Kelet-Magyarország, 1980. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1980-06-08 / 133. szám
KH VASÁRNAPI MELLÉKLET Á MÁMA KEDVENCE... Kényezteti Ön a gyerekét? Kisfiú a játékbolt előtt toporzékol, anyukája már minden fegyvert bevetett, mégsem egyeznek meg. A békesség kedvéért aztán a felnőtt enged és a gyerek elégedetten szorítja magához a kikövetelt játékot ... Ki ne látott volna már hasonló esetet? S vérmérsékletünk szerint mindannyian levonjuk a kellő következtetést. De vajon tudunk-e naponta megújulni nevelési módszereinkben, következetességünkben? Erről beszélgettünk a Növényolajipari és r Mosószergyártó., Vállalat, nyírbátori üzemében munkásasszonyokkal. Mindenkinek van reszortja — No, nálunk aztán nem volt alkalom a gyerekek kényeztetésére — szól Labadics Mihályné, aki a mosóporüzemben segédgépes. — öt éve dolgozom itt, éveken át a férjem is éjszakázott. Már óvodáskorukban önállóságra neveltük mindkettőt. A nyolcadikos lányunk és az ötödikes fiunk egyaránt azt tapasztalta otthon, hogy mindenkinek megvan a maga reszortja a háztartásban. Valahogy kialakult, hogy a főzésben, kőmosásban mindkét gyerek segít. Főként a szabad szombatokon nyílik erre lehetőség, hiszen az iskola nagyon leköti a középiskolára készülő lányt és a sok új tantárggyal ismerkedő fiút. Kiss Ottóné a csomago- lóban betanított munkás. A férje a Minőségi Cipőgyár üzemében dolgozik. Hasonló korú gyermekeik vannak, mint Labadicsnénak, csak náluk a fiú az idősebb. — Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a gyerekek, főként a nagyobb fiú, nem akarna a maga feje után menni. Ha rajta múlna, naphosszat csatangolna a haverokkal. Diplomatikusan igyekszünk leszerelni az ilyen törekvéseket. Például műszak előtt megmondom, mit csinál- <jon meg. Soha nem fordult elő, hogy az udvarseprés, kisebb bevásárlás elmaradt volna. Vásárlás — szükséglet szerint Kisséknél sem csak ön- maguktól jók a gyerekek. Minden esetben részt vesznek a közös dolgok intézésében, megbeszélik a teendőket. Így aztán jobban élvezik a közös autós családi kirándulásokat, mintha csak „vinnék” őket, nem pedig „mehetnének”. Hetei Lászlóné is két gyermekről gondoskodik. A mosóporüzemben kiszerelő, s a fizetésből gondosan eltervezi, mikor mire telik. — Első perctől kezdve bevezettük azt a gyakorlatot, hogy közösen beszéltük meg, kinek mire van szüksége. Soha nem vettünk egyiknek vagy másiknak valamit csak azért, hogy ő is kapjon. Mindig, akinek szükséges volt a ruha, a kerékpár, a játék, annak vettünk. — Szerintem a kényeztetés attól is függ, menynyire neveljük önállóságra a gyereket. Ha feladatai vannak, ha megbízunk benne, akkor nem lesz elkényeztetett kedvenc, hanem magától értetődően illeszkedik be a családba. A gyertyaüzemben betanított segédmunkások öntik, formázzák és csomagolják a szebbnél szebb díszgyertyákat. Széplaki Jánosné a napi műszak alatt már azon töri a fejét, hogyan osszák be a délutáni, esti órákat.' — Én azt szeretném, hogy a tanulás legyen a legfontosabb a számukra. A nyolcéves Andreát nem is kell különösebben erőltetni a házi feladatokra, a négyéves kisfiú pedig még kicsi. Ha már nekem nem sikerült szakmát szereznem, hát adjak rendes munkát, megélhetést a kezükbe. Nem hiszem, hogy a cél érdekében helytelenül nevelem őket, de az igaz, hogy mindent igyekszem megteremteni nekik. „Megértik az elveinket" A gyertyaüzem csoport- vezetője, Tóth Jánosné gyerekei 8 és 5 évesek. Az ismerősök, szomszédok jólnevelteknek, szófogadóknak tartják őket. — Pedig igencsak kevés