Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)

1980-11-04 / 259. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. november 4. Javult a minőség Minőségi bérezés a sütőiparban Kedvezőek a minőségi bé­rezés egyéves tapasztalatai a sütőiparban, ahol 1979. októ­ber 1. óta részben központi alapokból jelentős összegeket különítettek el a jó minőségű munka jutalmazására. Az adatok szerint mióta minősé­gi „díjazást” alkalmaznak a sütödékben, pékségekben, or­szágosan 6 százalékkal javult ,a minőség, s jelentősen csök­kent a kifogásolt tételek szá­ma. A sütőiparban szigorú pontrendszer alapján minősí­tik a termékeket. A szám- táblázat alapján minősítik a műszakok, a brigádok, sőt az egyének teljesítményét is. Amennyiben a kenyér vagy a péksütemény nem felel meg a követelményeknek, a gyártókat — akár az egész műszakot — átmenetileg ki­zárják a minőségi bérezés­ből mindaddig, amíg nem javítanak munkájukon. A tapasztalatok szerint a vállalati vezetők a központi alapból biztosított bérprefe­renciát, valamint az ilyen célú saját bérforrásaikat jól használták fel. A MÉM és az ÉDOSZ együttes vizsgálata szerint sikerrel alkalmazták azt az elvet, hogy a jobban dolgozók arányosan többet kapjanak anyagiakban. Or­szágosan a sütőiparban dol­gozók hozzávetőleg kéthar­madának javult a keresete, de eltérő mértékben: A minősé­gi differenciálás mértéke 3,5—14 százalék között inga­dozik. A vállalatokon belül nemegyszer 500—800 forint kereseti különbségek jelzik, hogy jobban járnak azok, akik minőségi munkát végez­nek. A sütőipari vállalatok or­szágosan a bérek összesen há­rom százalékát fordították eddig a minőségi termelés jutalmazására. A gyakorlat szerint a műszakilag elma­radott munkahelyeken az át­lagosnál nagyobb összegek állnak rendelkezésre, a mi­nőség honorálására. Több üzemben, mindenek­előtt a kisebb pékségekben a műszerek hiánya miatt a gyártott termékek minősége csak érzékszervi vizsgálattal dönthető el. Ezeken a mun­kahelyeken gyakran megesik, hogy a termékeket „felülpon­tozzák”. Ezen a jövőben úgy segítenek, hogy mintákat szállítanak majd a nagyobb gyári laboratóriumokba. A tapasztalatok alapján a minőségi bérezést a sütőipar­ban fenntartják, sőt tovább­fejlesztik. A MÉM megbízta a Malom- és Sütőipari Kuta­tó Intézetet, hogy a tapaszta­latokat felhasználva az év végéig dolgozza ki az orszá­gosan hasznosítható központi szabályzat kereteit. Roisz Vilmos képei Minden szem­pontból megle­pő ez a kiállítás, melynek képei most a megyei könyvtár nagy­termében kap­tak helyet. Ismeretlen a név és a képeket tüzetesen meg­nézve épp az a megdöbbentő, hogy miért isme­retlen. Egy rend­kívüli tehetség­gel, alapos szak­mai tudással és sok más szimpa­tikus vonással állunk szemben, mely azonban úgy látszik, az országos képző- művészeti élet kavargásában valahogy nem tudott felszín­re bukkanni. Hogy miért nem? Nagyrészt megvilágít­ja a kis katalógus: az ország másik perifériáján, Sopron­ban él, gimnáziumi tanár­ként dolgozott, s hogy festett, talán még bűn is volt. Akár­hogy is lehetett, ez a két kö­rülmény nem predesztinálta az országos hírnévre. A baloldali bejáratnál, nem túl jó helyen — a kata­lógusból is kimaradt — van egy csodálatos kis „Leány­portré”. A művész kvalitását talán ez a kép bizonyítja leg­jobban. Nem csak festmény, annál sokkal több, már lé­lektani tanulmány és ecset­tel megírt költemény is egy­szerre. Egy ilyen kép meg­festésére nagyon kevesen, csak kiváltságosak képesek. A kiállítás legnagyobb ré­sze azonban városkép, főleg Sopron. Aki csak egy kicsit is belekóstolt ennek a törté­nelmi városnak a levegőjébe, tudja, hogy egy külön világ. Roisz Vilmost is minden bi­zonnyal a város ezernyi 0KEPERNYÖ^ffi Enyhíteni a hátrányos helyzeten Felderítik a tehetségeket... Nyírbátori tapasztalatok Tehetsége mindenkinek van valamihez, csak fel kell derí­teni, ki kell bontakoztatni és meg kell teremteni hozzá a közösségi elismerés lehetősé­geit. Vonatkozik ez a meg­állapítás a kisegítő iskolák tanulóira is. Az alkotókedv kibontakoztatásának legfőbb színterei a nyírbátori kisegítő iskola és nevelőotthonban éppen ezért a szakkörök, irá­nyított foglalkozások lettek. Nem újkeletű kezdeménye­zések ezek, hiszen az intézet fennállása óta mindig is lé­teztek a szabad idő értelmes felhasználását szolgáló, sze­mélyiséget alakító, vagy kor­rigáló kötött, irányított fog­lalkozások. — Ebben a tanévben igyekszünk még nagyobb súlyt fektetni arra, hogy az itt élő gyerekeket megtanít­suk szépen és jól élni, dol­gozni, vagy akár játszani — mondja Együd János, az in­tézet igazgatója. — Erre az a keserű tapasztalat is inspi­rált minket, hogy az elmúlt tanév után az intézeti vé­dettségből kikerült néhány gyerekünk nem a legnagyobb sikerrel illeszkedett be a tár­sadalomba, nem igen tudtak a „rájuk szakadt” szabadság­gal mit kezdeni. A lehetősé­gekhez képest ezért arra tö­rekszünk, hogy a legteljesebb mértékben felszínre hozzuk a tanulók jó képességei, tulaj­donságai közül azokat, ame­lyek segítségével a leghama­rabb és legkönnyebben bol­dogulnak majd odakint, az életben is. A szeptemberben alakult — szám szerint húsz — szak­kör a tanítási idő után, a szabad időben zajlik. Többek közt szerveztek fazekas-, ter­mészetbúvár-, modellező-, szakács-, kézimunka-, egész­ségőr-, sakk-, könyvbarát- és népművészeti kört, melyek igen népszerűek és a tanulók nagy részét összefogják, le­kötik. Az irányítást a peda­gógusok és a gyermekfel­ügyelők közösen végzik (igen nagy lelkesedéssel, hiszen maguk is örömet találnak a te­vékenységekben, vagy általuk egyben hobbyjuknak hódol­nak). Lehetőség nyílt példá­ul arra, hogy hozzáértők ve­zetésével megtanuljanak a gyerekek táncolni, gitározni. Akiben van hajlandóság, az barkácsolhat vagy meseleme­zeket, verseket és elbeszélé­seket hallgatva megismer­kedhet a szépirodalommal. A nemzeti ünnepeket saját kis irodalmi szakkörük elő­adásai teszik még színeseb­bé s emlékezetessé. Siker­rel működik a népművészeti kör is; az ebben részt vevő tanulók megismerkednek a környék és a megye hagyo­mányaival, nevezetességeivel, népművészeti értékeivel. Sor­ra látogatják a múzeumokat — legutóbb a Sóstói Múze­umfaluban jártak —, és ma­guk is készítenek különböző motívumokkal díszített tár­gyakat, térítőkét, amelyek hálótermeiket, társalgóikat teszik otthonosabbá, meghit­tebbé. A kis szakácskörben megtanulnak sütni-főzni