Kelet-Magyarország, 1980. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1980-03-16 / 64. szám
1980. március 16. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Érzékeny pontok Tanköteles korban MI OKOZZA, hogy országosan a tanköteles gyermekeknek 14 éves korig 83—84 százaléka végzi el az általános iskolát. Szabolcs-Szatmár megyében három-négy százalékkal ennél is kevesebben járják végig eredményesen az általánost. Ez volt az egyik legizgalmasabb témája a Nyíregyházi Ipari Szakközépiskolában sorra került kerekasztal-beszél- getésnek, amelyet a megyében járó dr. Gosztonyi János oktatási minisztériumi államtitkár vezetett. Melyek az érzékeny pontjai a tankötelezettségi törvény megvalósításának? Hol vannak a buktatók gyökerei? Mit tehet megszüntetésükért a szülő, az iskola, a helyi tanács, a társadalom? A teljesebb képhez hozzátartozik, hogy 16 éves, körig még körülbelül 9 százaléka a tanköteles gyermekeknek — ha késéssel is — behozza a lemaradást, megszerzi az általános iskolai végzettséget. Így az arány országosan kikerekedik 92—93 százalékra, megyénkben továbbra is néhány százalékkal a fejlődés ellenére, alatta marad a végzősök aránya az országosnak. Nem sok kellene, alig három-négy százalék ahhoz, hogy a szakemberek által is optimálisnak értékelhető határt elérjük. Százszázalékos iskolázottsági fokot csak elméletben lehetséges elérni, a valóságban aligha. A szellemi, idegrendszeri, testi, családi viszonyok következtében, valamint az iskolai nevelés itt-ott található eredménytelensége miatt min-. dig lesznek gyermekek, akik nem tudnak megbirkózni a tanulással. A tankötelezettség sikere azon múlik elsőként, hogy minden kiselsős olyan iskolában kezdje meg a tanulást, amely a legjobban megfelel a testi, szellemi, lelki fejlettségének. Amennyire egyszerűnek hangzik, annyira nehéz több száz gyermek esetében ezt véghez is vinni. EMLÍTHETJÜK A SZÜLŐI ELFOGULTSÁGOT, előítéletet, szűklátószerűséget, amely nehezen tudja elviselni, hogy a gyermek átmenetileg — ha a fejlettségi szintje úgy kívánja — nem a normál általános iskolai osztályban kezdje az első évet, hanem a korrekciós osztályban. A közhiedelem gyakran keveri össze a korrekciós, a kisegítő, a gyógypedagógiai osztályokat, holott nagyon is elkülöníthető, lényeges jegyekkel rendelkeznek ezek az iskolafajták. A szülők szégyellik, hogy a beszédhibás, vagy később helyrehozható idegrendszeri, vagy más fogyatékosság miatt a korrekciós osztályba utalt gyermekük másféle osztályban tanul, mint a többség. Sokszor hallási, látási és más érzékszervi hibák miatt is tanácsos átmenetileg nem normál általános iskolai osztályban elkezdeni a tanulást, mert később a gyermek előmenetele, viselkedése, beilleszkedése a közösségbe, nehézkessé válhat a speciális nevelést nem nyújtó normál osztályokban. Közrejátszik olykor a nevelők egy részének közönye, kényelme is abban, hogy nem javasolják a normál osztályban kezdő gyermek áthelyezését korrekciós, vagy kisegítő osztályokba. NAGY SEGÍTSÉGET JELENT a tankötelezettség eredményesebb megvalósításában a megyei nevelési tanácsadói intézet látványosság nélküli munkája. Évente 350—400 gyermeket vizsgálnak meg, igyekeznek kiszűrni az értelmileg fogyatékosokat, javaslatokat tesznek kisegítő, vagy korrekciós osztályokba való áthelyezésre. Rendszeres terápiával segítik a gyermeki személyiségzavarok megszüntetését, amelyek az esetek nagy részében a tanulási eredménytelenségben, viselkedési rendellenességben nyilvánulnak meg. A tennivalók sorában az elsők között szerepel