Kelet-Magyarország, 1980. április (40. évfolyam, 78-100. szám)

1980-04-10 / 83. szám

8 KELET-MAGYARORSZÁG 1980. április 10. Egy korszak lezárult? A címben szereplő kérdésre még korai lenne válaszolni, hiszen a berni asztalitenisz EB csak a félidejéhez érkezett. A magyar világbajnok és az ex- Európa-bajnok férficsapat tag­jainak még van lehetőségük I javítani bizonyítványukon, j amely eddig sokkal rosszab­bul sikerült, mint amire szá­mítani lehetett. És a nők? Második helyük — függetle­nül attól, hogy elvesztették bajnoki címüket — értékes, elismerésre méltó. (A magyar női csapat 3:1 arányú veresé­get szenvedett a szovjet Iá- 1 nyoktól.) A férfi- és női válogatott szereplését mindenképpen „más kalap alá” kell venni. Hónapok óta mind több intő jel mutatta, hogy a férficsa- j pat már nem a tavalyi, nehéz lesz a „mesterhármas” kivívá­sa, Duisburg és Phenjan után Bernben is az aranyérem el­nyerése. A hibák takargatásájban, saj- í nos, a csapathoz legközelebb állók is részt vettek, elfogad- } tak sokszor elfogadhatatlan j kifogásokat, amely azután ide ; vezetett. De senki sem vitat- * ja, hogy Jónyer, Gergely vagy $ Klampár ne akart volna Euró- j pa-bajnok lenni, csak éppen nem tettek meg mindent ezért, \ i az a többlet hiányzott ehhez, j j amely például tavaly megvolt j i bennük a világbajnokságon, a » Ezúttal csak a 4. hely ju- ) . tott... ! A férfiaknál az f aranyérmet Svédország csapa- J I ta nyerte az NSZK előtt. Bérezik Zoltán edzőnek és segítőinek most csak egy fel­adatuk lehet Bernben: „fel­rázni” a csapatot, hiszen a hét bajnoki címből még csak ket­tőt osztottak ki — igaz, mind­kettőnek a magyarok voltak a védői. A következő négy napon Bern esetleg „szebb” lehet versenyzőink számára, mint ahogy eddig megismerték .. . Nyíregyházi úszósikerek Dunaújvárosban A hét végén Dunaújvárosban rendezték meg az Aranyüst nemzetközi úszóviadalt, ahol a Nyíregyházi Vasutas-Spartacus SC versenyzői is részt vettek. A verseny az NYVSSC nagy fölé­nyével fejeződött be, a megye- székhelyi úszók nyolc arany-, hét ezüst- és öt bronzérmet sze­reztek. Ezzel az éremtáblázat el­ső helyén végeztek, 22 klub kö­zött. A nyolc aranyérem közül Or­mos Edit egymaga ötöt szerzett. Első lett 50 gyors- és pillangó­úszásban, 100 gyors- és pillangó­úszásban, valamint a 200 méteres vegyesúszásban. Vinnai Péter az 50 és a 100 méteres mellúszásban bizonyult a legjobbnak. A nyolca­dik aranyat Gergely Gabriella nyerte, az 50 méteres mellúszás­ban. Ezüstérmes lett Gergely Gabri­ella 50 méteres gyors- és hát­úszásban, Ormos Edit 50 méte­res mellúszásban, Nagy Zsuzsa 100 méteres mellúszásban, Holik Tímea 100 méteres pillangóúszás­ban, Bagoly Zoltán 50 méteres gyorsúszásban, valamint a 4x100 méteres vegyesváltó. Holik Timed 50 méteres hát- és pilíangóúszás- ban. Nagy Zsuzsa 50 méteres mell- és 100 méteres pillangó­úszásban, Molnár János pedig 50 méteres gyorsúszásban lett har­madik. A hazai klubok mellett a verse­nyen az NDK-beli és bolgár úszók vettek részt. Az éremtáb­lázat élmezőnyének végeredmé­nye: 1. NYVSSC 8 arany-, 7 ezüst-, 5 bronzérem. 