Kelet-Magyarország, 1980. április (40. évfolyam, 78-100. szám)
1980-04-11 / 84. szám
1980. április .11. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Művelt emberfők M inden társadalom annyit ér, amennyi munkára, alkotásra kész, erős, egészséges emberrel rendelkezik, és annyit tud felmutatni majd, amennyit hasznosítani tud tagjainak képességeiből. Mi most építőmunkánk mai periódusában minőségileg új és a korábbiaknál komplikáltabb feladatok elé nézünk. A stabil politikai ha- - talom lehetőséget ad, hogy minden erőnket a gazdasági tényezők megoldásának szenteljük, és nyilvánvaló, hogy ezeknek a - f eladatoknak a megoldása csak a szocialista magyar társadalom céltudatos munkájának eredménye lehet. Az értelmes élet alapja a jól végzett munka. A szocialista társadalom ezért munkára neveli alkotó tagjait, arra, hogy szellemük, kezük ügyességét a társadalom egészének érdekében kamatoztassák, azért, hogy megvalósulhasson hazánkban az emberiség ősi nagy álma. Minden emberi tevékenység kötve van a közösséghez. Az igazi emberi érték csak áz emberiségen, egy konkrét kis közösségen keresztül nyilvánul meg, és életünk értelme csak akkor és úgy lehet saját magunk önmegvalósítása, ha önmagunk értékei igazi értékek társainknak, szűkebb és nagyobb közösségünknek, társadalmunknak is. Nyilvánvaló, ha az egyéni boldogság, az emberi lét értelmes feltétele az ember önmegvalósítása és ha ez az önmegvalósítás a munkában, az alkotásban jelenik meg és válik társadalmi értékké, akkor a társadalomnak mindent el kell követnie annak érdekében, hogy minél több kulturált, művelt tagja legyen. Az a társadalom, amelyiknek szorongatóan nagy feladatokat kell elvégeznie, annak szükségszerűen csak egy módon lehet felkészülni ezekre a feladatokra: a társadalmi agyat — az emberfők sokaságának összességét — kell aktívabbá, érzékenyebbé, felkészültebbé tenni. Régi példasor bizonyítja, hogy az iparilag fejlett országok gazdasági potenciálja nemcsak a felhalmozott anyagi tőkében — természetesen abban is —, hanem elsősorban a megszerzett szellemi tulajdonban található. Abban, hogy az emberiség által felhalmozott tapasztalatanyagot iskolák, főiskolák, egyetemek rendszerében jól őrzik, jól közvetítik ki a társadalom tagjainak, természetesen a megadott 'osztálykorlátaikon belül. Ezt — az emberiség közkincsét — a maguk érdekében a maguk osztályérdekeinek megfelelően sajátítják ki. Az emberiség tapasztalatanyagának, tudásának minden társadalomban természetes átörökítője az iskola. Ma már az iskola egyet jelent a tudással. De ez a tudás csak az alap, a készség megalkotója. Az egyes ember képességének kell hozzá társulni, hogy hasznos társadalmi értéket teremtő, az elődök munkáját továbbfejlesztő kreatív ember váljék az egyénből. A jó iskola jó készségeket teremt. Ezért hát biztos, hogy az iskola a legolcsóbb gazdasági beruházás, amely a legkevesebb ráfordítással a legtöbb értéket termeli. Mert nemcsak közvetlenül a falba beépített tégla társadalmi beruházásban megvalósuló érték, hanem egy magunkévá tett, gondölatmenetünkbe beépített felismerés,is, hiszen lehet, hogy abból fog kisarjadni, hogyan lehet olcsóbb vagy jobb téglát, funkciójának jobban megfelelő. falat teremteni. Ezért hát az olcsó beruházások közé tartozik minden olyan beruházás is, amely az iskolán túl a társadalom tagjainak kulturáltságát, gondolkodóképességét, alkotókészségét fejleszti. A szellemileg gazdagodó ember nem marad meg önmaga agyának korlátain belül, biztosan ki akar törni koponyájának csontfalai közül, ahogy Bertrand Russel mondta: „Ha érdeklődésünket egyre szélesítjük, személyes életünk egyre növekvő mértékben olvad össze az univerzális élettel.” A mit Széchenyi tudott a múlt században: „Egy ország gazdagságát a művelt emberfők sokasága teszi” — azt Bertrand Russel a közösségi létben tekinti bizonyítottnak. A szocializmus pedig össztársadalmi cél, csak az egész társadalom teljes erőfeszítésével valósítható meg. Éppen ezért fontos az, amit a XII. kongresz- szuson Kádár János elvtárs mondott: a kultúra, a művelődés ügye nemcsak a kultúra, a művelődés munkásainak belügye, hanem az egész társadalom közös ügye, gazdasági feladataink megoldásának forrása. Ahhoz, hogy előre tudjunk lépni, a napi gyakorlatban javítani kell a szellemi erőfeszítésre irányuló magatartásunkat. Hiszen „a szocialista építés nélkülözhetetlen feltétele a társadalom műveltségi színvonalának emelése” és ez pedig „nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy tovább erősödjenek társadalmunk szocialista vonásai”. Sz. M. f ~a akkor rámvicsorította a fogát. No, pajtikám, gondoltam magamban, én a tiéd, te az enyém, megfogtalak. — Lőttél? — A szeme közé, hogy meg ne sán- tuljon. Két méter magasra ugrott, úgy esett vissza az avarba. — A kutyafáját. — Jól mondja — súgta az asztalszomszédom — a kutyafáját — mert kutya volt az, nem farkas. Az emberek szeretnek hencegni. Kiváltképp ha isznak. — És miért nem lehet az farkas? — kérdeztem vissza súgva. — Mert farkas itt a Bereg- ben csak minden szökőévben jár. Nekem elhiheti, hiszen minden nap kerülöm a határt. Valamikor nem mondom, volt itt farkas bőven, a bölény is előfordult. Ma már a farkas is csak látogatóba jön le a Kárpátokból... Az öreg kerülő a poharába nézett. Hosszan. Majd folytatta: — Egyszer én is meglőttem egy kutyát. Ez még 1958-ban volt, amikor Erdei Lajos lányai vadásznak a kerecsenyi erdőben, tényleg sikerült puskavégre kapni egy igazi farkast. Nagy híre volt annak és egy darabig minden vadász bízott a vakszéf encséjében, hogy farkasra lel. Én nem. Farkaskaland Én csak ültem egyszer a fa- tuskón, már nem tudom, ettem vagy ittam, de inkább ihattam, mert elhibáztam a lövést. Követtem egy darabig a hóban a nyomokat, de rámsetétedett, hát hazamentem. Meglellek én gondoltam, nem mégy te messzire, mert sebet kaptál. — Másnap hajnalban keltem, hogy kimenjek a vágásba. De nem mentem. Jó barátommal találkoztam az úton, aki egy dögöt cipelt a karjaiban. Káromkodással Kerti Barna: — Ez már komoly műszaki munka. László Ilona: — Nekem bevált a posztógyár. Kozma Júlia: tanítjuk be az bakat. — Mi Baiás Győző: — A újab- legfontosabb a minőség. A KÁRTOLT SZÖVET RENESZÁNSZA Nagykállóban kockáztattak... — Reneszánsza van a kártolt szövetnek a világon — mondja Hahner Lajos, a Magyar Posztó nagykállói gyárának igazgatója —, állandóan nő a kereslet. És nekünk éppen most van felfutóban a termelésünk, az idén már több, mint egymillió négyzetméter kártolt szövetet gyártunk. Kellemes gond, hogy a piac még többet igényel, új lehetőségek nyílnak. Egy esztendeje még korántsem lehetett ilyen optimista és nyugodt az igazgató : a termelési grafikon igen csak mélyen állapodott meg. Kockáztattak ugyanis, megkezdték a szövőgépek kicserélését. Nem vadonatújak azok az olasz gépek sem, amelyeket most szerelnek Nagykállóban, mégis egy másik generációt jelentenek. Egy gyakorlott szövőnő többszörösét teljesítheti rajtuk, jobb minőséget produkálnak s megoldódik az egyik legnagyobb szövpdei gond, a zaj elviselhetővé válik. Automata vezérli Kerti Barna az utószerelői munkát váltotta fel a szövőgépekkel. A