Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-16 / 64. szám
Vasútállomáson A váróterem soha nem üres. A beérkező személyvonatról hömpölyögve indul a tömeg a váróterem irányába. Aki hazaérkezett Nyíregyházára, az gyorsan taxi után rohan vagy ha türelmesebb, buszra vár. Végső esetben még mindig ott van „kéznél” a jól bevált gyaloglás. A váróterem zsivaja mégsem szűnik meg. Üjabb utazni vágyók érkeznek vagy várakoznak a következő vonatra. Türelmesen, idegesen, frissen, álmosan, toporogva, vidáman és komoran. „Még egy óra van indulásig” — szólal meg egy keszkenős nénike, és társait invitálva elindul a büfé felé! Gyerekek jönnek és ismerkednek az édes üdítőt, kávét, szendvicset adó automatával. Egyik gombot a másik után nyomkodva csodálják a szerkentyűt és izgatott érdeklődéssel követik a gép működését. Felcsendül a jól ismert szignál a hangszóróból: gyorsvonat érkezik Budapest felől. Cserélődik a váróterem közönsége, csak a személyzet marad: a büfés, az újságárus, a jegypénztáros, az információs fülkében a türelmes hölgy, a fodrász, az utasellátó személyzete és az állomásfőnökség dolgozói. Emberek ezrei cserélődnek nap mint nap ebben a különös világban, a sínpárok melletti szigeten: a vasútállomáson. Császár Csaba képriportja „Kérek még kólát.” Hévízgyörki vásárosok. Tízórai a büfé előtt. „Friss, finom a pogácsa. „Egy óra múlva indul csak a vonatom.’ Az automatánál. Sok az ember, kevés a taxi. Ulf VASÁRNAPI MELLÉKLET 1980. március 16. o
