Kelet-Magyarország, 1980. november (40. évfolyam, 257-281. szám)
1980-11-23 / 275. szám
dr. Czimbalmos Bélával, a TOT főtitkárával Kedves Igazgató Elvtárs! Miután belemelegedtünk a beszélgetésbe: nemcsak a gyárról, a termelés gondjairól, örömeiről esett szó közöttünk, de személyes jellegű dolgokról is. Említette, hogy sokan „emberfalónak” tartják és elmondta, miért. Pályafutása során kialakította sajátos módszerét, miszerint munkatársainak kiválasztását, felelős beosztású vezetők, termelés- irányítók alkalmazását próbaidőhöz köti. Mint mondta, tartja magát ahhoz a mondáshoz, hogy „csak együtt lakva, illetve együtt dolgozva ismerhető meg az ember”. így aztán nem egyszer előfordult, hogy miután eltelt egy vagy két hónap, az újonnan alkalmazott mérnöknek, technikusnak menni kellett. Akik távoztak, nem tudtak, vagy nem akartak beosztásuknak megfelelően dolgozni, hiányzott belőlük az ambíció, a kezdeményezőkészség, az önállóság, vagy a rugalmasság. Az igazgatók, munkahelyi vezetők — közismerten — gyakran viselik környezetük által kreált ragadványneveket. Van ezek között szeretetet, ragaszkodást, megbecsülést kifejező, de van gúnyoros, elítélő „előnév” is. Mit gondoljak az „emberfalö”-ról? Hirtelenjében, nem is tudom. Mindenesetre: ha az lenne mögötte, hogy egy vezető beosztásával visszaélve igaztalanul ítélné meg felsőbb végzettségű beosztottjait, akkor elítélő lenne a véleményem. De erről szó sincs. Ne vegye zokon igazgató elvtárs, de megkérdeztem néhány beosztottját, olyanokat, akik kiállták a próbát. Elsősorban ilyen kérdésekre kerestem választ: „helyeslik-e a próbaidőt?” Helyeselték. „Egyetértenek-e- a módszerrel?” Egyetértettek, De mi van akkor, ha valaki — miután tudja, hogy „figyelik”, hogy értékelik a munkáját, magatartását — erőszakot vesz alapvető rossz tulajdonságain és hajt, mint a „meszes”, úgy dolgozik, ahogyan az a nagykönyvben elő van írva. Mi van akkor — kérdeztem —, ha csak a véglegesítést követő fél év, vagy egy év után kerülnek felszínre a rossz tulajdonságok? „Az nem lehet — mondták a kérdezettek — hosszú távon nem lehet alakoskodni. Különben egy év után is le lehet váltani munkaköréből bárkit.” A vélemények — és hadd tegyem hozzá: őszinte vélemények — értékelése után most már leírom, leírhatom: az „emberfaló” ragadványnév nem elmarasztaló, nem is lehet az. Meggyőződésem: ha önt, igazgató elvtárs, „babus- gatónak”, „elnéző atyuskának”, vagy „dédelgetőnek” becéznék, sokkal rosz- szabb lenne. Önnek is, a beosztottaknak is, a vállalatnak is. tucjott^g^äi^g f kodásunk nehéz napjait éljük,J és ez nem rajtunk múlott. Feladatunk viszont a rentabilitás, .az egyensúly megteremtése, a gazdálkodás színvonalának javítása. Ehhez minden szinten nemcsak rátermett, de tenni akaró, cselekedni képes szakemberekré van szükség. A szelektálás a tudományban, a gazdálkodásban közismert és szükséges módszer. A fejlődés, a sikeres fejlesztés érdekében kell kiválasztani a legjobb, a minden kritikát kibíró technikát, technológiát, anyagot, avagy szervezeti sémát. Miért éppen az említett tudományos eredmények alkalmazóinál tennénk kivételt. Az emberek között is van jó, jobb és még jobb, de vannak olyanok is, akik egy- egy feladat teljesítésére alkalmatlanok, még akkor is, ha képesítésük egy-egy munkakör betöltéséhez elegendő lenne. Közismert ember — a gazdálkodásban elismert szaktekintély, a Bábolnai Állami Gazdaság igazgatója — mondta egy alkalommal: neki ne a bizonyítványukat