Kelet-Magyarország, 1980. december (40. évfolyam, 282-305. szám)
1980-12-25 / 302. szám
Karácsony szerte a földön a béke és a szeretet ünnepe. Ma azonban válságoktól terhes a világ, amely kétségeket, félelmet ébreszt az emberiségben, ön szerint jogosak ezek az aggodalmak? — Aggodalmak és remények között élünk. Aggodalmaink abból fakadnak elsősorban, hogy nem sikerült a fegyverkezési hajszát megakadályozni, vagy legalábbis lefékezni. A nemzetközi imperializmus és 'különösképpen az Egyesült Államok ipari, katonai tőkés körei részben profit- szerzésük, részben a haladó erőkkel szembeni politikájuk, vagy akcióik érdekében fokozzák az új fegyverek kidolgozását és rendszerbe állítását. A fegyverek felhalmozása önmagában is veszélyt jelent, mert a militarista csoportok könnyen kísértésbe eshetnek, hogy alkalmazzák azokat. Aggodalmunk másik forrása, hogy jelentős feszültséggócok vannak a világban, amelyek kiszélesedhetnek, vagy újabb konfliktusokhoz vezethetnek. Ugyanakkor van okunk a reményre is. Mire alapozhatjuk ezt? A szocialista világ háborútól elrettentő erejére. Azután a békéért küzdők mozgalmára, amely változatlanul nagy erőt képvisel. A szocialista diplomácia és a józan polgári politikai körök több értékes megállapodására, amit ebben a helyzetben is megkötöttek. Szerencsére sok jele van annak, hogy Európa jelentős része most is ragaszkodik az enyhülés politikájához és folytatni akarja azt. A Tavaly megjelent Harc és együttműkö- ^dés című kötetében — amellyel volt szíves engem is megajándékozni — egy helyen azt írja: „A szocialista országok vezető pártjait a történelmi optimizmus vezérli, mikor a harc és együttműködés dialektikáját érvényesítik a különböző társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének politikáján belül, s hogy e harc türelmet és bölcsességet kíván pártjainktól a nemzetközi kérdések eldöntésében.” Ma is érvényes ez a megállapítás? — Ma még jobban érvényes, mert ma több bölcsességre és türelemre van szükség, mint bármikor. Ha a velünk szemben állók fokozzák a feszültséget, hidegháborús jellegű lépéseket tesznek a nemzetközi porondon, a kommunistáknak, a szocialista országok politikusainak, a szocialista diplomáciának még inkább megfontolt, körültekintő lépéseket kell tenni. Csak így lehet elhárítani a feszültség növelésére irányuló közvetlen kihívást és megtalálni, feltárni azokat a lehetőségeket, amelyek a népek békéjét és biztonságát szolgálják. Mint azt mindannyian naponta tapasztaljuk, ma is megnyilvánul az imperialista szándék a feszültség növelésére az úgynevezett vörös veszély, vagy a lengyel események körül és ürügyén. Gondoljunk csak az afganisztáni szovjet segítségnyújtás körüli csatazajra! Hogy a szocialista országok mennyire nem veszik át ezt a módszert és stílust, mi sem bizonyítja jobban, mint a Varsói Szerződés tagállamai vezetőinek legutóbbi moszkvai találkozója. Az itt kiadott nyilatkozat nyu idt hangon, a veszély meglétét nem tagadva mutat rá a kivezető útra, az enyhülés megvédésének lehetőségeire. A Mégis sokan vallják — és tények alapiján —, hogy vége szakadt a szocialista és a kapitalista világrendszer együttműködésének, s azt sok területen fokozatosan váltja fel a hidegháború, a konfrontáció ... — Valóban sok kárt szenvedett a Szovjetunió és az Egyesült Államok kapcsolata a Carter-kormányzat lépései következtében. Európa légköre is jobb volt a hetvenes éveket követően, mint most. Üj konfrontáció is született, mint például az iráni— iraki háború. Ugyanakkor sok minden folytatódik és vannak új kezdeményezések is. Látnunk kell azt is: ilyen körülmények között fejlődtek tovább a gazdasági kapcsolatok Európa különböző társadalmi rendszerű országai