Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1980-01-15 / 11. szám

1980. január 15. KELET-MAGYARORSZÁG 3 Fontos döntés A kongresz- szusi felké- szülésinek egy nagyon lénye­ges mozzana­tához érkeztünk, a páirtalap- szervezetek tibkáirainak, ve­zetőségi tagjainak megválasz­tásához. Hajlamosak vagyunk arra, hogy ezt egyszerű szer­vezeti eseményként tekint­sük, pedig valójában nagy jelentőségű politikai lépés­ről van szó. A választás során sokféle szempont, elvárás megfogal­mazódik : politikai, erkölcsi stb. Az alapvetőnek azt kell tartanunk, hogy mit diktál­nak mai életünk politikai kö­vetelményei. Ezekről már hosszabb ideje beszélünk, de különösen sok szó esett róluk az utóbbi hetek pezsgő poli­tikai légkörében. Sokféle ösz- szefüggésben fogalmazódtak meg az elkövetkező időszak fő jellemzői, országos és he­lyi teendői. Ezeknek lényege, a párt alapszervezeteit érin­tő konzekvenciája ma már széles körben nyilvánvaló és egyértelmű a párttagok szá­mára. Tudatosan számolnak azzal, hogy a helyi politikai élet irányításában és szerve­zésében lényeges, újszerű kö­vetelmények vannak. Sok te­kintetben bonyolultabb és nehezebb feltételek között kell dolgozniuk. Olyan hely­zetben, amikor a munka mi­nőségi jegyei állnak előtér­ben, amikor a felhasználó ér­tékítélete döntően megszabja annak rangját és páráncsoló- an határoz tevékenységünk irányáról, struktúrájának vál­tozásairól. Ez nagyfokú ru­galmasságot, alkalmazkodási készséget követel minden szempontból. Ügy kell politi­kai stabilitást biztosítani, hogy közben a fejlődésnek bizonyos értelemben sokkal erőteljesebb dinamizmusa va­lósuljon meg. Ebben a fo­lyamatban szükségszerűen át­alakulnak a régi értékek, módosulnak a presztízsek, szaporodnak a konfliktus­helyzetek mind az egyén, mind pedig az egyes csopor­tok közösségi viszonylatában. A megváltozott gazdasági körülményeknek minden tár­sadalmi-politikai összefüg­gését még be sem látjuk, többségükre vonatkozóan ép­pen csak hogy következtetni tudunk, egy azonban bizo­nyom: a politikai munkával szemben jóval nagyobb kö- ve telimén y eket támasztanák. Gondosabb, körültekintőbb számbavételét és egyeztetését a különféle érdekeknek, meg­győzőbb eszmei-propaganda- és agitációs munkát, hatéko­nyabb tudatformálást és ma­gasabb színvonalú szervező munkát. Most, amikor a párt- szervezetekben választásra kerül sor, ilyen megfontolás alapján születhet meg a he­lyes döntés. Bár a jelölő bizottságok is {lágyrészt e szempontok sze­rint teszik meg javaslatukat, érthető, ha azt a szokottnál nagyobb aktivitással mérle­geli majd a párttagság. Nyil­vánvaló, hogy ez a szélesebb értelemben vett demokratiz­mus sok olyan jelenségre le­het tekintettel, ami esetleg a jelölő bizottság figyelmét el­kerülte. A párttagoknak pe­dig nemcsak joguk, de köte­lességük is, hogy azokat szó­vá tegyék, az egész kollek­tíva előtt feltárják. Az új vezetőségek megvá­lasztásánál sokféle követel­ményt szokás szem előtt tar­tani. Többek között az egyes munkahelyek képviseletét, a párttagság kor és nem szerin­ti, munkaköri összetételét stb. Ez mind igen fontos, önma­gukban is politikai jelentő­ségűek, ezért maximális ér­vényesítésük természetes tö­rekvés. Mégis