Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-10 / 263. szám
1980. november 10. KELET-MAGYARORSZÁG 3 HIIVIIS ESŐ R ánktört a tél, sürgős sok dolgunkban lepte be a határt a fehér takaró. A kukorica fele még lábon áll, vetetlen több mint tízezer hektár, a cukorrépát sem ásták fel mindenütt. Ha nem is volt váratlan a gyors évszak- váltás, a kellemetlenségét nem tagadhatjuk. A mezőgazdasági üzemek szakemberei hosz- szú — ha nem is napfényes —, de melegebb őszben reménykedtek. Ez az óhaj nem teljesült. Mint ahogyan füstbe ment idén sok jó terv, készség és szándék, ugyanúgy megromlottak az éves munka befejező szakaszának körülményei is. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy minden hiába. A nagy határt járva tapasztalható, hogy van az emberekben némi keserűség, de nincs elkeseredettség. Mert hó esett, havas eső esik, mert hogy sárosabb, süp- pedőbb ,a talaj, az emberek, gépek nem álltak le. Látni, hogy szántanak, vetnek. Most is! Ugrásra készek a kombájnok is, hogy amint szikkad a kukorica szára, morzsolják újra a tengerit.. Jó ezt látni, hogy nincs leállás, nincs megállás. Következhetne most némi vigasztalás, vagy okoskodás arról, mit hogyan tegyenek a korai tél miatt az üzemek. Mindkettő szükségtelen. Amíg nincs földben a búza, nincs magtárban a kukorica, felesleges az ilyen, vagy amolyan szó, hiszen mindenki tudja, mit cselekedjék. Különben is a bajt, a gondot és természetesen a felelősséget lehetetlen szavakkal kisebbíteni, megosztani. Nagy már az idei veszteség, de egy dolog mégis vigasztaló; az ember semmit el nem pazarolt. Kenyerünk, — és minden más áru, amire az újig szükségünk lesz, — ha küzdelem árán is, de már megvan és meglesz. A kukorica sem marad kint a földeken. A vetés is befejeződik. Mindez csak azért van így, mert kemény, makacs és „időt álló” ember a szántó-vető. Megtanulta, tudja és érti a nagyüzemi gazdálkodást. S. E. öregek hete után Kialudt reflektorok ? Volt, és elmúlt, ahogyan minden évben. Illő az őszhöz, hogy ilyenkor rendezik szerte az országban az öregek hetét, hogy a szociális otthonok gazdag programját ilyenkor számos helyi rendezvény egészíti ki. Ősszel jut eszébe a gyárnak, gazdaságnak, vállalatnak, hogy össze kellene hívnia a nyugdíjasokat, ilyenkór terítünk fehér asztalt nekik. Aztán kialszanak a reflektorok, hogy éljünk mindennapos sürgető gondjaink között. Vers a meghívón Váci Mihály négy sora a meghívón. Aztán szöveg a címoldalon: „A Nyíregyházi Városi Tanács V. B. Egyesített Szociális Intézményébe Sóstógyógyfürdő. 1980. október 27—november 2-ig tartandó „öregek hetére”. A meghívókat minden szociális otthonban egyformán írták, most mégis fáj az „intézmény” és hiányzik az „otthon” szó. A vershez is jobban illett volna. A program? Gazdag. Ilyenkor (is) jönnek a patronáló brigádok, az iskolák, műsor műsort, előadás előadást ér, nemcsak itt, hanem az öregek napközi otthonaiban is. Sok éves jó szokás: jönnek vendégségbe a társintézmények Debrecenből, Miskolcról, Hajdúszoboszlóról. Utaznak, mennek az ünnepek hetére az itteniek. Tudom; sok szeretettel készült a program, akik készítették az idős évekhez akarnak örömöt is adni. Nem is azzal van gondom, amit a szociális otthonok adni tudnak. Aki egyszer is járt ott ünnepen, az tudja, hogy a gondozottak mennyi szeretettel várnak minden idegent, de talán azt is