Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1980-06-08 / 133. szám

1980. június 8. VÁLTOZÓ ÉLETÜNK Hoíi Szabolcsban Leányanyák a bajt, aki nem akarja. Vagy mégis hiba van a felvilágosí­tásban? Terített asztal mellett üldögélünk T.-ben. Ebéd után könnyebb az emlékezés; M. nénit az egykori leányanyák sor­sáról faggatom... — Kevesen akadtak az én ifjúkoromban leányanyák erre­felé ... nem úgy, mint most. Azt tudom, hogy nehéz volt a sorsuk. Legtöbbet elzavarta az apja, mint emlékszem már P. Ilonát, — aztán bújkált szegény a rokonoknál, ismerősöknél mindenfelé. T. Erzsiké a Tiszának ment. Igen szép volt, gyö­nyörű szál legény udvarolt neki. Aztán más lányt vett el, pe­dig már állapotos volt! Hetednapra a fiú esküvője után fog­ták ki a folyóból. Az emlékezés tucatnyi ne­vet, történetet csalogat elő a 40—50 év előtti múltból. B. Annáról beszél még a néni, aki ahány háznál szolgált, mindenünnen egy „pulyával” tért haza: öt született így há­zasságon kívül neki. F. Ágnes nagyon imádságos lány volt, mégis „úgymaradt”. Csecse­mőjével együtt világgá zavar­ta az anyja. Pestre ment, ki­hirdette magát az újságban — és mit ad isten, elvették ... Naccsága lett belőle azóta a fővárosban! Fiatal nő, oldalán gyer­mekkel. A sóstói anyás-cse­csemőotthon udvarán emel­kedő szobor stílusosan cson­ka családot ábrázol: az apa épp úgy hiányzik a kőasz- szony, mint az udvaron sza­ladgáló apróságok mellől. Bár ezek a kicsinyek nem­csak az apát, legtöbbször az anyát is nélkülözik. Dr. Pet- hő Ágnes igazgató főorvos egy furcsa történetet idéz fel: — Nagyon fiatal cigány­lány hozta be évekkel ezelőtt ide újszölöttjét. Kértem, ma­radjon itt a szoptatás alatt: ingyen, teljes ellátásért, a fi­acskája érdekében. Minden­képpen el akart menni. Meg­próbáltam azzal hatni rá, mit szólt volna, ha pár napos korában őt is ilyen szívtele­nül elhagyja az anyja. Erre azt válaszolta: de hiszen en­gem is eldobtak a szüleim, mégis megvagyok. Majd felnő az én gyerekem is. — Ekkor döbbentem rá: ez a kis cigánylány szeretet, csa­ládi közösség nélkül lett fel­nőtt. Ezt a viselkedést, gon­dolkodásmódot viszi tovább, amíg él — és örökíti a saját gyerekeibe. Ezt azért is me­rem állítani, mert az ide be­kerülő kicsinyek anyja gyak­ran intézeti árva. Évenként átlagosan 12 ezer gyerek születik Szabolcsban. Hogy közülük mennyien le­ányanyáktól, arra nem kap­tam adatot. De azt tudom, hogy 1979-ben a sóstói anyás­csecsemőotthonban felvett 116 apróság közül 41-nek, a máriapócsi intézetben 92- ből 23-nak leány anyja volt: vagyis a két otthonba beke­rült gyerekeknek mintegy 30 százalékának. Az országos arány csupán 15 százalék ... — Ezek a lányok — foly­tatja a doktornő — zömmel falusiak, akik nagyvárosban vállalnak munkát, s mikor az idegen környezetben teherbe esnek, nem fogadja be őket senki. Kiveti őket a család épp úgy, mint ahogy a munkás- szállón sem maradhatnak egy kisbabával a nyakukon. Ál­dozatra lenne szükség. Példá­ul vidékre költözni a csöpp­séggel, — ahol lehet, a nagy­szülői családba. De a legtöb­ben megszokták, megszeret­ték a nagyvárosi életmódot: nem hajlandók lemondani ró­la. — így aztán nincs más út, mint intézetbe adni a kicsit — rendelet szerint az állandó lakóhelyhez a legközelebb lé­vő gyermekotthonba. (Sza­bolcsban sok az eljáró nő. Ez az oka az említett arányszám­nak. ) Az érem