nagykállói gyárban töltött öt év alatt volt szövő és segéd-művezető, most pedig az újfajta szövőgépeket kelti életre. — Pesten tanultuk az ilyen gépek kezelését — mondja —, de most mégis nagy az izgalom, mert összeszerelés után most indítom majd el először. Szakmailag sokkal érdekesebbek ezek a gépek, mint a régiek. Ha beindul, automata vezérli,^ ez már komoly műszaki munka. Kozma Júlia Balkányból, a vállalati busszal jár be a munkahelyére, és már az új géppel dolgozik, egyelőre órabérben. — Egy hónapig a törzsgyárban gyakoroltunk, most közölte, hogy valaki meglőtte a farkaskutyáját. Vitte az állatorvoshoz, mert volt még benne élet __ — Vadásznak, horgásznak maga soha se higgyen ... — Nem lőttek azóta több farkast? — De. Palkó Ferenc 1964- ben a lányai erdőben. Az igazán szép példány volt. Hetven kilogrammos hím. Aztán 1976-ban Oláh Bertalan tar- pai ember is lőtt farkast. De az az ember, aki ott beszél, az nem lőtt, mert tudnám, tudná mindenki. Erre ittunk. — És mi lett a farkasokkal? — Ezt már másutt kérdezze. Utána néztem. Húsz év alatt valóban három farkast lőttek. Két farkas preparált bőre a nyíregyházi tanárképző főiskolára került, a harmadikat a Jósa András Múzeum vásárolta meg. Ennyi van. Farkaskalandnak viszont se szeri, se száma. Seres Ernő pedig éppen bejáratjuk a gépeket — magyarázza. — Ma még hoznak. kettőt, azokon már mi tanítjuk be az új dolgozókat. Aki a régin dolgozott, hamar megtanulhatja, nekem már nagyon szokatlan volna visszakerülni. Bevált a munkahely László Ilona még csak a régi üzemrészből látta a rekonstrukció munkáit. Üzemvezetője mondja, hogy az egyik legügyesebb kezű szövőnő, pedig csak három éve dolgozik az {izémben. — Még nem tudom, én mit tudnék kihozni másfajta gépekből, mert csak a Textimát ismerem — lép pár lépéssel távolabb gépétől a fiatal szövőnő, hogy a zajtól érteni lehessen a beszédet. — Különben nekem bevált ez a munkahely, bár szokatlan a műszakba járás, vállalati busz nélkül nem is lehetne Magy- ról ideutazni. Most 4,5—5 ezer forint körül keresek, gondolom, egy jobb gépen sem lenne kevesebb. Szívesen megtanulnám a másik kezelését is, mert úgy hallom, azon az automatika miatt jobb lehet a minőség, bár én most is szívesen varratok a nálunk készült szövetből. A minőség egyébként állandó téma a nagykállói gyárban. Baiás Győző szövődéi üzefnvezető is ezt tartaná a legfontosabbnak, mivel a javítás nagyon időt rabló és nehéz munka. Az igazgató asztalán is minden reggel ott van az első osztályú termékek részarányát mutató jelentés. Most mégis "éves kimutatásokat vesz elő, mert a fejlődésről azok mondanak többet. Első osztálya! — A kártolt szöveteinkből két éve 92,1 százalék volt az első osztályú — mondja Hahner Lajos. — Tavaly ezt feltornáztuk 95,8-ra, az idén januárban és februárban pedig folyamatosan 99 százalék körül volt, ami egy gyakorlott kollektíva számára is elismerésre méltó lenne, nemhogy egy ilyen fiatal, a szakmával még csak éppen hogy ismerkedő munkásgárdának. A minőségi eredményekben is része van a tavalyi rekonstrukciónak. Korábban a fonalhoz szükséges keveréket Csepelről, ca törzsgyártól kapták, konténerben. A szakma azonban kényes: ha esett az eső, nedves volt az anyag, ha sütött a nap, túlságosan kiszáradt, így aztán állandó volt a gond. A kártoló- és gyűrűsfonó gépek helyére tavaly keverőgépeket telepítettek, így az első munkafolyamattól a kész szövetig megteremtették a gyártósort, csak a szövetek utolsó vegyi kezelését végzik Csepelen. Nincs másra mutogatás, telexezés — a kész anyag mutatja a minőséget. A