Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-08 / 133. szám
KM VASÁRNAPI MELLÉKLET NYÍRBÁTORBAN LÁTHATÓ FILMJÉGYZET De Caux Mimi mindig az eszme fáklyavívő- je volt. Csodálattal hatott a magyar zene és dal azokra a magyar huszárokra, akik az elnyomatás éveiben Lombardiában voltak kénytelenek osztrák katonai szolgálatot teljesíteni, és akik De Caux Mimi magyar dalaitól úgy fellelkesültek, hogy a művésznőnek sietve ott kellett hagynia az osztrák szolda- teszka (rossz értelemben: á fosztogató, erőszakos stb. osztrák katonaság) által gúzsban tartott országrészt, nehogy a magyar fiúk meggondolatlanságot kövessenek el. De Caux Mimi szintén az elnyomatás éveiben Berlinben, Párizsban, Londonban, az ottani színházakban operaénekesnőként történt szereplése alkalmával, az előadások befejeztével, magyar dalaival, fekete díszmagyarban nagy hatással gyönyörködtette a hallgatóközönséget. Hallatlan sikerének egyik legkitűnőbb kifejezője az is volt, hogy az egyik uralkodó család tagja az ottani legkiválóbb festőművésszel festtette le a színművésznőt, természetesen a magyar dalok éneklésekor viselt fekete ruhájában. De Caux Mimi művészete és szépsége, nemkülönben honleányi magatartása festésre ihlette hazánk egyik legnagyobb portréfestőjét, Barabás Miklóst is. Felbecsülhetetlen értékű az a hatás, melyet á színészet — mint a magyar kultúra hordozója — és a magyar nép, mint a nemzeti hagyományok letéteményese, egymásra gyakorlottak. Vándor színtársulatok járták az országot, Kántorné, a legnagyobb magyar színésznő, Déryné, a legcsodálatosabb énekes színésznő, De Caux Mimi a lenyűgöző hatású és szépségű dal és operadalok énekesnője. Mindhármuknak az élete harc és küzdelem a magyar színjátszás megteremtéséért. Példájuk és művészetük legszebb haladó hagyományaink közé tartozik. Mindaz, amiért az elődök küzdöttek és harcoltak, a márciusi forradalommal vált valóra. A forradalmi vívmányok megvédésére, szabadságunk és függetlenségünk kivívására és megerősítésére fogott fegyvert az egész magyar nép. 1848 ugyan polgári forradalom volt, de a szabadságharc a nép harca volt elnyomói ellen. Ezt a tényt ismerték el színészeink is, amikor fegyverrel és szóval, példamutatással és lelkesedéssel a szabadság zászlaja alá álltak. 1849 augusztusában elbukott a szabadságharc. Nehéz napok következtek a magyar nemzetre, de különösen a magyar szabadságért szívvel- lélekkel küzdő színészekre. Forradalom alatti magatartásukért sokakat börtönre ítéltek, többen önként mentek száműzetésbe a hontalanság keserű kenyerét ették, mások bújdosni kényszerültek. Dr. Szalontai Barnabás múzeumigazgató és emléktárgyai Vidéki viszonylatban is egyre több szunnyadó, kallódó érték, érdekesség szinte naponta kerül felszínre, amelyekkel sokak érdeklődését ; feíjfeKe})^ £ egy-egy tudományos területen is fontossá, használhatóvá válnak. A Somossy család őrzése után jutott a nyírbátori múzeumba, egyik francia emigráns lányának, De Caux Mimi dalénekes művésznőnek néhány értékes reliquiája: egy rendkívülien szép, franciás ízlésű legyező és egy me- daillon. Legyezője, barna fa- küllőkön muszlinra festett rózsacsokor, madár, valamint stilizált apró virág és levélke motívumokkal díszített. Az ovális alakú medaiUgnia borostyánra applikált, és csontból faragott női arcélből (profilportréból) van, finommívű, mintáskarimájú fémfoglalatban. Ennek a két figyelemre méltó, kedves emléktárgynak a