másik oldala, hogy az intézetbe került gyerekek többségéről nem mond le az anyja. Nevelni nem tudja, s jó ha évenként egy-két al­kalommal felkeresi. Ugyan­akkor elveszi tőle a lehetősé­get, hogy családba kerüljön, örökbefogadó szülőkhöz. Nagy eredmény, hogy a pócsi és a sóstói otthonból az aprósá­gok 50 százalékát sikerül ha­za, vagy örökbe adni. A leányanyáknak csak egy része választja gyereke szá­mára az intézetet. Sokan vál­lalják a babát, ahogy S. Nóra is teszi: — Három éve élek együtt Z.-vel a „leendő” anyósom otthonában — csak hivatalo­san nincs még rendezve az ügyünk. Egészségügyi dolgo­zó vagyok, nem tudatlanság­ból estem teherbe. Nagyon akartam ezt a kislányt. Igaz, rajtam kívül senki sem örült neki. Z. sem. Ügy látom ked­veli most már — de igazán nem köti le a kisbaba. Fur­csa élet a miénk. Együtt is vagyunk, meg nem is. S. N. mosoly mögé próbálja rejteni riadtságát. Zavarják a mindennapos veszekedések, a feleslegesség kínzó tudata, — mégsem bír változtatni. — Akármint alakul is a sorsom, együtt maradok a gyerekkel. Arra vigyázok, hogy több ne legyen, de ővele már soha nem leszek magá­nyos ... Küzdelem az egyedüllét el­len? Félelem az orvostól? Bi­zalmatlanság a szülőkhöz? Ta­lán mindegyik ... azaz kinél mi játszik szerepet abban, hogy házasságon kívül ad éle­tet gyermekének. Pedig a rá­dió, a tv, az újságok ismeret- terjesztő információözönében szinte csak az nem tudja mit kell tenni, hogy megelőzzük Statisztikai adat, hogy ta­valy Nyíregyházán a városi tanács gyámügyi csoportján 63 kicsi családi jogállását rendezték. Ebből 43 esetben a férfi elismerte az apaságot, 15 alkalommal eredményesen zárult az apasági per, 5 al­kalommal képzelt személyt állapítottak meg. Az apasági perek száma me­gyénkben 170—200, esztendőn­ként. Tartásdíj megállapítá­sáért még ettől is többen for­dulnak a bírósághoz. Az apa­sági perek kb. 10 százaléka beismerő nyilatkozattal zárul. A keresetek negyedét viszont elutasítják, mert aggályos az apa kiléte. Dr. Kruták Lajos, járásbírósági tanácsvezető bí­ró hosszú évek tapasztalatait foglalja össze: — Ha az anya által megje­lölt férfi nem hajlandó elis­merni az apaságot, akkor or­vosszakértői véleményt ké­rünk a Semmelweis Orvostu­domány Egyetemről. Vértu- lajdonsági, biostatisztikai és antropológiai vizsgálatnak vetik alá az anyát a gyerme­ket és a kérdéses férfit. Töb­bek között összehasonlítják a tenyér-, az ujjlenyomatok rajzolatát, keresik a szem, a haj, a homlok, az arc, a pro­fil, vagy a fül egyező voná­sait. A szakértői vélemények szerint lehet például valószí­nű, gyakorlatilag bizonyított, sőt kizárt is a vizsgálat ered­ménye. Nem olcsó mulatság ez: három személyre több ezer forintba kerül. .Igazolni kell azt is, hogy a kérdéses időpontban valóban szoros kapcsolat volt-e a férfi és a nő között. Sok furcsaság megtörtént már a bíróságon. Az ügyfe­lek között volt 14 és 47 éves leányanya. Megesik, hogy az apa személyét illetően „té­ved” az anya. Persze nem fordul minden­ki bírósághoz, sőt van aki nem megy férjhez, mégis tu­datosan vállal egy gyereket. B. D. csinos és szép. vezető állásban dolgozik, jól keres, lakása van — mégis pártában maradt. — 35 éves koromig remény­kedtem, hogy eljön az igazi. Közben egyre igényesebb let­tem, s mind kilátástalanabbá vált, hogy valaha is férjhez megyek. Gyereket viszont