Kelet-Magyarország, 1980. szeptember (40. évfolyam, 205-229. szám)
1980-09-03 / 206. szám
1980. szeptember 3. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Csúszópénz MINDENKEPPEN MEG AKARUNK vásárolni valami valami divatosabb ruhadarabot vagy egy nehezen kapható alkatrészt háztartási gépünkhöz. Az eladó a fejét csóválja, ám egyszeriben megváltozik az arckifejezése, amikor a markába vagy a köpenye zsebébe csúsztat a „kedves vevő” egy-két bankjegyét. És csodák csodája — mindjárt hozza a keresett árucikket. Aki a pénzt adta, talán nem is gondolt arra, hogy megvesztegette az eladót. S a veszély az, hogy ezt olykor természetesnek vesz- szük! A számokat vizsgálva úgy tűnik: nem is olyan nagy a veszély. Hiszen az évenként felderített bűnügyeknek még fél százalékát sem érik el a megvesztegetések. A valóságban azonban ennél sokkal többet. Erre hívta fel a népi ellenőrök figyelmét az Országos Kriminológiai és Kriminalisztikai Intézet munkatársa a Népi Ellenőrzés című szaklap hasábjain. Mindenütt van korrupció, és nemzetközi összehasonlításban a tőkés országokban sokkal rosszabb a helyzet. Csakhogy — ez bennünket egy csöppet sem vigasztal. Szerencsére a hivatali megvesztegetés nálunk viszonylag ritka, az igazságügyi területen pedig évtizedek óta egyetlen eset sem fordul elő. Társadalmunk és gazdasági rendszerünk sajátossága, hogy a korrupció szinte kizárólag gazdasági területen honos. De ott aztáh sokféle formában. Először is nehéz megszab- íjij .hpl -avs^kás»s borravaló — hálapénz — csúszópénz — kenőpénz legális, féllegális láncolata és a tényleges megvesztegetés’ között. Ki vállalkozna annak meghatározására, hogy meddig számit borravalónak, amit a munkaidőben, hivatalosan küldött, a lakásunkon dolgozó szerelőnek adunk, és hol kezdődik a korrupció. Mert a szerelő még ezt-azt megjavít külön pénzért, de vállalati anyagból és munkaidőben. Vagy: meddig valóban hálapénz, amit az orvosnak adunk, s mitől kezdve korrumpáljuk, hogy hozzátartozónk jobb elbánást kapjon? Mi tekinthető még kedveskedő ajándéknak, amit a hiánycikket szállító vállalat megbízottja kap, s mi az, ami már ráveszi, hogy máskor is nekünk adjon abból, ami mindenkit egyformán megillet? kar lenne tagadni, hogy a korrupció forrása, táptalaja éppen az, ha valamiből hiány van. Senkinek sem jutna eszébe külön juttatást adni olyasmiért, amit bárhol, bármikor kapni lehet. Ugyanazon a TÜZÉP-te- • lepen természetesnek vesszük, hogy minden további nélkül megkapjuk a téli tüzelőnket és busásan honoráljuk, ha ilyen-olyan építési anyagot kaphatunk. Pontosan fogalmaz az idézett szaklap szerzője: „...a vesztegetés alkalmanként előteremti a hiánycikket, megoldja az egyes gazdálkodó egységeknél a mesterséges hiánykeltésből eredő gazdasági problémákat, a csúszópénz nyomán kereslet keletkezik az eladhatatlan árura, átmenetileg kiküszöbölhető az áruelosztás hibája, megkerülhető a gazdasági kényszer- pálya ...” Csakhogy ez ugyanakkor újra előidézi az ellentmondásokat, s újabb és újabb alapokat teremt a korrupcióra. Ami egyben azt is jelenti, hogy hátrányos helyzetbe szorul, aki megmarad az egyenes úton. Ez pedig semmiképpen sem engedhető meg. TERMÉSZETES, HOGY a törvény fellép a megvesztegetés, a megvesztegetők és a megvesztegetettek ellen. Äm nem . könnyű a helyzet, hiszen''aZ ilyeh“iígyek áltálában „köztünk maradnak”. Tenni kell azért ellene az egyes embernek, az állampolgárnak is, hiszen — akár azért, mert többet kell fizetnie, akár azért, • mert kimarad abból, ami megilletné — mindenképen ő jár rosszul. A megoldás kulcsa végül is az, ha minél több cikkből megszűnik a hiány. Akkor