2. Dunaúj­városi Kohász 6, 6, 9, 3. Fejér me­gye 3, 1, —, 4. NDK 2, 3, 1, 5. Zalaegerszegi TE 2, —, —, 6. Bulgária 1, 1, 3, 7. Tájegység-vá- lagatott 1 arany-, 1 ezüst- és l bronzéremmel. A labdarúgópályákról jelentjük Kiesett a magyar utánpótlás-válogatott A magyar utánpótlás labdarú­gó-válogatott szerdán délután Jé­nában, esőben-hóban, rendkívül nehéz talajú, csúszós pályán, két­ezer néző — köztük néhány száz magyar — előtt 3:0 (2:0) arányú vereséget szenvedett és így a március 26-i budapesti 2:0 arányú győzelem kevés volt, 3:2-es ösz- szesítéssel az NDK jutott a leg­jobb négy közé. Megközelítően „lekopirozta” a vasárnapi Csehszlovákia elleni prágai döntő olimpiai selejtező­jére készülő magyar olimpiai lab­darúgó-válogatott szerdára előző napi programját. Délután akár­csak kedden háromszor 30 per­ces edzőmérkőzést játszott a tár­saság. OLIMPIAI VÁLOGATOTT KERET —BP. POSTAS 6:0 (2:0, 1:0, 3:0) Az olimpiai keret így kezdett: Katzirz — Szántó, Salamon, Ba- ranyi, Kutasi — Pál, Komjáti, Tatár — Fekete, Kiss, Kozma. Dr. Lakat Károly szövetségi ka­pitány véleménye: szerdán fris­sebben mozgott az együttes, mint a keddi- soroksári előkészületi mérkőzésen. Az olimpiai váloga­tott a vasárnapi találkozóra csü­törtökön késő délután repül Prá­gába, a kezdő együttest a kapi­tány pénteken jelöli ki. Döntőben az NYVSSC ifi Papp az első gólt szerzi. (Császár Csaba felvétele.) Szerdán délután Nyíregyházán került sor a labdarúgó Országos Ifjúsági Kupa egyik elődöntő mérkőzésére. Az NYVSSC együt­tese a Budapesti Honvéd gárdáját látta vendégül. NYVSSC—BP. HONVÉD 2:0 (0:0) Városi stadion, 500 néző, v.: Di- vinyi (Szegedi, Pongrácz). NYVSSC: Borsi — Neuzert, Orosz, Belincsák, Gáli, Somogyi, Huszák, Gyermán, Kosztyu, Bé­res, Papp. Edző: Kovács János. Bp. Honvéd: Szeiben — Valo­vics. Kalmár, Molnár, Szabó, Bo- zsik, Czeczon, Supta, Grósz (Maxin), Détári, Sziráki. Edző: Vági István. A két magyar ifjúsági váloga­tottal — Szeiben és Grósz — ki­álló Honvéd ellen az első fél­időben enyhe fölényben játszott a hazai együttes. Két nagy hely­zet kimaradt: a 9. percben Béres, a 31.-ben pedig Somogyi hibázott. Szünet után Gyermán kapufá­jával kezdett az NYVSSC, majd az 51. percben Papp a kifutó Szeiben felett emelt a hálóba, 1:0. Hét perc múlva Gyermán 11 mé­terről ritkán látható nagy gólt lőtt a léc alá, 2:0. A 75. percben Kosztyu növelhette volna a gólok számát, de mellélőtt. A helyze­tek alapján a nyíregyháziak na­gyobb arányban is győzhettek volna. A két edző véleménye: Kovács János: — Több éves munka eredménye ez az újabb siker. A döntőbe jutás bizonyítja, megérte! Ezen a találkozón a gör­csös akarás megbénított több kulcsjátékosunkat, de még ezzel együtt is biztosan jutottunk to­vább. A döntőben az MTK-VM,. vagy a Bakony Vegyész lesz az ellenfelünk. Győzni szeretnénk! Vági István: — Megérdemelten nyert a Nyíregyháza, reális ered­ményt hozott a találkozó. Gratu­lálok az NYVSSC-nek és sok si­kert kívánok a döntőbeli szerep­lésükhöz. A Vasas vendégjátéka Mátészalkán TURMIX I. OSZTÁLYÜ SZINT A Duna Kupa súlyemelő­viadalon, melyen hat ország fiataljai vettek részt, kitűnő teljesítményt nyújtott Molnár Miklós, az NYVSSC sportoló­ja. A 100 kg-os súlycsoport­ban Molnár I. osztályú szint­tel, 320 kilogrammal az előke­lő harmadik helyen végzett a bolgár Penev (337,5) és a ma­gyar Hlavati (335) mögött. A nyíregyházi súlyemelő ered­ményével bekerült