egy­szerű ételeket, mások pedig beszédkultúrájukat alakítják, csiszolják. Az intézet dolgozói azon fáradoznak, hogy ezeknek a többnyire lelkileg sérült, ki- sebb-nagyobb mértékben szellemi fogyatékos gyere­keknek a hátrányos helyzetét enyhítsék, céltudatos pálya- választásukat elősegítsék, olyan ingergazdag környezet teremtésével, amelyben egyé­ni ^tragédiáik, problémáik tu­data mellett is fejlődhetnek. N. K. konstrukciós változata taní­totta meg látni. így, ha bizo­nyos értelemben vett is el tő­le valamit a hírnév terén, de sokat is kapott. Valami olyasmi lehet ez az ő eseté­ben, mint a szerelmeseknél, akik annyira hatnak egymás­ra, hogy felveszik egymás szokásait, jellegzetességeit. Városképei, ipari tájai ki­lépnek a szokványos, többé- kevésbé lírai ábrázolások keretei közül. Olyan világ ré­szei, melyben szigorú tör­vény, rend uralkodik, ahol mindennek megvan a maga helye. És valljuk be, néha jól­esik ilyet is látni. A képek mégsem száraz konstrukciók, váltakoznak, játszanak a szerkezetek, s mint Sopron­nak, ezer arcuk van. Színei is hol fekete, hol szépia, hol kék; élénkítésre is kevés fes­tékkel dolgozik: kobaltkék, okker, vagy karmin. Viszont ezt a néhány színt ki tudja használni, hogy képes legyen többet mondani. Nem hideg szerkezetek a képei azért sem, mert egyénisége másik ellenpólusa, a romantikus ér­zelemgazdagság kiegyenlíti. A - boltívek atírtt, ’ ósztopoköh*' a házak' fáláih ‘ rhénhyi' árny és fény bujkál! Az árnyala­tok gazdagságát különleges, bonyolult megvilágítási ef­fektusokkal is megtanulta fokozni, mint a későbarokk mesterek. A kiállítás november 15-ig tart nyitva. Koroknay Gyula PVC-vel bevont ajtótok A jövő évtől kezdve az épületasztalos-ipari és faipa­ri vállalat mintegy százezret bocsát a házgyárak rendelke­zésére abból a speciális, PVC-fóliával bevont ajtótok­ból, amely a BNV-n igen nagy tetszést aratott, és vá­sárdíjat kapott. A vállalat évek óta olyan termékek előállítására törek­szik, amelyek alkalmazásával minimálisra csökkenthető az építkezések helyszínén az élőmunka-ráfordítás. Az új termékből eddig nyolcezret készítettek, a sorozatgyártást jövőre kezdik meg. A mentőautóban meghalt... Nekihajtott a gyalogosnak Halálos közúti baleset gon­datlan okozásának vétségéért ítélte el a Nyíregyházi Járás- bíróság Bagi András 24 éves varsánygyürei lakost. Bagi július 23-án éjjel Nyírlövő felől vezette kocsiját Ara­nyosapáti felé. Ütközben ész­revette, hogy előtte 25—30 méterre egy gyalogos halad vele azonos irányban. Bagi úgy látta, hogy a gyalogos a felezővonal felé tart, ezért úgy határozott, hogy jobbról előzi meg. Ahogy közeledett a gyalo­goshoz, egyre inkább rájött, hogy jobbról nem tudja meg­előzni, fékezni kezdett, de már késő volt: nekihajtott a gyalogosnak, s csak mintegy 20 méterre az elütés helyétől állt meg. Az ütközéskor a gyalogos koponyaalapi törést, agyzúzódást szenvedett, s még a mentőben meghalt. A bíróság Bagi Andrást 1 évi szabadságvesztésre ítélte, és 1 évre eltiltotta a jármű- vezetéstől. A bíróság a sza­badságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztet­te. Ugyancsak halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt ítélték el az 51 éves