a keresett áruk és szolgáltatások helyett a korrupció tűnik el. Remélhetően örökre... V. E. A nyírtassi Dózsa Tsz évente 3500 hízott sertést ad át az állatforgalmi és húsipari vállalatnak, valamint 220 tenyészkoca- süldőt és 60 tenyészkant értékesít. Képünkön: a sertéstelep kocaszállásán zöld lucernával eteti a fehér húsú sertéseket Ténai Sándor és P. Kazuska Sándor gondozó. (G. B.) EGY FELMONDÁS NYOMÁBAN A vádaskodás vége Petró László villanyszerelő az utóbbi hetekben gyakran vigasztalta magát egy-két pohár sörrel. Bánatában, mérgében, felháborodásában kellett neki a mámor — talán még önmagának sem fabrikált hozzá ideológiát. Mi van a jegyzőkönyvben ? Zsebében lapult a vállalati felmondólevél, amit a feleségének sem mert megmutatni. Aztán egy dührohamában ezt a levelet is összetépte. Mindez azonban nem változtatott: a tényen, nem tudta kitöröl- : ni .az,ágyúból,chpgy g munka- társai megtagadták, á főnökei eltanácsolták. A felmondólevélben felsorakoztatott vádak szinte égették. A munkaügyi döntőbizottsághoz fordult, ahol viszont nem a vádak igaz vagy hamis voltát vizsgálták, hanem az érzelmeket, az alaki, formai kifogások létét, vagy nemlétét tekintették át. „A gazdasági vezető által felvett jegyzőkönyvek között, amelyek a közvetlen munkatársak véleményét tartalmazzák. ellentmondás nincs, azok tartalmát a tárgyaláson személyesen is megerősítették.” — szerepel a jegyzőkönyvben. Ami viszont furcsa: a vádlott nem tudta, nem tudhatta, hogy ki, s milyen véleményt adott, mert előtte csak annyit kérdeztek a tanúként meghívott munkatársaktól, hogy fenntartja e a jegyzőkönyvben elmondottakat. — Tulajdonképpen magatartásbeli alkalmatlanság miatt mondtunk fel — indokol Kurinszki László üzem- fenntartási osztályvezető. — Nem bírja elviselni, hogy neki parancsoljanak, a csoport- vezetőjét kritizálta. Erőszakos, fölényesen viselkedik munkatársaival szemben. A vádpontok között olyanok szerepeltek, mint az üzemi légkör megrontása, a vezetői tekintély lejáratása. — Miért baj az, ha meg merem mondani a véleményemet < - kérdezi Petró László. —1 Hiszen amit felhoztak ellenem, azért nem felmondás járt volna, hanem egyenest börtön. Csakhogy előtte mindent be kellett volna bizonyítani. Nagyhangú volt... Az ellentábornak, a főnököknek abban valóban igazuk volt, hogy Petró László nem rejtette véka alá a véleményét. Nagyhangú volt, nemegyszer munkatársaival szemben sem udvariaskodott. Ám azt senki sem mondhatta rá, hogy a munkáját nem végzi el, hogy a szaktudásával baj lenne. — Az első hetekben egy iparkodó, jó melósembernek ismertem meg — mondja róla Fekete Endre. — De a végén már csak veszekedés volt a műhelyben, jobb, hogy elmegy, mert végre megnyugszunk. Meglehet, hogy Petró László nem akkor, s nem úgy beszélt, ahogy kellett volna. Nem véletlenül kérdezte meg tőle Tomasovszki András, a szakszervezeti bizalmi: — Hányszor szóltál a termelési tanácskozáson, amikor kellett volna? Csakhogy ez már a végén, az újságíró jelenlétében hangzott el, újabb vitaáradat közben. Arra viszont nem jött válasz, hogy miért kellett több ezer forint értékű alkatrészt beépíteni a csoportvezető, Széphegyi Béla utasítására, hogy másnap már tönkremenjen mind. Felnyitották Egy asszony llonatanyán „Segítsz, fiam ?" C lit az íróasztal előtt. A munkakönyvé már ott volt az asztalon. Tegnap váltotta ki. — Hány osztályt végzett? Még a tenyere is izzadt. — Négyet... csak négyet. Később megkapta a munkaköpenyt, s még aznap becsöppent a Zója brigádba. Magafajta asszonyokkal találkozott. Egyszerűen fogadták. Volt, aki a fizetésről beszélt, volt, aki a gyerekeiről. Elment a nap. Aztán