Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-09 / 288. szám
é Koczogh Ákos: Négy kérdés az iparművészetről Környezetünk kultúrája (2.) — HÍVEN KIFEJEZIK-E KÖRNYEZETÜNK TÁRGYAI ESZMÉINKET? A tárgyaknak jelentős embert formáló erejük van. A televízióban is gyakran láthatjuk, hogy mennyire igénylik az emberek a jobbat, s hogy ez a jobb lakás, környezet öntudatot is ad, derűt, önmaguk, mások, tárgyaik megbecsülését, igényt táplál, tisztaságra, rendre szoktat, segíti a munkát. Most ne az ellenkező példákra gondoljunk. Ne elégedjünk meg azzal, hogy embertelen környezetből kiemelkedők bármivel megelégedhetnek, ha kicsit is biztosítja emberi méltóságukat. Most azt keressük, hogy azon a szinten élők, akik magukat nevezhetik embernek, tehát túl a vegetatív szükségleteken: megtalálják-e hű kifejezésüket tárgyaikban? Vagyis: akinek a puszta hajlékon, az idő viszontagságai ellen védő négy falon és tetőn, a betevő falaton, a pihenést nyújtó fekhelyen túl is van igénye, olyasformán, hogy az őt mutassa, s ne mást utánozzon, nála gazdagabbat, rangosabbat, az megtalálja-e tárgyainkban önmagát, vagy azt, amit jó értelemben elérni szeretne? Iparművészetünk, tárgyformáló művészetünk hőskorában, ezelőtt 10—15 évvel azt mondhattuk, hogy megtalálhatta. Kialakuló, izgalmas évek voltak ezek. S ha ma már megmosolyogják a varia- bútort, vagy a gránit tányérokat, a bronzból öntött ezüs- tözött függőket, és figurás falvédőket, mégis a mieink voltak, minden gyengéikkel. De rohant előre a technika, felfejlődtek porcelángyáraink (csak példának mondjuk, de mondhatnánk a bútorgyárakat, üveggyárakat is) és nem kapunk használhatóan értelmes teás- vagy kávéscsészét, szériagyártású üvegiparunk szánalmas üdítős palackokat termel, gyári kerámiákon vastagon ízléstelenedik a máz. Sajtónk visszhangzik az ipari művészet, ipari forma- tervezés jelszavával, és soha ennyi meg nem tervezett ipari termékkel nem találkozhattunk. Nem mi választunk, minket választ a tárgy, s kényszerűkelletlen belenyugszunk. Az a környezet, amit áruházak kínálatával kialakítunk, nem rólunk beszél, hacsak arról nem, hogy mivel kellett megalkudnunk. Azt mondjuk, hogy korunk egyik jellemzője az emberi mérték, az emberi lépték. Tehát olyan méretűek lakásaink, melyekben valóban otthon érezhetjük magunkat, kinyújtózva és fekve, az ablakon besütő fényben, az útszéli fák tövén, játszóterek szabadságában, bútorok kényelmében, mesterséges fényforrások munkára alkalmas, derűt adó készségében: mindig és mindenütt, szűkebb és tágabb világunkban. De így van-e? Lehetne így Ha többet törődnénk a tárgyakkal, ha az anyaggal hívebben gazdálkodnánk. (Folytatjuk) Lehoczky János: Térrács a Hilton Szállóban. Németh János kerámiája a szombathelyi tüdőszűrő állomás épületén. Anyanyelvi nevelésünk Beszélgetés Kövesdi József megyei vezető szakfelügyelővel — A társadalom az anyanyelvi műveltség magasabbra emelését az iskolától várja, ott is elsősorban az anyanyelvi oktatástól. Eleget tesz-e napjainkban az általános iskola ennek a követelménynek? — Az anyanyelvi nevelés magasabb szintjét joggal várja társadalmunk a minden állampolgárra kötelező áltaiá-. nos iskolától. Az iskola igyekszik is eleget tenni a követelményeknek. Az anyanyelv ma is első helyen áll a műveltséget alapozó tantárgyak sorában. Eredményeink jelentősek. Mégis azt kell mondanom, hogy a megnövekedett társadalmi igényeket figyelembe véve: nagyot kell lépnünk előre. A következő tanévekben ez az eddiginél magasabb szinten várható. — Az általános iskola 1—4. osztályában is bevezették a magyar nyelv és irodalom tanítását. Korábban írást, olvasást, nyelvtant, fogalmazást tanítottak. Miért eredményesebb az egységben való tanítás? — Mind a 8 osztályban — fokozatosan — magyar nyelvet és irodalmat tanulnak gyermekeink. Az írás, a nyelvtan, az