azt kell mon­danunk, hogy a jelzett poli­tikai követelményekkel szem­ben másodlagosak, legalábbis semmi esetre sem érvénye­síthetők azok rovására. A pártszervezetek vezető­ségeivel szembeni magasabb követelmények általános ér­vénye mellett és azzal egy­idejűleg különösen nagy fe­lelősség hárul az alapszerve­zetek titkárára. Hosszú évek tapasztalatai alapján mond­hatjuk, hogy ők viselik vál­lukon a vezetőségre háruló feladatok legtöbb és legfele- lősségteljesebb terheit. Első­sorban ők állnak a párttagok és az egész dolgozó kollektí­va figyelmének középpontjá­ban, tevékenységükkel és ma­gatartásukkal elsősorban ők jelentik a párt helyi repre­zentánsait. Jórészt rajtuk ke­resztül ítélik meg a párt- szervezet munkáját. A titká­ron, mint a vezetőségi együt­tes ..karmesterén” sok múlik, meghatározó szerepe van a kollektív munka színvonalá­ban. Ez a körülmény is arra az elhatározásra készteti a pártot, hogy az alapszerveze­tek titkárait a taggyűlés sze­mély szerint és közvetlenül válassza meg. Az alapszervezeti vezető­ség a párttagság bizalmából nyeri el tisztségét. Ezért fe­lelősséggel tartozik a tagság­nak, de az egész pártnak is. A párttagságtól elnyert bi­zalmat nap mint nap ki kell szélesíteniük az egész dolgozó kollektíva körében. Ki kell vívniuk a pártonkívüliek po­litikai bizalmát, elismerését és támogatását is. Csak ezzel a szélesebb értelemben vett politikai bizalommal képesek a mai helyzet szabta, nem könnyű, de tiszteletre méltó feladatuknak megfelelni. R. I. ÁTHALLÁS N yomom a gombot. Már reggel óta birizgálom a fekete készülék fehér gombocskáját városi vonal­ra vadászva. Óh Bell — fo­hászkodom, és dühöngök ke­délyem hullámzásának en­gedve. Óh Bell — mondom —, mi a csudának találtad fel ezt az izét. Direkt a bosszan­tásomra? Persze mondhatom én a miagamét. Mondja a készülék is, hogy tü-tü-tütü-tü... A szabad vonal szabadnapra ment. Pedig hát négy helyre meg még egy helyre kellene telefonálnom. Sürgősen. Mit sürgősen? Sürgős-sürgősen. De közbejött ez a türelemjá­ték. Nyomom a gombot és hallom, hallgatom a zúgást, szörtyögést, majd a tütüt. Az­tán egy kattanás, amibe a dobhártyám is beleremegett és akaratomon kívül bekap­csolódtam egy beszélgetésbe. Mondtam, hogy: — Halló! Halló! — Mi az istennek hallózol? — kérdezte egy enyhén re­szelés hang. — Én nem hallózok — vá­laszolta a vonalpajtás — azt hittem, te hallózol. Ezek után tartottam a szá­mat és csak füleltem. Nem szép tőlem, tudom, de ez az átkozott gombnyomogatás annyira kicsinálta az idegei­met, hogy már az illemkó­dexről is megfeledkeztem. Hallgattam tehát. — Ide figyelj, öregem — mondta az enyhén reszelős. — Nem és nem. — Ne légy makacs, kérlek — könyörgött a vonalpajtás. — Neked csak egy szavadba kerül és már fel is vették azt az embert. — Tudod te mit beszélsz? Tudod te egyáltalán, hogy ki­ről van szó? Az az ember úgy * Mi van az ajtó mögött? (1.) Termelői ár és a fogyasztó — NAGY ÜZLET AJTÓT GYÁRTANI? — NEM. LENNE JOBB TERMÉK IS. DE MI­UTÁN HELYI IPARI VÁLLALAT VAGYUNK, GYÁRTANI KELL. — Érintették az árintézke­dések a termelői árat? — Igen. A Kelet-magyar­országi Faipari Vállalatnál átlag hat, az ajtók esetében 24 százalékkal. — Ez sok vagy kevés? — Korrekt. Inkább szolid. Információk hiányában Nagy Miklósné, a vállalat igazgatónője válaszolt a kér­désekre. A Keletfa évi 24 ezer ajtóra szerződött a TÜ- ZÉP-pel. Igaz, ez mindössze 10 százaléka annak, amit a kereskedelem saját területén forgalmaz, de nem elhanya­golható. — A Keletfa speciális vá­lasztékot ad, jó partner évek óta — nyilatkozik Naményi Sándor, a TÜZÉP gazdasági igazgatóhelyettese. Termelői áraik igen mérsékelten emel­kedtek, másokhoz viszonyít­va. Igaz, a fogyasztói árat jelenleg nem befolyásolja ez a változás, mégis oda kell fi­gyelnünk. — Hogy más mennyivel emelt, azt nem tudom — így az igazgatónő. Információnk igen kevés van. Mi pontosan úgy jártunk el, ahogy azt az árhatóság előírta. Lehet, más többet tett rá, mint mi. De jelenleg, elég - bizonytalan helyzetben van a gyáttó ipar. Nem láttam még egyetlen beérkező anyag árát sem, mert anyag nem jött. Nem ismerem az új energiaszámla összegét sem. Egy sor fel- használásra kerülő anyag ára is ismeretlen. Így aztán le­het, túl szolídak voltunk. Január első napjaiban te­hát a faipari vállalatnál vá­rakozó az álláspont. Csupán egy-két hónap után derül ki, hogy számításaik reálisak voltak-e. — Ha mindenki korrekt volt, akkor azt mondhatom, igen. De addig — mondja Nagy Miklósné — várunk, számolunk. És persze gyár­tunk. Ami változatlan — És mi az értelme, hogy megnőtt a termelői ár? — Aki azt hiszi, hogy a vállalat keres ezen, az téved. Egy biztos, nem ráfizetéssel gyártunk, de a hasznunk ke­vesebb lesz, mint volt. Se nagy nyereség, se felhalmo­zás nem adódik ebből. Tulaj­donképpen azt a központi akaratot szolgálja, hogy ne legyen gazdag vállalat és sze­gény népgazdaság — mondja az igazgatónő. Adódik a vásárló kérdése: a megnövekedett termelői ár vajon nem hoz majd jobb minőséget és több terméket? Azt hihetnők, a gazdaságo­sabb termelés erre ösztökél. — A Keletfánál erről nem lehet szó. Nem tudunk töb­bet gyártani, mint a vállalt 24 ezer darab ajtó. Az anyag nem lesz se több, se jobb, így minőségi változás sem képzelhető el. Az elvünk: olyan anyagból, amilyen van, kell jót készíteni. Ha esetleg valamivel több termékünk lesz a vártnál, az nem az ár- intézkedés eredménye. 71 — Jelenleg konjunkturális helyzet van — magyarázza a TÜZÉP-nél Szilágyi Zoltán áruforgalmi főosztályvezető. Miután évente Szabolcs-Szat- márban több mint 5000 csa­ládi és társasház épül, a ke­reslet igen nagy. Miután az ipar kínálata behatárolt, s a fenyőáru miatt egyre inkább az lesz, marad a mennyiségi igény, engedményekkel a mi­nőség rovására. Hit fejez ki az ár? — A termelői ár változása a faiparban — mondja Na-' ményi Sándor — nekünk ke­reskedőknek azt jelenti, hogy többféle árból alakítjuk a fogyasztói árat. Itt most vál­tozás nem volt. A múlt évi júliusi árak maradtak. Az öt- százalékos haszonkulccsal együtt nálunk mondjuk egy 169-es jelű ajtó, ilyet gyárt a Keletfa is, 892 forint. — Egy 169-es jelű ajtót a mi gyárunk — így Nagyné — 789 forintért gyárt. Nem vi­tatom, lehet olyan, aki ennél többért, de az állami nagy­ipar, az ÉPFA ennél olcsóbb. Egy biztos, még akkor is, ha szükséges a módosítás, egy fél éven belül erre nincsen módunk. Ezt most le kell nyelni, még ha rosszul