nagykállói gyárban jól nyomon követhető a szabolcsi munkás átalakulása is. Az 1975-ös üzemavatás után a korábbi pesti betanulások ellenére is csak nyolcvan százalék körül alakultak a normák, s két évvel később is alig haladták meg a kilencvenet. A két lábra álló csecsemőgyárban azonban nemcsak a gép melletti munkából vehették már ki részüket az itt dolgozók, hanem a fejlesztésekből is. Maguk javasoltak, terveztek, s a tavalyi fejlesztések, mutatták, hogy eredményes volt a kollektíva összefogása. ló év ígérkezik , Ennek is tulajdonítom, hogy tavaly á teljesítményekkel már elértük a norma 99 százalékát, 1980 első két hónapjában pedig már üzemi szinten is meghaladtuk a 101 százalékot — nézi a legfrissebb adatokat az igazgató —. Most az átlagbérek meghaladják a 36 ezer forintot (ez másfélszerese az öt évvel ezelőttinek), de a legjobb szövőnők, mint Harazi Erzsébet, Kiss Ilona, Mátrahegyi Lász- lóné a februári, 187 munka- órás rövid hónapban is 4900 forint felett kerestek. A nagykállói gyárban most újra felfelé ível a termelési grafikon, már a tavalyi csúcsnál tart. A fejlesztések eredménye ebben még nem érződhet. az új gépeken egyelőre csak gyakorolnak. Ha megindul az igazi nagyüzem, a nagykállói Posztó az eddigi legjobb évét hozhatja 1980. Marik Sándor Keret ŐSZINTÉN MEGVALLOM, jóleső érzés fogott el, amikor belépve a fehérgyarmati téglagyár kapuján, megláttam az udvaron a töméntelen sok B—30-as falazóblokkot. Ha sok a tégla — okoskodtam — jól dolgoznak a gyárban, s ennek következtében van tégla bőven a csládiház- építőknek is. Következtetésem csak félig volt helyes. A gyár udvarán ugyanis március utolsó napjaira mintegy kétmillió darab tégla gyűlt össze, de nem azért, mintha nem lenne rá szükség. Naponta háromnégy vevő is érdeklődik ilyenkor a gyárban, hogy hol számiáztathatná le az árut, melyik Tüzép-telepnek van még kerete? S mivel a negyedéves keret már mindenütt „kimerült”, a második negyedévi még nem érkezett meg, a családiház- építtetők nagy része üres kézzel, bosszankodva távozik. Az igazság az, hogy a gyár — érthetően — évről évre növeli a termelést, hiszen elsősorban ezzel1 biztosíthatja a berendezések jobb kihasználását, a költségek csökkentését. A fehér- gyarmati téglagyár tíz évvel ezelőtt még csak 18—20 millió téglát gyártott. Ma már — például 1980-ra — a terv 43 millió, de a túlteljesítés révén még ennél is többre lehet számítani. S a túlteljesítés már az első negyedévben is jelentkezett: hét és fél millió helyett mintegy tízmillió. A vállalat pedig csak a tervezett mennyiség szállítására köthet szerződést a kereskedelemmel. Mert ha nem „fut” be a plusz, akkor jön a kötbér. MARAD TEHÁT A GYÁRUDVARON az eladatlan téglakészlet és a vevő, aki szívesen elvinné, de nem lehet, mert nincs keret. A Tüzép ugyanis a legtöbb téglához hozzá sem nyúl, úgynevezett művi diszpozíciót alkalmaz. Hiába hát a vevő, ha a Tüzép-telepek- nek már nincs kerete. Mindenesetre furcsa helyzet, s jó lenne eldönteni, ki a hibás: a gyár, amely abból gyárt többet, amire szükség van, a vállalat, amely csak a biztosra megy, vagy a kereskedelem, amely Ugyan hozzá sem nyúl a téglához, de nem vállal rizikót? Mindenesetre a csomót előbb-utóbb el kell vágni valahol! Tóth Árpád Üj tárolási és párosítás! rendszer szerint kezelik az öltönyöket a VOR nyíregyházi gyárában. Az új módszerrel megkönnyítik az anyagmozgatást és megóvják a késztermékek minőségét. Képünkön: Tóth János árurendező szovjet exportra kerülő öltönyök nadrágjait rakja be sorszám szerint a speciális tárolóba. (Gaál Béla felvétele) /
