Kelet-Magyarország, 1980. október (40. évfolyam, 230-256. szám)

1980-10-18 / 245. szám

2 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. október 18. KONZERV EXPORTRA A Nyíregyházi Konzervgyár tyukodi gyáregységében szov­jet exportra kerülő vegyes sa­vanyúságot címkéz és csoma­gol Erdős Sándorné és Száz Andrásné. Az exporttermé­kek minőségét folyamatosan ellenőrzi Császár Ferencné. (Jávor L. felvételei) KERÉKASZTAL VÉLETLENÜL Falu két város között A KÉT VAROS: MÁTÉSZALKA ÉS VASAROSNA- MÉNY, DE VISZ INNEN ÜT FEHÉRGYARMATRA IS. A KÖZSÉG NAGYDOBOS. A KEREKASZTAL-BESZÉLGE- TÉST A VÉLETLEN SZERVEZTE. A TANÄCS ELNÖKÉT KERESTE A PARTSZERVEZET TITKÄRA, AZTÄN A HAZAFIAS NÉPFONT KÖZSÉGI BIZOTTSÁGÁNAK EL­NÖKE, VÉGÜL A HELYI PETŐFI TERMELŐSZÖVETKE­ZET ELNÖKE IS. Vastag György, tanácsel­nök: — Dobos nem nagy köz­ség, 2500-an sem vagyunk. Ezek a találkozások minden­naposak, hiszen nekünk iz­galmas közös gondunk min­dig akad. Jómódú falu? Tóth Béláné, párttitkár: — A község kicsi, de az emberek ugyanolyan színvo­nalon akarnak élni, mint a városokban. Nem is véletlen: az 1200 munkaképes ember­ből hatszáznál többen eljár­nak dolgozni. Itt építenek, itt élnek. Egy nehéz gondokkal birkózó termelőszövetkeze­tünk van. Ez az egyetlen munkalehetőség. Na, és ter­mészetesen a kertek. Sok a zártkert, sok az almás udvar. Innen a jövedelem egy része is. — Jómódú a falu? — Igen. És jó hangulatú is. Ebben közrejátszik, hogy mindig van valami, aminek örülhetünk. Az új iskola, az egészségügyi kombinát, a kultúrház felújítása. Persze lehet közösen örülni kisebb dolgoknak is: egy klubnak, a 800 méter járdának, amit Kutyamonológ Zsemlebarna félvizsla va­gyok. Tudom, hogy bennün­ket bánatos tekintetünkről ismernek mindenütt. Mit te­gyünk, ha egyszer ilyen me­legbarna szemekkel áldotta meg fajtánkat a természet? De higgyék el, most tényleg szomorú vagyok. Ide kerül­tem, a város szélére. A nyír­egyházi gyepmesteri telepen készült ez a felvétel rólam, ahol most lakom. Gazdámat várom, de már nem bízom benne, hogy értem jön. Igaz, hogy se útjelző tábla, se ki­írás nincs a Tiszavasvári út mellett, hol is van az a Zom- bori-bokor, de ha valóban keresne a gazdi, megtalálna. 11-879-es telefonja van az itteni étekadómnak. Boda Lászlónak hívják az embert, neki is van itt a telepen öt­hat házőrzője. Azokkal du­gom össze a fejem nagy rit­kán egy kis csaholásra. Most, hogy itt volt ez a riporterféle, hát megengedték, hogy be­széljek a házőrző rokonokkal is. Mikor persze vadkacsával a számban úsztam ki a vízből gazdámhoz, vagy vittem neki a nyulat, jobban kutyába vett. De aztán! Úgy hallottam, a szomszéd kiskutyája majd’ beleszakadt az ugatásba, sza­nálták a gazda házát. Va­dászni indultunk aznap is, de amint kiértünk az ország­úira, kitessékelt a kocsiból, ő meg el. És ide kerültem. Itt meg számolom a napokat. Holnap telik le az egy hét, s ha aztán sem jön értem, hát Debrecenbe vagy Pestre visz­nek. Már előre viszket tőle a fülem töve. Brrr... hadd va­karom meg! Huuu ... de jó volt! Szóval visznek. Nem mint­ha morogva mennék, bár tisztában vagyok vele, mit akarnak tőlem. Laboratóri­umba kerülök. De azt bizony furcsának találom, mikor az emberek „hűtlen kutyá”-t vágnak egymás fejéhez. Hát, kérem szépen, hogy ki a hűt­len, ezen lehet vitatkozni. Azt a kis ebadót sajnálja kifizet­ni a gazda? Vagy attól tart, ha értem jön, felszámolják neki azt a napi hat-nyolc fo­rint tartásdíjam? Ugyan, en­nél többet leereszt a torkán naponta! Azt a kutyafáját! Sóhajtozom itt, pedig a gaz­dinak kéne. Mikor megkap­ja a büntetést, amiért szélnek ereszti kutyáját, amikor kó­bor ebet csinál belőlem. Nekem már kitelt a be­csületem. Kutyába