között. Azt hiszem joggal tekintjük ezeket az enyhülés anyagi alapjainak. És folytatódnak a tárgyalások Bécs- ben és Madridban is. Növekvő számúak Kelet és Nyugat kétoldalú találkozói. Az el nem kötelezett országok mozgalma is szívósan és következetesen lép fel a feszültséggócok feloldásáért, különösen az iráni—iraki háború befejezéséért. k Madridban Európa kérdéseiről tárgyalnak. Megalapozottak ezek után azok reményei, akik a baljós előjelek ellenére is az enyhülés továbbélését várják a konferenciától? — Igen, bár váratlan tényezők még okozhatnak gondokat. Csak a következő hónapokban alakítják ki például az új Reagan- kormányzat politikáját. De az európai országok kormányai álláspontjának és gyakorlati lépéseinek ismeretében azt mondhatom, hogy a Madridban január végén folytatódó tárgyalásokon lehetséges a helsinki záróokmány megerősítése és új kezdeményezések elfogadása. Különösen szükségesnek tartjuk, hogy ott megállapodás jöjjön létre egy olyan európai konferencia megrendezéséről, amely a bizalomnövelő intézkedésekkel és az európai leszerelés kérdéseivel foglalkozna. í Béke: j aggodalmak i és remények | Beszélgetés Berecz Jánossal, az MSZMP Központi Bizottsága ; külügyi osztályvezetőjével Nem bizonyítják egyértelműen az amerikai politikában végbemenő változások, hogy a kapitalista világban jobbratoló- dási folyamat megy végbe? — Tapasztalataink szerint a tőkés világ közvéleménye időnként hullámzásokon megy keresztül. A hetvenes évek első felében inkább balra tartott, majd az erőteljes propagandaháború, a szocialista országokkal szembeni hisztériakeltés — és az okok közé számíthatjuk a tőkés világ jócskán felhalmozódott belső problémáit is — miatt mostanában, különösen az USA jóvoltából konzervatív hangulat előretörésének vagyunk tanúi. A nagyfokú tömegmanipuláció sem tudta azonban elérni, hogy például Nyugat-Európa választóinak túlnyomó többsége ne a békés együttműködést, az enyhülési politikát támogassa. Jól bizonyítják ezt az NSZK-ban októberben lezajlott választások. Személyes tapasztalatom is az, hogy semmit sem változott irányunkban a nyugat-európai szociáldemokrata pártok és vezető körök együttműködési készsége. Sőt! Némelyeknél még növekedett is az enyhülés iránti felelősségérzet. Fejlődni, egyenlő békében élni — ez a szocialista országok kül- és belpolitikájának alaptétele. Kikényszeríthetik-e hosszú távon az enyhülési folyamat lelassulását a Nyugat szélsőségesei? — Az enyhülés már lelassult. A hetvenes évekből a nyolcvanas évékbe azzal a tapasztalattal mentünk át, hogy sikerült megvédeni az enyhülés főbb vívmányait, ugyanakkor a Nyugat szélsőségesei növelték a feszültséget is a világban, ahol ma az enyhülés és a feszültség elemei egyszerre vannak jelen. Ezért valamivel nehezebb és összetettebb a helyzet, mint néhány évvel ezelőtt. Hogy reményeink mégis változatlanok, azt az erőviszonyokra, a tömegek hatására és a józan politikusokra alapozhatjuk. k Van-e reális alapja ezek után az eny- nülés katonai területre való kiterjesztésének? — A lehetőségeink valóban szűkültek, ugyanakkor fennmaradtak számunkra meghatározó jelentőségű lehetőségek is. A katonai erőegyensúly — amely mindig is kiegyenlítő hatást gyakorolt a nemzetközi politikábífh —, nem változott meg. Ma elsősorban az amerikai militarista körök — és róluk azt is tudnunk kell, hogy nem kis befolyással rendelkeznek — tesznek kísérletet arra, hogy megváltoztassák azt. Velük szemben mi elsősorban arra törekszünk, hogy mérsékeljük a katonai szembenállást és folytassuk a tárgyalásokat. Meggyőződésem: nem kell hosszú idő ahhoz, hogy ráébredjenek a rideg valóságra: a stratégiai fölényt megszerezni nem tudják. Ezt követően ismét inkább a reális