Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-23 / 70. szám
\ 1980. március 23. KELET-MAGYARORSZÁG Á teljesítmény rangja ERŐSÖDNEK AZOK az elvi-gyakorlati szabályok, amelyék to eláttatják velünk: fogyasztói szerepünket megelőzi — logikai és időrendi sorrendben egyaránt — termelői létünk, a társadalmi munka- megosztásban elfoglalt helyünk. S ez azért lényeges, mert a hetvenes években egyre többet igényeltünk fogyasztóként, s ehhez képest, valamint a világgazdaságban lezajló folyamatokhoz mérten is, egyre szerényebb teljesítményekkel próbáltuk meg előteremteni erre a fedezetet. Magyarán: hiteleztük magunknak a növekvő életszínvonalat. Tavaly megkezdtük ennék a különleges hitelnek a törlesztését. Folyamatos mozgás tanúi léhetünk a szocialista szektorban foglalkoztatottak ágazati, területenkénti megoszlásánál. A szocialista iparban dolgozók száma 1975 és 1979 között 83 ezer fővel csőikként, s tavaly, az esztendő végén 1,66 milliót tett ki. Négy esztendő alatt az ipari dolgozók csoportja elsősorban Sza- bolés-Szatmárban, Hajdú-Bi- hanban, Szolnok megyében nőtt, míg Komárom, Veszprém, Csongrád, Győr-Sopron megyében csökkent. A legtöbb ipari kenyérkereső 1975- ben is, 1979-ben is Borsodban <js Pest megyében volt, a legkevesebb pedig Tolnában és Somogybán. Érdekes, s az előzőektől eltérő sorrendet kapunk, ha a tízezer lakosra jutó ipari foglalkoztatottak számát választjuk mércének. Ez a kétségtelenül reálisabb, mert ez a társadalmi szerkezetre is fényt vető mérlegelés azt mutatja, hogy első Komárom, a második Borsod,, a harmadik Győr-Soprprt. A legkrófényebb arányt Szaboics-Szatmár és Somogy könyvelheti el. Ami azonban nagyon lényeges: 1975 és 1979 között tovább csökkentek — valamennyi megyét beleértve — az ilyen értelmű különbségek. Azaz: a X. és XI. pártkongresszusnak a területfejlesztés ésszerűbb irányait, arányait megjelölő határozatai az ipari foglalkoztatásban -is éreztetik már hatásukat. A HETVENES ÉVEKBEN, egészen 1979-ig folyamatosan nőtt a keresők reálbére, s a lakosság reáljövedelme, ám ez utóbbiban mind nagyobb arányt képviselt — tavaly száz forint jövedelemből 28,80-at — a pénzbeni és természetbeni társadalmi juttatás. Mindez egyre kiterjedtebb körű és gazdagabb tartalmú szociális ellátásról tanúskodik. Napjainkban a munkások és alkalmazottak átlagbére 900 forinttal nagyobb, mint a XI. kongresszus esztendejében, az összefoglaló adat persze területenként — és még inkább egyénenként — jelentős eltéréseket sűrít. Mint említettük, növekvő szerep jutott ebben az időszakban a társadalmi juttatásoknak, napi, heti, havi járandóságokra — illusztrációként: naponta a közlekedési dotációra, hetente az üzemi étkeztetési hozzájárulásra, havonta a családi pótlékra — most már a nemzeti jövedelemnek több, mint az egyötödét költjük. A társadalmi gondoskodás kötelezettségeit egyetlen számadattal is érzékeltethetjük: a két kongresz- szust összekötő esztendőkben 300 ezer fővel gyarapodott a nyugdíjasok száma. TAVALY A SZOCIALISTA iparban foglalkoztatottak közül a bányászatban és a kohászatban dolgozók kapták a legmagasabb havi átlagbért, míg a legalacsonyabbat a kéz- mű- és háziiparban, a textil- ruházati iparban levők. Kedvezőnek tarthatjuk, hogy a fizikai foglalkozásúak havi átlagbére az egyéb alkalmazottakénál gyorsabban emelkedett ebben az időszakban, bár hozzá kell tenni: a teljesítménybérben