se vett. De mielőtt elmegyek, még egyet csak ugatnék, hűtlen gazdák! Ne engedjétek ebek harmincad jár a rokonaim! Ha megúnják őket, inkább ide hozzák. Persze ezek a gazdák nagyképűen azt állítják ma­gukról: humánusak. Mert szabadon engednek, mert nem végeznek velünk. De én azt mondom, hogy akkor már inkább jövök ide, s fejezem be életem a jobb emberekért, mint kivert kutyaként célta­lanul kódorogjak. Na elég! Pedig higgyék el, kutyául érzem magam. De többet egy vakkantást sem. Még azt hinnék, panaszko­dom Csendes Csabának. társadalmi munkában rak­tunk le. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenünk van. Az óvodai ellátottságunk 34 százalékos, messze a legrosz- szabb a környéken, pedig ha a fiatalokat meg akarja tar­tani a falu, akkor ez lehetet­len állapot. Az iskolánkat úgy terveztettük, hogy a tervben szerepel a tornaterem is. Ez utóbbi nem épült meg, de re­ménykedünk, hogy a követ­kező öt évben sikerül vala­mit tenni. Az óvodát meg­építjük, de már gondolkozni kell azon, hogy itt a négy út találkozásánál egy kis ven­déglő kellene ... Egyszóval: ahhoz, hogy ez a község él­jen, fejlődjön, legyen, min­den tenni tudó embernek ösz- sze kell fognia ... Ezért is vagyunk gyakran együtt... Pethő Gábor„ a Hazafias Népfront községi elnöke: — Tizenhét éve élek itt, 1976 óta vagyok a népfront elnöke. Pedagógusként sok mindenhez volt közöm, mégis azt mondom, hogy más így ismerni a falut. Mást ne mondjak: rengeteg emberrel beszélgettünk a választások idején, olyanokkal is, akik­kel másként talán sohasem jutottunk volna túl a köszö­nésen. A tanács sem juthat el minden emberhez rendszere­sen. Van elnök, titkár és há­rom előadó, de közülük egy gyesen van. Ha nem tudunk összedolgozni, belefulladnánk a munkába. Fejenként ötszáz Tóth Béláné: — Majdnem ötszáz forint értékű társadalmi munka jut egy lakosra. Ezt nem lehet másként elérni, csak ha együtt mozdulunk. Vastag György: — Nagydobos jövője? Alsó­fokú központ vagyunk. Van, akit elvisz innen a város, de a környékről meg ide szeret­nének jönni sokan. A lakos­ság nem fogy, nem is nő. A két város közelsége nyereség. Nekünk itt úgy kell politizál­ni, hogy aki itt él szeressen itt élni, és aki idejön, az ott­hont találjon. A legnagyobb gondunk az óvoda. Megépül. A másik az iskola bővítése: reménykedünk. A harmadik a termelőszövetkezet. Évek óta ráfizetéses, most idén megindult, ott is valami, és ha nincs ez a rendkívüli év, akkor jól állnának. Falu, jó falu nincs jó gazdaság nél­kül... A „háttér" hangulata Selmeci Béla, a termelő- szövetkezet elnöke: — Milyen Nagydobos? Február óta vagyok itt. Ha Dobost nem hiszem jó falu­nak, nem merek kijönni ide, ugyanis ahhoz, hogy a mi kö­rülményeink között itt jó ter­melőszövetkezet legyen, ah­hoz nekem háttérnek egy jó hangulatú falu kell. Volt itt olyan év, hogy hatvan fiatal ment el... Csak a példa miatt: ha itt lesz tornaterem, akkor lehetnek ott verse­nyek, ha lesznek, már jobb az énvelem dolgozó fiatalok közérzete. Ugyanígy: nem vagyunk most gazdagok, de pénzzel és társadalmi mun­kával is szívesen segítenénk a vendéglő építéséhez, hiszen szükség van közétkeztetésre, egy jó hangulatú helyre. A népfront, tanács és mi együtt ügyködünk, hogy a kertbarát­klub jó legyen. Sok ilyen példa van, és lesz is ... — Jó szövetkezet kell... — A fogorvost kifelejtet­tük! Gyönyörű fogorvosi ren­delőnk, megfelelő felszerelé­sünk van, lakást is adnánk, de nincs orvos... A beszélgetés felgyorsul. A holnap Nagydobosáról min­denkinek van mondandója. A szövetkezetben sok minden megváltozott: — Felszámoltuk a vesztesé­ges ágazatokat, a bel- és ár­vízveszélyes Kraszna-parti földeken nyárfát