vándorút ja az volt, hogy a neves költő, író, zeneművész Kuliffay—Bel- esák famíliából származó egyik nőtagjának a Somossy család férfitagjával való házasság révén került az említett közgyűjteménybe. (A reformeszmék idején az egyik Somossy, Ignác a nyírbátori járás képviselője volt, ki az 1848—49-es szabadságharc idején pozitív személyiség, és emiatt a szabadságharc leverése után, ellene eljárást indítottak és megvetettek.) Kuliffay családnak a legbensőségesebb barátja De Caux Mimi volt. Ezt bizonyítja az a körülmény is, hogy mily nagy hatással és befolyással volt Kuliffay Izabella zongoraművésznőre és zeneszerzőre, anyai barátnője De Caux Mimi, aki a magyar zene iránt szeretetet és ebből eredően a magyar művészi zene felkarolását csepegtette bele. és mint zeneszerző több népdalra írt pályadíjra dicséretet nyert. Voltaképpen ki is volt De Caux Mimi? A Nemzeti Színház egykori kitűnő színművésznője volt, aki fiatal korában a Nemzeti Szíházban elsőnek biztosított szerepet a Válasz egy körkérdésre Szekeres Péter, a Magyar Filmtudományi Intézet ambiciózus munkatársa levelet intézett néhány „szakmabelihez” és arra kérte őket, legyenek segítségére egy bizonyos lista öszeállításával. Talán nem követek el indiszkréciót, ha idézek a levélből: „A Minden idők nagy filmjei és a filmművészeti érték társadalmi meghatározottsága, valamint a filmízlés, filmismeret, filmpreferencia hazai és nemzetközi összehasonlító vizsgálatokhoz kérem, hogy minden idők 100 kiemelkedő filmjét szíveskedjék leírni. Sorrend nem számít, s akinek ez gondot okoz, a név nem fontos. Később más formában esetleg a sok száz kritikus és intézmény közös választása élén álló ezer film listáját is bemutatom, hiszen a száz, mint keret, nehézzé teszi a választást. Ügy tekintem ezt, hogy ami először eszébe jut a válaszadónak.” Ilyen kedves felszólítást nem illik megválaszolatlanul hagyni, s mivel a Kelet-Ma- gyarország erre lehetőséget biztosít, a nyilvánosság előtt mondom el gondolataimat minden idők legjobb 100 filmjéről. őszintén megvallom: ezúttal szeretnék kényelmes lenni. Nem veszem fel a filmtörténész tudós ókuláréját (pardon: ilyennel nem is rendelkezem). Helyette — kötetlenül és ahogy először eszembe jut — felsorolom, hogy milyen filmeket vennék fel a magam gyűjteményébe. Néhány körkérdésre válaszolva és interjúkban is közöltem, hogy rám eddig — foglalkozási ártalom s nem hivalkodó nagyképűség: több ezer filmet láttam életemben — egy francia dráma gyakorolta a legmaradandóbb hatást. Nem „világszám”, de azért sokan tudnak róla. Das- sin rendezte, a címe: Akinek meg kell halnia. Ezzel kezdem a felsorolást. Más francia filmek talán mívesebbek, maradandóbbak — ilyen A nagy ábránd, a Szerelmem, Hiroshima, a Mire megvirrad, a Kifulladásig —, ezeknek is helye van az élmezőnyben, nekem azonban az Akinek meg kel halnia a kedvencem. Folytatom. Szoros szálakkal kötődöm a szovjet filmhez, s nagyon sok klasszikus és modern alkotást szeretek, mely Moszkvában, Lenin- grádban vagy a nemzetiségi stúdiókban készült. Eizenste- intől természetesen főleg a Patyomkin páncélost, meg a Rettegett Iván második részét. Dovzsenkótól A földet, Tarkovszkijtól az Andrej Rubljovot (utóbbit akkor is kiemelt helyen szerepeltetném, ha csak három filmet kellene megneveznem). Csuh- rajtól a Balladát. Noha kicsit megkopott, Kalatozov Szállnak a darvaíc című munkáját. Az Elfelejtett ősök árnyait (rendező: Paradzsanov). Nagyra értékelem az olasz film bizonyos teljesítményeit. A neorealizmus mesterművei fölött talán sohasem fog eljárni az idő (Biciklitolvajok, Róma nyílt város, Két krajcár reménység, A sorompók lezárulnak stb.). Fellini Amarcordja: varázslatos csoda. Különben a különc mesternek valamennyi filmjét nagyon kedvelem — eltérően Antonioni műveitől (melyeket „csak” tisztelek). Azért Az éjszaka semmiképpen sem maradhatna ki a hevenyészett leltárból. Visconti? Ő talán igen. Aztán a nagy némafilmek. Chaplin és Buster Keaton — az Aranyláz és A generális. Griffith Türelmetlensége. (Te jó isten, most veszem észre: Brüszelt „másolom”. Mégiscsak objektív volt a mérce?) Torokszorító élményem volt A kopár sziget. Sokszor láttam,, bármikor megnézném, ez is beleférne a 10-be is, nemcsak a 100-ba. Andrzej Wajda művei ugyancsak kivételes értékek. Főleg a Csatorna, a Hamu és gyémánt és A márványember (a sztahanovista kőműves pokoljárásának történetét évtizedünk egyik alapfilmjének tartom). És a csehek! Milos Forman, aki Hollywoodban is azt folytatja, amit az Egy szöszi szerelmében tökélyre vitt. A Ha- trnek ugyancsak sok pontot adnék. De az Üzlet a korzón- nak, a Szigorúan ellenőrzött vonatok-nak, az Intim meg- világításban-nak is. A jó amerikai filmek közül ugyancsak többet felsorolnék. Persze, hogy az Aranypolgár-ral kezdődik az újkor. Persze, hogy csak csipegethetek a gazdag termésből. Emlékezetem mozivásznán ilyesfajta filmek élnek igazán: Alkony sugárút, Magánbeszélgetés, Száll a kakukk fészkére, A legénylakás, A lovakat lelövik, ugye? Az angol free cinemából több filmet is megnevezek: az Egy csepp mézet, A hosszútávfutó magányosságát, A királyért és a hazáért szívszorongató történetét. Magyarok? Ebből a sorból egyáltalán nem hiányozhat a Körhinta és a Szegénylegények, de még a Hideg napok és a Színdbád sem. S akkor hol maradnak - a négy venes- ötvenes-hatvanas esztendők egyéb csúcsteljesítményei? A filmek, melyek csak „kikapcsoltak” (például a nemrég elhunyt Alfred Hitchcock mutatványai)? A filmek, melyek felfedezésekkel örvendeztettek meg? A filmek, melyek egy-egy irányzat vagy iskola programjával szolgáltak? Nem folytatom, pedig még lenne javaslaton'.. Most már csak a tanulságot írom le. Nagyon sok a rossz film, de azért a legfiatalabb művészeti ág már bebizonyította erejét. Nem is olyan könnyű a legjobb 100 filmet kiválasztani, mivel — több legjobb 100 film van ... Veress József A jó műfordításkötet mely az eredeti szöveg újraalkotását, hiteles visszaadását jelenti két-szerzős munkának számít. Talán éppen ezért nem lesz érdektelen, ha néhány utaló mondattal elsőként azokat mutatjuk be, akiknek meghatározó szerepük van e regény életre hívásában. Az író Abramov 1920-ban született egy nyugat-szibériai kis faluban, Verkolában. Egyetemi tanulmányait Le- ningrádban végezte, ahol későbbiekben maga is tanított. A második világháború időszakában a népfelkelőkhöz csatlakozott, majd a reguláris hadsereg kötelékében küzdötte végig a honvédő háborút. Állami díjas író, akinek szépírói kvalitásait széles körben ismerik, tisztelik és szakmai berkekben is majdhogy levett kalappal beszélnek róla. Népközeli szemlélete, szociográ- fusi igényű munkái alapján a falusi próza egyik vezér- egyéniségének tartják. A műfordító — Antal Miklós vásárosnaményi könyvtár- igazgató — nevével nem most találkozunk először. Számtalan kisebb lélegzetvételű írást, s