időnk van a gyereknevelésre. Hétre járok, reggel kikészítem az aznapi ruháikat és a férjem viszi őket óvodába, iskolába. Mindenben a pontosságot tartjuk a legfontosabb tulajdonságnak. Valamelyik nap egy félórát késett a kisebb a szomszédból, másnap — büntetésből — nem mehetett át. Egyébként a büntetések is ehhez hasonlóak, például aznap nem kap fagylaltot, vagy pénzt takarékbélyegre, vagy nem nézheti meg a mesét. Rendszerint nincs szükség az ilyen „megtorlásokra”, mert megértik az elképzeléseinket. VENDÉGÜNK A történet kétéves: a habos-fehér ruhás kislány szomorúan húzódott el a többiektől az óvodában, nem akart gyúrmázni, homokozni, de még a csúszdát is messze elkerülte. Mint titokban megsúgta az óvónőnek: ő éppen „vigyáz” a ruhájára, mert ezzel engedte el otthonról az édesanyja... — Szerencsére egyre ritkábban találkozunk hasonló jelenséggel — mondja Dávid Lajosné vezető óvónő, a nyíregyházi Északi körúti 18-as számú óvodában. — Azt tapasztaljuk, hogy a néhány éve már túlzásba vitt gyermekkultusz természetesebb formát ölt. Ugyanis nagyon jól le lehet mérni a gyerek megnyilvánulásán, hogy othon milyen szemlélettel nevelik. Nem egyszer hallottam már a nagycsoportosok közt: én ezzel a vacakkal nem játszom, nekem otthon sokkal szebb van ennél! Mit tehet ilyenkor a pedagógus? Üj játékot nem vehetünk, de felkelthetjük az érdeklődését más iránt, vagy közösségi tevékenységbe, úgynevezett szerepjátékokba vonjuk a gyereket. A három-hat éves apróságok a hozzájuk érzelmileg közel kerülő nevelő előtt kitárulkoznak. S amit önmagukról elmondanak, az egyúttal vallomás is az. otthoni nevelésről. A hozzáértő óvónőnek igazán nem nehéz felismerni a nevelési elveket. — Gyakran hallani a szülőktől, hogy egész nap az óvodában a gyerek, neveljék ott! Pedig a szülők nélkül nem érhetünk el eredményt. Bármilyen kevés időt tölt a családban a gyerek, óriási hatással van a szemléletére az otthon tapasztalt légkör. S a gyerek viselkedésében tapasztalható negatív tulajdonságok formálásával igyekszünk hatni a szülőkre is. így közvetett módon, de a rendszeres napi találkozások, a családlátogatások, szülői érteDávid Lajosné vezető óvónő kezletek és fogadóórák révén közvetlenül is megbeszéljük a problémákat. — ön 28 éve dolgozik ezen a pályán huszadik éve vezető óvónő. Hogyan látja az utóbbi időben elterjedt fogalom, a hátrányos gyerekek helyzetét? — Meggyőződésem, hogy nem az a hátrányos helyzetű, akinek a családjában kevesebb pénz jut egy személyre. Érzelmileg lehet hátrányba kerülni, s az előfordulhat magas és alacsony jövedelmű családokban egyaránt. Az, ha a gyerek elkényeztetett kis „jószág” otthon, akinek minden megnyilvánulását és igényét lesi az egész család, hamar rájön a saját központi szerepére. Ez gyakran előfordul — helyzetüknél fogva — az „egykéknél”. Nagyon nehéz a közösséghez vezető utat megtalálni az ilyen gyerekeknél. Ez a jelenség figyelhető meg a gyermekgondozási szabadságon három évig otthon levő szülők esetében is: feleslegesen elhalmozzák ruhával, játékkal, édességgel a kicsit. Nem ritka az ilyen 3—4 éveseknél, hogy a legelemibb igényeiket sem tudják kielégíteni, nem tudják bekötni a sapkájukat, befűzni a cipőjüket. — Százkilencven gyerek jár ebbe az óvodába. Milyenek, mennyire nevelhetők ezek a 3—6 évesek? — A városi gyerekek általában el vannak egy kicsit kényeztetve. Bár, ahogy születnek a második, ritkábban a harmadik gyerekek a családban, úgy változnak a nevelési módok is. Hiszen az alkalmazkodást el kell fogadtatni a nagyobb