Kelet-Magyarország, 1980. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1980-08-10 / 187. szám
4 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. augusztus 10. A HÉT — CÍMSZAVAKBAN HÉTFŐ: Brezsnyev—Ceauspscu-találkozó a Krímben — Waldheim, ENSZ-főtitkár Hanoiból Bangkokba utazik — Vita az olasz parlamentben a bolognai merénylet hátteréről — Fokozódó terror Törökországban KEDD: A genfi leszerelési bizottság ülése — Belgium szövetségi állammá alákul — Tüntetés Teheránban, tiltakozásul iráni fiatalok amerikai letartóztatása ellen — Újabb elnyomó intézkedések Bolíviában SZERDA: Brezsnyev—Zsivkov-találkozó — Elhalasztják a kínai külügyminiszter indiai útját, mert Uj-Delhi elismerte a Kambodzsai Népköztársaságot — Rogers NATO-főpa- ranesnok a délkeleti szárny sorainak rendezéséről tárgyal Ankarában és Athénben CSÜTÖRTÖK: Bejelentik a Gierek—Schmidt-találkozót — Az iraki—szaúd-arab csúcstalálkozón kilátásba helyezik a szakítást mindazokkal, akik elismerik a Jeruzsálemről hozott izraeli döntést PÉNTEK: Jeruzsálem napja Iránban, az arab országok a Biztonsági Tanács összehívását követelik — Súlyos harcok Salvadorban — Belpolitikai bonyodalmak Zimbabweban a Zanu főtitkárának letartóztatása nyomán SZOMBAT: Folytatódik a belső harc a demokrata koncvenció előtt, a közvéleménykutatások Carter népszerűtlenségi rekordjáról tudósítanak — Az iráni parlament Radzsait javasolta kormányfőnek ruzsálemet nyilvánította Izrael fővárosává. (A kommentátorok két okot látnak Begin elhatározására: egyrészt így akarta csökkenteni a belpolitikai feszültséget, másrészt az amerikai elnökválasztási évet kihasználva, „kész helyzetet” szeretne teremteni a jövőre.! A Jeruzsálem-döntésnek vifőtitkára (jobbra) a Krímben ta Román Kommunista Párt fötitkánap alatt minden rendeződik. Lényeges mozzanat azonban, hogy megállapodás született: az ENSZ közgyűlésének idején, külügyminiszteri szinten, vietnami—thaiföldi párbeszédre kerül sor New Yorkban. Egy külügyminiszteri találkozó mindig ad legalább szerény biztatást. R. E. záshoz, és ott a sorban valamennyi jelentős olajállam Algériától Kuvaitig. Ha nem is esett szó az olajcsapok elzárásáról, az olaj fegyver alkalmazásáról, közvetetten áll a fenyegetés. a világ leglehetetlenebb állásának mondta az ENSZ-fő- titkári posztot. Valóban nem könnyű olyan tisztséget betölteni, ahol a „megbízók”, a vilagszervezeti tagállamok száma már meghaladta a százötvenet, s természetesen a legkülönbözőbb érdekek, törekvések érvényesülnek. Igaz, éppen ebben a világban van lehetőség és szükség bizonyos közvetítésekre is. Nem titok, hogy Waldheim a jobb megértés előmozdítása érdekében vállalkozott egy délkelet-ázsiai utazásra, hiszen ez a térség ma a válságövezetek közé tartozik. A diplomáciai élénkülésre az indokínai szocialista országoknak, a VSZK-nak, Laosz- nak és Kambodzsának az a javaslata adhatott okot, hogy az összeütközések megelőzése végett, alakítsanak ki demili- tarizált sávot Kambodzsa és Thaiföld határán. Ezt a gondolatot az ASEAN-országok sem utasították el, de Hanoi és Bangkok álláspontja között igen lényeges eltérés mutatkozik. Vietnam és a népi Kambodzsa a határ mindkét oldalán fegyvermentes zónát sürget, azon lehet vitatkozni, hogy ez milyen legyen, s hogyan valósítsák meg az ellenőrzést. Thaiföld viszont csak kambodzsai területen járutnarhozzá a demilitarizált övezethez. Megmaradnának tehát a thai részen a határra valósággal ráépült kiképzőtáborok. A Waldheim-utazás aligha tűzhette célul, hogy néhány A hét három kérdése O Milyen kérdések szerepeltek a krími találkozók napirendjén? Immár jó néhány éves hagyomány, hogy a nyár derekán, kötetlen keretek között, munka- találkozókra kerül sor a Krímben a Varsói Szerződéshez tartozó országok pártvezetői között. A héten Leo- nyid Brezsnyev és Nicolae Ceausescu, illetve Todor Zsiv- kov eszmecseréje tette teljessé azt a tanácskozássorozatot, amelyben korábban Edward Gierek, Gustáv Hu- sák, Erich Honecker s természetesen Kádár János is részt vett. E megbeszélések jó lehetőséget nyújtottak