olvasás, a fogalmazás külön-külön tantárgyként való tanítása nem felel meg a társadalmi igényeknek. A tanulási idő gazdaságos kihasználását zavarta, hogy az alapvető nyelv- használati módok külön-külön tantárgyként szerepeltek. Az egységben való tanítás az adott tanulócsoport sajátos helyzetét is számításba vevő tervszerű és tudatos fejlesztést tesz lehetővé. Első osztályban a beszéd és a beszédértés fejlesztésére, az olvasás és a szövegértés alapozására, valamint az írás és az íráshasználat tanulására fordítják a legtöbb időt. A 2. év anyaga bővül a nyelvről való tudás anyagával. 3. osztályban az írásbeli kifejezés szerkesztési, műfaji és stílusjegyeinek a tanulása is kiemelt feladat. 4. osztályban az előző osztályok anyagának rendezése és további bővítése a cél, és bizonyos könnyen érthető irodalmi fogalmak tudatos felismeréséhez juttatják el a tanulókat. Minden osztálynak részletesen leírt tananyaga és követelményrendszere van. A „minimális anyag” teljesítése feltétele a tanuló továbbhaladásának. — Az első osztályban szó- képes olvasástanítás folyik. Miért jobb ez a módszer, mint a korábbi évek szótagoló olvasástanítása volt? Mik a tapasztalatok? — 1978 szeptembere óta az első osztályban az olvasástanítás módszere a hangoztatóelemző-összetevő módszer, szóképes előprogrammal a betűismertető szakasz felgyorsul. Január végére a gyermekek megismerik a kis- és nagybetűket, és egyszerű mondatokat szótagolás nélkül olvasnak. A szótagoló olvasás eddig i's csak átmeneti kategória volt. Tanítása az új eljárás folytán mellőzhető. Később, a helyesírás tanításánál visszatér a szótagolás. Az elmúlt tanév országos és megyei tapasztalatai azt mutatják, hogy az új módszer eredményesebb, mint a korábbi volt. A gyermekek hamarabb olvasnak, a szövegértés és a szövegelemzés magasabb szintű. — Az élő beszéd fejlesztése az 1—4. osztályban központi feladattá vált... — Ma már nincs olyan tevékenység, foglalkozás, ami ne kívánná meg a gondos és felelősségteljes beszédet, magunk megértetését, mások megértését. Megnőtt a beszédművelés és a beszédfejlesztés szerepe. Már az óvodában és az alsó tagozatban is tantervileg pontosan megszabott beszédfejlesztést végeznek. Tudatosan és tervszerűen gyarapítják a gyermekek szókincsét, nevelik őket a szép beszédre. — Felső tagozaton és középiskolában egyre kevesebb a tanulói szóbeli megnyilatkozás. A tanulók feladatokat oldanak meg, kiegészítenek, aláhúznak stb. Ellentmondás feszül a nyelvi nevelés erőfeszítései és az írásbeliség túlzott eluralkodása között... — Sajnálatos módon ez így van. A felső tagozatos és a középiskolás tanulók keveset beszélnek tanórán. Pedig köztudott, hogy írásban nehezebb gondolatainkat elmondani, kifejteni. Nagyon fontos, hogy a diákok gyakran kapjanak lehetőséget véleménynyilvánításra. Csak úgy tanulhatnak meg felelősséggel és jól beszélni. — Felmérések, vizsgálatok azt mutatják, hogy a tanulók hátrányos helyzetű- sége nagyobb részt nyelvi hátrányos helyzetűség. Nincsenek azoknak a nyelvkészségeknek a birtokában, ami képessé tenné őket a tananyag köny- nyebb megértésére és elolvasására ... — Valóban. A nyelvi hátrányos helyzetűség ma nagyon élő probléma. Elemzések bizonyították, hogy kisgyermekeink többre képesek, mint amennyit (nagyon gyakran) az ingerszegény környezet elvár tőlük. Az iskola sok nyelvhasználati, lehetőséget teremt a tanulók számára. Megyénkben sokan fáradoznak azon, hogy a lemaradt gyermekek hátránya csökkenjen. Az iskola azonban egyedül nem tudja a hátrányt felszámolni. — Hogyan segítheti a szülő gyermekét? — A szülő nagyon sokat segíthet gyermekének. Elsősorban nem az iskolában tanult tananyagot kell odahaza kikérdezni, hanem lehetőséget adni a gyermeknek arra, hogy a tanórán megkezdett munkát folytathassa. Mindig legyen időnk, hogy gyermekünket