Kelet-Magyarország, 1980. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1980-01-08 / 5. szám
4 KELET-MAGYARORSZAG 1980. január 8. Kommentár Indira és India Csökken a feszültség Afganisztánban Világóceán Hz emberiség kincsestára A legújabb jelentések szerint Indira Gandhi pártja, a nemzeti kongresszus (i) jelentősen előretört az indiai választásokon. Megfigyelők szerint aligha férhet kétség ahhoz, hogy a világ második legnépesebb országának kormányfője ismét India első miniszterelnökének, Dzsava- harlal Nehrunak a lánya, Indira Gandhi lesz. A hatvanéves politikusnő három esztendeje az ellenzék legfontosabb, lemarkánsabb alakjaként tevékenykedik, s kétségtelenül ő a legcélratörőbb, a legkeményebb az indiai belpolitikai porond népes mezőnyében. Nemcsak személyi vonzereje és politikai érzéke páratlan, hanem szorgalma is: a mostani választások előtt országában ötvenezer kilométeres kampánykörutat tett meg. Politikai előretörése annál figyelemre méltóbb, mert 1977-ben súlyos vereséget szenvedett a választásokon. A mostani siker titka egyértelműen azokban az eredményekben rejlik, amelyek 1977 után zajlottak le Indiában : sem Morardzsi Deszai, sem utódja, Csaran Szingh nem tudott felnőni a hatalmas ország problémáihoz. A hatalomra jutott ellenzékről, elsősorban annak vezető erejéről, a Dzsanatáról hamar kiderült, hogy laza szövetség, amelyet csak az Indira-elle- nesség hozott létre, de amely a miniszterelnök asszony bukása után elemeire hullott szét. A Dzsanata-kabinet egyik legnagyobb gyengesége az volt, hogy nem tudott megbirkózni a nyersanyagárrobbanás és a rossz termés nyomán bekövetkezett gazdasági gondokkal. A pénzromlás elérte a húsz százalékot és ez még elviselhetetlenebbé tette a tömegek helyzetét. A szüntelen belvillon- gásokkal küzdő Dzsanata-kabinet ráadásul nem tudott eredményesen szembeszállni sem a vallási, sem a szeparatista fanatikusokkal. Csökkent az indiai közegben oly fontos központi irányítás hatékonysága is. Indira Gandhinak mind a tapasztalata, mind a képessége megvan ahhoz, hogy szembenézzen országa nyomasztó gondjaival. Azt azonban csak a jövő döntheti el, hogy tanult-e az 1977-es keserű leckéből. H. E. „Az afgán fővárosban az élet fokozatosan visszatér a normális kerékvágásba, csökken a feszültség, az emberek nyugodtabbak és egyre inkább biztonságban érzik magukat” — írják a vasárnapi Pravdában a lap kabuli tudósítói. Ugyanakkor azonban folytatódnak az új afgán rendszerrel szemben ellenséges erők akciói. Maoista csoportok röpiratokat terjesztenek Kabulban és ezekben támadják a Szovjetuniót, rágalmazzák az Afganisztánnak nyújtott szovjet segítséget és az új rendszer elleni lázadásra szólítják fel a lakosságot. Szultán Ali Kestmand, az Afganisztáni Forradalmi Tanács elnökhelyettese és miniszterelnök-helyettese kijeA jelentések szerint az afganisztáni fővárosban nyugodt a helyzet. Képünkön: kabuli lakosok az új kormány napilapjának első számát olvassák. len tette: afgán részről nagyra értékelik a szocialista országok segítségét és elítélik az imperialista országoknak az ország belügyeibe való beavatkozását és uszító kampányát. A Szovjetunió mindig is sokoldalú gazdasági, műszaki, kulturális, politikai és erkölcsi támogatásban részesítette Afganisztánt, ide értve a katonai segítséget is. Ez teljes mértékben megfelel az ország nemzeti érdekeinek — mondotta nyomatékosan Szultán Ali Kestmand. Indira Gandhi pártja érte el a legjobb eredményt az indiai választásokon. Képünkön: a 62 éves politikusnő egy új-delhi választókörzetben. (Kelet-Magyarország telelőtől Joy Adamson halála— gyilkosság ? A kenyai nemzeti