Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-11 / 264. szám

4 KELET- MAGYARORSZÁG 1980. november 11. Ma nyílik a madridi találkozó Ma ül össze a madridi Európa-találkozó. Képünkön: az elő­készítő konferencia, amely heteken át tárgyalt ügyrendi és napirendi kérdésekről. (Kelet Dr. Petrán János nagykö­vetnek, a magyar küldöttség vezetőjének elnökletével kez­dődött el hétfőn a madridi találkozó előkészítő szakaszá­nak utolsó ülésnapja, ame­lyen a küldöttségeknek köl­csönösen elfogadható napi­rendet, ügyrendet kell kidol­gozniuk és jóváhagyniuk a Magyarország telefotó) kedden kezdődő érdemi talál­kozó számára. Ennek érdeké­ben egész éjjel, majd hétfőn délelőtt is intenzív, nem hi­vatalos megbeszélések foly­tak a különböző országcso­portok képviselői között. En­nek nyomán a tanácskozás folyosóin bizakodóbb a lég­kör, mint korábban volt. Napi külpolitikai kommentár lő ígéret EMILIO COLOMBO, az Olasz Köztársaság külügymi­nisztere szovjet kollégája, Andrej Gromiko meghívásá­ra Moszkvábá érkezett. Két ilyen ország külügyminisz­tereinek tanácskozása joggal tarthat számot széles körű fi­gyelemre. A jelenlegi nem­zetközi helyzetben ez az ér­deklődés* fqkozotten.;'iádoholt. Olyan időpontban találkoz­nak, amikor már túl vagyunk az amerikai és a nyugatnémet választáson, amikor Itáliában is új kormány kezdte meg működését. Ma élénk várako­zás tapasztalható világszerte és a nemzetközi porond nagy veszélyei mellett ismét szó esik a javulás lehetőségeiről. Olaszország Nyugat-Európa jelentős NATO-hatalma. Olyan állam, amely csatlako­zott az atlantiak eurorakéta. döntéséhez, de — az NSZK- hoz hasonlóan — annak han­goztatásával, hogy törekedni kell a tárgyalásos rendezésre. Ezt a hosszabb távon esetleg fontos kitételt — ugyancsak Bonnhoz hasonlóan — érthe­tővé teszi, hogy Itália rendkí­vül érdekelt az enyhülés vív­mányainak fenntartásában. E megállapítás igazságát jól tükrözik az olasz—szovjet gazdasági kapcsolatok. Itália — és ez nem csekélység — a negyedik helyen van a Szov­jetunió nyugati kereskedelmi partnerei között. A Fiat-gyár­ral kötött emlékezetes megál­lapodás, amelynek jegyében felépítették a Zsiguli, illetve Lada gyárat, csak egyike volt a mammut üzletkötések­nek. A fejlődés azóta is töretlen és ez a bizonytalan nemzet­Apró Antal Finnországban Johannes Virolainennek, a finn parlament elnökének meghívására hétfőn hivata­los látogatásra Helsinkibe ér­kezett Apró Antal, az or­szággyűlés elnöke és az álta­la vezetett parlamenti dele­gáció. A küldöttséget a repü­lőtéren Virolainen és a finn parlament más vezetői fo­gadták, jelen volt dr. Matu- sek Tivadar, a Magyar Nép- köztársaság helsinki nagykö­vete. Este Johannes Virolainen díszvacsorát adott a magyar küldöttség tiszteletére. Ezen a két parlament elnöke po­hárköszöntőt mondott. közi helyzetben jó ígéret. A kölcsönös áruforgalom tavaly tíz százalékkal növekedett és elérte a 2,2 milliárd rubelt. Ügy tűnik, a növekedés nem állt le: az év első felében a forgalom meghaladta az 1,3 milliárd rubelt. AZ ISMERT KÜLPOLITI­KAI NÉZETELTÉRÉSEK el­lenére az elmúlt években megszaporodtak a két ország kormányközi találkozói. 1975 októberében huszonöt évre szóló együttműködési megál­lapodás született. Ezt négy esztendő múlva kiterjesztet­ték, szélesítették. 1977 janu­árjában Forlani, akkori kül­ügyminiszter látogatott Moszkvába. 