nyíregyházi Gulyás Mihályt, aki augusztus 7-én este mint­egy 40 kilométeres sebesség­gel vezette motorját Nyír­egyházán, a Csályi Ferenc ut­cában, s úgy előzött meg egy előtte haladó kerékpárost, hogy jobb karjával nekiütkö­zött. Az ütközéstől mindketten felborultak, a kerékpáros agyzúzódást szenvedett, s másnap belehalt sérüléseibe. A bíróság 10 hónapi sza­badságvesztést szabott ki Gu­lyásra és 3000 forint pénz mellékbüntetésre ítélte. A szabadságvesztés végrehajtá­sát 2 év próbaidőre felfüg­gesztették. Ez utóbbi ítélet jogerős. Irodalmi folyóirat indult a múlt héten a képernyőn, a Szép Szó. Nem tudni még, mivé fog alakulni az idők folyamán, most azt állapít­hatta meg a néző, hogy a kortárs írók fóruma lesz el­sősorban. A televízióban is nagy szükség van ilyen szer­vezett keretre, rendszeres megjelenési lehetőségre, mert ez a tévéfolyóirat mű­hellyé is válhat majd. Amo­lyan gyakorló helyévé azok­nak, akik még nem ismerik jól a televíziós alkotás spe­ciális műfaji követelménye­it, a műfogásokat. Két kritikai megjegyzés azonban ezzel együtt is en­gedtessék meg. Az egyik az, hogy általában nem lehet kifogásolni, ha egy íróval, költővel egy pályatárs vagy akár egy más műfajban al­kotó művész beszélget a ka­mera előtt valamely alka­lomból, mint ahogyan a je­len esetben a hetvenéves Vas Istvánnal csevegett Karinthy Ferenc. Azonban olyan rámenős, kemény és kirobbanó temperamentu- mú társat jelölni ki (vagy: fogadni el) partnerül, mint amilyen Karinthy, azt hi­szem, ez szerkesztői és ren­dezői tévedés volt. A csen­des, szemlélődő Vas István, a jubiláns, bizony alig ju­tott szóhoz, azon kívül, hogy anakreoni verseit fel­olvasta. A másik bíráló ész­revételem az, hogy Szako- nyi Károly Három dobás hat -forint című novella­filmjének terjedelme nem­csak a Szép Szó első szá­mának egyensúlyát billen­tette fel, pontosabban: az egyensúly kialakulását aka­dályozta meg (ha egyáltalán megkövetelhető az egyen- ‘súly egy'képernyőben A. „fps, lyóirattőí”), hanem önmagá­ban is visel némi arányta­lanságot. Egyebek között azzal, hogy hosszabb az op­timálisnál, másrészt azzal, hogy némely képsora túl­nyújtott. Szakonyi jószemű megfi­gyelő és kiváló ábrázoló. Egy-egy mondatának, meg­állapításának több rétege van. Páger Antal a rá jel­lemző nagy érzékenységgel vette ezeket a jelzéseket és felerősítve továbbította. Tá­bori Nóra nagyszerű part­nere volt ebben. Csikós Rózsi — a triász harmadik tagja — mindent megtett, hogy követni tudja őket. A felnőtteknek szóló szó­rakoztató műsorban, a Te- refere múlt heti adásában két jó Bertha Buícsu-számot láttam, a Mélyinterjút és a Rablómesét. Az előbbi iro­nikus, sőt szatirikus telita­lálat, a másik pedig egy bá­jos történet a szegény- kis betörőről, aki vénségére odáig süllyed, hogy tyúkot „kényszerül” lopni. Mind­két játéknak szellemes a szövege, azonban a Rabló­mesében mégis Páger An­tal dobja fel a darabot. Er­ről a Tereferéről még csak annyit, hogy nem tudom, mit keresett benne Molnár Ferenc Óh, szent művészet című jelenete. Teljesen ki­rítt az összképből. Ráday Mihály kisfilmje viszont még a nem budapestieknek is tanulságos volt most is. Jó lenne, ha ez az érték­mentő szenvedély