a cigánygyermekek eredményesebb tanítása, akiknek előrehaladása lassúbb, sok a megtorpanás, a visszalépés. A családok egy részénél az elemi feltételek is hiányoznak a gyermekek otthoni tanulásához. Csodákat nem tehet a legjobb pedagógus sem. ezt is tudnunk kell. A szülők életmódját a gyermekük legoda- adóbb iskolai gondozásával sem lehet teljesen ellensúlyozni. A tennivalók nagyok, olykor meghaladják a nevelők teherbíróképességét. A megyében 11—12 ezer tanköteles cigánygyermek él, az általános iskolai tanulók 13— 13,5 százaléka. Mindezek ellenére önmagunkat csapnánk be, ha a tankötelezettségbeli elmaradást csak cigánygyermekek nevelésének hiányosságaival magyaráznánk. Lebecsülni sem szabad ezt a gondot, mert a tankötelezettség eredményesebb megvalósítása sokban függ attól, hogyan sikerül eredményesebbé tenni a cigánygyermekek tanulását. De az is tény, hogy a bukott, osztályt ismétlő, kimaradó, botladozó gyermekeknek csak egy része cigány. Jogos a társadalom sürgetése, többet kell tenni azért, hogy tanköteles korban a jelenleginél több gyermek szerezze meg az általános iskolai végzettséget. Ennek hiánya egyaránt ká-. ros az egyénnek és a társadalomnak. Páll Géza NEM Á VÉLETLENRE ALAPOZNAK... Remények fagypont fölött Tavaszi készülődés Kállósemjénben A címben feltett kérdést talán úgy is lehetne fogalmazni : tavasz a télben ? Mert nem igen akad olyan ember, aki meg tudná mondani, milyen évszak is van most. Ha a naptárt nézzük március közepét mutatják a számok. Ez pedig mindenképpen a tavasz első hónapja. Fólia alatt Ügy indultunk Kállósemjén- be, hogy megnézzük, hogyan készülnek a tavaszra az Üj Élet Termelőszövetkezetben. A kocsi kerekei száraz úton gurultak, a nap sugaraiban für- döbt a Kállói út. Igaz, a hőmérséklet már sejtetett valamit, fagypont alatt volt. — Hiába süt a nap, itt reggel mínusz kilenc fok volt — mondja a szövetkezet elnöke, Mészáros János. — Napközben reméljük fagypont fölé emelkedik, hiszen a dohány nem szereti a hideget. A fóliasátraink pedig már vetésre előkészítve állnak. Tizenhat sátor feszül a Sza- kolyi-tanyán katonás rendbe állítva. A szabadban még a szél is fúj, ez azonban nem zavarja az ott dolgozókat. A fólia alatt a női brigád dolgozik, a sátoron kívül a férfiak az olajkályha beállításán tevékenykednek. — Hagyományos dohánytermesztő vidék ez a mienk — beszél Juhász József ágazatvezető. — Tavaly hetvenöt hektáron termeltünk, most nyolcvan hektáron szeretnénk kiültetni a palántákat. Amíg beszélgetünk, azasz- szonyok szorgalmasan egyengetik a talajt, készítik elő a vetéshez — Február második felében kezdtük a sátrak felállítását — mondja Domokos Istvánná. — Szeretünk a doA fólia alatt a magágyföldet egyengeti Domokos Györgyné, Termi Ferencné, Domokos Istvánné és Kiss Miklósné. (Gaál Béla felvétele) hánnyal foglalatoskodni, meghálálja a gondos munkát. Ha megenyhül az idő, kezdjük a magvak vetését, de még a sátorban is csak másfél fokra melegedett fel a föld. Ez kevés, többet kíván a dohány. Országos kísérlet Egy évvel ezelőtt egy kályhával két sátort fűtöttek. Most takarékossági meggondolásból kettő helyett négyet kapcsolnak egy kályhára. Emellett két sátorban trágyatalpas biofűtést is alkalmaznak. A talajra harminc centiméter vastagságban istállótrágyát terítettek, s erre került a magágy föld. Itt-ott már repedezik is a talaj, ami a „fűtés” indulását jelzi. A termelőszövetkezetben negyvenöt hektáron országos kísérletet is végeznek egy észak-amerikai cég technológiája alapján. — A dohány szárítást is igényel — szól közbe Papp Miklós, dohányitermesztési agro- nómus. — Az öt Sirokkó szárítónk mellé tavaly ősszel .még négyet építettünk, s ez nagyban enyhíti a gondunkat. Ugyanis eddig mindig bérszárítást végeztettünk a környező községekben, Sza- kolyban, Balkányban. Reméljük ebben az évben már nem lesz ilyen gondunk. Más probléma az, hogy szeretnénk eladni a szárítókaimrákhoz való betoló szerkezeteket mert mi nem használjuk, azonban még nem jelentkeztek vevők ezekre. Az Üj Élet Termelőszövetkezetben felkészülnek a termesztésre, nem bíznak a véletlenben. Még ez a változó időjárás sem rettenti vissza őket, egyszer csak eljön a jó idő, akkorra pedig már el kell végezni az alapozást. Sípos Béla Kisasztal A gyáregység új mérnököt kapott. Tapasztalt szakembert, akiről mindenki tudta, hogy a technológusi beosztás csak átmeneti állomás lesz nála, hamarosan üzemvezetőnek fogják kinevezni. Addig viszont valahová le kellett ültetni a zsúfolt irodában. A mérnök azt mondta, hogy neki a termeléssel való ismerkedés mindennél fontosabb, s ezért többnyire az üzemeket járta. A papírmunka elvégzésére, esetleg tízóraizni kinézett magának egy gazdátlanul hagyott, aprócska írógépasztalt, s amellé telepedett. Két hét múlva hívatta a gyáregység igazgatója. Afelől érdeklődött, hogyan tetszik az új munkahelye, mi a véleménye a termelésről. Mérnökünk őszintén beszélt mindenről, s azt sem hallgatta el, hogy szerinte többen vannak az irodában, mint kellene. „Hát ez az,” — kapott a szón az igazgató. — „Halottam, hogy egy asztalka mellett ül. Már intézkedtem, hogy kapjon egy rendes íróasztalt, megfelelő helyet. Különben mint vezetőnek nem lesz elég tekintélye”. A mérnök visszament az asztalkájához, amely mellett egy munkás ácsorgott. Tanácsot jött kérni, egy újítási ötlethez. „Tudja, magához szívesebben fordulok, mert nem kell kihallgatást kérni az adminisztrátortól” — indokolta. Mi sem volt természetesebb, hogy a mérnök rögtön indult az üzembe, együtt bütyköltek, csakhogy sikeres legyen az újítás. M ásnap a leendő üzemvezetőt tisztelettel köszöntötték a munkások. „A brigádvállalásunkban szerepelt egy újítás” — mondták. „Most teljesíteni tudtuk”. A válasz nem késett: „Szívesen segítettem, talán jobban esett, mint egy nagy íróasztal mellett ülni”. L. B. A zt mondja a fiatal- asszony: — Vámosatyán, ahol születtem, a házunk ott állt balra a kövesúttól, a Sáros utcában. Most Május 1. az utca neve. Jól sejtettem. A kerítés fonott sövény volt, galagonya és kökénybokrok vesszőiből. A parasztház mint hozzá minden hasonló szegényes porta a nagyszobával, konyhával és a hátsószobával, jobbára csak hálóhelyül szolgált. Nem lakták be. A nagyszülők, szülők, látástól vakulásig húzták az igát. Miért kellett volna másmilyen ház? — Hallottam én beszélgetni nagyapáékat, hogy kukoricamáiét sütöttek, hogy fekete kenyéren éltek, hogy éheztek, meg ilyen dolgokat. Nézem a kongresszusi küldöttet. Fiatal, mindössze 28 éves. A múltja, a jelene tömören összefoglalható. Még nem volt éhes. — Mindig akkor ettem, ha kívántam. Nem volt olyan vágyam, ami nem teljesült. Gyermekkoromban játszani szerettem, labdázni. Engedték játszani. Hajdan Vámosatyán a gyerekek — és főleg a Sáros utcán lakó nincstelen gyerekek — dolgoztak és nem játszottak. Hat—hét éves korban nem iskolára, munkára érettek. — Hallottam róla. De én 1952-ben születtem. Akkor édesapám már az iparban dolgozott, édesanyám a ter- termelőszövetkezetben. Négyünknek, mert van még egy Kongresszusi küldötteink testvérem mindenünk megvolt. — És