az iskolai munkájáról meghallgathassuk. Szükség van a gyermeki önbizalmat 'fokozó szülői véleményre is. Az esetleges kudarcokból is együtt találhatjuk meg a kivezető utat. Rengeteg, gyermekhez szóló könyv jelenik meg, s kapható a könyvesboltokban. Ügy látom, hogy lényegesen több időt kell fordítani* gyermekeinkre. Ez hiányzik a legjobban. Tóth László Ha szégyelled, hogy szeretlek Tizenhat évvel ezelőtt lettem a feleséged. Ma csak azt mondhatom, köszönöm. Köszönöm, hogy szerettél, hogy dolgoztál értem, hisz mindig azt mondtad, értem dolgozol (ma már tudom, nem értem dolgoztál!); köszönöm, hogy őszinte voltál, hogy semmit, vagy majdnem semmit nem tagadtál előttem. Köszönöm, hogy megvallottad (bár nehezen!), amikor a Tisza-parton, a barátod nyaralójában ösz- szevesztünk, és te elkóboroltál, egész délután nem láttalak, este pedig enyhén illu- minált állapotban az ágyamhoz lopództál, megvallottad, hogy valami ismerős nőkkel kószáltatok a füllesztő délutáni hőségben, végig a Ti- sza-parti stégek és fabódék mellett, és a nők közül az egyik hajlandó is lett volna lefeküdni veled. Megvallottad, hogy a testem már nem ingerel, már csak tiszta és józan szeretetet adok neked, de megvallottad azt is, hogy neked erre, és csakis erre van szükséged, hisz negyven körül az ember már nem átdor- bézolt éjszakákra, de kiegyensúlyozott, józan, tiszta munkára vágyódik, nyugodt hétköznapokra. És tőlem ezt kapod, vagy ahogy te gondolod, csakis ezt. Pedig talán egy harmincöt éves asszonytestnek is vannak szépségei, erről persze ostobaság beszélni, és főleg kettőnknek. Túl aljasnak kellett volna tartani magadat, hogy míg én a gyerekkel a Mátrában voltam, te az ismerőseink, a barátnőim közül kiválasztottál valakit, mint egy szarvasbika a tehéncsordából, és ... és ezt még be is vallód. Négy évvel ezelőtt történt, nem sokkal a Tisza-parti veszekedésünk után. Akkor nagyon rossz volt. A gyerek betegeskedett, te ideges voltál a munkád miatt (egyetlen tisztességes megbízást sem kaptál a tervezőirodában, így prémiumot sem, és a fizetésedet sem emelték); talán azért viselkedtél úgy, talán azért is csaltál meg. Rossz évem volt. Később, egy év múlva megváltoztak a körülmények, s nem téged akarlak bántani ismét, de ehhez neked nem sok közöd volt. Áthelyeztek egy másik osztályra, ahol elfogadták és megdicsérték a munkádat, magától értetődő jutalmakban részesítettek. Igaz, a te érdemed — tehetséges ember voltál. Mondom, voltál. Bár apróságról van szó, de még leírni is kellemetlen, te az ilyen jutalmazáskor nem rám gondoltál először, hanem magadra, aztán a gyerekre, a kollégáiddal rendezett ban- kettra, és csak végül rám. Ez a végül esett rosszul. Csak a gyereket lett volna jogod elém helyezni. De most nem is erről akartam írni neked, csodálkozom, miért fecsegek ennyi ostobaságot összevissza, mikor annyi fontos mondanivalóm lenne. Ne haragudj, kicsit nehezen kezdem el, de a történtek után ez érthető. Ha egy hétnél tovább bírod ital nélkül, én soha nem írom meg ezt a levelet, de így, azt hiszem, nincs más választásom. Ha a gyerek halála után eltelt két év múlva sem tudsz a rögeszmédtől szabadulni, akkor reménytelen önmagamat áltatni azzal, hogy egyszer majd belátod tévedésedet. A gyerek halálához semmi közöm. Megfázott, tüdő- gyulladást kapott, az orvos nem vette észre. Ha valaki, hát ő, a gyilkos, bár mentségére szolgáljon, hogy egyszerű, öreg falusi körzeti orvos volt és hogy ez akkor történt, amikor ismét velem nyaralt egyedül, erről igazán nem tehetek. Viszont nem tudom elhallgatni, hogy pár héttel ezelőtt, mikor néhány napos hallgatásod után a köszönésen kívül ismét szóba álltái velem, és, hogy a gyerekre terelődött a szó (istenem, milyen ostobán tudja KM VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. december 9. Kányák Zsófia üvegtálja.