néhány nagyobb terjedelmű munkát ültetett át ABRAMOV: Fivérek és nővérek már magyarra szakmai hozzáértéssel. Legutóbb pl. a Díjnyertes ló c. elbeszélésgyűjteményben olvashattuk fordításait, de különböző folyóiratokban publikál. A könyv, mely egy regényfolyamhoz hasonló tetralógia első önálló tagja, azoknak a nőknek, asszonyoknak emlékét örökíti meg, akik a második világháború megpróbáltatásait nem a front első vonalában, hanem a hátországban élték át, s akiknek hősies magatartásáról eddig aránytalanul kevés szó esett. Pekasinóban — valójában Verkolában, mint ahogy a Szi- nyelga, Pinyega létező folyók, és a többi földrajzi név is azonosítható — ebben a szibériai faluban játszódik a regény cselekménye. Abramov egyszerű emberi történetet mond el, s éppen ez adja az írás hitelét. Távol a kegyetlen harcok zajától, háborítatlan, szinte idilli környezetben a hegy oldalához bújt gerendaházakban elaggott öregek, gyermekek, nők élik a maguk más módon megnehezített, kemény életét. Olyan időben és helyzetben, amikor és ahol minden gond, felelősség az asszonyok nyakába szakad, fakitermelés, szénakaszálás, vesződés, birkózás a a földdel télen-nyáron, percnyi pihenő nélkül. Vérrel-ve- rítékkel teremtik elő a mindennapi kenyeret, s azon túl amit megkövetel a hadigazdaság. a haditermelés. A halálhírek szorítottságá- ban élő faluközösség persze nem egyetlen kivételes példa nyomán válik maga is példamutatóvá. A széthullás állapota addig alig ismert pozitív emberi tartalmakat szabadít fel bennük, s ez az energia összességében megsokszorozza a megfáradt, eltörődött lakosok erejét. Az ügyet segítő szándék, az önzetlen áldozatvállalás egy idő múltán hétköznapi tettnek számít, pl. felajánlják vagyonkájuk utolsó maradékát stb., egyáltalán: számtalan epizód té- veszthetetlenül megegyezik a Hat év történelem c. doku- mentumfilm-sorozatban látottakkal. Abramov kitűnő jellemeket formál anélkül, hogy egysíkúvá szürkítené, sablonná merevítené szereplőit. Igazi hús-vér alakok küzdenek a színen, akik érzelmeikkel, vágyaikkal, indulataikkal. olykor ellentmondásos cselekedeteikkel együtt teljesebb emberek. Ebben a kissé szabálytalan könyvismertetésben ha talán többet foglalkoztunk a mű megformálási körülményeivel, mint a tartalmi vonatkozásokkal — okkal tettük. A regény kapcsán így nyílt alkalmunk szólni a megyénk- beli Antal Miklós letisztult stílusú munkájáról, teljesítményéről, mely műfordítói pályájának minden bizonnyal egyik fontos állomását jelenti. (Európa Kiadó, Bp.. 1980.) Futaky László 1980. június 8. magyar népdalnak. Az akkori honfiak mily élvezettel, elragadtatással hallhatták De Caux Mimitől az 1848—49-es szabadságharc idejének dalait a verbunkos dalokat, amelyek mellett indultak csatába a- honvédek sőt a színművésznő férje is a magyar szabadságért. A történelemből tudjuk, Jjogy a forradalomból a színház is részt kért. A szabadságharc kitörésekor a színház férfitagjainak nagy része beállt honvédnek, a színésznők sebesülteket ápoltak, az itt- honmaradottak pedig a színpadról élesztették a szabadságharc tüzét. A magyar szabadság eszméje és a magyar színészek mindig közeli rokonságot tartottak. Az. első magyar színtársulat is a szabadság elleni támadás füzében lobbant fel, s összeköttetést tartott a francia forradalom eszméit hirdető Martino- vics-féle társasággal. Kiváltképp De Caux Mimi mint francia emigráns családból való, ki bátor kiállásával