1979 júniusában és 1980 májusában újabb külügyminiszteri találkozóra került sor a szovjet főváros­ban. Az utóbbinak olasz rész­ről már a mostani vendég, Emilio Colombo volt a részt­vevője. A jelenlegi tárgyalás nemcsak a kétoldalú kapcso­latok alakulása, hanem nem­zetközi kisugárzásuk szem­pontjából is hasznos lehet. Harmat Endre o „A sorozatos választási csa­lások miatt az emberek ki­ábrándultak a-politikai rend­szerből. A termőföldek és az üzemek néhány család, vagy a nemzetközi monopóliumok tulajdonában vannak. Éhség és nyomor sújtja az országot”. A Newsweek című ameri­kai hetilap idézete egy salva- dori paptól származik. Az egyház szolgájának kifakadá- sa érzékelteti: a nicaraguai hazafiak győzelme a Somoza- család 46 évig tartó diktatúrá­ja fölött nem véletlen volt, hanem a térségben végbeme­nő változások törvényszerű következménye. Ez a folya­mat érinti az egyes országok belső társadalmi és gazdasá­gi helyzetét, s hatással van az USA-hoz fűződő kapcsola­taikra. KIÉ AMERIKA? Monroe elnök híres mon­dását, „Amerika az ameri­kaiaké” — századunk észak­amerikai politikusai így ér­telmezték: Amerika az Egye­sült Államoké. Ennek ér­vényesítésére hoztak létre kontinentális szervezeteket, hajtottak végre nyílt, vagy álcázott katonai intervenció­Brezsnyev Indiába utazik Leonyid Brezsnyev indiai látogatásának bejelentését moszkvai politkai megfigye­lők nagy érdeklődéssel fo­gadták. A december első fe­lében sorra kerülő út újabb nagy fontosságú állomás lesz a két ország sokoldalú együttműködésének, baráti kapcsolatainak fejlődésében. Leonyid Brezsnyev utoljá­ra 1973-ban kereste fel Indi­át. A szovjet—indiai magas szintű kapcsolatok azonban ennél sokkal régebbi idő­pontra nyúlnak vissza: az el­ső állomás Dzsavaharlal Nehru 1955-ös moszkvai lá­togatása volt. Azóta rendsze­resek a kétoldalú látogatások állam- és kormányfői szin­ten, a külügyminiszterek rendszeres tanácskozásokat folytatnak egymással és ugyancsak állandóvá vált a különböző szakminiszterek konzultációja, a gazdasági tárgyalások sorozata. A kétoldalú magas szintű kapcsolatok terén a legutób­bi esemény Nilam Szandzsi- va Reddi indiai köztársasági elnök októberi hivatalos moszkvai útja volt. Az indi­ai elnök megbeszélést folyta­tott Leonyid Brezsnyevvel, s megelégedéssel állapították meg, hogy „a szovjet és az indiai vezetők kölcsönös lá­togatásai a hagyományos szovjet—indiai kapcsolatok szerves részeivé lettek és je­lentősen hozzájárulnak a két ország együttműködésének el­mélyüléséhez és kiszélesedé­séhez”. Mint ismeretes, a Szovjetunió és India még 1971-ben barátsági és együtt­működési szerződést kötött, s azóta számos területen szü­lettek a két ország között együttműködési megállapo­dások, szerződések, ame­lyek kiterjednek a gazdaság, a tudományos-műszaki élet — beleértve az űrkutatási együttműködést is — és kul­túra szinte minden terüle­tére. Döntött a Lengyel Legfelsőbb Bíróság A Lengyel Legfelsőbb Bí­róság hétfőn megtárgyalta a „Szolidaritás” szakszervezeti szövetség fellebbezését. Ezt — mint jelentettük — a „Szo­lidaritás” azt követően nyúj­totta be, hogy a bejegyzési ügyekben illetékes Varsói Vaj­dasági Bíróság októberben bi­zonyos kiegészítéseket fűzött a szakszervezet alapszabály­tervezetéhez. A legfelsőbb bíróság a szakszervezet bejegyzésének alapjaként elfogadta a „Szoli­daritás” által eredetileg ki­dolgozott alapszabály-terve­zetet, azzal a két függelékkel együtt, amelyet a szakszerve­zeti szövetség később csatolt tervezetéhez. A függelékek két nemzetközi konvenció idevágó részeit, valamint a gdanski megállapodásnak a működési alapelveket rögzítő első részét tartalmazzák. A legfelsőbb bíróság úgy döntött, hogy a szakszerveze­ti szövetséget e függelékekkel kiegészített alapszabályzatá­nak elfogadásával kell re­gisztrálni. . A közélet hírei Az Olasz Kommunista Párt Központi Bizottságának meg­hívására hétfőn Rómába uta­zott az MSZMP Központi Bi­zottságának küldöttsége Óvá­ri Miklósnak, a Politikai Bi­zottság tagjának, a KB titká­rának