hírügynökség közlése szerint Ben Gethi kenyai rendőrfelügyelő hétfőn bejelentette, hogy a rendőrség Joy Adamson természettudós halálával kapcsolatban gyilkosságra gyanakszik, és ebben az irányban folytatja a nyomozást. A holttestet Nairobiba szállították és a boncolás azt mutatta ki, hogy az asszony két vállán és oldalán található sebek nem állati karmoktól erednek. A halált feltehetőleg éles tárgytól eredő szúrt seb okozta. A gyilkos fegyvert még nem találták meg. Kicsit elfogódottan ismerkedünk 1980-nal, amely nemcsak az új esztendőt, hanem egy új évtized nyitányát is jelenti számunkra. És ahogy ilyenkor lenni szokott, gyors egymásutánban formálódnak bennünk a kérdőjelek: erősödik a megérzés, hogy az emberiséget foglalkoztató „nagy kérdések” száma szaporodni fog, a ma még aprónak tűnő gondok, remények ezután — a nyolcvanas években serdülnek kamasszá, s hogy „megembe- resednek”-e majd, nem tudjuk, de úgy hisszük. Ma még aprónak tűnő gondok, reményünk a világóceán. Innen talán érdektelen kérdéseknek tűnnek titkai, valójában évszázadok óta foglalkoztatják az emberiséget. írásos dokumentum nincs rá, de könnyű elképzelni, milyen értetlenség fogadhatta az első jövendölést, hogy a „kék mező” majdan az emberiség bő- ségszarúja lesz. A kihalászott „fémkrumplik” hosszú ideig kizárólag a tengertan és a földtan megszállottjainak okoztak fejtörést, a szakemberek csupán a múlt század vége óta vallják bizonyosan és nyilvánosan, hogy a tengerek és óceánok kincsei nem a fantázia szüleményei — léteznek, s szinte kimeríthetetlenek, Anglia királynőjének parancsára a híres Challenger- expedíció éveken át végzett kutatásokat, s kiderítette, hogy gyakorlatilag szinte valamennyi kémiai elem megtalálható oldott állapotban a tengerekben. Egyetlen köbkilométernyi tengervíz például mintegy 25 millió dollár értékű aranyat és ezüstöt tartalmaz. A korszerű repülőgép- gyártás fontos alapanyagát, a magnéziumot már 1941 óta nagyrészt tengervízből vonják ki. Energiaéhes korunkban egyenesen szenzációszámba megy a feltevés, hogy a „kék mező” legkevesebb 400 milli-“ árd tonna szénhidrogén-kincset rejt. Kék mező — talonban Ha ilyen gazdagok a tengerek és az óceánok, akkor miért nem kezdtük el hasznosításukat már korábban? A várakozás egyik oka az idegenkedés volt. Az természetes számunkra, hogy bolygónk felszínének 71 százalékát víz borítja. Mint ahogy az is, hogy a folyókon, tengereken, óceánokon utazunk, anyagokat és termékeket hatalmas mennyiségben szállítunk, halászunk. Azt elképzelni azonban még ma is nehezen tudjuk, hogy a vizek mélyén bányásszunk, vagy városokat építsünk. Idegenkedésünket erősítette, hogy a tudományostechnikai forradalom hosszú ideig nem érte el azt a szintet, ahol már felkészülten kezdhettünk volna hozzá a világóceán lehetőségeinek kiaknázásához. S végül, a várakozás harmadik oka: planétánk szárazföldi területei mind ez ideig biztosították a szükséges nyersanyagokat és energiahordozókat. Űj helyzet állt elő azonban az 1973—74-es energiaválsággal. Rálátásunk a földre, jö- vőnkre megváltozott, realistább lett. Elkezdtünk számolni, s egy csapásra kiderült, hogy szárazföldi lelőhelyeink készletei végesek, kincsei napról napra drágábbak, hogy a mezőgazdaság nem lesz képes mindenkinek előteremteni a mindennapi táplálékot, hogy az emberiség egészének fejlődése érdekében új forrásokról kell gondoskodnunk az ezredfordulóra. Ez a felismerés szűkebb szakmai körökben már korábban érlelődött, s a lehetséges megoldásokat keresve irányult a figyelem a talonban tartott világóceánra. Előrelépés a kiaknázáshoz Gerencsér Miklós: FERDE HÁZ 20. Szubjektíve tökéletesen