Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)
1980-10-19 / 246. szám
’980. október 19. o Penyige — Szenke-part. Megérkezett a Volán-busz Gyarmatra. FOLYÖK, patakok, erek szegdelik át a tájat. Kavicsot görgető Tisza, gát-zabolával fékezett Szamos, anyja kebelére siető Túr, eső után kóbor vadvizek. FÖLDJE, ha nap süti, mint a kő. Ha eső áztatja, mint a cibere. Itt kétszer rugaszkodik, aki egyszer emelni akar. EMBERE szelíd szavú. Tiszta forrás kristályával magyar szavú. Erős és gyengéd, mesét termő és valóságot legyőző. Gyökerét múltba eresztő mai fává növő. RÉTJEIN gazdag a nyáj, kerek testű a gulya, dús a fű. Kertjeiben almától roskad a fa. FöldFehérgyarmati képeslap. Almaszüret Szatmárban. Széles bácsi Tunyogma- tolcs legidősebb embere. jein buja kalászú a rizs, s embert rejtő a tengeri. FALVAI tenyérnyiek. Tiszták, házai mint templomok. Ragaszkodó családi meleg örökmécsese világít bennük. Utcáin Kárpátokból leosont fenyők, s fatornyaiban születést- halált kongató harangok. VÁROSA Fehérgyarmat. Góca tucatnyi buszúinak. Székhelye teremtődő iparnak. Agyközpontja ötven falunak. Szíve a tájnak. ERDEI sűrűk. Rejtenek vadat, madarat. Otthont adnak sasnak, borznak, őznek, rókának. Szélükön virág nő, s a vadkapor illata csapja az orrot. ÜTJAI mint az erek. Van köztük artéria, mely országokat köt össze. S van száznyi hajszálér. Falvakba életet vivő, patakot átszelő, gát mellett futó, kanyargó S-ek kígyója, réten rohanó, csa- litban eltűnő. MŰLTJA viharos. Volt vára. Voltak csatái. Tartozott Magyarországhoz, volt a Partium része, dúlták s kikerülték. Itt csak ä legerősebbek: maradtak meg. Nem a túlélők. Az élni tudók. JÖVÖJE szebbnek tűnik. Szépsége mellé gazdagság születik. Az emelt súlyt megtartja. Szép beszédével a biztonságot fogalmazza. A ma fáját virágba borítja. Fényképek: Molnár Károly Szöveg: Bürget Lajos Fogásban reménykedve a Tisza partján. Kömörői öreg porta. Ott, hol a kis Túr siet beléje... Vándorló juhász a Szatmári-síkságon. KM VASÁRNAPI MELLÉKLET