telepítünk. Létrehoztunk egy kis, ma­gunknak termelő, ládaüze­met, megegyeztünk a BFK- val: telepítünk ide egy kis varrodát, 60 asszonynak te­remtünk munkaalkalmat, ki­lenc vagy tíz hónapra ter­vezzük az üzemeltetést, így a nagy munkacsúcsokra, sza­mócánk lesz, almánk van, legalább hetven embert moz­gósíthatunk ... Hit szeretnének? Négyen tervezgetnek. Nem először, nem utoljára, úgy, ahogyan mindig. Megbeszél­nek még egy „kis” ügyet, az iskola udvarát bővítik, ötven­ezer forintért vesznek a jó futásokhoz területet, és né­gyen örülnek, hogy ez is si­került. A buszra várni kell. Van időm sétálni, beszélgetni a faluban még. Gyűjtögetem, amit a nagydobosiak szeret­nének. Mondják az óvodát, a tornatermet, az egészséghá­zat, a téeszt, a vendéglőt. Az autóbuszfordulót, amit együtt építettek, a labdarúgócsapa­tot, mert azok most elsők, bár legutóbb kikaptak ott­hon. Igaz, elfelejtettem: a lab­darúgókról is beszéltünk an­nál a véletlen szervezte ke­rékasztalnál. Az is Nagydo­bos. Falu, két tizenöt perc­nyire lévő város között. Bartha Gábor A játékos idegei... Ütötte a bírót Bár az itt következő három ügy minősítése teljesen eltérő, van bennük valami, ami közös: ez pedig az elkövetők szándéka, akik — ha különböző módon is — belegázoltak a sértettek becsü­letébe. POFON — 3200-ÉRT „ Június elején a két szomszéd- vár — Nyírgyulaj és Ofehértó — futballcsapata vívta a szokásos ddáz csatáját. A tét nagy volt —, ha Nyírgyulaj nagy gólkülönb­séggel győz, még bajnok is lehe­tett volna —, s ez a felelősség próbára tette a játékosok idegeit is. Nem is bírta sokáig nyugod­tan mindenki: Nádasi István, a nyírgyulajiak játékosa egy neki nem tetsző bírói döntés után ne­kiment a játékvezetőnek és po­fon vágta. A bíróság becsületsér­tés vétsége miatt a játékost 3200 forintra büntette. FOGHÁZ — SÉRTEGETÉSÉRT A 43 éves kótaji Kovács Zol­tánt 1000 forintra büntette a ta­nács, mert hamis kutyájával ve­szélyeztette a járókelőket. Ami­kor Kovács megtudta a döntést, bement a vb-tltkárnőhöz és em­berhez nem illő hangon, durván sértegetni kezdte, sőt azt is „be­ígérte”, hogy olyankor fogja megszégyeníteni, amikor a leg­többen látják. Kovács ezután a bírságról szóló határozatot össze­tépte, s több tanácsi dolgozó előtt veréssel, megöléssel is fenyegette a vb-titkárnőt. Kovácsot a bíró­ság hivatalos személy megsértése miatt 4 hónapi szabadságvesztés­re ítélte, a büntetés végrehajtását azonban 1 év próbaidőre felfüg­gesztette. KÖZAPOR MENETJEGY HELYETT Pátroháról Nyíregyházára uta­zott június 13-án két testvér: a mit Írnák rólunk? Újításban első a Zöldért Az 1978-ban meghirdetett újítási verseny 1979. évi sza­kaszában elért eredményéért a versenybizottság I. díjjal és 10 ezer forinttal jutalmazta a Szabolcs-Szatmár megyei Zöldért Vállalatot — olvas­tuk a Szövetkezet c! hetilap­ban. Megtudjuk: a vállalat fennállása óta több mint fél­ezer újítási javaslatot nyúj­tottak be a dolgozók, ame­lyekből háromszáznál többet elfogadtak. A hároméves verseny meghirdetése újabb lendületet adott az újítómoz­galomnak. 1978-ban 50 be­adott 44 elfogadott újításról adhatnak számot, az alkal­mazás eredménye 1,4 millió forint volt. 1979-ben már 63 újítást adtak be, eredménye 1,3 millió forint volt. A vál­lalatnál 20 olyan újító dolgo- zik, akik 5 vagy annál több újítást adtak be. Kölcsön­kombájnosolc Meruk József moszkvai tudósítónk írja a Magyar Hírlap szeptember 21-i szá­mában : Rendhagyó esemény miatt szünetelt egy időre au­gusztus 28-án a Záhony és Csap közötti Tisza-híd meg­szokott forgalma. Az állam­határon 20 kombájn haladt át méltóságteljes lassúsággal. A kisvárdai járásból indultak a szovjet oldalon levő Győ­zelem Kolhoz és két másik közös gazdaság megsegítésé­re. A kisvárdai járásban sem volt könnyű az idén az ara­tás. Sok helyütt kaszát, sar­lót ragadtak a kombájnosok is, hogy mentsék az életet je­lentő szemeket. S amikor egy reggelen értesítés jött, hogy „odaát” kell folytatni a mun­kát, órák alatt menetkészen állottak. E hétköznapi mun­ka és egyben nagyon is ün­nepélyes lényegét a kollektí­va így fogalmazta meg: „Jöt­tünk, mert kellett a munkás­kéz és a gép. Kenyérről van szó. A mi kenyerünkről. Hi­szen, ha eddig személyesen nem is találkoztunk, együvé tartozunk az itteniekkel. Olyan ez, mintha életet men­tenénk. Nem töprengünk, ha­nem cselekszünk.” Szakma és kultúra közös hajlékban Feltűnt, hogy a fehérgyar­mati művelődési központban szinte óramű pontossággal váltanak a különféle tanfo­lyamok és az is, hogy a láto­gatók mekkora 'figyelmet szentelnek az előadások za­27 éves Horváth Lászlóné Hor­váth Gyöngyi és 20 éves húga, Horváth Margit. Amikor Keme- csét elhagyta a vonat, megérke­zett a kalauz és kérte a menet­jegyeket. Horváth Margit átadott két jegyet, ám abból egyik ér­vénytelen volt. A jegyvizsgáló személyazonossági igazolványt kért, helyette azonban trágár szavakat kapott, majd amikor a nyíregyházi állomáson felszólítot­ta Horváthékat, hogy menjenek vele a forgalmi irodába, Horváth Margit torkon ragadta, ütött is felé, s amikor nem találta el, kőzáport zúdítottak a kalauzra. Cselekményüknek a rendőrjárőr vetett véget. A bíróság közfel­adatot ellátó személy elleni erő­szak miatt Horváth Lászlónét 5, Horváth Margitot 4 hónapi sza­badságvesztésre ítélte, a büntetés végrehajtását azonban mindkét esetben 2 év próbaidőre felfüg­gesztette. Valamennyi ítélet jogerős. vartalanságára. Nincs folyo­sóbeszélgetés, a tanfolyamra érkezők még a bejárati ajtó előtt gyülekeznek és váltanak szót egymással — írja Sárdi Ferenc a Szabad Föld szep­tember 28-i számában. Itt találkozott olyan emberekkel, akik a különböző tanfolya­mokat értékelték. Piros Jó­zsef a következőket mondta: „A szaktanfolyamokon szer­zett tapasztalatok segítettek ahhoz, hogy kevesebb takar­mánnyal és a korábbi 9—10 hónap helyett most 7 hónap alatt eléri a sertés a 100—125 kg-ot.” Fábián Lajos kerté­szeti szakcsoportvezető így beszélt: „Felbecsülhetetlen értékű ismereteket kapunk a szaktanfolyamokon... Itt tudtuk meg azt is, hogyan használjuk a vegyszereket, hogy a környezetünket is megóvjuk az esetleges ártal­maktól.” Á beregi végek könyvtára A Könyvtáros c. szakmai folyóirat 9. számában a vásá- rosnaményi könyvtárat mu­tatja be Tóvári Judit. A könyvtár felszereltsége rend­kívül szegényes, messze el­marad attól, amit egy járási feladatkört betöltő városi könyvtártól joggal el lehetne várni. A technikát lemezját- szós rádió, lemezjátszó, írógép, valamint mikrofilmleolvasó képviseli. Ma amikor egyik­másik könyvtárunk — lépést tartván a fejlődéssel — szá­mítógépek alkalmazását latol­gatja, kiáltó ez a szegényes felszereltség. Azért is elszo­morító a könyvtár méltatlan külső megjelenése és a mun­kát jobbítani hivatott eszkö­zeinek foghíjas volta, mert a könyvtárosokkal beszélgetve lehetetlen észre nem venni azt a ragaszkodást, azt a sze- retetet, amellyel munkájuk­hoz kötődnek. A katalógusok igényes könyvtári munkáról tanús­kodnak és sokoldalú tájéko­zódást tesznek lehetővé. Vá- sárosnamény lakosságának 21 százaléka könyvtári tag. A járásban 15 százalék a ci­gány olvasók aránya. Ezt a tevékenységet 1974-től mun­katervi feladatként végzik. „Fésülik11 a gyapjút Az Űjpesti Gyapjúszövőgyár újfehértói üzemében Kardos Jánosné gyapjút fésül gép­pel. (Frankó Sándor felvéte­le)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom