Kelet-Magyarország, 1980. december (40. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-13 / 292. szám
2 KELET-MAGYARORSZÄS 1980. december 13. Megnyílt a szakszervezetek XXIV. kongresszusa (Folytatás az 1. oldalról) ta arról, hogy a szakszervezetek a szocialista társadalom viszonyai között milyen szerepet játszanak. Nagyon sok fogalom keveredik ebben a vitában és a viták indítékai is egészen különbözőek. Sokan érthetetlennek tartják, hogy a szocialista szak- szervezetek együttműködnek az állammal. Az ilyen felfogást vallók számon kérik a szakszervezetek függetlenségét. A mi álláspontunk ezzel a kérdéssel kapcsolatban ismert. Sem a kormánnyal való szembenállás, sem a függetlenség nem örök kategória a szakszervezetek számára. Ez egy adott társadalmi-történelmi szakaszban érvényesül. Természetes a kapitalista társadalomban, de nem természetes a szocializmusban. Használható a kapitalista társadalomban, de a megváltozott társadalmi viszonyok között ez a forma már használhatatlan. A szakszervezet soha sem lehet egy adott kormány-, vagy pártpolitika puszta eszköze. Jogos és érthető, ha a forradalmi szakszervezeti mozgalom a kapitalista országokban meghirdeti és érvényesíteni kívánja az államtól és a pártoktól való függetlenség jelszavát. A szakszervezetek függetlenségének jelszava itt azt jelenti, hogy a szakszervezetek meg akarják őrizni a munkásosztálynak, a dolgozó népnek a tőkés renddel szembeni teljes cselekvési szabadságát. A szakszervezet ellenzékisége a kapitalizmusban szükségszerűen következik az osztálya ügye iránti elkötelezettségből. A szakszervezet a munkásállamban Az ellenzékiség azonban nem öncél és nem a szakszervezeti munka örökérvényű, általános vonása. A szocializmus körülményei között megváltozik a hatalom jellege. Munkásállam jön létre, amely a dolgozók és a szak- szervezet törekvéseivel egyező célok valóra váltásán munkálkodik. A szakszervezet nem maradhat az engesztelhetetlen és mindenáron ellenzéki állásponton. Ezzel ugyanis szembefordulna saját osztálybázisával. Megszűnne szolgálni azt az osztályt, amely a szakszervezetet létrehozta és élteti. A sztrájk is ezért nem lehet a szocialista társadalom építésének a módszere. Nem lehet, mert minden eszköz, ami rendelkezésünkre áll, a dolgozók helyzetét javítja, életét teszi szebbé. Az olyan igények kielégítését azonban, amelyhez ma még nincs meg az anyagi vagy más lehetőség, sztrájkkal sem lehet megoldani. Sztrájkkal nem lennénk gazdagabbak, csak szegényebbek. Az ellenzékiség, a függetlenség jelszavát a mi körülményeink között a szakszervezetek csakis, mint a szocialista állammal és a kommunista párttal szembenálló programot érvényesíthetnék. De mit is jelentene gyakorlatilag az, hogy a szakszervezetek függetlenek legyenek? Tagadják meg talán a részvételt a döntéshozatalban és a társadalom ügyeinek aktív intézésében, annak ellenőrzésében? Vessék el az együttműködést a szocialista állammal és a többi szocialista erővel, a legszélesebb tömegekkel? Mondjanak le arról, hogy nemcsak kívülről jövő bírálattal, hanem belülről, a kormányzat pozíciójából közvetlenül és gyakorlatilag szóljanak bele a közösségi ügyek intézésébe, a dolgozók képviseletébe? A szákszervezetek tehát nemcsak, hogy nem lehetnek függetlenek a munkáshatalom politikáját megfogalmazó és megvalósító párttól, hanem e politikát magukénak is vallják. Hazánkban a szakszervezeti mozgalom önállóan, de nem függetlenül végzi a maga munkáját. A szocialista társadalom építésének politikája sajátunk is. Ezért és így elkötelezett a magyar szakszervezeti mozgalom. • Az állam és a szakszervezet viszonya Tisztelt Elvtársak! A szakszervezetek önállóságának megértése és érvényesülése azt kívánja, hogy az eddiginél pontosabban jelöljük meg társadalmi-politikai elkötelezettségünk alapvető tartalmát. Ennek a lényege a szocialista társadalmi rendszerhez való viszony, annak igenlése. Egész tevékenységünkkel