az ifjúsági világbajnokságra készülő vá­logatott keretbe, április 8-tól hat hétig Tatán készül a montreali VB-re. KÜLFÖLDI VERSENYEN Kovacsics Rita, az NYVSSC NB I-es női teniszcsapatának fiatal játékosa az ausztriai Mödlingben nemzetközi pont­szerző ifjúsági versenyen kép­viseli a magyar színeket. Ko- vacsiccsal Böröcz (MTK-VM), Gulyás (U. Dózsa) és Polónyi (Bp. Spartacus) utazott a mödlingi viadalra. HETEN NYÍREGYHÁZÁRÓL Április 10-én Esztergomban rendezik meg a Kelet—Közép NB Il-es labdarúgó-válogatot­tak mérkőzését. A Keleti cso­port együttesének kapitánya, Temesvári Miklós, az Nyh. VSSC edzője a következő ke­retből állítja össze a pályára lépő tizenegyet: Szűcs, Cze- czeli, Moldván, Turtóczky, Cséke, Pólyák, Kiss M. (Nyír­egyháza), Bugyik, Bálint dr. (Hódmezővásárhely), Szat­mári, Sebők (Szolnok), Luká­csi (Jászberény), Kiss T. (Miskolc), Balázs (Balassa­gyarmat). Buúsnak izomrost­szakadása van, így nem lép­het pályára. NAPIRENDEN: NÉGY SPORTÁG Ülést tartott a megyei diák­sporttanács, ahol bemutatko­zott a testület új titkára, Szoóh Béla, aki korábban Záhonyban volt testnevelő ta­nár. A tanácskozáson a szak­ági vezetők: Orendi Mihály (atlétika), Vass Géza (kézi­labda), Ganzler István (kosár­labda) és Hajdú József (lab­darúgás) — adtak számot sportáguk helyzetéről. ItiÉNYNYlTÓ A Szabolcsi Építők SE a hét végén rendezte meg idény­nyitó III. osztályú teniszverse­nyét. A férfi egyesben 32 in­duló között Mislai' Károly (NYVSSC) szerezte meg a győzelmet. A 16 férfipár kö­zött a Bohus Pál, Mosolygó Tibor (Szabolcsi Építők SE) kettős bizonyult a legjobbnak. TÁJÉKOZÓDÁSI FUTÁS A Vásárosnaményi II. Rá­kóczi Ferenc Gimnázium első alkalommal rendezte meg a névadójáról elnevezett tájéko­zódási futó emlékversenyét. Tíz kategóriában 180 tájfutó állt rajthoz. A győztesek: Ér­tei Zoltán (Nyh. Konzervgyár SE), Bodnár Károly (Vásáros­naményi Gimnázium), Gere Péter (Vásárosnaményi Gim­názium), Majoros Erika (Nyh. Titász-Elektromos), Gáspár Irén (Kisvárdai Császy Gim­názium) , Szuhai Kornélia (Kisvárdai Császy Gimnázi­um), Tukacs Kornél (Vásá­rosnaményi Vörös Meteor), Magyar László (Záhonyi Köz­lekedési DSK), Albelcz Ilona (Nyh. Kereskedelmi DSK) és Kovács Gyöngyi (Kisvárdai Császy Gimnázium). RÁDIÓ HIM ■•••••••■■•■•«•a 1980. április 10., csütörtök KOSSUTH RADIO 8,27: Nótacsokor. — 9,20: Iro­dalmi évfordulónaptár. Koszto­lányi Dezső. — 9,44: Zenevár. — 10,05: Hobbidominó. Dr. Fe­hér Dezsővel a szenttamási mé­nesnél. — 10,35: A Berlini fil­harmonikus zenekar lemezeiből. — 11,39: Jókai Mór élete és ko­ra. — 12,35: Szolnok színházá­ban. — 12,50—14,30: Zenemúze­um. — 14,30: Népek költészete Nagy László fordításában. Bol­gár népköltészet. II. rész. — 15,10: Pászthy Júlia operaáriá­kat énekel. — 15,28: Kagylóze­ne. — 16,05: Almást Miklós: Például a szirup. Könyvszem­le. — 16,15: Kóruspódium. — 16,43: Haydn: Esz-dúr trió. — 17,07: Olvastam valahol... Gömbös Gyula és gróf Csáky István „rejtélyes” haláláról. — 17,27: Filmdalok. — 17,36: Rádió- színház. Zsuzsi nélkül — Taar Ferenc dokumentumjátéka. — 18,15: Az aranyostarajos kiska­kas. A. Tolsztoj meséje. — 19,15: Közvetítés az asztalite­nisz EB-ről, Bernből. — 19,30: Vladimir Horowitz Rahmanlnov- mű veket zongorázik. — 19,40: Kapcsoljuk a Csepeli Munkás- otthont. A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekará­nak hangversenye. — Közben, kb. 20,15: A gyorsuló idő nyo­mában... — Kb. 20,35: A hangverseny-közvetítés foly­tatása. — 21,10: Közelkép — az ugratásról. Hernádi Gyulával beszélget Osgyáni Csaba. — 21,25: Népdalok, néptáncok. — 22,15: Közvetítés az asztalite­nisz EB-ről. Bernből. — 22,30: Az Egyesült Államok, elnökvá­lasztás előtt. II. rész. — 22,40: Goldmark Károly művészi pá­lyája. — 23,20: Pablo Casals gordonkázlk. — 0,10: Dzsessz­felvételekből. PETŐFI RADIO 8,05: Ifjúsági dalok. — 8,20: Az Egyesült Államok, elnökvá­lasztás előtt. I. rész. — 8,33: Napközben. — 10,33: Zenedél­előtt. — 12,33: a népművészet mestereinek felvételeiből. — 12,45: Kapcsolás a szolnoki stú­dióba. — 13,15: Gyermekek könyvespolca. — 13,20: Az MRT gyermekkórusa külföldi nép­dalokat énekel. — 13,35: Közve­títés az asztalitenisz EB-ről, Bernből. — 14,00: Szórakoztató antikvárium. — 16,00: Cigányűa- lok, csárdások. — 16,35: Időseb­bek hullámhosszán. — 17,30: Zenei tükör. — 18,00: Disputa — még mindig arról, hogy van-e József Attila-képünk. — 18,33: Hétvégi panoráma. Aján­lóműsor sok muzsikával. — 19,55: Slágerlista. — 20,33: Szó­rakoztató Európa. — 21,30: Volt egyszer egy Hollywood. Judy Garland. — 22,00: A tegnap slá­gereiből. — 22,35: Énekszóval, muzsikával. — 23,15: Suppé operettjeiből. 3. MŰSOR 9,00: Zenekari muzsika. — 10,00: James McCracken opera- áriákat énekel. — 10,30: Becses emlékek zenei múltunkból. — 11,05: Angelo Ephriklan együt­tese Gesualdo-madrigálokat énekel. — 11,25: Schumann-mü- vek. — 13,07: Beethoven és Brahms műveiből. — 15,00: Fú­vósmuzsika — délutáni hang­verseny. — 16,00: Zenei lexi­kon. — 16,20: Muzsikáló fiata­lok. — 16,50: Popzene sztereó­ban. — 17,53: A BBC nemzetkö­zi kórusversenye — VIII/8. rész. — 19,05: Ricnzl. Részletek Wagner operájából. — 20,05: Ki­látó. — 20,50: A dzsessz törté­netéből. 62. rész. — 21,30: Zene — korabeli hangszerekkel. — XII/1. rész. NYÍREGYHÁZI RADIO 17,00: Hírek. Időjárás. Lap­szemle. — 17,05: Közlekedésbiz­tonsági fórum. Riporter: Hor­váth Péter. — 18,00: Észak-ti­szántúli krónika. — 18,15: A debreceni N Dimenzió együttes új felvételeiből. — 18,25—18,30: Hírösszefoglaló. Műsorelőzetes. MAGYAR TV 8,00: Idősebbek Is elkezdhetik (sz). — 8,05: Iskolatévé. — 14,15: Iskolatévé. — 16,25: Hírek. — 16,30: Pedagógusok fóruma (ism). — 17,05: Maholnap. — 17,55: Tévébörze. — 18,05: Tele­sport. — 18,30: Ipari kaleidosz­kóp. — 19,05: Reklám. — 19,10: Idősebbek is elkezdhetik (sz). — 19,30: Tv-híradó 1. (sz). — 20,00: József Attila-emlékün­nepség (sz). — Közben: Po­zsony, Pressburg, Bratislava. Csehszlovák rövidfilm (sz). — Kb. 22,00: Tv-hlradó 3. (sz). — 22,10: A libanoni cédrusok. Mű­elemzés (sz). 