rájött, hogy bármennyire is hasonlítanak itt llonatanyán egymásra az asszonyok, mind akar valamit. Nagyjából egyko- rúak voltak — többnyire negyvenesek —, de ahány élei, annyiféle sors. Volt, aki üdülésből jött haza, sokan a gazdaság buszával jártak naponta, egyiknek a gyereke sorsa, másiknak a férje természete fájt. A tízórait felfordított ládákra ülve ették, s ott kérdezgették Lovas István- nét, mi szél hozta közéjük. — Nem sok érdekeset mondhattam én akkor nekik. Szültem két gyereket, a fiam már elvégezte a tanítóképzőt, a lányom érettségizett. Az uram harminc éve pályamunkás, a vasútnál. Belerokkant a munkába, most felvigyázó a pályaépítőknél. Negyvenéves elmúltam, amikor dolgozni jöhettem. Otthon? Rendbeteszem a kertet, megetetem az állatokat, megfőzök, s kora reggel felülök a munkásbuszra, az hoz ki a gazdaságba. Mi érdekes van ebben? Csak akkor restelkedett nagyon, amikor az iskolára terelődött a szó. Négy osztály után kimaradt, az összeadáson és a kivonáson kívül nemigen emlékezett semmire. Az ő matematikája a fizetés beosztása volt. Nyár végén megkérdezték, nem akar-e tanulni tovább. Négy hónapja volt köztük, rámondta az igent. — Otthon nem ellenezte senki. Az uram azt mondta, ha még bírod, hogy hajnaltól késő estig dolgozz és utána tanulj, hát csináld. Bírtam. Sokszor szúrt a szemem, amikor négykor keltem, de vitt valami előre. Csak nem hagyhatom abba? Levizsgáztam mindenből. Sose felejtem el azt a meglepetést a családom arcán, mint amikor eléjük tettem a bizonyítványt. Egy jó ebédnek nem örültek any- nyira, mint annak a papírnak! No, várjatok csak — gondoltam magamban — fogtok ti még csodálkozni! Betanító tanfolyamot szerveztek. Jelentkeztem. Aztán jött az igazi. Szakmunkásiskolát hirdettek, hárman mentünk. Le nem maradtam volna semmi pénzért. Az ötvenhez közeledő asszony birkózott a tantárgyakkal. A géptant mintha kínaiul írták volna, a matematika ezernyi képlete zsongott a fejében. — Segítesz, fiam? A diplomás fia elször- nyedt. Hajnalban az anyja még az állatokat etette, előkészítette a főzést, mosást, rohant a buszhoz, napközben kapált, gyümölcsöt szedett, este hatra ért haza és most nekiül a könyvnek. — Kellett ez neked, anyu? Talán már meg is bánta a kimondott szót, anyja csüggedten nézett maga elé, de hamarosan előkerült a körző és a vonalzó. Erős, izmos kéz rajzolta az ábrákat a füzetbe. Munkában edzett, fáradt kéz másolta a jeleket. Menyasszonykorában, az anyakönyvvezető előtt izgult annyira, mint a vizsgán. Minden eszébe jutott; a képletek, a fizikai törvények, a gyümölcstermesztés fogásai ott zsongtak a fejében. A káosz akkor oszlott, amikor a tételt kihúzta. A vizsgaelnök nézte az alacsony, szőkésbarna asszonyt. Kezébe lemoshatatlanul beleivódott a gyümölcs színe, bőrkeményedés árulkodott a kapa nyeléről. Mondatai rövidek, tömörek, nyoma sincs benne a mesterkélt, a megjátszott tudásnak. Nem volt bőbeszédű. Amit mondott, tartalom állt mögötte. — Még egy évem van hátra a bizonyítványosztásig. Valamivel több lesz a fizetésem, de nem ez a legfontosabb. Meg akartam mutatni, hogy nemcsak disznót tudok etetni. Kitelik ez még belőlem. Tóth Kornélia a szekrényt Vita, érvelés helyett inkább egy újabb vészekedés, kölcsönös vádaskodás lett volna az eredmény. Ezért Petró László jobbnak látta, ha nem fellebbez tovább, új munkahelyet keres. Rosszulesett neki, hogy az utolsó nap felnyitották az öltözőszekrényét, jegyzőkönyvet vettek fel az oda nem való dolgokról. S mit ad a sors, néhány nap múlva egy rendőrségi feljelentés után a csoportvezető szekrényében szintén találtak oda nem való szerszámokat, jóval