vezetésével. A delegá­ció tagjai: Lukács János, a Baranya megyei pártbizott­ság első titkára, Horn Gyula, a KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Verők Istvánné, a külügyi osztály munkatársa. * A Máltai Kommunista Párt meghívására november 7—9. között látogatást tett a szigetországban az MSZMP pártmunkásküldöttsége, élén dr. Horn Gyulával, a KB külügyi osztálya helyettes vezetőjével. A delegáció meg­beszélést folytatott Anthony Baldacchino pártelnökkel, Paul Agiusszal, a KB titkár­ságának tagjával, Joseph Va- sallóval, a kommunista ifjú­sági szövetség elnökével. Kölcsönösen tájékoztatták egymást pártjaik helyzetéről, tevékenységéről, vélemény- cserét folytattak a nemzetkö­zi élet, a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom, valamint a két párt közötti és a magyar—máltai kapcsola­tok időszerű kérdéseiről. Ta­lálkozóra került sor a Máltai Általános Munkásszövetség vezetőivel is. ■ — 1 * Angola nemzeti ünnepén Jó hír „kávéországból“ Az Angolai Népi Köztársaságban az egyik legsürgetőbb fel­adat az írástudatlanság felszámolása. Szinte felfoghatatlan: a felszabaduláskor Angola minden 100 felnőtt afrikai lako­sa közül összesen egy (!) tudott írni-olvasni. A portugál időkben a tanköteles gyerekek közül minden 10. kezdte el az iskolát, de csak minden 50. fejezte be. Képünkön: gyere­kek az új Angola egyik iskolájában. (Fotó: ADN/ZB—MTI —KS) H évé, 1975. november 10-én éjfélkor kiáltot­ták ki — Afrika negy­venhetedik független állama­ként — az Angolai Népi Köztársaságot. Látogassunk el az évforduló alkalmából Angola fővárosába. Luanda zajos utcáin, ahol vasárnaponként az emberek tízezrei hömpölyögnek, min­duntalan megcsapja az em­ber orrát a feketekávé illata. Mi, magyarok, kávéivó nem­zetnek valljuk magunkat, az angolaiakhoz képest azonban csak kezdők vagyunk. Igaz, mi csak isszuk, ők viszont termelik is. Ügy hírlik, az angolai ká­vé minősége, aromája a leg­jobbak közé tartozik. Az öt­venes évek elejéig erről nem sokat tudott a világ. Angola csak azóta vált „kávéország­gá”. A portugál gyarmatosí­tók felismerték, hogy az ás­ványkincsek mellett a kávé­export a legjövedelmezőbb beruházás, így aztán Brazília, Kolumbia és Elefántcsontpart mögött Angola meglepően gyorsan zárkózott fel negye­diknek a kávétermelők so­rába. A termelés növekedése oly rohamos volt, hogy sokan el sem hitték: akadtak szép számmal, akik blöffnek vél­ték az egészet, mondván „a kávé árát akarják ily módon leszorítani”. A valóság azon­ban más volt. 1953-ra Angola összes exportbevételének a fele már a kávéból szárma­zott. Több mint két és fél ezer európai vállalat szako­sodott az angolai kávé fel­dolgozására, s legalább eny- nyi gazdagodott meg rajta. A kávéültetvényeken dol­gozó munkás akkoriban még nem ízlelhette a fekete za­matét. Nemhogy kávét, gyak­ran ételt, lakást sem kapott. Sokezer embernek vált sír­helyévé a portugáloknak kincset érő föld. A függetlenség kivívása után elsőként a kávéültetvé­nyeket államosították. A fel­szabadító harc fő ereje, az MPLA első kongresszusán ki­mondták, hogy az ország fej­lődésének motorja a mező- gazdaság. Ennek vezető ága pedig épp a kávétermesztés. A helyes határozatot mégis a termelés visszaesése követ­te, minthogy az országból el­menekült 400 ezer portugál között voltak a kávétermesz­tés szakemberei is. A 2300 feldolgozó üzemből 2000 át­menetileg leállt, csakúgy mint az osztályozóhelyek többsége és a szárítóüzemek. Akadozott a szállítás. Ráadá­sul a dél-afrikai hadsereg pusztítóhadjárataival több ezer hektár ültetvényt fel­égetett. Mindennek következ­tében a függetlenség előtti évek termésátlagának csak mintegy harmadát tudták el­érni. A nehéz évek azonban