2. MŰSOR 18,25: Nyelvtanárok, figyelem! I. — 18,55: Fizika. — 19,30: Tv- híradó 1. (sz). — 20,00: Kisfil- mek a nagyvilágból. — 20,25: Szigetek az óceánban. Kanadai rövidfilmsorozat (sz). — Köz­ben, 20,50: Tv-híradó 2. (sz). — 21,10: Az első tengeri nemzeti park (sz). — 21,55: Mennyibe kerül a dorogi erőmű? SZLOVÁK TV 8,55: Hírek. — 9,00: Iskolaté­vé. — 9,30: Szocialista társa­dalmunk fejlődésének időszerű kérdései. — 10,00: Lenin, 1918. Szovjet film. — 11,45: A pop- rádl járás fejlődése a felszaba­dulás után. — 12,10: Hírek. — 16,10: Iskolatévé. — 16,35: Hí­rek. — 16,40: vigyázz, tűz van. Publicisztikai műsor. — 17,00: Pionírhíradó. — 17,20: Pionír­magazin. — 18,00: Tévéfórum. — 18,40: Esti mese. — 18,50: Idő járás jelentés. — 19,00: Tv­híradó 1. — 19,30: Tíz lépcső­fok az aranyhoz. Vetélkedőmű­sor. — 20,10: Smetana: Fehér záróvonal. Tv-játék. — 21,25: A rendőrség naplójából. — 21,30: Tv-híradó 2. — 22,00: Labdarú­gó kupamérkőzések összefogla­lója. — 22,30: Hírek. ROMAN TV 16,05: Iskolatévé. — 16,25: Orosz nyelvoktatás. — 16,45: Tu­risztika. — 17,05: Kulturális élet. — 18,15: A nemzetközi lab­darúgás eseményeiből. — 18,35: Szindbáü, a tengerész, Folytatá­sos gyermekfilm. — 19,00: Tv- híradó. — 19,45: Ifjúsági óra. — 20,45: Dokumentumok. — 21,05: A zene az életem. — 21,35: Tv- híradó. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: ÖRÜLT NŐK KETRECE (16 év!, fr.—ol.) Béke mozi: GULLIVER (ang. —belga) E. k.: 16 óra. BÉKE­IDŐ (14 év!, m.) E. k.: 18 és 20 óra. Móricz Zslgmond mozi: A BŰVÖS Kő ÉS A CSODAKÜT (NSZK—oi.) E. k.: 15,30 óra. KOVPAK A KÁRPÁTOKBAN I—II. (sz.) E. k.: 17,45 óra. Vásárosnamény: SKALPVA­DÁSZOK (14 év!, am.) Nyírbátor: AZ EMBER NEM NŐHET FEL MESE NÉLKÜL (NDK) Mátészalka: GONDVISELÉS (14 év!, FBK-műsor, nyilv. ea.. fr.) Kisvárda: ÉGIGÉRÖ FÜ (m.) Fehérgyarmat: AZ ASSZONY. AKI ÉNEKEL (SZ.) Totótanácsadó Taurus Gumigyár Nyíregyháza Szerdán délután újabb NB I-es labdarúgócsapatot fogadott Máté­szalka. Az MMTK megyei I. osztályú együttesének a Bp. Vasas volt az ellenfele, ötezer néző előtt a fővárosi piros-kékek 3 :l (2:1) arány­ban nyertek a mindvégig kitűnő edzőtársnak bizonyuló hazaiakkal szemben. Gólszerzők: Izsó (2), Gass, illetve Veres. Képünkön: jele­net a nagy közönségsikert hozó találkozóról. (Mikita Viktor felv.) 15. HÉT 1. Csehszlovákia—Magyaro. x 3. Avellino—Ascoli x 2 3. Milan—Bologna l 4. Perugia—Internazionale x 2 5. Pescara—Catanzaro 1 x 6. Roma—Juventus x 1 7. Torino—Napoli 1 8. Udinese—Lazio 1 x 9. Atalanta—Genoa x 1 10. Lecce—Spal l 11. Monza—Como x 1 12. Pisa—Brescia x 2 13. Sampdoria—Verona x 1 14. Cesena—Taranto 1 15. Lanerossi—Palermo ' x 1 16. Sambenedet.—Matera 1 I y Kaiét­magyararszag I . j L ____________________L Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács lapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon: 11-277, 11-425, 11-525, 11-846 Telexszám: megyében 344, megyén kívül 73 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf.: 47, 4401 Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. 4401 Telefon hlrdetésügyben: 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003, Pf.: 25 Felelős kiadó: Midi Lajos Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hóra 30,— forint, negyedévre 90,— forint, egy évre 360,— forint Kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza NYÍRSÉGI NYOMDA Felelős vezető: Jáger Zoltán INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 4133—ZS58 lelvesz férfi-női segéd- és betanított munkásokat. Érettségizettek és szakmunkások jelentkezését is várjuk. Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osz­tályán, Taurus Gumigyár Nyíregyháza, Derkovits Út 107- (397)

Next

/
Oldalképek
Tartalom