mutassák a felvételre jelentkezők. Ennél ő többre becsüli a fantáziadús, hasznos elképzeléseket megvalósítani akaró fiatalokat. Igaza van. Visszagondolva a beszélgetésünkre, úgy tűnt, neheztel azért igazgató elvtárs, hogy az „emberfaló” titulust önre aggatták. Ne is törődjön vele. Mondja csak, aki kedvét leli benne, ön csak arra ügyeljen: ha ítél egyik vagy másik ember munkájáról, képességéről, azt a lehető legigazságosabban, reálisan te- t gye. ön négy éve megyénkből került a Termelőszövetkezek Országos Tanácsának főtitkári posztjára. Ezért is kérdezem: amikor a szabolcsi termelőszövetkezetek helyzetét vizsgálja az országos mozgalmon belül, azt csupán hivatalból teszi? bizony némi meglepetés a szabolcsi szövetkezetek jó helyzete. Ez egyébként tendencia ott, ahol az élő munkát az átlagosnál nagyobb intenzitás jellemzi, de, amelyet a jelenlegi személyes jövedelemszabályozás és maga az ár sem tud még kellően elimerni. — Egészen természetes, hogy nem. S úgy gondolom, hogy azok után az évtizedek után, amelyekkel én Szabolcs-Szatmár megyéhez kapcsolódom, ez a megkülönböztetett figyelem társadalmilag is elfogadható magatartás. Az ott eltöltött évek mai munkámban is meghatározóak. De ugyanezt tudnám mondani a Pesten élő szabolcsi ismerőseimről, barátaimról is. Ha egy velős mondattal kellene megfogalmazni, mit érzek indíttatásom színhelyéről, azt mondhatom: itt is csak szabolcsi tudok maradni. És ezzel — meggyőződésem — nem nosztalgiát érzek. Szabolcs megyében, különösen az utolsó két, két és fél évtizedben annyi nagyszerű dolog történt, olyan, mindenkit megnyerő, egyértelmű fejlődés következett be, amely az ott élőknek — és azoknak is, akik úgy kerültek el más közegbe, mint én — megbecsülést kölcsönöz. Hadd tegyek hozzá valamit, bár ennek talán erősen szubjektív a jellege: eddigi életem legtermékenyebb szakasza, a családi, a baráti kapcsolatok mind akkori világomhoz, ehhez a megyéhez fűznek. Ma is bizalommal fogadnak, bármelyik korábbi munkahelyemre jutok is vissza. Amire különösen büszke vagyok, gyakorta megkeresnek szabolcsiak, — szövetkezeti vezetők és mások — vagy azért, hogy segítsenek, vagy csupán azért, hogy kapcsolatainkat fenntartsuk. Ezek mutatják, hogy a Szabolcs megyei adatokat én nemcsak úgy teszem mérlegre, mint az ország 19 megyéjéét általában, nem tehetem ezt már csak azért sem, mert ezekről a gazdaságokról tudok mindmáig a legtöbbet. Ezek után milyennek ítéli meg az ottani munkát? — Imponálónak tartom a fejlődést a szövetkezeti élet minden területén. Most húsz éve magam is jártam a falvakat, segíteni megteremteni a közös gazdálkodás alapjait. Akkor magam sem tudtam elképzelni, hogy ilyen messzire jutnak, bár nem csak hittem, de többé-kevésbé bizonyos voltam benne, mekkora lehetőséget ígér a nagyüzem, az, ha a falun élő emberek összefognak és a termelés korszerű alapokon szerveződhet. Nos, a magyar mezőgazdaság és benne a szövetkezeti mozgalom egyik legnagyobb értékét jelenti Szabolcs-Szatmár. Azzal is, amit ma nyújt az országnak és különösképpen, amivel potenciálisan rendelkezik. Azt gondolom, az emberek fejlődtek a legtöbbet. Itt volt a legnagyobb előrelépés. A tudati világban, a szakmai felkészültségben, az elkötelezettségben. Nem szólva a technikai, műszaki bázisról, a technológiáról, amelyek ügyafkcs&k egyértelműen e változásokat igazolják. A termelési szerkezet korszerűsödése — amely a természeti viszonyokhoz, a foglalkoztatási követelményekhez és a