periratokból tudom: a felperes fiát egy évvel ezelőtt büntető perben 3000 forintra büntették, mert megverte a jelenlegi alpereseket. A korábban vádlott fiú most csak tanú. A többi tanú? Ugyanazok szinte, akik a korábbi perben is tanúk voltak, és ugyanazok mellett tanúskodnak. Ugyanazt ugyanúgy másképpen látják, mint akkor. _ Magamnak írom fel: „Véletlen lenne? Esetleg a másik perből átmentett harag?” A vastagra hízott dossziéban megtalálhatók a régi iratok, de ez a per most külön ügy. A bíróság nem hisz, hanem feltár, bizonyít, ítél. A jegyzőkönyv magnetofonról készül. Gyorsabb és pontos. Futó gondolat: vajon más hangulatban hallanák magukat, mire gondolnának? Ha mondjuk karácsony este, a legünnepibb hangulatban otthon megszólalna az a magnetofon? B. Józsefné, felperes: — Tisztelt Bírónő. Előadom, hogy az alperes és közöttünk nagyon megromlott a viszony. Hat hónapja nem is engedjük, hogy az udvarunkon lévő kutat használják. Június 24-én vita támadt a fiam és az alperesek között. Ök ezután egy baltával ösz- szetörték a vaskapunkon a rácsokat... Z. János, alperes: — ... előadom, hogy a felperes nekem testvérem. A viszony már korábban megromlott közöttünk. Azon a napon én csak négy vaspálcát törtem ki a kapuból, mert ők meg két betonoszlopot döntöttek ki korábban a kerítésemből. Ezen volt a vita Tisztelt Bírónő. — Nem igaz, hogy ... — Én a teljes káromat követelem ... Igen Tisztelt Bírónő ... A „Tisztelt Bírónő”-t, vagy a „Tisztelt Bíróság”-ot egyikodó? Töltelékszavak? Vagy csak egyszerűen a fegyelmezett állampolgár látszatát akarják kelteni? Tanúk: — Én kérem a peres felek testvére vagyok. Nem láttam, hogy baltával ment volna a kapunak, messze voltam ... Három tanú is testvér. Mindőj üktől megkérdezik, hogy akarnak-e vallomást tenni, hiszen nem kötelező vallomást tenniök. Akarnak. — Én a kaput láttam, úgy ötven—hatvan forint kárt tettek benne... — Legalább kétezer forint a kár ... — Én úgy tudom, hogy a felperes maga törte tovább a saját kapuját. Azóta se csináltatta meg. Kérdezetlen szól közbe a felperes: — Nem is. Nekem toldozott-toldozott kerítés nem kell. A szobában valaki hazudik, valakik hazudnak. Lehet, hogy most már valamennyien egy kicsit. Az is lehet, hogy csak a saját indulataikba szédülnek bele, hogy már hiszik azt is, amit nem is láttak. A bíróság nem hihet. Igazságot kell tennie. Tények és nem indulatok alapján. Vita. Bizonyítás, hogy az alperes fia is részt vett-e a rongálásban. Vita a kárról. A felekkel ismertetik a szakértői véleményt. — Nem fogadom el — csattan a felperes hangja és új szakértőt kérne. Nem a kerítés rendbetétele a fontos, hanem, hogy mennyit fizet az alperes. A testvér, ebben a pillanatban az ellenfél. ítélet: a bíróság elfogadja a korábbi szakértői véleményt, kötelezi az alperest 900 forint kár megtérítésére ... Hiszem, hogy mi emberek jók vagyunk. Tudom, hogy a jog az emberekért való. Tudom, hogy az ítélettel á kideríthető igazságnak elégtétetett. Az alperes dünnyög, amíg kifelé megy: — Nem fizetek, lesz még ennek folytatása ... A felperes a folyosón fújja ki a haragját: — Nekem pedig a teljes károm kell... A bírónő a következő ügy idézettjeit szólítja. Ez már más természetű, izgalmasabb és szükségesebb ijgy. Ettől és a hasonlóktól vettük, loptuk eddig az időt. Miért? A folyosó tele van most is várakozókkal. A perről kivonulók is hovatartozás szerint indulnak. Még az épület kapujáig sem érnek, már hallani, hogy felcsattan közöttük a vita. Lehetséges, hogy születik, alakul, mérgesedik egy új per, amely semmivel sem lesz értelmesebb, szükségesebb mint ez volt. B. Józsefné: — Rájuk verem még én, hogy feljelentették a fiamat ... Z. János: — Van közöttünk birtokhá- borítási per is. Az már Pesten van, onnan jön szakértő. Majd meglátjuk, ki nevet a végén... Hiszem, hogy mi emberek általában jók vagyunk. Általában, de nem mindig, és semmiképp sem valameny- nyien. Bartha Gábor A PER a peres felek,' ha máskor, kük sem felejti el. KapaszKM KARÁCSONYI MELLÉKLET