burzsoá körök kerülnek előtérbe. És ez újabb tárgyalások előtt nyitja meg az utat. A Korábban sokszor mondtuk, hogy az enyhülés sorsa a népek kezében van. Mit tehetnek ma a dolgozó milliók a béke megőrzéséért? — A néptömegek szerepe nemcsak korábban volt meghatározó, ma is az. Nagy hatást gyakorolnak a politika alakítására. Ezzel tisztában vannak a burzsoá reakciós hatalmasságok is. Ezért az enyhülés elleni támadásaikat úgy kezdték, hogy propaganda-hadjáratokat indítottak a „szovjet veszély” elleni harc, illetve az emberi jogok védelme ürügyén. A félelmet igyekeztek beoltani az emberekbe, hogy tudomásul vétessék a fegyverkezési verseny újbóli felszítását. Átmeneti és hangulati sikereket el is értek. De mind szélesebb felismerést is eredményezett ugyanakkor ez az ideges propagándakampány. Azok, akik korábban csak általában és ködösen gondolkoztak a háborús veszélyről, ma már látják, hogy az az út, amelybe uraik bele akarják rángatni őket, a szakadék felé vezet. Ezt a nagyfokú felismerést tapasztaltam Párizsban az európai kommunista és munkáspártok találkozóján áprilisban, a Béke-világtanács elnökségének budapesti ülésén májusban. Itt már határozott hangú felhívás született a béke Védelme érdekében. A neutronbomba rendszerbe állítását is éppen a nyugat-európai tömegeknek sikerült megakadályozniuk. Az enyhülés megvédésére új mozgalmak születnek Nyugat-Európában. Különösen erős, változatos és sokszínű a fegyverkezéssel szembeni mozgalom Hollandiában. És — mint már említettem —, tulajdonképpen a háborútól való félelem vezetett el a szociáldemokraták és a kommunisták között szélesedő párbeszédhez. Űj és pozitív jelenség, hogy egyre aktívabbak az egyházi körök is. Örömmel mondhatom, hogy például a magyar egyházak vezetői széles körű nemzetközi tekintélyt vívtak ki a békemunkában kezdeményezéseikkel. A békemozgalomnak tehát jelentős a pers- pektívájá is. AA nemzetközi színtéren elért eredmé- ^nyeink mindig is szervesen következtek a szocialista országok együttműködéséből. Nem zavarja ezt a törekvést, hogy a szocialista országok ugyanakkor nemzeti külpolitikát folytatnak? — Nem. Sőt: csak így lehet. Az MSZMP mindig hangsúlyozta, hogy a nemzeti és a nemzetközi érdekek megteremtésének biztosítására törekszünk. E két érdekrendszer különben sem válik el gyökeresen egymástól. A szocializmus építésének ugyanis alapvető feltétele a békés nemzetközi körülmény, tehát nemzeti érdekünk a béke. Ezt azonban egyedül biztosítani nem tudnánk, ehhez legfőbb eszköz a szocialisEgy kép a magyar külpolitika mozgalmas évéből: Kádár János fogadja Lord Carrington angol külügy minisztert. ta országok közösen kidolgozott nemzetközi politikája. Közös érdekünk a védelmi politika egyeztetése is. Mindez nem zárja ki, inkább lehetővé teszi, hogy a közös feladatok megvalósításában sajátos eszközeinket is alkalmazzuk. Ez segített minket az olyan tisztán magyar érdek érvényesüléséhez, mint például a koronázási ékszerek visszaszolgáltatása. kKis ország vagyunk, mégis sokszor és sok helyen elhangzik rólunk, hogy méreteinken jócskán túl vagyunk jelen a világpolitikában. Igaz-e ez, s ha igen, mi indokolja? — Ezzel kapcsolatban úgy fogalmaznék: jelenlétünk egyáltalán nem túlméretezett. Ügy tűnik, inkább a hatásunk nagyobb, mint amilyen az ország területe és lakossága. Népünk történelmi útja során sok barátot szerzett, akik ma is érdeklődéssel, szimpátiával néznek ránk. Köszönhető azután ez negyedszázada folytatott következetes és megalapozott elvi politikánknak, amely tekintélyt vjvott ki pártunk és országunk számára. Gazdasági munkánknak — például a szocialista mezőgazdaság eredményeinek —, valamint annak, hogy érzékenyek vagyunk az új