dolgozók aránya az összes ipari keresőn belül csökkent. A hatékonyság javításának ugyanis lényeges eleme a teljesítményt elismerő kereset. Itt hatalmasak a tartalékok, sőt. szinte csak taralékok vannak, mert annyira bátortalan, kezdeti a hosszú évek óta emlegetett — de ma még alig gyakorolt — differenciálás. A hetvenes évek világgazdasági változásai közepette jelentős eredmény volt az életszínvonal növelése — amit közvetve talán az is bizonyít, hogy négy év alatt a takarékbetét-állomány 50 milliárd forinttal emelkedett. Tavaly novemberben például csak munkabérként 19 milliárd forintot fizettek ki a népgazdaság különböző területein dolgozóknak, s nyugdíjakra — az egész esztendőben — 48.7 milliárdot. Hiba lenne elfeledkezni arról: a XI. kongresszus óta eltelt időben emelték központilag az egészségügyben, a közoktatásban dolgozók bérét, egységesítették a műszakpótlékokat, vált azonossá a népgazdaság minden területén — így a termelőszövetkezeti tagok esetében is — a nyugdíjkorhatár. Azaz: gondjaink és teendőink számontartása elengedhetetlen. Eredményeinké — nem különben. m. a Kongresszusi küldötteink Á pedagógus hivatása Mintha csak tegnap lett volna, friss az első „nyilatkozat” emléke. Lapunk munkatársa, néhai Sipkay Barna kérdezte céljairól az akkor képesítőző tanítójelöltet, László Bélát. A cikk „Az élet kapujában” címmel jelent meg. S most, amikor dr. László Béla, a fehérgyarmati gimnázium igazgatója a kongresszusra készülődik, hasonlóan tiszta, ifjúi hittel beszél a pedagógus hivatásáról. Pedig ama bizonyos kapun belépés óta már eltelt húszegynéhány esztendő ... Á bizonyítás évei A Túrricsére helyezett tanító azzal kezdte a munkáját, hogy bizonyítani akart. Mindazoknak, akik munkáját megítélhetik, így elsősorban önmagának. Levelezőn végezte el az egri pedagógiai főiskolát, majd az egyetemet is. Bizonyítás volt a doktori disszertáció is — annak bizonyítása, hogy bármilyen messze legyünk is a fővárostól, azért a végeken sem élhetünk a periférián. Furcsa ellentmondás, hogy ő, aki azt vallja magáról: soha nem volt semmilyen más pályaválasztási elképzelése, mint a pedagógus hivatása, gyakorlatilag mindössze öt esztendőt töltött a katedrán. Túrricséről Fehérgyarmatra helyezték, előbb a művelődési ház igazgatójának, majd igazgatóhelyettesnek a gimnáziumba. Igazgatóként az 1968—69-es tanévtől dolgozik, s bár ezt a munkát is igyekszik teljes odaadással végezni, azt mégis sajnálja, hogy jelenleg csak két óra tanítást tud vállalni hetente. Történelmet tanít, most újra elsősöknek, akiket végigvisz az érettségiig ... Akik ismerik, színes, érdekes egyéniségnek tartják és ízig-vérig pedagógusnak. Vajon milyennek tartja dr. László Béla a jó pedagógust? _ — Először is szeresse a gyerekeket. Másrészt tudja dolgoztatni a tanulókat. Ez a ma pedagógiájának az alfája és az ómegája. Ha megfigyeljük: az a fajta tanáregyéniség, aki csillogott-villogott, egyre inkább „kivonul” az iskolából. Ennek a típusnak M ostanában, álmomban a Szír-Dar j a-Amu- Darja összetalálkozásánál járok. Micsoda boldog voltam én ott! Nemcsak a Szovjetunió Írószövetségének vendége voltam, de külön Fatima Kujdaseváé is, a Lenin kolhoz elnöknőjéé különösen. Az ébenhajú Kujda- seva megjárta a második világháborút, s különös tisztelettel beszélt a magyarokról. Egyszerűen csak testvérnek tud bennünket. Megsebesült akkoriban és egy nyírségi