közgazdasági szabályozáshoz igazodik — is arra vall, hogy ott sem csak általában beszélnek a mezőgazdaság jelentőségéről, de a gyakorlatban is megteremtik a megújulás feltételeit. Pedig Szabolcs-Szatmárban különösen bonyolult dolog három ilyen nagyon fontos tényező egyidejű érvényesítése és ilyen viszonyok között a gazdasági növekedés. I Bonyolult, de mit mondanak a mutatók? Mennyire sikerült ez nekünk az ország tsz-mozgalmán belül? — A kérdésre csak úgy lehet megfelelni, ha arról szólok, hogy a megye a kapitalizmusból örökölt termelő erők és termelési viszonyok tekintetében nagyon alacsony szintről indult. Majdnem ősi módszerekkel művelt földecskéken, vagyis nyilvánvalóan nem ugyanúgy kezdődhetett el a szövetkezeti élet, mint például a Dunántúlon, vagy az ország más, gazdagabb részein. Erre is alapoztam, amikor azt mondtam, nehéz a mai, a korszerűség diktálta követelményeknek eleget tenni. Ott sokszor mostoha a természet, s még mindig nagy tömegű a munkaerő. Amikor a foglalkoztatás szociális feladat is, az nem mindig tesz lehetővé hatékony termelést. És a közgazdasági szabályozás is az átlagos, vagy a jó fejlesztését szorgalmazta, ahol a ráfordítások gyorsabban megtérültek. Mégis, ezzel együtt is, az 1979-es adatok tükrében, de a kiváló szövetkezetek számában is mérve, a „hol tart a megye szövetkezeti mozgalma” kérdésre így válaszolok: a szabolcsi élenjárók a legjobbak között vannak. A gazdaságok többsége pedig a középmezőnyben, vagy annak közvetlenül a határán. Az adottságokhoz mérve viszonylag nem sok az egy helyben topogó, vagy az elmaradó szövetkezet. Aki a tavalyi gazdálkodásról készült MÉM-ada- tokat vizsgálja — amely alapvetően nem a méret szerint, hanem az eszközök célszerű felhasználásában és a nyereségben mért hatékonyságot vizsgálva rangsorol — annak Nálunk makacsul tartja magát az a nézet, hogy a jelenlegi szabályozók nem kedveznek a gyenge természeti, közgaz- gasági adottságú tsz-eknek. Nem tudom, világos-e a kérdés? — Világos és találó, ha érdes is. Erre itt nem tudok teljes választ adni. Említettem, hogy a szabályozás célja: a ráfordítások gyorsabban, a fajlagos hozamok nagyütemű növelésével, vagy magas színtű stabilizálásával térüljenek meg, korszerű, gazdaságos termelési szerkezetben menjen végbe a termelési folyamat. Ennyiben ez a szabályozás valóban az átlag fölötti feltételekkel (földdel, műszaki eszközökkel) rendelkező gazdaságokat segíti és egyre nehezebbek is a követelmények. Azonban a szabályozás a szövetkezetekben tagadhatatlanul tapasztalható eredmények mellett nem teremthet érdektelenséget a gyakorta objektíve létező kedvezőtlen feltételek között működő szövetkezetek számára. Azért sem, mert termékeikre az országnak szüksége van, másrészt a ha- zánkbeli átlagos, vagy az alatti adottságok nemzetközi viszonylatban mérve, jó értelemben véve még színvonalat is jelentenek. A gabona, a hús, de általában az élelmiszer ma és különösen a jövőben fegyver, stratégiai tényező, s jó lehetőségeinket ebben meg kell fartanunk. A Ez azt jelenti, hogy a gyenge adottsá- w gú gazdaságoknál javítani szükséges a gazdálkodás feltételein? — Igen. Az 1981-től módosuló szabályozó- rendszer erre a körülményre a korábbinál is nagyobb figyelmet fordít. Ezzel kapcsolatos, hogy a 19 aranykorona alatti értékű szántófölddel rendelkező szövetkezetekben eltörlik a földadót és a kedvezőtlen adottságú tsz-eket ösztönzik a kiegészítő tevékenység fokozására ugyancsak adókedvezmény