megérzi, hogy minden idegen árnyékában rokont, ismerőst, hajdanvolt barátot remélnek, hogy — és ez se túlzás — unokának tudnak látni minden kipirult arcú szereplő kisiskolást, rokonnak minden brigádot. Kállai Zoltán igazgató: — A társadalom és mi? Hetvenöt szocialista brigád, sek iskola segít nekünk. A 372 lakó közül, vagy 150-en vannak olyanok, akiket a rokonok nem látogatnak. Van, akinek nincs, de bőven van, akit elfelejtett a családja. Az öregek hete? Részben az idős emberek ünnepe, de alkalom arra is, hogy róluk, hogy értük beszéljünk. Az otthon dolga, hogy tartalmat is adjon az élethez. Dolgozunk mi, akinek kedve, ereje van még ehhez, a gumigyárnak, kertészkedünk, kézimunkázunk, varrunk. Egy kisebb intézményben jobb lenne. Ott valóban ismerhetnék mindenkit, itt nehezebb, de szerencsés vagyok a gondozókkal. Nehéz munkahely ez, az dolgozhat csak jól, aki szereti azt, amit csinál. Mi most jövőre elérünk addig, hogy minden ápolónőnk szakképzett lesz. Ez azokat is dicséri, akik tanultak, de azokat is, akik mellett tanultak, hiszen gyakran egymás helyett kellett dolgoznunk itt. Itt az marad meg, aki fiatalként jön ide, és az, aki itt tanult. Évek óta alig van fluktuáció, pedig ... , Nem kell, hogy az igazgató mondja: nehéz hely ez, embert követelő... Piros rózsa a művésznőnek Emlék: az otthon lakói műsorral várták a vendégeket. Sok öröm, sok boldog izgalom kellett a műsor elkészültéhez, de eljött a bemutató napja, és a volt cirkuszi ar-' tista, akkor nyolcvanadik éves, énekszáma után piros, színpadra dobott rózsát kapott egy rajongójától... Az igazgató: — Rendezvény? Nem szeretem a szót. Esemény, élmény. Különben kimutatható: ha elmegyünk — mert járunk — kirándulni, akkor visszük ugyan a gyógyszereket, de alig-alig van rájuk szükség. Mondhatnám tehát: itt gyógyszer minden ünnep, minden látogatás. És nemcsak annak, akihez jöttek, hanem annak is, akinek mesélik a rokont, mert erre a gyenge vázra épül sokszor a remény, az életet óvó várás. Most mondom, közvetlen egy gazdag program után: nagyon nehéz olyankor, mikor kialszanak a reflektorok. Félsötétben A közfigyelem reflektorai valóban kialudtak, az öregek hetének vége, a kötelességet úgymond letudtuk. Igaz: üzemeknél, vállalatoknál, hivataloknál még ünnepelnek, terveznek egy-egy eseményt. Valójában félsötétben íródik ez az írás, hiszen a jövő évig nem készül reprezentatív eseménysor. A nyíregyházi otthonban a gondozottak közül 25-en 90, 140-en 80, 140-en 70 éven felüliek. A munka, a szükségesség örömét kínálni, szervezni is nehéz. Nem gondolom én, hogy a hetes programot kellene bővítenünk, hanem, és ez nem az otthon dolgozóinak a dolga, a figyelmet ébren tartanunk. Az otthon, amikor teheti, levelekben keresi meg a családtagokat, szervez a kicsi életbentartó örömért, de nem figyel mindenki a levélre, és nem él minden magányos öregember szociális otthonban. Az egy ünnep nem elég. A volt munkahelyektől sem elég az évi egyszeri figyelem, a családoktól sem elég az évi egyszeri látogatás, a kétmon- datnyi jó szó. Több kell, dé ezt — így gondolom — most lehet elmondani. öreg kovácsmester bizonygatta az otthon folyosóján: — Mi voltam én? Semmi, de a patkó, amit csináltam messzire ment... És, ha formátlan is volt, mi is ezen a világon kalapáltunk ... Azt hiszem nem elég egy hétig emlékezni erre. Bartha Gábor Olajfogó zsák A