gyerekkel, s a helyes nevelési elvek szerint el kell érni, hogy a gyerek megbecsült tagja legyen a családnak. Ismerje a szülők helyzetét, beleértve az anyagit is, hogy tudja megbecsülni, amit kap. Ha érzi, hogy ő megbecsült, de nem kivételezett családtag, reálisan közeledik a világhoz. Az oldalt összeállította: Tóth Kornélia és Elek Emil Huszonéves* szülők A ligha kell bizonygatni, hogy a mai kisgyermekes szülők már másképp nevelik gyerekeiket, mint elődeink. A mai óvodások, kisiskolások szülei már a beat-korszak jó és rossz hatásain nőttek fel. S érthetően: szemléletük is más, mint a 40—50 éveseké. Gyermekközpontú társadalmunkban igen sokféle kedvezménnyel könnyebítik a kisgyermekes családok helyzetét. Csak receptet nem adnak a helyes nevelésre: kiki maga próbálja eldönteni a célhoz vezető utat. Többgyermekes családokban rendszerint nincs is gond a neveléssel: a gyerekek pici koruktól megszokják az alkalmazkodást, egyébként sem lehetne két-három „központ” a családban. S még csak azt sem lehet mondani, hogy a pénz, a szülők keresete szabja meg a helyes nevelési elveket. Mint a vezető óvónő elmondta: az érzelmi kapcsolat kialakításán múlik minden. Ha a gyerek kötődik a szüleihez, elfogadja azok elképzeléseit, már nem nehéz „bánni vele”. Nem mindegy, hogy egyenrangú partnerként kezelik-e a családban, vagy ő a mama kedvence. Ha a gyerek kicsi korától azt látja, hogy meghallgatják, megkérdik az ő véleményét is, viszont számot tartanak a segítségére, hamar kialakul benne a felelősségtudat. Megvannak a feladatai otthon, de ugyanakkor ő is hozzászólhat a család ügyeihez. Ez növel) a felelősségérzetét, megalapozza benne a kötelességtudatot. S innen már nem kell messzire menni, hogy a cseperedő kisgyermekből milyen kamasz, majd felnőtt lesz. Ha azt tapasztalja maga körül, hogy ő is egy láncszeme egy közösségnek, akkor az egyre táguló világba — család, iskola, -munkahely, társadalom — zökkenőmentesen illeszkedik be. S mi más lehet a szülők célja, mint hogy jó közösségi embert neveljenek a gyerekeikből. Az utóbbi néhány évben — a csecsemő- és gyermekruhák mennyiségének és minőségének növekedése idején — a szülők átestek a másik végletbe: mértéktelenül sok ruhával és játékkal halmozták el a gyerekeket. S ennek megfelelően a nevelésben is engedékenyebbek lettek a szülők. Az óvodákban is bevezették a névnapi zsúrokat, s a szülők egymásra licitálása már néha elképesztő méreteket öltött. Még csak egy-két éve, de már feltűnő, hogy valamivel reálisabban szemlélik a mai szülők a gyereknevelést. A kisebb gyerekre rendszerint éppen megfelel a na- gyobbról levett ruha, az óvodákban sem tartanak naponta „divatbemutatót”. Igaz, az óvónők nyomatékosan kérik, hogy „munkaruhába” öltöztessék a szülők a kicsiket, hogy a ruhára vigyázás miatt ne rekesztődjenek ki társaik közösségéből, az együttes játékból. A mai huszonéves szülőket már nem fűti az a tudat, hogy saját 'szürke gyermekkorukért anyagi javakkal igyekezzenek kárpótolni saját gyermeküket. A farmeres ifjú szülők sokkal inkább a nevelés kevésbé látható jeleit igyekeznek megvalósítani: nem a felszínre fordítják a hangsúlyt, hanem az egymáshoz való viszonyt, a közösségi szemléletet tudatosítják. Persze az életkor alapján általánosítani legalább olyan hiba, mint a külsőt alapul véve. Viszont tagadhatatlan, hogy elindult egy olyan nevelési szemlélet terjedése, amelynek eredményeként a közösségbe jobban illeszkedő gyerekek kerülnek ki a családokból. 1980. június 8. „Igazi baba!” (Elek Emil felvétele)