parasztcsaládnál helyezték el. — Jó emberek élnek ott — mondotta —, szörnyű dolog, hogy ezt a szép népet háborúba kergették ellenünk. — Nem mentek boldogan. — Tudom én azt, elvtárs. Még a háború alatt kaptunk hadifoglyokat. Bár nem nagyon értették a mi itteni munkánkat, belejöttek. Megtanulták, mikor kovád a gya- pott, megértették, hogy a szúrós, kemény burokból hogyan kell a tisztításra váró gyapotot kiszedni. Jól megvoltak itt. Sőt, egyikőjük itt is maradt véglegesen. Megnősült. Simon elvtárs az egyik legjobb munkásunk. Galambos Lajos: Tisztelet Siaonnak — Beszélhetnék vele? — Mért ne. Nemsokára ott is volt a kolhozirodán az ember.. — Tud még magyarul? — Istenem, hát a fontosabb magyar újságok, igaz, két három napos késéssel, de járnak nekem. A ferganai főiskolán szerveztünk is egy magyar kört, én ott állandó vendég, beszélgető partner vagyok. — A főiskolán? Kissé elnézett: — Igen, a főiskolán. Disz- szertációra készülök. Magyar és török eredetű szavak az üzbég nyelvben. Ez a tanulmány tárgya. Mint érettségizett ifjú, karpaszonyosként kerültem a keleti frontra. A gimnáziumban Körösi Csorna Sándor volt a példaképem, és hangoztattam is, hogy az ő nyomdokain akarok haladni. Kinevettek? Az még semmi. Kigúnyoltak? Az is semmi. De amikor kijelentettem, hogy Oroszországban majd az üzbég nyelvet szeretném tanulmányozni, beboruít az ég. Azonnal az első vonalba küldtek. A csata elveszett, menekült mindenki, amerre tudott. Én felszálltam egy orosz vonat utolsó lépcsőjére, behúzódtam a fékezőfülkébe s azt mondottam magamban, ha van isten, ez a vonat majd oda visz engem, ahová vágyok. Négy napon át, étlen-szomjan kuporogtam a fülkében. S mit adott áldott sorsom? A vonat itt állt meg, Ferganában. Leborultam, mint egy szenthitű arab: hát a vágyak még ilyen szörnyű háborúban is teljesülhetnek? A gyapotföldekre vezényeltek bennünket. Hát étel, az igen kevés volt. Kövön sült lángos volt leginkább, meg majd az édes gyümölcsös rengetege, olajbogyó, pálmanedv, tisztára bibliai környezetben érezte magát az ember. v Mint látható, nem vagyok híresen nagy testű lény, leginkább irodakukacnak illenék. Ám soha egy panaszszavam nem volt, hiszen a kutató-teremtő ember számára teremtődött tán ez a kényszerű élet. Csakis itt írhattam meg a már említett tanulmányomat, amelyért oly magas kitüntetést kaptam és kineveztek a turkológiái tanszék tanárává. 1 Áldassék az én sorsom. — Nem kíván hazajönni? — Voltam már otthon. — És? — Nagyon szeretem a szülőhazámat, de én már itt vagyok itthon. Bocsájtassék meg nekem. Gondolom, minthogy tulajdonképpen nincs is mit, sorsa ismeretében nem meg- bocsájtás kell ide. Tisztelet Simon Simonovics Simonnak. a helyét átveszi a csapatmunkában részt vevő nevelő. Ma már egyéni pedagógussiker sem képzelhető el tantestületi munka nélkül. És a harmadik szempont: legyen képes a gyermek számára a felfedezés élményét megadni, azaz olyan gyerekeket engedjen ki a kezeiből, akiket nem hagy nyugton, míg valamit nem tudnak. Természetesen ehhez az kellene, hogy ugyanaz- a tulajdonság a pedagógusból se hiányozzék. Őt is nyugtalanítsa, amit nem tud! Hittel, nehezebb időkben A pedagógus hivatásáról beszélt a megyei pártértekezlet egyik felszólalójaként is. És most, mint kongresszusi küldött arra készül, hogy ha szót kap, megpróbálja összefoglalni ennek a hivatásnak a mai jellemzőit, a nevelő iskola és a nevelő