erősítjük, támogatjuk a munkáshatalmat. A társadalom célkitűzései nem közömbösek számunkra. Azokat sajátunknak tekintjük. Ehhez azonban jobban meg kell érteni a szakszervezetek szerepét a fő feladatok kialakításában és végrehajtásában. Nem szabad saját magunk — és tagságunk — figyelmét csak a végrehajtásra korlátoznunk. Jobban meg kell ismerni és ki kell fejezni tagjainknak a szocialistá társadalom építéséveLés fejlesztésével kapcsolatos ténylegesen jelentkező igényeit és szándékát. A szocialista társadalomban a szakszervezetek azzal, hogy részesei a hatalomnak, korántsem alakultak át „állami szervezetekké”. A szocialista államot és a szakszervezeteket a célok alapvető azonossága köti össze, de gyakorlati funkcióik mások. A szocialista állam nem ellenőrzi a szakszervezetek tevékenységét, viszont az állam tevékenysége a tömegek ellenőrzése alatt áll. Ebben a társadalmi ellenőrzésben a szak- szervezetek is részt vesznek. Az állami és a szakszervezeti szervek valamenyi szinten egyenrangú partnerek. Ebben az együttműködésben nagy jelentőségűek az iparági szakszervezetek és a miniszterek, a megyei állami és szakszervezeti vezetők tanácskozásai, valamint az igazgatók és az szb-titkárok tárgyalásai. Külön ki kell emelni a kormány és a SZOT vezetőinek mintegy húsz éve tartó rendszeres kapcsolatát. Bevált az a gyakorlat is, hogy a SZOT képviselője rendszeresen részt vesz a kormány ülésein. Ezek a találkozások nem mindig a teljes egyetértés jegyében zajlanak le. Sok színű és eleven viták vannak, de nem a presztízst védjük a vitákban, hanem kölcsönösen a dolgozók, a társadalom ügyét szolgáljuk. Nagy értékű ez a gyakorlat, hasznára van a szocialista építőmunkának. Érdekvédelem és véleményezés Tisztelt kongresszus! A szakszervezetek tevékenységének alapkérdése az érdekképviseleti, az érdekvédelmi és a gazdaságsegítő tevékenység egysége. Ma a legtöbb nehézség az érdekképviseleti és érdekvédelmi tevékenység érvényesítésében jelentkezik. Miben jelentkezik ez a nehézség? Abban, hogy érdek- képviseleti tevékenységünk gyakorlása eddig lényegében a szakszervezeti vezető testületekre hárult. Ök alakították ki a szakszervezetek véleményét a kormány, a különböző állami szervek elképzeléseivel kapcsolatban. Ez a gyakorlat eddig megfelelt, de most tovább kell lépnünk; következetesen figyelembe kell venni a közvetlen demokrácia adta lehetőségeket is. A szakszervezeti vezető testületeknek véleményük kialakítása előtt minden fontosabb kérdésben ki kell kérniük a tagság, a bizalmiak, a bizalmi testületek véleményét. Most lesz erre egy nagyon jó alkalom. Nevezetesen a jövő esztendőben. Dönteni kell az ötnapos munkahét bevezetéséről. Mindenképpen az a helyes, hogy ennek részleteit a különböző munkaterületeken maguk az érintettek — tehát a vasasok, a pedagógusok, a kereskedelmi dolgozók — vitassák meg és mondjanak véleményt, mielőtt megtörténik a döntés. Á napi és a társadalmi érdek Alá- és fölérendeltségi viszony nincs közöttük. Feladatuk együttműködni az együttes célért és segíteni egymást. Az állami és a gazdasági szervekkel a közös cél megvalósítása érdekében történő együttműködésünk természetszerűen magába foglalja, hogy ha valamely állami vagy gazdasági szerv döntései a dolgozók érdekeit csorbítanák, vagy törvényeket sértenének, az ellen határozottan t fel kell lépnünk. Ehhez minden eszköz rendelkezésre áll egészen a vétójogig. A munkásosztály számára az érdekvédelmi funkció adja ma is a szakszervezetek történelmi igazoltságát. Enélkül a szocializmusban sem szak- szervezet a szakszervezet. A szakszervezetek képesek arra, hogy a társadalomban létező érdek- és nézetkülönbségeket felszínre hozzák. A szakszervezeti mozgalomnak a maga eszközeivel szolgálnia kell és szolgálja is a társadalmi haladást segítő minden ésszerű intézkedést. De a társadalmi érdekek érvényesítése nem szoríthatja háttérbe a jogos szakmai és más csoportérdekek intézményes