vidéken is rezonátorokra találna a la­kosság körében. Sokat tudhattunk meg az amerikai, jobban mondva az USA-beli átlagpolgár életéről, tájékozottságáról Baló Györgynek a múlt év­ben forgatott filmjéből, a Buffalo Bill hagyatékából. Az a közvetlenség, amivel Baló György közelít beszél­gető partnereihez, megnyit­ja az embereket. Ebben a filmben is ennek lehettünk tanúi. Seregi István a EH3E mellett Kiváló József Attila-díjas írónk, a „középnemzedék­hez” tartozó Gyárfás Miklós (1915—) mindenekelőtt drá­máiról, forgatókönyveiről és — nem utolsósorban — hangjátékairól ismert. In­tellektuális töltésű színjá­tékai (meg egyéb munkái), a biztos mesterségbeli tu­dással megírt, művészien prezentált történetei mö­gött felsejlő magvas, bizo­nyos metszetben társadal­milag általánosítható mon­danivaló húzódik meg, mondhatni minden esetben. Ez teljes mértékben ráillik a Rádiószínház bemutató­jaként hétfőn sugárzott Isten veletek, indiánok c. hangjátékára is — némi gondolati zsúfoltságára, s kissé túlírtságára most nem utalva. A felszínes érzékelésben ateliertörténet (hangjáték- nek született novella vagy kisregény?) az 1960-as években egyesek által „me­szesgödörre” ítéltetett ér­telmiségi és félértelmiségi derékhad nemzedéki ön­vizsgálatáról szól, egy si­keres, ám elmagányosodott s elbizonytalanodott író ál­tal összehívott rendhagyó, magánérettségi-találkozó­jának keretébe ágyazva, írónk a játék végén beval- lotta, hogy „ ... azért hív­tam volt osztálytársaimat össze, hogy igazolva lássam ábrándjaim kudarcát... a kudarcaink kovácsolták ezt a nemzedéket össze ...” Ez az 1940-es évek elején éretségizett osztály (a „nemzedék”) az ismeretes történelmi megpróbáltatá­sok valóban rendkívüli vi­harait állta ki, lett légyen bárki bármilyen poszton: író, kishivatalnak, nyomdai gépmester, gyógyszerész, revizor és így tovább. Mint a történetben kissé miti­kussá emelt, az'1956 utáni szociális,ta politikai rend­szerrel szinte személyében azonosított nyomozó, az egykori diák, indián nevén Ezüstkígyó (Garas Dezső szuggesztivitásával) szomo­rúan — s nyilván az író re- zonőrjeként — megállapí­totta, hogy „ ... a 18 tagú osztályból, akik közül mindössze hatan jelentek meg a találkozón, csak egy valakinek volt mersze megvédeni emberi méltósá­gát”. (A nyilasok által fel­koncolt, katonaszökevény Deák Sándornak.) A többiek többé-kevésbé konformisták voltak, azokká lettek, s „önmagukat is elárulják”, ha kell. Persze, ez így túl sötét kép, s még egyetlen, akko­riban érettségizett osztályt sem mutathat be hűen. Ezért Gyárfás a nemzedék tagjai­nak kiábrándulását bőven motiválta egyéni okokkal is. Egyfelől magánéleti, csa­ládi meghasonlásokkal, mint például a revizor (a mostanában — sajnos — ritkábban hallható Toma- nek Nándor) esetét, a véletlenül az egyik volt osztálytársával (Ezerszem — a most is kitűnő Kállai Ferenc) is megcsaló felesége történetének a játékba szö­vésével, másfelől a diákkö­ri rokon- és ellenszenvnek továbbélésének bemutatá­sával. (A nyomozó és Ker­tész egymás iránti múlha­tatlan ellenszenve.) így azonban a kelleténél talán több szál fonódott egybe, zsúfolódott össze a játék­ban. Merkovszky Pál

Next

/
Oldalképek
Tartalom