arra, hogy az ötéves tervek „finisében” tájékoztassák egymást országaik belső helyzetéről, az elért eredményekről, s a meglévő problémákról, de nem maradt el a nemzetközi politikára történő kitekintés sem. Ennek kapcsán a megjelent tömör közlemények hangsúlyozták: a szocialista országok a nehezebbé vált körülmények és Washington feszültségkeltő magatartása ellenére az enyhülési irányzat védelme és fenntartása mellett szállnak síkra. Ennek jegyében különösképpen fontosnak tartják a madridi Európa-találkozót, hogy az valóban folytatása legyen Helsinkinek, s a résztvevők észszerű és építő módon közelítsék meg a vitás kérdéseket. Szinte kulcsszóként tért visz- sza a krími közleményekben a katonai enyhülés előmozdításának szükségessége. Az a kontinentális értekezlet, amelyet Varsó javasolt ebben a tárgyban, s a többi szocialista ország is támogat, megfelelő műhelye lehetne újabb megállapodások előkészítésének. • - c > © Milyen új fejlemények történtek a Közel-Keleten? Költözik a venezuelai nagykövetség Izraelben: eddigi jeruzsálemi irodáját egy tel Aviv-i épületre cseréli fel. A gesztus közérthető, eddig is csupán Hollandia és néhány latin-amerikai ország tartotta diplomáciai misszióját Jeruzsálemben, most eggyel máris megfogytak. A visszhang és a felháborodás óriási, még a nyugati sajtó nagy része is értelmetlen provokációnak tartja a Knesszet döntését, amelyen örök időkre az egyesített JeD Mennyiben járt eredménnyel az ENSZ-főtitkár délkelet-ázsiai utazása? Kurt Waldheim egyszer Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB lálkozott Nicolae Ceausescuval, a rával. szont volt egy olyan következménye is, hogy megint jobban összekovácsolja az arab frontot. A két legnagyobb közel-keleti olajexportőr, Szaúd-Arábia és Irak között huszonkét év után első ízben került sor közvetlen csúcstárgyalásokra. Ennek során megállapodtak abban, hogy a Jeruzsálem-hatarpza- tot elismerőkfeel szemben közösen lépnek fel, megszakítva velük minden politikai és gazdasági kapcsolatot. Az Arab Liga tagállamainak több mint a fele máris csatlakozott ehhez az elhatároII múmia titka A festett szobor O Az ügy azonban ezzel még nem volt befejezve. Az egyiptomiak, akik hivatalosan birtokba vették a sírt, mindent alaposan megszemléltek. Megállapították, hogy Howard Carter gondosan dolgozott. Minden leletdarabot háromszorosan regisztrált és háromszorosan megszámozott. Azután az ellenőrök egy ládára bukkantak, amely az egyik sarokban állt. Pierre Lacau megállt előtte: „Kinyitni!” — parancsolta. Két ember feltörte a ládát. Lacau győzedelmesen kiemelt egy fából készült életnagyságú fejet. Egy csodálatosan szép, festett szobrot, ami egy lótuszvirág-talapzatból emelkedett ki. Nemcsak az volt figyelemre méltó, hogy Carter ilyen különös helyen őrizte az értékes tárgyat. Az is figyelemre méltó volt, hogy nem regisztrálta és nem is számozta meg. Valaki kimondta, amit mások még gondolni sem mertek: „Úgy látszik, Carter el akarta tulajdonítani a fejet ...” A sír felfedezője tehát egy tolvaj? Ezt még Pierre Lacau sem akarta elhinni. Ennek ellenére érezni lehetett, hogy a botrány nem várat sokáig magára. A kairói különítmény a tiszteletre méltó archeológus leleplezése előtt áll? Valóban’ megpróbálta Cár- tér, mint ahogyan á látszat mutatta, eltitkolni a hatóságok előtt a Tutenkámen sírjában talált kincset — nem is lenne olyan érthetetlen. Ugyanis a hatóságok vele és Lord Carnarvonnal, aki finanszírozta az ásatásokat, nem éppen fairül viselkedtek. Munkájuk bérével mindkettőjüknek adósok maradtak. Carnarvon licence alapján az első rangú leleteket át kellett adni a kairói Ókori Inté- zőségnek. Az ásatóknak csak a másodrangú leletekre és utánzatokra lehetett igénye. Ez azokra a sírokra vonatkozott, melyeket „érintetlenül” találtak. A „feltörten” fellelt sírokra más rendelkezés vonatkozott: „Az Ókori Intézőség — a múmiák és szarkofágok mellett — fenntartja a jogot mindazokra a tárgyakra, melyek elsőrendű történelmi jelentőséggel bírnak. A maradékot el lehet osztani az engedményre