is si­került volna. — Van egy elv, amely sze­rint az egymáshoz hasonlít­ható termékek árait egybe kell vetni — mondja az igaz^ gatónő. De vajon mit mond ez majd? — Az ár jelenleg — fejte­geti Szilágyi Zoltán — nem iszik, mint a gőte. Van egy sanda gyanúm, hogy a ke­gyelted borospohárral a ke­zében jött a világra és anya­tej helyett is kisüstit szlopi- zott. — Túlzol. Iszik, iszogat, nem mondom, de aranykezű mester. Ha az munkához lát... — Ha munkához lát egyál­talán. Nem és nem. — Hát jó — hervadt le a kispajtás, de érezni lehetett a szuszogó fújtatásán: még nem adta fel a harcot. — Tu­dod, hogy az az ember ne­kem rokonom. — Tudom, kérlek, de azt is tudom, hogy ma már 1980-at írnak. Más szelek fújnak. Nincs helye többé a lógásnak, kivételezésnek, meg izé ... Mély hallgatás. Süket csend. Gondoltam, most már leteszik a kagylót és lecsapok a felszabaduló vonalra. De mégsem. A kispajtás még egy utolsót vonaglott. — Halló! Halló! Vonalban vagy még? — Igen. — Csak azt akarom mon­dani, bejöttek az importgé­pek. Prima a csomagolás, szín tiszta fenyődeszka. Rád gondoltam. Kellene már a telkedre egy bungaló. — Rendes vagy, öregem. Megint csend, aztán újra halló. A reszelős hangú hí- mezett-hámozott. — Hát izé, hogy is mond­jam csak... Teszünk egy próbát az embereddel. De mondd meg neki, kérlek, leg­alább egy hétig ne igyon. Na, végre, csakhogy meg­egyeztek! Még néhány puszi­lom a kedves feleséged, aztán az áthallás elhalt. Lecsap­tam a fehér gombra. Hiába, a vonal nem nekem jött be. Még hogy 1980-at írunk, hogy más szelek fújnak. Semmi sem változott. Vonal tavaly sem volt, idén sincs. Nyomhatom én a gombot. Seres Ernő az értéket, hanem a költsé­get fejezi ki. Az összevetések egyáltalán nem lehetnek reá­lisak, hiszen a magyar nyí­lászáró szerkezetekhez ha­sonlót a világpiacon már nem találni, s minőségük amint utaltam rá —, a túl­zott kereslet miatt aligha mérhető reálisan. — Tegyük gyorsan hozzá — mondja a TÜZÉP gazda­sági igazgatója, hogy a be­fektetési kedv növekedése növeli az építési kedvet. Ugyanakkor a faanyag meny- nyisége az import miatt csök­ken, az alapanyag drágulhat. Ennek megfelelően aztán az ármozgás dacára hiány is le­het belőle. Az ipar, mint látható, ne­hezebb helyzetben van, mint a kereskedelem. Jóllehet a termelői ár nőtt, ez se a technológia, se a mennyiség terén nem hoz változást. Nyilvánvaló, hogy csak na­gyon fegyelmezett munka­szer vézés és a tartalék okos felhasználása révén növelhe­tik a termelést, s szolid árak mellett lehetnek a többlet kínálói. — Egy biztos, az eddig el­telt idő még kevés arra, hogy végső következtetést vonjunk le. Viszont azt is biztos, hogy amíg egy terméket, jelen esetben az ajtót, gyártani kell, addig is úgy kell ala­kítani és alkalmazni az ár­politikát, hogy ne fizessünk rá — mondja az igazgatónő, Nagy Miklósné. Bürget Lajos Naményi pékek Múlt év őszétát termel az új vásárosnaményi sütőüzem. A Mátészalkai Sütőipari Vállalat naményi részlegé­ben naponta 76 mázsa ke­nyeret és 26 féle péksüte­ményt készítenek. Képün­kön: Fábián Imre tésztát készít gyorsdagasztó gépen. A kalácsot kézzel formázza Varga Rozália és Czapp Im­re. (Gaál Béla felvételei) Á széi belemarkolt a