útján, hiszen nyilvánvaló, hogy gyenge minőségű földön, kedvezőtlen körülmények között nem lehet kizárólag a mezőgazdaságból megélni. Ugyanakkor a mezőgazdasági feladatok megoldásában érdekelt állami és szövetkezeti szervek a jövő évtől átfogó módon foglalkoznak majd a kedvezőtlen adottságú és a rosszul gazdálkodó tsz-ek helyzetével, árutermelésük növelésének lehetőségével, termelési szerkezetük korszerűsítésével. Megfelelő szintű politikai határozatok is születtek a közelmúltban az itt dolgozó szakemberek eredményes tevékenységének jobb anyagi és erkölcsi elismerésére. Különösen nagy szükség van a szabályozórendszer egyes elemeinek változtatására megyénk téeszeinél, amelyek egy része évről évre többet termel, mégis alacsony jövedelmezőségű és nem képes a bővített újratermelésre. Ilyen viszonyok között hogyan tudhatnak korszerűsíteni? — A korszerűsítésnél — amelyhez nagyon jelentős fejlesztési alapok szükségesek — a jövőben még alaposabban kell mérlegelni, melyik kultúra hoz nagyobb nyereséget és itt a szövetkezeti érdekeknek elsődleges szerepet kell adni. Főként itt kell az úgynevezett kiegészítő tevékenység fejlesztésére növekvő figyelmet fordítani. Ennek a jelentősége nem csupán a mezőgazdasági termelésben, de a területfejlesztésnél, a kis- és középméretű ipari termelés bővítésénél, a falusi foglalkoztatási viszonyok javításánál is jelentkezik. Nyilvánvaló, hogy viszonylag rövid idő alatt a felhalmozási képesség is felerősödhet. Egyszerűen arról van szó, hogy a nagyipari fejlesztés helyett a jövőben a kisebb üzemek telepítésének van létjogosultsága. Vallom, hogy ez Szabolcsban is sok pénzt hozhat a szövetkezeteknek. Ki kell építeni a feldolgozó hátteret — nem elég bizonyos alapanyagot termelni. Ma az a gazdaság korszerű, amely több lábon képes állni, amely kiépíti a feldolgozó üzemeit, vagy kooperál a magyar iparral. A kiegészítő tevékenység alatt tehát Szabolcsban sem csupán élelmiszer-feldolgozást értek. Mondana erre példát? — Szabolcs megyében a korszerű ipar jó hátteret jelent, bár messze nem biztosít olyan adottságot, mint amely a főváros környékén, vagy a fejlett ipari régiókban létezik. Az élelmiszeripari feldolgozás mellett a tsz-ek olyan alkatrészek, részegységek gyártását is vállalhatják az iparnak, amelyek munkaigényesek, s viszonylag alacsony eszköz-igénybevétellel, korszerű műszerezettség nélkül is előállíthatok. Ezt akarjuk mi is segíteni, amikor a közeljövőben olyan tanácskozást szervezünk, amelyen a kedvezőtlen adottságú és az ipari tevékenységet tekintve élenjáró szövetkezeti gazdaságok együttműködését szorgalmazzuk. Az utóbbiak közül azokat vonjuk be, amelyek olyan mobilizálható tőkével rendelkeznek, amit egy gazdasági együttműködés keretei között a gyengébb szövetkezetek alap- és kiegészítő tevékenységének fejlesztésére lehet fordítani. Figyelemre méltó eredményeket hozhat a szövetkezeti összefogás a kölcsönös támogatási alap révén is. Itt nemcsak egymás segítéséről van szó, hanem arról, hogy a gazdasági érdekek kapják az elsőrendű szerepet. Január elsején létrejön a TOT országos támogatási alapja. Az ebben való részvétel nem lehet közömbös éppen a szabolcsi szövetkezetek számára. Ebből elsősorban a közös vállalkozásokat szeretnénk támogatni. Különösen fontos ez a következő esztendőkben, amikor nem lesz egyszerű banki hitelhez jutni. A jövőben tehát nagyobb szerepet vállal az üzemi érdekek konkrét érvényesítésében is a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsa? — Ez az eddig elmondottakból is kitűnik. A TOT-nak és a területi szövetségeknek tulajdonképpen kettős a feladatuk. Az egyik, hogy képviseljék tagszövetkezeteik (mint vállalatok) érdekeit. Másrészt, tegyék meg mindezt a tagok kollektív és egyéni érdekei képviseletében, hiszen nekünk szakszervezeti típusú érdekvédelmi feladatokat is el kell látni. Az üzemi érdekek érvényesülésében — azon túl, hogy részt veszünk az országos és a megyei tervfeladatok kijelölésében, a szabályozórendszer kimunkálásában — a legfontosabb feladatunk úgy segíteni az ottani munkát, az ottani gazdaságpolitikát, hogy az a hatékonyság alapján fejlődjön. Ezt a célt szolgáljuk a beruházások egyeztetésével, vagy a legjobb műszaki fejlesztési, termelés-technológiai tapasztalatok elterjes?£ésár vel is. Közre kell működnünk, ablpüp, js, hogy megszűnjenek az üzemek teljesítményei között tapasztalható indokolatlanul nagy különbségek. A legjobb szakemberek bevonásával sokat tehetnek ezért az érdekképviseleti szervek. Jobban közre kell működnünk a tagok élet- és munkakörülményeinek fejlesztésében, a termelés személyi tényezőinek alakításában, hogy növekedjék a tag személyes érdekeltsége a szövetkezeti vagyon gyarapításában. Fontos feladata a TOT-nak és a területi szövetségeknek a tsz-tagság üdültetésének, közétkeztetésének, munkavédelmének, a jogsegély-szolgálatnak a létrehozása és jó működtetése, a szövetkezeti tagok, alkalmazottak szervezett utánpótlása, továbbképzése. Itt a felnőttoktatás, a szakmunkásképzés javításában látok jelentős szövetkezeti feladatokat. Döntő fontosságú napjainkban annak a sokfajta érdeknek a felismerése és egyeztetése, amely téeszeink- ben jelentkezik. E gazdaságokban férfiak és nők, idősek és fiatalok, fizikaiak és értelmiségiek dolgoznak együtt, ahol nagyon színes és gazdag személyiségjegyek vannak. Ilyen igényeket kell sokoldalúan egyeztetni, kielégíteni, márpedig úgy, hogy ebben a szövetkezeti demokráciának, az önkormányzati szerveknek adjunk megfelelő térét. Az emberi kapcsolatok, a minőségi, alkotó jegyek nem automatikusan következnek a műszaki, technikai haladásból! Azokat nekünk kell megteremteni, ellenkező esetben feszültségek keletkezhetnek. A E minőségi jegyeket tekintve hogyan w látja a TOT főtitkára a magyar szövetkezeti mozgalom jövőjét? — Optimista vagyok és nem alap nélkül. Az élelmiszer-termelés szerepe a világban és nálunk is növekszik. Ez meghatározza azok helyzetét, tekintélyét is, akik a mező- gazdaságban dolgoznak. Ha hozzáteszem, hogy ez az ágazat ma Magyarországon a legkorszerűbbek egyike, s világviszonylatban is az élenjárók közé tartozik, amely már most is nagyfokú szakmai kultúrát igényel, — hiszen a biologóiai, technikai, műszaki forradalom eredményeit csak így tudjuk befogadni és hasznosítani —, akkor nyugodtan mondhatom, hogy különösképpen így lesz ez a jövőben. A mezőgazdaság iparosodik, munkakultúrája alaposan megváltozik. Ezek jellemzik, egyúttal igazolják is azt a roppant fejlődést, amelynek a mezőgazdaságban dolgozó ember, nem utolsósorban a szövetkezeti paraszt a mozgatója. Nagy jövő vár itt a fiatalokra — és nagy megbecsülés. Ha 20 évvel ezelőtt a mát jósoltuk a mezőgazdaságnak, akkor most azt mondhatom, hogy a paraszti munka eddig kivívott rangja a jövőben felértékelődik és ez maradandó lesz. £ Köszönöm az interjút. Kopka János KM **»*»«" MELL^KIJET 1980. november 23. & a tsz-ek lovaiéul ^Vasárnapi UNTER JÚ