sényői Zöld Mező Termelőszövetkezet műanyag-feldolgozó üzemében Mikulásra készülnek. A Heves megyei Sütőipari Vállalat részére hatszázezer mikulást és csizmát gyártanak. A Budapesti Csokoládégyár új négyrekeszes dobozokat rendelt az ünnepekre, amelyből ötszázezer készül. Képünkön: csomagolják az elkészült kiscsizmákat. (Jávor László felvétele) A Siófoki Gáz- és Olaj- szállító Vállalat dolgozói — a győri Graboplasttal közösen — újfajta olajfogó zsákot készítettek, mely sikeresen vizsgázott a gyakorlatban. A csőtörések alkalmával mindig nagy gondot okozott a kiömlő olaj megmentése. Eddig az volt a gyakorlat, hogy az elhárító brigád első feladatául tartálykocsiba szivattyúzta az értékes anyagot, s több kocsifordulóval igyekezett azt minél gyorsabban elszállítani. A most megvalósított, rendkívül egyszerű újítással a megfelelő anyagból készült óriás zsákot rácsatlakoztatják a sérült vezetékre, s egyszerre ötven köbméter olajat pumpálhatnak bele. Ily módon köny- nyen, gyorsan és biztonsággal menthetik a drága üzemanyagot, s emellett a vállalat megtakaríthatja a kártérítést, valamint a beszennyezett föld kicserélésének költségét is. Glück Miklós A szolgáltatásokról „A szolgáltatások növekedésének értéke évi 6—7 százalék legyen.” (A megyei pártértekezlet feladataiból.) GLÜCK MIKLÓS, a Ra- kamazi Fa-Fémipari Szövetkezet főmérnöke: — A szövetkezet idei termelési értékének mintegy tizedét adja a szolgáltatói tevékenységünk. Négy éve indult a szervizünk, ahol többek között a Skoda, a Wartburg, a Trabant gépkocsik granciális javítását végeztük 10 ezer kilométerig. A múlt év elején kezdtük el a leggyakoribb típusú személygépkocsik, valamint a NISA és ZSUK teherautók zárt technológiájú vizsgáztatását, ami. azóta a legnépszerűbb szolgáltatásaink egyike lett. — A szervizellátás, valamint a vizsgákra történő felkészítés az idén a terveink szerint mintegy 6 millió forintot hoz majd. Ennél jóval kevesebbet jelent ugyan a többi szolgáltatásunk, de ezeket is igen fontosnak tartjuk. — Igen nagy az igény a különböző típusú tehergépkocsik gumijainak javítása iránt, de emellett vállalunk még üvegezést, képkeretezést, óra-, tévé; és rádiójavítást is. Ez a három utóbbi gebines rendszerben működik, s munkájuk van bőven. BÍRÓ BALÄZS, a szervizüzem vezetője: — Sajnos azt kell mondanom, részlegünk nem tud eleget tenni minden kívánságnak. Rengetegen kerestek meg bennünket speciális kérésekkel, de a kapacitásunk véges. Szükségünk lenne egy új karosszérialakatos és fényezőműhelyre, sajnos a szövetkezet ezt egyedül, segítség nélkül nem tudja felépíteni. — Szinte hihetetlen, de Miskolcról, Szerencsről, Sárospatakról is sokan keresnek fel bennünket, a borsodi gépkocsitulajdonosok csaknem felét adják a munkánknak. Érdemes a gépkocsik javításából származó termelési érték alakulását is megemlíteni. Négy évvel ezelőtt 940 ezer, 77-ben 3 millió, 78-ban 4,2 millió, tavaly 5,1 az idén pedig minimum 6 millió forint lesz az elvégzett munka értéke. — A gépkocsitulajdonosok különösen azt fogadták kedvezően, hogy sikerült megegyeznünk a KPM-mel, eszerint a vizsgára felkészített autókat itt helyben, a szövetkezet szakemberei vizsgáztatják le. Természetesen itt a feladatok további növekedésére kell számítanunk, hiszen a legújabb típusú gépkocsikat folyamatosan kell majd felkészítenünk a vizsgákra. BODNÁR LÁSZLÓ, autóvillamossági szerelő: — A szerviz indulásának kezdetétől, tehát 1976-tól itt vagyok, s tanúja voltam a minden tervet felülmúló fejlődésnek. Annak idején hatan kezdtük, most 25-en vagyunk. Nem túlzók, ha azt mondom, hogy az indulás nem volt valami biztató. Hiányoztak a szükséges épületek, a speciális műszerek, berendezések. — Rengeteg társadalmi munkára volt szükség, hogy ez a telep úgy nézzen ki, mint ma. Munkánk sem nagyon volt, elvállaltunk mi akkor szinte minden fajta autót. Aztán a jószándék meg az akarat egyenesbe hozta az üzemet. Ma már állandó megbízóink vannak, akik csak idehozzák a kocsijukat, s örömmel mondhatom, az idén még egyetlen reklamáció sem történt a munkánk miatt. — A műszeres felszereltségünkre sem lehet ma már panasz, létrehoztuk a korszerű, diagnosztikai láncot, s várjuk a megrendelőket. Reméljük alkatrészgond sem fogja akadályozni munkánkat az év hátralévő szakaszában, s akkor elmondhatjuk majd, 1980-ban időben, jó minőségben elvégeztünk minden vállalt feladatot. Balogh Géza EGY KORSÓ. Idős falusi bácsi igyekszik bejutni a kórház kapuján. A portás megállítja. Valami gyanús tárgyat lát az öreg kezében. Rá is szól, erélyesen ... — Tessék, itthagyni a de- mizsontl A kórház területére szeszes italt bevinni szigorúan tilos! Az öreg meglepődik. Meg- lóbálja a fonott korsót. Ártatlan szemekkel néz a portásra ... — Ugyan, hát nem bor ez. Hazai kútvíz, a feleségemnek viszem. Azt üzente, csak ezt hozzak, mert nem megy le a torkán ez a rossz városi víz... A portás egy pillanatra el-, bizonytalanodik, de az éberség” felülkerekedik benne. Ki hallott már olyat, hogy kút- vizet hoznak a betegnek. Előkerül a pohár. A portás jót kortyint a falusi kútvízből és bosszúsággal vegyes mosoly- lyal mondja: — Maga is kitalálhatna máskor jobb vicceket is ... HARAPÓS KUTYA. A csahogy haladéktalanul befizetendő visszamenőleg ettől eddig, — a kötelező ebadó. — A jószomszédok! — kiáltott fel az ebtulaj, majd töprengésre fogva a dolgot, Apróságok Iád megbeszélte, hogy a betörők elriasztására — bár nincs kutya a háznál — az ajtóra kiteszik az ismert táblát: „Vigyázz, harapós kutya.” Bérházban ez különösen szokatlan, a szomszédok fejcsóválással tértek napirendre a dolog felett. Egy napon aztán a postás csengetett, tértivevényes értesítést hozott. Felszólítást, így szólt a feleségéhez: — Nem gondolod, hogy most már tényleg kell szerezni valahonnan egy kutyát. Különben járhatjuk a hivatalt, amíg elhiszik, hogy csak humbuk volt az egész ... AJÁNDÉK. Sokáig tűnődtek a beosztottak, mit vegyenek a főnök névnapjára. Az évek során volt már mindenféle ajándék, ötletek soksága rajzott a fejekben, de sorra elvetették mindet. Belefáradva a töprengésbe, az örökmozgó, mindenttudó hivatalsegédnőre bízták; itt a pénz, vegyen valami ötletes dolgot. Az ünnepélyes pillanat előtt nem sokkal nézték meg, mi is hát az ajándék. A munkatársak haja az égnek állt: — Üristen, egy keljfeljancsi, porcelánból __ — Még hasonlít is a főnökre — vélte az egyikük. Nem is figyelték, hogy az ünnepelt már ott áll közöttük és furcsán pislog, majd tűzpiros arccal kioldálog a szobából ... —• Azóta nincsenek nálunk névnapok. — mondták a hop- ponmaradt munkatársak. S mindez egy ártatlan, élettelen keljfeljancsinak köszönhető. Hála, a hivatalsegédnek ... Páll Géza jM^^véieménye? Bíró Báláz: Bodnár László