hó­ba, aztán az emberek arcába csapta. Nyolc óra elmúlt, sokan a hétórási buszra vártunk. Az erdőgaz­daság Roburja árkot kapart magának a hóba, aztán meg­adva magát sorsának, el­csendesedett a maga kapar­ta vacokban. Kutyának való az ilyen idő, nem emberek­nek, a kutya elhúzódhat. Igazából az ember is elhú­zódhatna és ha hinnék az örök .ellendrukkereknek, ha elfogadnám baljós jóslatai­kat arról, jobb gazdaságot, jobb életet, szervezettebb gazdaságot, s ebből gazdag­ságot csak nálunk jobb em­berek teremthetnének, ak­kor ez a télzivataros reggel lenne a cáfolat. Várjuk az autóbuszt, egy­re reménytelenebbül,- a hi­deg már régen bebújt a ka­bátunk alá, megmotozott, megvámolta a jókedvünket. Elhallgattak a húszperces késésen még tréfálkozók, az elégedetlenek, akiknek öt­percnyi késés is felháborí­tó. Egyre biztosabb volt, hogy nem érünk el semmi­féle vonatot, az erdőmunká­sok is egyre biztosabban tudták, hogy Erdőtanyánál nem bírnak a hófúvással a gépek. Egy vattakabátos un­ta meg a tétlenséget elő­ször: odament a Roburhoz, körbejárta, tárgyalt a veze­tővel, aztán hívott még né­hány embert. A munkások nekiálltak vállal segíteni a lóerőnek. Már tudtuk: busz akadt el Ombolyon, Lugos felől is hiába várunk, onnan órák óta kocsi se jött. Ugyanígy vártak pénteken és szombaton is száz és száz autóbuszmegállóban és dél- tájban, amikor végre jött egy autóbusz, hosszú idő után először tolongtunk ve­szekedés nélkül, mintha a kivételes helyzetben, kivé­teles alkalomkor jobban megértenénk, hogy a másik­nak is mennie kell, mintha tisztelni tudtuk volna a má­sikban a magunkéhoz ha­sonló törődést, fagyosko­dást, várást. Lehet, hogy jobbak va­gyunk, mint amilyenek szoktunk lenni? Órás késé­sekkel, de Hajdúban, Békés­ben, Borsodban és igen, ná­lunk Szabolcs-Szatmárban is megérkeztek a bejárók, jöttek, akik nem tudták, ho­gyan érnek majd haza. Tu­dom én, hogy egy ilyen hó­vihar országos méretekben sok-sok millió forint kárt okoz, de ha ezen a própára tevő néhány napon vizsgáz­tunk és jól vizsgáztunk, aki, kor ez a sok millió forintos kár egy parányit hasznos is volt. Hiszem, hogy ha nem beszélünk annyiszor, olyan őszintén gondjainkról, ak­kor talán hamarább bele­nyugszunk, akkor talán még egy kicsit örülünk is, hogy nem jött a busz, hogy pihe­nünk egy napot. Tudom, hogy van ebben most vala­mennyi bizonytalansági ér­zés, ha úgy tetszik állásfél­tés is, nem azért, mert mun­kanélküliek szaladgálnak az utcákon, hanem mert néhá- nyan, akik alig fél éve még az esti részegséget nyugodt lelkiismerettel pihenték ki hétfő reggeleken, most a né­hány órás késés miatt is nyugtalanokká váltak. Igaz: talán még nem mindenki azért, mert a termelést, a gyárat, a munkahelyet fél­tette, de ha magát féltette is a nem termeléstől, akkor már megtette az első lépést, hogy üzem- és gyárérdekek­ben tudjon gondolkozni hol­nap. Nem örülök a próbálós akadálynak, de a rendcsi­nálás gyorsaságának, ebben a társadalmi munkások szá­zainak igen. Azt már csak utóiratként írom, hogy va­sárnap este sokan elutaztak olyanok is, akik különben csak hétfőn hajnalban in­dultak volna. Elutaztak, mert a meteorológusok újra havat ígértek. Bartha Gábor Lépés

Next

/
Oldalképek
Tartalom