követelményekre, megfelelő időben és eszközökkel reagálunk a politika továbbfejlesztésének igényeire. Munkastílusunk, -módszerünk, realitásunk is jelentősen megnövelte az érdeklődést irántunk. Hozzátenném azt is — erről Kádár elvtárs szólt a XII. kongresszuson —, hogy mi mindig is igyekeztünk kiszámíthatóak lenni. Ez azt jelenti, hogy barátaink számíthatnak ránk, de vitapartnereink, ellenfeleink is mindig pontósan tudják, mit várhatnak tőlünk. Ha készek a megállapodásokra velünk, az azért van, mert látják, hogy a magyaroknál szótartó partnerekre találtak. Nos, ha sűrűn repülnek, utaznak a világban a magyar párt- és kormány képviselői, külügyi emberei, az nem azért van, mert nem lenne itthon más dolguk, hanem, mert szocialista hazánk érdekében kötelességük ápolni, építeni a kapcsolatokat, a kölcsönös bizalmat barátainkkal, Európa és a világ országaival. ^Olvasóink közül többen nem tudják, hogy Berecz elvtárs a Szabolcs megyei Ibrány szülötte, s hogy ma is sokat és örömmel jön a szűkebb szülőhazába. Ezért is szívesen vennénk, ha lapunkon keresztül üzenne Szabolcs-Szatmár lakóinak. Mi az, amiről úgy érzi, hogy feltétlenül szükséges beszélnie? — Harminc éve kerültem el Szabolcsból. Azóta is természetesnek tartom; nem telik el hét, hogy ne kapnék valamilyen hírt szülőmegyémről. Reggelenként a Kelet- Magyarországot is leteszik az íróasztalomra. Még a sporteredményeikkel is naprakész vagyok! Ezek után: jogosan lehetnek büszkék arra, hogy a békés évtizedeknek, az országnak és saját munkájuknak köszönhetően rengeteget változott szűkebb pátriánk. Különösen az utóbbi két évtizedben újult meg a megye. Jó érzés ezt személyesen is tapasztalni. Nem a kívülálló, hanem a további sikerekért őszintén szurkoló szívével üzenem, ne elégedjenek meg azzal, amit elértek. Már csak azért sem, mert a siker elhódíthat, lelassíthat, pedig még nagyon sok a dolgunk. Hozzátenném még: ha valamikor nehéz volt akár egy százaléknyi ütemet növelni, akkor az elkövetkező években tízszeresen nehéz lesz. És ezért okosabban, jobban kell megdolgozni, mi ,den vezető együttes erejével, minden munkás, paraszt, értelmiségi összefogásával. Csak így lesz hozzá elegendő erőnk.- Bevonni a tervek készítésébe, megvalósításába mindenkit, aki közös munkára fogható és vállalja a nagyobb terheket. Ilyenek pedig bizonyosan sokkal többen vannak, mint azt ma hinnénk. Szabolcs-Szatmár megye része az országnak. S ha hazánkra nagy munka vár, akkor ebből természetesen következik: a szűkebb szülőhaza jó, vagy rpssz munkája is pozitíy, vagy negatív hatással van békés, alkotó te-** vékenységünkre, a termelés függvényeként az életmódra, a kultúrára, a szebb és értelmesebb élet alakítására. Az erős belpolitikai és gazdasági helyzet ad és csakis ez adhat tekintélyt a szavainknak! A Végül: mit vár Ön személy szerint a né- whány nap múlva beköszöntő új esztendőtől? — 1981 kemény év lesz. Egyrészt a nemzetközi életben szemben találjuk majd magunkat néhány olyan kezdeményezéssel, amely árthat a béke ügyének. De biztosak lehetünk abban is, hogy folytatódik a szocialista országok határozott kiállása az enyhülésért és az a törekvés, hogy ehhez megtaláljuk a tőkés országok jpzan köreiben a partnereket. Hazai életünkben? Engem személy szerint is. megnyugtat a tudat: pártunk folytatja nyílt, reális politikáját. Sok a dolgunk, hiszen gazdasági szempontból is kemény erőfeszítésekre van szükség. Ám abban biztosak lehetünk, hogy mindnyájunk nagy erőfeszítésével elérhetjük: a belső háttér 1981-ben is alkalmas lesz a nemzetközi munkánkhoz. Ezen dolgoznak az ország vezetői, együtt népünkkel, a szabolcsi emberekkel. 0 Köszönöm a beszélgetést. Kopka János KM KARÁCSONYI MELLÉKLET 1980. december 25.