többet, mint Petró Lászlónál. — Őszintén szólva nem értem ezeket a dolgokat teljesen, nem láttam az okát — vélekedik az egyik fiatal munkatárs, Vinnai József. Azóta újabb néhány hét telt el. A tanulságokat nyilván ki-ki levonta a maga módján, s elgondolkodtak az eseten a HAFE nyíregyházi gyárában, ahol mindez történt. Mindkét fél tanulhat abból, hogy a kölcsönös vádaskodás hová vezethet, s nem biztos, hogy csak hatalmi szóval lehet rendezni a nézeteltéréseket. Mert így a „vesztes” nemcsak Petró László, hanem a kollektíva is. Vásári mozaik „Aranyalmák" OMÉK, Budapest. A legnagyobb csarnokban a növény- termesztés és a kertészet, a növényvédelem és a háztáji, valamint a kisegítő gazdaságok termékeit, állították ki. Bemutatják itt a legújabb búza, kukorica, dohány és minden más növény fajtáit, a legkülönbözőbb gyümölcsöket, s a külföldi kiállítók termékei is láthatók a pavilonban. Mindezek mellett igen sokan csodálták meg az öt- venkilós nagydobosi sütőtököt, a hatalmas görögdinnyét, a csodálatos szépségű őszibarackokat, a vastag húsú paprikát, de kijut az elismerésből a Szamos menti Állami Tangazdaság és a nagycserke- szi Kossuth Termelőszövetkezet aranyérmes almáinak is. Ezenkívül nem egy ezüst- és bronzérem került még az alma révén a megyébe. Az elismerésüket a nézők közül többen hangosan is kifejezték: — Hiába, jó almát csak Szabolcsban tudnak termeszteni. A kisgazdaságok termékeit bemutató standon helyet kaptak az ötletes, könnyen, egyszerű eszközökkel kivitelezhető kisgépek és a hétvégi házak egyes berendezései. Ezek közé tartozik a villany- motorral meghajtott hármas grillsütő is. Egy középkorú férfi — feltehetően készítője — erős taglejtéssel magyarázta a kisgép működését. Amikor már láthatóan kifogyott a szóból, egy pillanatra elhallgatott, de nem sokáig tartott ez a szünet: — S ha már úgyis megvan a grillsütő semmi egyéb nem kell hozzá, mint a hús, a bor, a sör és természetesen egy jó vízparti telek. A pavilonok között, a szabadtéren a legkülönfélébb gépek foglalták el a helyet. Látható volt itt olyan, amely már megtalálható a mezőgazdasági nagyüzemekben, de nagyon sok újdonságot hoztak a vásárra a gyártók. Kicsik és nagyok egyaránt érdeklődve figyelték a monstrumokat, s a boldogság netovábbja volt, amikor felmászhattak a két méter magasságban lévő traktor volánja mögé a gyerekek. Ki tudja, lehet hogy a jövő traktoros nemzedéke született meg ezen a vásáron. Erről beszélt Papp László is, aki Kisvárdáról érkezett a vásárra. — A fiam most végezte az általános iskolát, s már évek óta csak azt hallom tőle, traktoros leszek. Én csak örülök ennek, s bíztatom is, válasz- sza azt, amit szeret. Nem is tudom mióta vagyunk már itt a gépek mellett, de a fiút el sem tudom vonszolni. Talán az óriás harcsa hallatára abbahagyja a nézelődést. Igen, a gépek mellett a legnagyobb érdeklődést az állatok váltották ki a nézelő- dőkből. A városi emberek azért álldogáltak szívesen a karámok és istállók előtt, mert az aszfalton csak a legritkább esetben jelenik meg a ló, a szarvasmarháról nem is beszélve. De a faluról érkezőknek is tartogatott újdonságot, látványt a kiállítás. Hol lehet például napjainkban magyar szürkemarhát látni? A vásáron. És mangalicát, rackát, hosszú szőrű juhot? Azt is a vásáron. Van itt még feketetarka holsteinfriz tehén, póniló és a nagyobb igavonó rokona is. A feltűnést azért az óriás harcsa akváriuma jelentette. Igaziból nem volt oly óriás, hiszen a maga ötvenegy kilójával úgy középmezőnyben járhat, de mindenesetre nagyon sokan árgus szemekkel nézték. Talán a déli halászlevet látták már benne. Lányi Botond Sípos Béla