akartam. Gyűlölöm a plety­kát, de tudtam, hogy köszö­rülni fogják rajtam a nyelvü­ket az emberek. Ez aggasztott egy darabig, de aztán feltet­tem magamnak a kérdést: Miért legyek öregkoromban magányra kárhoztatva...? Olyan erős volt bennem az öröm, mikor megtudtam, hogy gyerekem lesz, hogy bár nagyon ragaszkodtam a munkámhoz, képes lettem volna lemondani róla a ki­csiért. Most kilencéves a lá­nyom. Egy ideig beszéltek rólunk, de nem vagyok ki­csapongó és becsületesen dol­gozom. így nem téma már, hogy leányanya vagyok. — A csonka család sok veszélyt rejt magában. Számos — gyerekét magában nevelő — asszony úgy próbálja ellensú­lyozni a másik szülő hiányát, hogy túlzottan elhalmozza a gyermekét. Az egykeség veszélyén túl, á kicsi nem ismeri meg a férfi szerepét a családban. De mindettől rosszabb, hogy az anya szinte „örökíti” életformáját a csemetéjére. A fel­nőtt szempontjából megérthető ez a törekvés — de a gyerme­kéből nem. Hallgatom B. D-t és a doktornőt. Nem tudom eldönteni, hogy végül is kinek van igaza ... Házi Zsuzsa Régen nem láttuk. Mi történt? A Mikroszkóp Színpad mű­sorára már hetekkel előtte nem lehet kapni jegyet. így történt ez leutóbb Szabolcs­ban is, amikor Hofi-műsort hirdettek a plakátok. Mintegy 1500-an nézték és hallgatták végig a műsort, de ennél töb­ben maradtak kívül jegyek hiányában, a 3 előadás el­lenére is. Az egyik előadás szünetében beszélgettünk Ho- fi Gézával. — Az történt, hogy az or­szág különböző tájain szere­peltem. Sajnos, kevés a sza­bad időm, a színház nagyon leköt. Egy héten egy szünnap. Ha az ember abból indul ki, hogy azért el kell menni, mondjuk egy színházba, _s egyszer a családdal is kell lenni, vagy valami mást is kell csinálni, plusz vidékre is menni, ez olyan kevés idő, hogy szinte semmi. — Jelenlegi műsorában, mintha frissebben reagálna a napi eseményekre ... — Én ezt nem tudom, leg­feljebb a hatása úgy tűnik. Az én alapállásom mindig az, hogy a lehető leggyorsabban reagáljak az eseményekre. Most úgy látszik — ennek na­gyon örülök —, hogy a hatá­sa olyan, észreveszi a néző. Nekem nincs olyan szándé­kom, hogy lassabban reagál­janak. Legfeljebb nem sike­rül, nem jön ki úgy a lépés. nincs Pesten. Ez hülyeség, ez csak egy-két elfuserált akár­kinek az agyában van. — Ezt a műsort nyáron be­fej ez^ükr ősszehúj'-müaw-'kelli Egy ilyen műsor elkészítési több mint egy év. Aztán ké­szül a lemez is. Készül egy olyan zenés műsor, mint a „Kell néha egy kis csavargás” volt annak idején, 'amiből a „Lazítani” és a „Söprik az utcát” született. — Lehetne-e most valamit elárulni a készülő műsorról? Nyilván aktualitásokra fog épülni, de mi az alapötlete? — A lemezről annyit tudok elmondani, hogy ahogy az „Akácos út”, meg a „Szab­hatjuk” a Mikroszkóp műso­rának helyszíni felvétele volt, ugyanilyen felvétel lesz az új is. Még az egész forrásban, születésben levő valami. Az új műsorról annyit, hogy tö­röm a fejem, több-kevesebb sikerrel. A szándék ugyanaz, mint eddig: olyan politikai kérdésekkel foglakozni, ami az embereket érdekli, amiről az emberek hallani akarnak,' amiről vitatkozni szeretnének. Ezekre kell valamifajta vá­laszt adni. vagy valamifajta kérdést feltenni. Ez a szán­dék. Különböző formai vál­toztatásokon is gondolkodunk, hogy ezt a mondanivalót milyen tálalásban, milyen ke­retben adjuk át a közönség­nek. — Miben