kifejezését, az egyéni, vagy közvetlen napi érdekek és jogok védelmét, mert ezzel előbb-utóbb maga a társadalmi érdek, a távlati érdek, a közös ügy érvényesülése kerülne veszélybe. A dolgozó, az állampolgár számára a munkáshatalom erkölcsi értéke szürkül el, ha nem intézik emberségesen, elveinknek megfelelően az ő ügyét. Az érdekvédelemben számolni kell a társadalmi realitásokkal, de ugyanúgy számolni kell az emberekkel, szükségleteikkel, érdekeikkel is. A szakszervezeti érdekvédelemnek a munkahelyen — a napi értelemben véve —, alapvetően egyénekre irányúiénak kell lennie, főleg a munkabér, a munkakörülmények, a munkavédelem kérdéseiben. Ez gyakorlatilag azt követeli, hogy felettük, mellettük és nélkülük nem szabad előre eldönteni a dolgozókat érintő kérdéseket. Mindez azonban nem megy vita nélkül. Maga a társadalmi érdek sem érvényesül megfelelően, ha nem tudjuk összekapcsolni a csoport- és rétegérdekekkel, mert nem létezik „önmagában” a csoport- és egyéni érdektől teljesen független társadalmi érdek. Arra kell törekedni, hogy az egyéni és rétegérdekek a demokratikus fórumokon hangot kapjanak és a társadalmi érdekekkel összhangban megoldódjanak. Mindezek következtében a szakszervezetek érdekvédelmi tevékenységében előtérbe kerül az érdekek hozzáértő felmérése és ésszerű kompromisszumok útján történő kielégítése. Természetesen, ennek a munkának távolról sincsenek olyan látványos formái, mint a kapitalista országok szakszervezeti tevékenységének. Innen származhat az a látszat, mintha a szocialista társadalomban működő szakszervezetek és a szocialista gazdasági, vagy állami „vezetés viszonya idilli lenne, közöttük semmiféléi wita vagy konfliktus nem léteznél Pe-* dig létezik, csak ezek megoldási módja merőben más és sokkalta gyümölcsözőbb a dolgozók számára, mint a tőkés viszonyok között. A szakszervezet vonzereje oly mértékben nő, amilyen mértékben kapcsolódni tud tagságához, a. mögötte levő szociális réteghez, ahogyan ragaszkodik a maga sajátos érdekvédelmi arculatához és szociális bázisához, és ehhez erősen kötődve keresi a maA kongresszus résztvevői. ga sajátos mozgásterét a célok, feladatok megvalósításának segítésében. Alapvető tévedést tükröz az a gyakorlat, amelyik a közvéleményt foglalkoztató, általa jól-rosszul ismert gondokról hallgat, mert ezt valamilyen meggondolásból kellemetlennek érzi. A társadalmi feszültségek akkor is megvannak, ha nem beszélünk róluk. Ahhoz, hogy ezeket feloldjuk, ismernünk kell tükröződésüket a közvéleményben, mélyrehatóan, sokoldalúan vizsgálnunk kell a kiváltó okaikat. Mindezekről a gyakorlatnak megfelelően nyíltan kell beszélni a dolgozókkal és elő kell segíteni sajátos eszközeinkkel a megoldást. Hazánkban joggal úgy érezzük, hogy megtettük mindazt, amit lehetett, életünk jobbá tételéért. Még akkor is, ha még mindig nincs elég lakás, akkor is, ha most magasabbak az árak, és ha bizonyos rétegeknek, jól tudjuk, még alacsony a keresete. Meggyőződésünk azonban, hogy ma csak eny- nyire van lehetőségünk. Ám azon kell együtt dolgozni, hogy holnap többre legyen módunk. A szakszervezetek munkájáról, annak eredményeiről és gyengeségeiről a választásokon, az iparági-ágazati kongresszusokon széles körű és megalapozott értékelés született. Egymillió dolgozó szólalt fel, értékelte tevékenységünket és az eddigieknél is magasabb követelményeket támasztott. Mindezek összegzéseként a szakszervezetek mintegy 600 ajánlást és több mint 800 észrevételt küldtek a SZOT-hoz. Ezek az ajánlások tartalmaznak minden olyan fontosabb kérdést, amely a dolgozókat foglalkoztatja és átfogja a szakszervezetek tevékenységének egészét. Az ajánlások jelentős részét figyelembe vettük az írásos jelentés, valamint a határozati javaslat elkészítésénél, a többit pedig be kell építeni a szakszervezetek napi munkájába és távlati terveibe. Ajánlások a további munkához A felszólalások és az ajánlások alapvetően