jogosultak között”. Ez a szabály vonatkozott volna Tutenkámen sírjára is. Ezt ugyanis már az antik sírrablók feltörték. A halott fáraó múmiájától, a szarkofágjától és a különösen fontos leletektől eltekintve tehát a lordnak igénye volt a fellelt kincsek felére. Mégis mindketten üres kézzel mentek el. Az Ókori In- tézőség vezetője ugyanis egy rossz trükköt talált ki. A sír egész tartalmát „elsőrendű történelmi jelentőségűvé” nyilvánította. Ezen a módon az egyiptomi állam kapott mindent — a két férfi, aki a pénzét és egészségét áldozta, hogy a kincseket megtalálják, nem kapott semmit. Ilyen körülmények között csodálkozni lehet-e azon, ha Carter megpróbált volna legalább egy darabot megőrizni magának? Pierre Lacau közvetítővel megkérdeztette, honnan származik a sarokban álló fej? Carter válasza: „Abból a törmelékből. melyet az első folyosón találtak. Az ottani tárgyakat csoportszámokkal jelöltük meg. Mindenesetre még nincs benne mind a regiszterben.” Minden beavatott tudta, hogy ez nem lehet igaz. Ugyanis Carter pár hónappal ezelőtt adta ki a „Tutenkámen sírja” című műve első kötetét. Ebben pontosan leírta a bejárati törmelékben ta- rtecisojl jelGRips? Ä9 Iáit darabokat. A szép lótuszfejet azonban nem említette. A Lacaunak adott válaszában tehát hazudott? Az Ókori Intézőség vezetője lemondott arról, hogy kivizsgálja ezt a kérdést. Talán a Carterrel szembeni rossz lelkiismeretét akarta megnyugtatni, de valószínűbb, hogy azért, mert még szüksége volt az archeológus szolgálataira. Ugyanis a sírban még sok volt a tennivaló. Következik: VI. A „fáraó átka”. HAZÁNK, KELET-EURÓPA Az első világháború 5. A XX. század elején Európa politikájában és gazdaságában egyaránt Németország volt a hangadó, a kialakuló monopolkapitalizmus legsikeresebb államának tűnt, de a versenyben lemaradó Anglia és Franciaország, a francia pénzen fölzárkózni és modernizálódni kezdő Oroszország, sőt a többi kisebb-nagyobb európai ország is úgy vélte, hogy a nyilvánvaló gazdasági, társadalmi és politikai feszültségek jó alkalmat teremtenek saját pozíciói meg-i javítására. A nemzeti célok mind grandiózusabbak lettek: továbbá gazdasági és területi terjeszkedés (a^ már befutottaknál),- a régi vagy sosem volt nagyság helyreállítása az ambiciózus kisebbeknél. Az előző században fölszabadulást kereső és néptestvériséget hirdető nacionalizmus türelmetlen, elnyomó és gyűlölködő sovinizmussá nőtte ki magát, a birtokon belülieknél és a helyükre vágyódóknál egyaránt. A két hatalmi csoportba oszló Európában a kielégítetlen ke- let-közép-európai mozgalmaknak egyszerre megnőtt az esélye arra, hogy nagyhatalmi támogatást találjanak, s így az egyes államok belső, nemzetiségi kérdését külpolitikai kérdéssé tegyék. A kelet-európai társadalmakban a XX. század elejére az egyes osztályok és rétegek egymáshoz való viszonya, hierarchiája nem változott meg, de létszámban, vagyoni erőben és öntudatában nagyon megerősödött a polgárság. Ez a folyamat nem korlátozódott az „uralkodó” nemzetekre, sőt a politikailag hátrányosabb helyzetben élő népek esetében — akiknél gyakran hiányzott a tradicionális uralkodó osztály — „polgáribb” társadalomszerkezet alakult ki, így politikai és társadalmi magatartásformáik sokszor progresszívebb külsőben jelentkeztek. Előfordult, hogy az „alárendelt” nép iparosodottabb volt, mint az uralkodó (pl. Lengyelország Oroszországhoz került része, vagy a cseh-morva területek az osztrák alpesi tartományokhoz képest), vagy hogy az „üldözött” kisebbség fejlettebb volt, jobban élt, mint független államiságot élvező testvéreik (pl. az erdélyi románok Romániához képest). Az iparosodással együtt járt a munkásosztály kialakulása, ez pedig komoly szociális emelőerőt adott a nemzeti mozgalmak számára, annak ellenére, hogy a szociáldemokrata mozgalom a társadalmi és politikai kérdések megoldását nem nemzeti, hanem internacionális keretekben kereste. Feszítő ellentmondás alakult ki tehát a gyors ütemben növekvő gazdaság és a vele lépést tartani nem tudó merev politikai rendszer, a polgárosodó