halott az egész makrokozmosz, és akkor találkozik egy hetven kilónyi anyag ebből a felfoghatatlan tömegű matériából. Ebben a hetven kilónyi szerves anyagban épp úgy benne van a Mengyelejev- táblázat valamennyi eleme, mint a galaktikák összességében. Részecskéi bejárták az egész mindenséget a kezdet nélküli időben. Járni fogják a maguk útján azután is, ha eresztékeim összeomlanak. De most együtt van bennem, a Danka Károlynak nevezhető szerves halmazállapotban. És ez a szerencsés találkozás lehetővé teszi számukra, hogy többet tudjanak, mint egy egész tejútrendszer: tudjanak önmagukról. Minél többet látok meg a világból a magam hétköznapi képességeivel, annál jobban ámulok azon, hogy fölfoghatom ezt a fantasztikus gépezetet. Hiszen gyönyörű kaland az élet! A mindenség legnagyobb kalandja! A leggyönyörűbb pedig a gondolkodás, hogy az érzelem kincseiről ne is beszéljek. Ezt akartam mondani, mélyen tisztelt materialista hölgyeim és uraim. Köszönöm áhítatos figyelmüket, amely meggyőzött engem arról, hogy a szilárd anyagel- vűség korántsem azonos a lelki sivársággal, a spirituális előkelőség hiányával. Meghajolt Danka, éppen úgy, ahogy a jól sikerült tornamutatvány után szokás. De Edit nem hagyta magát félrevezetni. Felismerte a megalázó szándékot. S be kellett volna vallania, hogy férje igen találóan — vakmerő közhelyekhez kapcsolt fölényes gondolatokkal verte meg. Ezt nem ismerhette el. Maradt a legegyszerűbb, leghatásosabb póznál: a megvetésnél. — Mintha egy degenerált szekta prédikátorát hallgatnám. — Még mindig jobb, mintha lehetetlenül dologias lennék. Edit a szeretet és a harag dühével vicsorított férjére. — Vádolsz? Dologiassággal vádolsz? Hát mit csináljak, te szerencsétlen, ha a fenn- költ elveidért egy csomó retket sem ád a kofa?! — Ez most a legfontosabb közölnivalód? — Nem. Közlöm még azt is, hogy minden csökönyösséged ellenére apróhirdetést adok fel. Ehhez meg én ragaszkodom. Minden szavával, minden lélegzetvételével az ellen küzdött Danka, hogy el ne érkezzenek a kenyértörés pillanatához. Most mégis bekövetkezhetett. Tépelődés nélkül, mintegy vigaszt keresve a tűnődésben, egyre csak beszélt: — Értek a szóból. Elvégre csakugyan, hát ki vagyok én? Valóban, egy kopott kis tanár, aki régimódi biciklin jár tanítani a kültelki gimnáziumba. Havi kétezer-kilen- cért... Akit kedve szerint hurcolt erre-arra a szél, és nem tudott másban megkapaszkodni, csak az eszményeiben. Meg a szerelmében. Hova lett az én Editem? Hova lett... Egyszer elvittem kirándulni a Bakonyba, a Cuha völgyébe. Óriási tüsköt találtunk, azon ebédeltünk, mint valami kerek asztalon. Arra jött egy-két fürge hangya, azokat is megkínáltuk. A lány megszámolta az évgyűrűket a tölgy tuskóján. Mindjárt kiszámította, hogy a párizsi kommün évében ültették a tölgyet. Javában virult már, amikor Ady leírta, hogy „Párizs az én Bako- nyom”. Harmincnégy éves volt a tölgy, amikor József Attila született, és negyvenöt éves, amikor az utolsó magyar királyt , koronázták. Ilyesmiről fecsegtünk, így csavarogtunk naphosszat az erdőben két szelet zsíros kenyéren, meg egy kulacs vizen. Azt mondta nekem a lány: milliókért sem adná oda ezeket a pillanatokat. Mert vannak dúsgazdag emberek, akik bomlott mohósággal csavarognak a világban, milliókat szórnak szét egy kis boldogság reményében, még sincsenek soha olyan pillanataik, mint nekünk. Kacagva emlegette, hogy a mi boldogságunkhoz elég két szelet zsíros kenyér. Nagyon, nagyon szerettem azt a lányt. Egy cseppet sem vagy féltékeny rá?... Pompás, karcsú lány volt. És megesküszöm előtted, hogy nem hazudott. (Folytatjuk) Ennek