három-négy téma köré csoportosulnak. Leggyakrabban a gazdálkodással, a kiegyensúlyozott, nyugodt munkához szükséges feltételekkel, a dolgozók aktivitásának, tenniakarásának kérdéseivel foglalkoztak. Sok felszólalás és ajánlás foglalkozott a demokrácia érvényesülésével, a művelődési lehetőségekkel, valamint a szak- szervezetek belső életével is. Tevékenységünknek ez a széles körű értékelése, a tennivalók együttes mérlegelése lehetővé teszi, hogy itt a kongresszuson az ajánlásokban szereplő kérdéseknek ne a részleteivel, hanem főbb összefüggéseivel foglalkozzunk. Ugyanakkor az egész szakszervezeti mozgalomnak le kell vonni belőlük néhány következtetést is: — mindenekelőtt azt, hogy a választások során ismét érezhető volt, milyen nagymértékben van jelen és hat életünkben a dolgozók felelősségérzete, kötelességtudata, önmaguk és a társadalom sorsának alakulása iránt; — fontos következtetés, hogy a dolgozók látják és értik: minden eddigi eredményünk csak kemény és következetes munka alapján jöhetett létre. Jövőbeni munkánk eredményességét is jórészt abban látják, mennyire tudunk szabad utat biztosítani a tenniakarásnak,-tiogy ne elégedjünk meg a középszerűséggel, a szürkeséggel, jobban vegyük észre a valós emberi értékeket és jobban becsüljük meg a közösségért tenni akaró és a közösségért cselekvő embereket; — nem talajtalan követeléseket támasztottak, hanem — a dolgozók felelősségével — reálisan megfogalmazták azt, amit elvárnak önmaguk- tól és- mindenkitől. Azt helyezték előtérbe, ami előreviszi a dolgozók, a társadalom ügyét; — az ajánlások bizonyítják, hogy a dolgozók csakúgy, mint a szakszervezetek, belülről és cselekvőén, nem pedig kívülről és tétlenül nézik az eseményeket. Gazdaságpolitikánk és általában céljaink realizálásának alapvető feltétele, hogy sikerül-e minden erőt összefognunk a végrehajtás érdekében, sikerül-e elfogadtatni a célokat és cselekedni értük. Az egyes ember munkája Eddigi eredményeink elérésében a szocialista munkamozgalmaknak nagy szerepe volt. A dolgozó embernek a szocializmus iránti elkötelezettsége öltött benne konkrét formát. Változatlanul úgy tekintünk a munkaversenyre, a szocialista brigádmozgalomra, mint a gazdasági feladatok megoldásának nélkülözhetetlen segítőjére, a magatartás, a gondolkodás és a tisztességesen végzett munka tömeges formálójára. A továbbfejlődés lehetőségeit a közeljövőben ismét meg kell határoznunk. Arra kell törekedni, hogy a munkahelyi közösségeknek nagyobb legyen a felelőssége és szava az egyes emberek munkájának, magatartásának anyagi és erkölcsi elismerésében. Meg kell személyesíteni a kollektívákban az eredményeket is, a hiányosságokat is. A közösségek mögött ,.ne tűnjön el” és váljon személytelenné az egyes ember munkája, kötelessége, magatartása. Váljék világossá mindenütt és mindenki előtt, hogy elkötelezett magatartás csak megbecsült munka, konkrét célok rendszerében bontakozhat ki teljesen. A mi társadalmunk a munka társadalma, amely az embereket elsősorban munkájuk és nem rangjuk szerint becsüli. Ezért arra törekszünk, hogy ne süllyedjen el egyetlen hasznos kezdeményezés sem az értetlenség, a közömbösség ingóványában. Demokrácia, műveltség, hozzáértés Elvtársak! A dolgozók tenniakarása teljes mélységben csak a demokráciával, a műveltséggel, a hozzáértéssel szoros egységben bontakozhat ki. Sok nehézség fakad abból, hogy ezt még nem mindenütt ismertük fel. Sohasem fogunk egyről a kettőre jutni, ha egymástól elválasztva, elkülönítve egyszer segítjük a gazdálkodást, másszor nevelünk, vagy éppen a demokratizmust gyakoroljuk. Szakítani kell ezzel a szemlélettel és gyakorlattal. A demokrácia jelszava helyes, önmagában is jelentős. De félrevezet, ha a tömegeknek valójában nem ad módot arra, hogy saját vállalatuknál a gazdálkodás, az elosztás alapkérdéseit érdemben tudják vitatni és ha a viták leszűkülnek kisebb jelentőségű problémákra. (Folytatás a 3. oldalon)