társadalom és a nemzeti önállóság hiánya között. Mindenfelé aktivizálódtak a nemzeti mozgalmak, és még a hegemon helyzetben lévő osztrákok és magyarok is elégedetlenek voltak gazdasági és politikai pozíciójukkal. A balkáni háborúban a törökök ellen elért siker nagyban növelte a délszlávok nemzeti öntudatát, ami az Osztrák-Magyar Monarchiában élők esetében elégedetlenséggel párosult. Támogatót is találtak Oroszországban, amely az 1905-ben Japántól elszenvedett vereség, és a nyomában kibontakozó forradalom után balkáni befolyása erősítésében keresett kompenzációt és figyelemelterelő eszközt belső bajaira. A csehek és a románok körében egyre többen tekintettek várakozással az angol— francia—orosz hármas antantra. Meg is találták ott a barátokat, pártfogókat, akik — belső meggyőződésből, külpolitikai érdekből, személyi okokból vagy megbízásból — szívesen propagálták a nyugat-európai közvéleményben Ausztria-Magyar- ország „elnyomott nemzetiségei” ügyét. Az 1914 nyarán kitört világháború okai sokfélék, szerteágazóak, de közöttük van a délszláv nemzeti kérdés, sőt általában a ke- let-közép-európai nemzetinemzetiségi kérdés megoldatlansága, az ezen a területen fölgyülemlő feszültségek. Princip boszniai szerb diák fegyverét kétségkívül ez sütötte el, s a hatalmi érdekek, a szövetségi rendszerek ebből a merényletből csináltak világháborút. A háború erősen megosztotta Kelet-közép-Európa népeit. Többségük a központi hatalmak államaiban élve az ő oldalukon vonult be katonának Oroszország, Szerbia, majd Románia ellen. Az egyes népeken belül voltak, akik a központi hatalmak, voltak akik az antant győzelmétől vártak több előnyt a maguk számára, s ennek megfelelően tettek lojalitási nyilatkozatokat, emigráltak vagy dezertáltak, szerveztek földalatti mozgalmakat vagy légiókat. A térség egyetlen népéről sem lehet elmondani, hogy ne lettek volna imperialistái, sovinisztái, de nem lettek volna demokratái, pacifistái vagy szocialistái is. Mindegyiknek volt antantbarát és antantellenes „csapata”. Ez a helyzet nemcsak súlyos belső nézeteltéréseket eredményezett az egyes nemzeteken belül, de tragikus konfliktusokat is. Nem csak szerbek és horvá- tok lőttek egymásra, de erdélyi és királyságbeli románok, sőt galíciai és oroszországi lengyelek is, nem is beszélve a sztrájkokról és a rendfönntartók összecsapásáról, vagy a katonalázadásokról. A kölcsönösen imperialista célokért folytatott háborúban a kelet-európai népek végső állásfoglalását az határozta meg, hogy ki tudott számukra többet kínálni, elsősorban a területi kérdésben. Az antant jóval könnyebb helyzetben volt, mert ellenfelei rovására a maximális nemzeti-területi program megvalósulását kínálhatta a cseheknek, románoknak, szerbeknek, Oroszország 1917-es kiesése után pedig a lengyeleknek is. Azt azonban nem titkolta, hogy a háborút nem a Habsburg- monarchia népeinek függetlenségéért vívja, s ha Németország leteszi a fegyvert, vagy Ausztria-Magyarország különbékét köt, az antant nem fog tovább harcolni Közép- Európa átalakításáért. A háború elhúzódása, a holtpontról való kimozdulás szükségessége miatt Londonban és Párizsban (de a másik oldalon Berlinben is) egyre inkább előtérbe került az ellenfél belső aláaknázásának a programja, a létező társadalmi és nemzeti elégedetlenség kihasználása, a forradalmi mozgalmak támogatását is beleértve. 1918 tavaszára az antanthatalmak lényegében eldöntötték, hogy a Habsburg-monarchia szükségességének évszázados dogmáját föladva támogatni fogják Közép-Európa független államokra osztását, amelyek a háború után is megbízható németellenes szövetségesként jöhetnek majd számításba, így történt, hogy noha valamennyi kelet-közép-európai nép nagyjából egyformán viselkedett a háborúban (először örömmel fogadta és aktívan támogatta valamelyik felet, majd egyre jobban a mielőbbi békét kívánta), a végén egyesek győztesek, mások vesztesek lettek, egyes népeket területekkel jutalmazták meg, másokat pedig megbüntettek. Jeszenszky Géza (Folytatjuk) ri rfTn^rTÄi ifi j I fl ! fik IhiílvaI A „5