tulajdonítható, hogy a tengerek és óceánok hozzájárulása a világgazdaság produktumához az ötvenes évektől több mint tízszeresére növekedett 1979-re. Már mintegy félszáz állam termel ki kőolajat és földgázt a kontinentális talapzatból, illetve tesz előkészületeket a víz mélyén rejlő szénhidrogén kincs feltárására. Egy sor ország — így az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Japán, Lengyelország stb. — eddig több mint száz víz alatti bányát létesített a vasérc, továbbá az ólom-, réz- és nikkeltartalmú ércek, valamint az egyéb ásványi anyagok kitermeléséhez. A látványos előrelépés ellenére a világóceán igazi hasznosítása még a jövő, jelentős mértékben a nyolcvanas évek feladata lesz. Ha teljesül, forradalmasító hatása a nyersanyag- és energiahordozó-ellátottságra, az élelmezési helyzetre, s általában az államok egymás közti viszonyára aligha lesz vitatható. A tengerek és óceánok hagyományos ásványi kincskészletét (só, magnézium, foszfor, nátrium, kálium stb.) több mint 300 millió tonnára becsülik. Csupán a Csendes-óceán középső térségében négyzetkilométerenként 21 ezer tonnára becsülik a „fémkrumplik mennyiségét, amelyek vasat, mangánt, nikkelt, kobaltot és más fémeket tartalmaznak. Ha a tengeri kőolaj és földgáz kitermelése marad a jelenlegi szinten, akkor 1990-ben 40 százalékkal részesedik a világ teljes szénhidrogén-termeléséről. A szakemberek a világóceánt tekintik az emberiség legnagyobb tartalék éléskamrájának is. A tengerek és óceánok élőlényei a becslések szerint évente 130 milliárd tonnányi szerves anyagot hoznak létre — ebből jelenleg 65—70 millió tonnányit hasznosítunk. A halászat módszereinek korszerűsítésével, tengerparti víz alatti ültetvények és telepek létesítésével a következő évtizedekben megtöbbszörözhetjük a világóceánból kitermelt élelmiszer- mennyiséget. Á legendák ledöntése A „kék mező megszelídítése” ugyanakkor olyan nagy feladat, hogy az országok kü- lön-külön aligha lesznek képesek megbirkózni vele. Az együttműködés ezen a téren is létszükséglet. Ezt ismerte fel a Szovjetunió és az Egyesült Államok, amikor 1974- ben megállapodást kötött a világóceán közös kutatására. Az ötéves együttműködési terv valóra váltásán 17 szovjet és 22 amerikai tudományos intézet dolgozott. A világ 158 országának mintegy ötezer tudósa, nemzetközi jogásza, tengerésze és diplomatája évek óta munkálkodik egy mindenki számára elfogadható tengerjogi egyezményen. A feladat nagyságát jelzi, hogy a tengerjogi konferencia az ENSZ eddigi leghosszabb szakosított tanácskozássorozata, s a résztvevők ezután is minden bizonnyal szorgalmasan látogatják majd az üléseket. A tét: megakadályozni, hogy a part menti államok kisajátítsák maguknak a világtengerek 40 százalékát. Az Egyesült Államok például, amelynek megbízottai rendszeresen részt vesznek ezeken az összejöveteleken, gyakorlati lépéseket is tesz azért, hogy befolyása alá helyezze a nyílt tenger több mint 2,2 millió négyzetmérföld nagyságú területét, a világ legnagyobb gazdasági övezetét. A kontinentális talapzat hovatartozása feszíti évek óta többek között Görögország és Törökország viszonyát, s bizonyára még sokan emlékeznek az 1973-as angol—izlandi „tőkehalháborúra” is. Az ilyen és ehhez hasonló feszültségek megakadályozását célozza a készülő tengerjogi egyezmény. A konferencián részt vevő államok többsége már elfogadta azt az alapelvet, hogy a tengerek és óceánok kutatásának lehetőségét lehetővé kell tenni minden ország számára. Amint az egyezmény megszületik, nem lesz akadálya a „kék mező” széles körű hasznosításának, a legendák „ledöntésének” a tengereken és óceánokon. K. M.