elmúltak: Angola újra „ká­véországgá” lett. A tavalyi szüret idején 70 ezren dol­goztak a földeken, köztük sok ezer egyetemista lány és fiú. Az idei termés a becslé­sek szerint már jónak ígér­kezik. (seres) Változó Latin-flmerika kát, valahányszor úgy vélték, hogy „érdekeik forognak kockán”. A „nemzeti érdek” kifejezés valójában a mono­póliumok csillapíthatatlan ét­vágyát takarja. Miközben az amerikai mul­tinacionális monopóliumok szabályos nyersanyagbázisuk­ká építették ki Latin-Ameri- kát, a latin-amerikai országo­kat egyre inkább a belső megrázkódtatások, növekvő infláció és eladósodás jellem­zi. Együttes adósságuk meg­haladja a 80 milliárd dollárt, s a kamatok törlesztése a nemzeti jövedelem 40 száza­lékát emészti fel. MEGVÁLTOZOTT HELYZETBEN A latin-amerikai kommu­nista pártok és más haladó szervezetek kezdettől fogva felléptek a kettős — hazai tő­kés és USA — kizsákmányo­lás ellen. A második világ­háború utáni időszak erősö­dő tömegmozgalmai a hazafi­as erők amerikaellenes fel­lépései arra késztették az Egyesült Államokat, hogy lé­péseket tegyen a nemzeti függetlenségi mozgalmak visszaszorítására. Ezt a célt szolgálta egyebek között az Amerikai Államok Szerveze­tének létrehozása. Kennedy elnök 20 milliárdos segély- programmal akarta feledtet­ni, hogy másfél évszázadon át rablógazdálkodást folytattak a latin-amerikai országok természeti kincseivel, kato­nai puccsok révén az ame­rikai érdekeket szolgáló ha­zaáruló politikusokat és dik­tátorokat ültettek nyakukra, agressziót hajtottak végre Pa­namában, Guatemalában, Dominikában, s megkísérel­ték vérbe fojtani a kubai nép forradalmát. A hetvenes évek elejére azonban megváltozott a hely­zet. Első „szentségtörésként” az AÁSZ 1973. évi közgyűlé­sén az Egyesült Államok fe­jére olvasták, hogy figyelmen kívül hagyja a tagországok érdekeit, a Chilei Népi Egy­ség kormányának külügymi­nisztere pedig indítványozta, hogy az USA részvétele nél­kül hozzanak létre új regio­nális szervezetet. Egy évvel később még sikerült megtor­pedózni a Kuba-ellenes em­bargó feloldását célzó javas­latokat, 1975-ben viszont Kis­singer amerikai külügymi­niszter is tehetetlennek bizo­nyult: az Egyesült Államok másfél évtizedes erőfeszítése Kuba elszigetelésére kudar­cot vallott. Sőt, a megalakí­tott Latin-amerikai Gazda­sági Rendszer (SELA) már Kuba részvételével, de az USA nélkül jött létre, s a kontinens államai egymás után állították helyre kapcso­lataikat a földrész első szo­cialista országával. Kuba nemzetközi tekintélyét pél­dázza az is, hogy tavaly szeptemberben Havannában rendezték meg az el nem kö­telezettek csúcskonferenciá­ját. A NICARAGUÁI PÉLDA 1976-os választási beszédei­ben Carter elődei politikáját elmarasztalva új korszakot ígért Latin-Amerika népeinek és fellépett az emberi jogo­kat sárba tipró diktatúrák el­len. Megejtő képmutatás, hi­szen az elnök a végsőkig ki­állt például Somoza mellett. A nicaraguai példa azon­ban elgondolkoztathatta Cár­iért: a megváltozott nemzet­közi erőviszonyok következ­tében a katonai és gazdasági nyomás eszközei mind nehe­zebben alkalmazhatók. Ezt felismerve a haladás ellenfe­lei úi módszerekkel kísérle­teznek, egyebek között szo­ciáldemokrata kormányok létrehozásával próbálják ele­jét venni a forradalmi fordu­latoknak. Az Egyesült Álla­mok kormánya, felismerve, hogy az évtizedek alatt ki­épített latin-amerikai hűbé- resi rendszer épülete rerseg- roDog. most a demokratikus változások szorgalmazójának szerepét játssza, s íav próbál­ja megőrizni politikai, kato­nai és gazdasági befolyását a térség államai felett. Napjaink latin-amerikai eseményei azonban más nap­tár szerint íródnak. S. A.

Next

/
Oldalképek
Tartalom