látja a Mikrosz­kóp sikerének a titkát? — Az embereknek igen­igen nagy igénye van arra, hogy nevessenek. Most, hálá istennek, eljutottunk egy olyan fokra vagy szintre, hogy az emberek most már nem tudnak nevetni akármin. Valami igényszintjük van az embereknek. Többször halla­ni mostanában, hogy ez olcsó, s ez meg csak hülyéskedett. Habostorta-dobálással már nem lehet sikert elérni. Vala­mi kell, amin a közönség fel­szisszenjen, elgondolkozzék, s emellett nevessen is. Ez a si­ker! A másik: — hát most le­gyek nagyképű? — szerintem azért nagymértékben hozzá­tartozik a sikerhez, hogy Komlós meg én találkoztunk. Komlós egy olyan kaliberű ember, hogy van a fejében. A szándékunk, a lelkesedésünk, az akaratunk, hogy valami jót csináljunk. S ezt nem unjuk, szeretjük, ez átmegy a közön­ségre, megérzi, hálás, s akkor már meg is köszönte. Ha már egyszer eljött és ezt kapja, akkor jön másodszor is. — Rövid két nap után mi­lyen véleménnyel távozik a megyéből? — A megyéről egy ilyen rövid idejű átutazás alatt szinte felelőtlenség lenne jót is, rosszat is mondani. Hogy milyen hatások értek? Példá­ul: éjjel, előadás után be­mentünk Nyíregyházán a Szabolcsba, már a konyha zárva volt. Megkértük, le­hetne-e enni egy pár falatot. Borzasztó kedvesen, udvaria­san a konyhát kinyitották, amit akartunk, azt rendel­tünk. Tényleg le a kalappal! Amikor ilyesmivel találkozik az ember, akkor meglepődik, hogy hát íme, ezt így is lehet. Kimentünk Sóstóra — ott aludtunk — ott is kitűnő a kiszolgálás, A pincérek,,ked- vesefc'.^Nem0]« erek-<8rpa ^gon­dolni, hogy csak azért, mert én . .. Remélem, hogy itt ez a divat. Az étel nem volt hideg, nem volt kevés. Én amikor ilyesmivel találkozom, min­dig meglep. Nem látom söté­ten a dolgokat, csak sok-sok olyan hatás ért, ami ennek az ellenkezője. És, hogy az em­bernek köszönnek, meg visz- szaköszönnek, meg kedvesek. A szállodában halkan takarí­tanak, mert a vendég az még­iscsak vendég, s hátha alszik. Tisztaság, s oda van léve a törülköző és az is tiszta, szó­val ilyenkor meglepődik az ember. Az ember elutazik külföldre, s akkor azt mond­ják, hogy ott ilyen meg ilyen volt. Most elutaztunk ide és épp azt mondta Külkey László barátom: „Ugye, hogy külföldön vagyunk?” — Milyen tervei vannak művészi és egyéni életében? — Nézze, nekem egy ter­vem van és ez egyben a vá­gyam is. Csak annyira szeres­senek és csak akkora legyen az érdeklődés mindenhol, mint itt Szabolcsban. Ez ne­kem elég. Vincze Péter — Nem halljuk annyit a rádióban és a tv-ben. Ez azt jelenti, hogy valami komo­lyabb műsorra, vagy a hato­dik lemezére készül? — Szerencsére rengeteg munkám van. A Mikroszkóp­bán idáig ment — s még e sze­zonban megy — a nagy sike­rű „Minek néz engem” pro­dukció. Én abból indulok ki. ha engem meghívnak valaho­va vidékre, tudom ezek az emberek nem jutnak el a Mikroszkópba, mert messze laknak, idejük sincs. Nem kapnak jegyet. Most ez egy ilyen missziószerű dolog. Po­litikai kabaré csak egyetlen van az országban. Ha erre külföldről, s mindenhonnan jönnek és nagy éhséggel né­zik amit csinálunk, politizá­lunk az emberekkel, akkor nekem kötelességem, hogy azt a szintet, éspedig szó szerint azt a szöveget adjam, mert nincs külön szöveg vidéken és Früstök a bakon. (Elek Emil felvétele) KM VASÁRNAPI MELLÉKLET

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom