Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-11 / 264. szám
1980. november 11. KELET-MAGYARORSZÁG 3 JEGYZETEK Fotelből? a városnyi lakótelep hépfrontválasztásán százhuszonhat állampolgár jelent meg. Az ott lakók egy százaléka. Mondani is fölösleges: nem túl nagy részvételi arány ez. Mi tagadás, enyhe keserűség töltött el. Íme, adott egy fórum, mindenki kérdezhet és nyilatkozhat, szemtől szembe állhat a város legilletékesebb vezetőivel, s mégis csendes közöny kíséri az eseményt. Sok mindent eszébe juttat egy ilyen félig sikerült találkozás. Az első, és talán a legfontosabb: igen lassan tanulgatjuk azt, amit úgy hívnak: hétköznapi demokrácia. Ügy látszik elég nehéz túljutni azon a tévhiten, hogy a demokratizmus az a panaszkodáshoz való kizárólagos jog. Ahhoz, hogy ne a kerítésen kívülről kiabálgassa be valaki észrevételeit a közéletről, gazdaságról, jogról, lehetőségről, ahhoz gyakorolni kell a közéletet. Mert a közélet sok tényezőből áll. Az érdeklődés éppúgy alkotó eleme, mint a részvétel, a beleszólás lehetőségéhez hozzátartozik a beleszólni tudás művészete is. A közélet éppen abban különbözik a magánélettől, hogy abban döntő szerepet kap a másokért vállalt felelősség. A közélethez ki kell mozdulni a jó meleg. otthoni fotelből, köntös helyett zakót illik ölteni. Ilyen alkalomra át kell programozni az agyat is, a saját szféra mellett a köz paraméterei is helyet követelnek. Magyarán mondva, az állampolgár közélete kényelmetlen valami. Hadüzenet a megszokás rítusának, a tompaságnak, annak a „foteldemokráciának’’, mely csak duzzogó elégedetlenséget szül. Tanulsága volt még a találkozónak az is: többnyire azok vettek részt, akik már máshol és más körülmények között megtanulták, mi több, gyakorolják közéleti funkciójukat. Mindez természetesen nem baj, a probléma az, hogy éppen azok hiányoztak, akik a lépcsőházban vagy az utcasarkon élik főleg kritizáló „közéletüket”. Sajnos, arra nem voltak hajlandók, hogy szembesüljenek a valósággal, s nyíltan polemizáljanak életünk törvényszerű gondjairól, vitathatatlan sikereiről. És itt a nyíltan a fő. Aligha képzelhető el, hogy aki érdektelen laíkóterülete iránt, az éppen üzemében, hivatalában, iskolájában, szövetkezetében válik a demokratizmus bajnokává. A közélet székei a nyíregyházi kilences iskolában kemények voltak. De a rajta ülők agya friss maradt. A puha fotel bágyasztó langyossága lehet, hogy kényelmesebb, de nem agyüdítő. Akik a jósavárosi népfrontválasztásról hazafelé tartottak, zsibbadt üleppel, mégis jól érezték magukat. Mondhatnám úgy is: megérdemelték a fotelt. Mert csak a kiérdemelt kényelem adhat teljes nyugalmat. (bürget) Létszám K i ne emlékezne a nem is távoli időkre, amikor kiderült, hogy a munkaerőforrások kiapadóban vannak, néhol be is dugultak, s mindenkit aki gyárat, szövetkezetei, üzemet, hivatalt vezet, az a gondolat gyötört, hogy új emberek nélkül képtelenek lesznek a növekvő feladatoknak megfelelni. Nos, mint annyi esetben, az élet ismételten megcáfolta a sötéten látókat, és sokasodnak a példák, melyek bizonyítják, nem a nyers munkaerő a boldogulás záloga, még akkor sem, ha természetesen, szükség van reá. Kiderült, kevesebbel is lehet többet, sőt jobbat is csinálni. A kisvárdai fényforrás- gyárban egy újítást említettek — egyet a sok közül —, aminek segítségével egyetlen munkahelyen harminc embert lehetett felszabadítani és új munkahelyre átcsoportosítani, és közben az újítás révén még a termékek minősége is megjavult. A Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezetben saját szellemi erőiket megmozdítva alakítottak át gépet és tették a munkára még alkalmasabbá. Sorolni lehetne a helyeket, ahol egy bizonyos fokig új fogalom: a pótlólagos automatizálás lett ismertté. Természetes, hogy „háztájiból” nem minden oldható meg, szükség van az anyagi források felhasználására, gépeket is kell vásárolni, és az új üzemcsarnok is fontos. Mert, hogy a példák sorát szaporítsuk, a MOM mátészalkai gyára sem csak a saját erejére támaszkodva lett képes termelésének 25 százalékos növelésére, de az is biztos, hogy a saját erők mozgósítása nélkül az új berendezések nem lettek volna elégségesek a magas követelmény teljesítésére. Szerencsére mind gyakrabban találkozunk ezzel a bizonyított nézettel: igenis vannak belső tartalékok, igenis támaszkodni lehet a jobbat akaró gondolkodásra. Az élet számos területén derülhet ki: amit ma megoldhatatlan gondnak hiszünk, az az eddig tartalékolt erők mozgósításával megválaszolható. S. Z. Szerkesztőségi beszélgetés a beszámoló taggyűlések előtt Politikai értékelés a munkahelyen A beszámoló taggyűlések a pártélet különösen fontos eseményei. Az idén november 15 és december 15 között tartják a taggyűléseket, amelyeknek előkészítése hetekkel ezelőtt megkezdődött. Hogyan készülnek a pártszervezeteink a beszámoló taggyűlésekre? — erről beszélgettünk Csisztu Lászlóval, a nyíregyházi já- .rási pártbizottság titkárával, Fekete Sándornéval, az ibrá- nyi Rákóczi Tsz pártvezetőségi titkárával, Marján Pállal, az újfehértói nagyközségi pártbizottság titkárával, Po- mázi Gyulával, a MEZŐGÉP vállalat nyírteleki gyáregységének alapszervezeti párttitkárával. Az előző évek gyakorlatától eltérően másfél, két hónappal hamarabb tartják a beszámoló taggyűléseket, tehát a teljes év lezárása előtt. Milyen sajátosságokat jelent ez? Csisztu László: — A cél nem változik, hiszen sokéves gyakorlat, hogy az esztendőt beszámoló taggyűléssel zárják a pártszervezetek. A korábbitól eltérő, hogy most még nem lesznek kész gazdasági mérlegek, s a tervek is csak előzetesek. Ez azonban a pártmunka szempontjából nem lehet hátrány, sőt jó, mert nem lehet a taggyűlésnek gazdasági beszámoló jellege. A gazdaságpolitika megvalósulásával és a gazdaság pártirányításával — amely az alapszervezetek egyik fontos feladata — azonban már ebben az időszakban jól foglalkozhatnak alapszervezeteink. Fekete Sándorné: — Annál is inkább, mivel az 1980-as év eredményeiből sok minden ismert. Gazdaságpolitikai szempontból a mezőgazdaságban már most is megtudjuk vonni az év mérlegét (nem végleges számokban, de tendenciákban), s véleményem szerint ezzel egy időben segíthetjük a gazdasági vezetést, a jövő évi tervek kidolgozásában is. A beszámoló taggyűlések előtt a párttagokkal közvetlen beszélgetéseken, majd pártcsoport-megbeszé- léseken értékelik az éves munkát, s itt alapozzák meg a taggyűlési beszámolókat. E munka sok helyen befejezéshez közeledik. Milyen tapasztalataik vannak, miről beszéltek a párttagok? Marján Pál: — Újfehértón és Érpatakon, pártbizottságunk működési területén — 12 alapszervezetben 420 párttag dolgozik. Számottevő változások történtek 1980-ban. Kibontakozik új nagy üzemünk, a szövőgyár, megerőSzerkesztőségi beszélgetésünk résztvevői — jobbról balra — a nyíregyházi járási pártbizottságon: Csisztu László, Fekete Sándorné, Marján Pál, Pomázi Gyula és szerkesztőségünk munkatársa. södött a szakszövetkezetek átszervezésével létrejött második nagy termelőszövetkezetünk, eredmények voltak a községpolitikai munkában is. De most elsősorban nem az eredményeket regisztráló értékelésről szólnék, hanem az elhangzott javaslatokról. A párttagok felvetették, hogy jobban kellene szervezni a községpolitikai akciókat, például a társadalmi munkát. Igaz, az idén is hatmillió forinttal gazdagodtunk így, de ennél sokkal többre volnánk képesek. A határozottabb kádermunkát is figyelemünkbe ajánlották, mert a vélemények szerint egy-két helyen indokolatlanul sokáig húzódik vezetők, középvezetők cseréje. Sok megszívlelendő javaslatot kaptunk a kereskedelem, szolgáltatás fejlesztésére. mert ez nem tart lépést a település fejlődésével, a lakosság igényeivel. Fekete Sándorné: — 4500 hektárunkkal a közepes nagyságú gazdaságokhoz tartozunk, s mint Tisza menti szövetkezet, nagyon sokat küszködtünk az idén a vízzel. Kiváló évre gondoltunk a tavaszi munkák hiánytalan elvégzése után. Ismert, hogy az időjárás keresztülhúzta számításainkat. A párttagság is a lehetőségeket kereste. Különösen sok jó javaslatot adtak az idős párttagok, akik sokéves tapasztalatuk birtokában ajánlották a vetésterv módosítását. De azt is elmondták: a dohánytól ne vegyük el a legjobb földeket, mert az csak ott ad nyereséget. Sok szó érte az állattenyésztést. A párttagság elvárja, hogy a hozzáértő szakemberek döntsék végül el, az ágazat melyik részét helyezik előtérbe: a nyereséges tejtermelést, a veszteséges húshasznosítású szarvasmarhát, vagy a juhtenyésztést. Foglalkoztatja tagságunkat a jövőre termőre forduló 170 hektáros gyümölcsös. Feltehetően az 5—10 hektáros zöldségkertészet megszüntetése hoz megoldást, mert az itt dolgozókra, az energiára a gyümölcskertészetben lesz szükség. Pomázi Gyula: — Csaknem minden párttag kétféle értékelést adott nálunk. Az egyik különösen jó, mert az itt készített termékek egyikével például az amerikai piacra is betörtünk, a jól felkészült szakgárda kiváló termékek készítésére képes. A másik oldal viszont nagy gondokat összegzett. Az évet csupán- megrendelésen' alapuló tervvel kezdtük, mert komplett tervre nem volt lehetőség. Ez eredményezte, hogy az első fél évben például 36,5 millió értéket termeltünk, az év végén két hónap alatt ennél többet kell. Ez nagyon megterheli az irányító és a termelő dolgozókat egyaránt. Sokan dicsérték a termelés megkétszerezését lehetővé tevő szervezési intézkedéseket, de bírálták a gyakran hiányzó anyagok, a kooperáció, a mozgóbér - elosztás gondjait. Az elbeszélgetések, a közvetlen hangú pártcsoport-megbeszélések sok olyan apró, de értékes javaslatot hoztak felszínre, amelyek különben elsikkadtak volna. Miként kerültek szóba a szervezeti élet kérdései a beszélgetéseken ? Marján Pál: — Mi az idén több korábbi párthatározat megvalósítását tekintettük át, a közoktatással, közművelődéssel, a nőpolitikával és a káderpolitikával foglalkozókat. Az új helyzet új tennivalói voltak a legérdekesebbek: közben 12 tantermes iskolát avattunk, szakközépiskolai osztályok indultak, óvoda, bölcsőde épült, s a politikai munkát ehhez igazítva kell a jobb feltételek között színvonalasabban végezni. A nőpolitika is másként jelentkezik, mióta megszaporodott a munkahelyek száma. Gyermekintézmények építése, a kereskedelem és főként a szolgáltatás javítása lépett az előtérbe, tehát a korábbi politikai határozatokat a mához aktualizáltuk. Pomázi Gyula: — A már említett átszervezéshez kapcsolódott a szervezeti élet egy jelentős eseménye. Az egyik munkahelyen mindösz- sze két párttag maradt, a többiek (két pártcsoport!) egy másik részlegben ” dolgoznak. Ez nem a körültekintés hiányából adódott. Felfigyeltünk rá, most különösen nagy felelősség hárul a szocialista brigádokra, művezetőkre, akik azon a helyen lényegében megvalósítják a politikát. Csisztu László: — A párt- megbízatások értékelésével az alapszervezeti élet fontos területét érintjük. Nagyon sok múlik a pártmegbízatásokon, ezért nagy figyelmet fordítunk, hogy időben módosítsuk, ha arra van szükség. Üj dolog volt, hogy az idén sok időszakos pártmegbízatást adtak alapszervezeteink, amelyek főként a választásokhoz kapcsolódtak, összességében azt mondhatjuk, hogy a most következő beszámoló taggyűlések jó fórumai lesznek a párt XII. kongresszusa határozata eddigi megvalósításának áttekintésére, a helyi végrehajtás értékelésére. Marik Sándor K int hűvös van. Süvölt a szél, esőt, havat kavar. Élvezzük a jármű meghitt melegét. A beszélgetés is olyan mint a kályhában izzó parázs: hevít. Mondja a régi jó barát: már gyermekkorában elhatározott három dolgot: — Elvégzem az egyetemet, veszek egy kocsit és építek egy emeletes házat. Megvan mind a három. Közben megöregedtem, nagyapa lettem, de megvan mind a három. Hát ez van srácok. Fut a kocsi. Észre sem vesszük már, ránkesteledett. Kemecsén a fényszóró pász- tája egy pillanatra terebélyes épületre, ázott kertre, didergő fákra, bokrokra kúszott. — Itt ismertem meg a feleségem — közölte az útitárs — rendőrbálon. Népi táncos volt és akkor is felléptek. — Kemény idők voltak azok, de szép idők. — Az. Ügy kerültem ide, mint idegen. Emlékszem, nagyon nehezen fogadtak maguk közé a srácok. A bálon megtört a jég. Látták, belevaló vagyok. Amikor leültem, kérdezte a pincér, mit parancsolok, mondtam, egy üveg szemelt rizlinget, kettővel meg hűtsön be ... Felkértem az asszonyt táncolni. Könnyű nyári ruhában, kis fitos orrával olyan volt ő... szóval olyan. — Nagyon vigyáztak rá a fiúk — szólt közbe a második utas — kutya egy társaság volt az együtt, az alvé- giek. öregem, azok mindenben benne voltak. Hosszú monológ következett a hőskorról, a MADISZról, az agitációról, társadalmi, emberi összecsapásokról. — De hittünk, öregem — vonta meg a végső következtetést. A vékony arcélű férfi és én csak hallgattunk, miként igazolódik a tett, hogyan szépül az emlék... Aztán bent ültünk a sóstói házban. Igazán le a kalappal, pedig hát csak a nappaliban nézhettünk körül. Kényelmes ülőgarnitúra, román variabú- tor, színes televízió, ragyogó tisztaság és csecsebecsék, emlékek innen-onnan. — Itt én kitanultam a kőműves szakmát — mondja a vendéglátó —, mert amit láttok, azt mi, a családom, illetve én csináltam. Évekig tartott. Amikor hozzákezdtünk, meglátogatott a kisöreg, az apám. Azt kérdezte tőlem: — Mi lesz itt, fiam? — Házat építek — mondtam. — És persze emeleteset. — Azt. — Na, akkor mi már az életben nem találkozunk. Mert csak abba fogjon az ember, amihez ereje van. — Természetesen találkoztunk, de ide, a Sóstóra évekig nem jött ki. Addig, amíg fel nem épült a ház. Nem akart hinni a szemének, mert nem tudta elképzelni, hogy egy ház építésére ma már mindenkinek van lehetősége. Mert hát ő mire vitte az életben? — Molnár volt a kisöreg, gróf Dezseffi birtokán, Szennyespusztán. Ott voltam én is gyermek. Emlékszem, egyszer fát vágtam a papnál és jött Juliska néni, levágott egy kacsát és hozta a máját. Kérdezte a tisztele- tes: miért? — Fogyassza el egészséggel, tiszteletes úr. — Vigye csak vissza, Juliska néni — mondta a pap — jobban elkél az maguknál. Az idős asszony meghökkent, zavartan tiltakozott: — Istentől való vétek ez mibelénk... — Hát ilyen volt az emberi gondolkodás. Ott, Szeny- nyespusztán, de másutt is azt hitték az emberek, istentől való, változtathatatlan az életük. Sokan az idősebb parasztemberek közül még ma sem tudják felfogni, hogy már nem az úri világban élnek... Ribizkebor gyöngyöz a pohárban és a ráharapott apró sütemény teszi, hogy sa- vanykás az íze. A vendéglátó feláll és bekapcsolja a tévét, már a híreket mondják. Eljárt az idő. Érzem, illetlen, de megkérdezem: — Végül is mennyibe került ez a ház? — Nem tudom. Csak azt tudom, össze kellett rakni a garast. Évekig nem telt, vagy csak alig telt cipőre, ruhára. Szerencsém volt, zokszó nélkül viselte el a család. Mi mindig vidáman kevertük a maltert, raktuk a falat. Sötét van. Este volt akkor is, amikor megérkeztünk, így jószerével nem is tudom, nem is láttam, milyen kívülről a sóstói ház. Megnézem majd egyszer nappali fényben is. Seres Ernő A W . I ¥ sóstói naz