tanult? Felcsillan a szeme. Iskolaéveiről szép emlékei lehetnek, regél is róla. — Itt Naményban érettségiztem. Aztán Zsámbékra iratkoztam szaktechnikumba. Nyári gyakorlatra az NDK- ba, Lengyelországba mentünk. Mezőgazdasági munkát végeztünk és természetesen kirándultunk, sokfelé jártunk. Természetesen. Évike és tanulótársai sokfelé jártak. Termelőszövetkezeti ösztöndíjjal tanultak. — Én döntöttem el, hogy mi leszek. Anyukámék ebbe nem szóltak bele, helybenhagyták az elképzeléseimet. Számolni gyermekkoromtól szeretek, így lettem üzemgazdász. Egyszerű és sima életút. Az iskola után kezdődött a munka a varsánygyürei Tisza Tsz-ben. Épp idejében. Részese lehetett a fiatal lány a tsz-egyesüléssel járó feladatoknak, a nagyobb tervek kidolgozásának. Aztán férjhez ment. 1974-től Trencsényi Sándornénak ismerik és akik ismerik, tudják hogyan élt, él, gyarapodott a család. — Telket vettünk Kisvar- sányban, lakást építettünk. Háromszoba összkomfortos, van benne fürdőszoba is, csak még nincs berendezve. Majd belesz. Most gyesen vagyok. Van egy aranyos kislányom, Évike. Van szabad időm is jószágot tartani. Tartunk egy anyakocát, sertést hizlalunk és ebből meg a fizetésünkből lassan rendbejövünk. Relatív ez a lassúság. Évike szüleinek 1958-ban tellett először rádióra. Ma is megvan. Most a „lassú” tempó egy -két évet jelent. Nem baj. Csak munka, a jól végzett munka legyen a gyarapodás fedezete. Beszéltem korábban a termelőszövetkezet elnökével, amit ő mondot azt írhatom: — Ritka jó tulajdonsága az Évikének, hogy céltudatos, szorgalmas. Amit kérnek tőle, azt teljesíti, a maga dolgaiban, a családi életében is ilyen következetes. Egy ilyen nagy gazdaságban, mint a miénk a jó üzemgazdászra nagy szükség van. Alig várjuk, hogy újra munkába álljon. Trencsényiné nem tagadja, most már ő is számolja a hónapokat, szeptemberben újra dolgozik. — Óvodába megy majd a lányom és én folytatom, ahol abbahagytam. Nagyon szeretek a termelőszövetkezet, az emberek dolgaival foglalkozni. Mint érez, mit szeret Trencsényiné, azt Bancsi Józsefné is korán észrevette. A két asszony együtt dolgozott, gyakran beszélgettek. A bérelszámolónak nemcsak a kolleganő magatartása, munkabírása tetszett, inkább, hogy van véleménye az őt körülvevő világról és szavaival jól politizál. — Bancsi Józsefné volt az egyik ajánlóm 1976-ban a pártba. Nagyon örültem a bizalomnak. — De mit érez most? Most, miután küldött volt a vásá- rosnaményi pártértekezleten, a fegyelmi bizottság tagjának választották, aztán a megyei pártértekezlet a kongresszusra küldte? — Nagyon örültem a megtiszteltetésnek, a bizalomnak. — Semmi több? — Jaj, hát mindig nagyon dobogott a szívem. És ha arra gondolok, hogy ott leszek a kongresszuson. Már az is nagy élmény volt, hogy a megyei pártértekezleten hallottam beszélni az elvtársakat. De hát a kongresszus!... A gyerekekre majd a nagymama és a férj vigyáz. A Szabolcsból, a Beregből érkezett fiatalasz- szonynak viszont négy napig megint erősebben fog dobogni a szíve. És következhetnek majd az élménybeszámolók. Aztán az élet is, a munka is folytatódik. — Szeretném, ha a termelőszövetkezetünkben idén is, de jövőre is az elmúlt évihez hasonló, jó évet zárnánk. Ehhez a munkámmal már én is hozzájárulok majd ahogyan tudok. Aztán a férjem is, én is tanulni akarunk a marxista egyetemen ... Aztán szeretnénk még egy gyermeket. Látja, már ettől is dobog a szívem. Kell olykor, hogy dobogjon a szív. Erősebben és gyorsabban, mint máskor. Ez a dobogás a legnagyobb erő. Seres Ernő Bizalom Trencsényinének