pedagógus szerepét, feladatát. Szólni szeretne a tanítók, tanárok megbecsüléséről, társadalmi szerepéről, a tudás és a nevelt- ség kapcsolatáról, s természetesen még egy kapcsolatról: a tanár és a gyermek között. Ha szót kap, szeretne beszélni a pedagógus munkájának hitelességéről. (— Most, hogy országunk nehéz gazdasági helyzetben van, különösen nagy feladat vár a pedagógusokra. Hogy úrrá legyünk nehézségeinken, most kell csak igazán a szocializmusba vetett hitre neyelni az újabb generációkat. De úgy, hogy a gyermek higgyen is a tanárának!) Kifejtette, hogy mint pedagógus, ettől a kongresz- szustól rendkívüli újdonságot nem vár, hiszen a párt 1972-es oktatáspolitikai határozata alaposan megfogalmazta a teendőket. Inkább azzal a gondolattal megy a kongresszusra, hogy a legmagasabb pártfórum kérni fog a pedagógusoktól: mindenekelőtt igényességet a napi munkában. Társadalmi megbízatások Dr. László Béla napi munkája mellett számos társadalmi megbízatásnak is eleget tesz. Tagja a járási pártbizottságnak, a fegyelmi bizottságnak tíz éve elnöke, 22 éve tanácstag, jelenleg tanácsi vb-tag is, továbbá tagja a Hazafias Népfront megyei honismereti bizottságának — és még nem is említettük a szakmai munkaközösségeket, bizottságokat. Ami szabad ideje ezek után marad, legszívesebben azzal tölti, hogy családjával, két gyermekével beszélget. Vagy olvas, de időnként még sportol is a kollégákkal. Rengeteg ismerőse van, ezért érthető, ha már most azt számolgatja, hol, hányszor kell majd beszámolnia kongresszusi élményeiről ... B. E. Hiánymentes munkát! Beköltözés a műszaki átadáson Amikor a lakás elkészül, a kijelölt tulajdonos vagy bérlő legszívesebben azonnal elfoglalná az otthonát. Egy hónapig azonban még a kivitelezők uralják a terepet: kijavítják a nyílászárók hibáit, felragasztják a leesett csempét, még egyszer tüzetesen átvizsgálják a lakást, jöhetnek-e az új lakók. A hiánypótlási időszak azonban esetenként puszta formaság, mivel a lakásokat százszázalékos pontossággal adták át az építők. *• Éppen ezért új kezdeményezésen törik a fejüket a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat dolgozói: a Szamuely-la- kótelepen a napokban alkalmazzák először a hiánymentes átadást. Arról van szó, hogy a műszaki átadással egy időben már a kulcsot is átnyújtják a leendő tulajdonosoknak. Ezzel a módszerrel nemcsak az egyhónapos várakozást takarítják meg a beköltözőknek, hanem a feleslegesen lekötött kapacitást másutt tudják foglalkoztatni. Nem szükséges újból ellenőrizni minden egyes lakást, hanem a műszaki átadásra már helyére teszik az utolsó szöget is, beköthetik a gázt, a villanyt, a fűtést sem kell feleslegesen bekapcsolni a hiánypótlás idejére. A padlószőnyeget is tisztán találják a lakók, mert nem kellett közben az építőknek egy-két dologért még „visszaszaladni”. Ha a hiánymentes átadás sikeresnek bizonyul, másutt is alkalmazzák. A példa bizonyára vonzó lesz a többi kivitelezőnek is. Hiszen ha minden feltételt megteremtettek az átadáshoz-átvételhez, miért ne lehetne azt korábban lebonyolítani? Jól járnak az építők, s nem utolsósorban az új lakók is. T. K. Élelmiszer-ipari gyárak és üzemek részére gyártanak légszűrő berendezéseket a MEZŐGÉP vállalat tiszavasvári gyáregységében. Juhász István és Virág László az SZC—125 F-típusű szűrőciklon belsejébe helyezi el a szűrőbetéteket. (Császár Csaba felvétele)
