Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)
1979-12-24 / 301. szám
Ahogy a teleobjektív látja: Nyíregyháza, Szamuely tér (Elek E. felv.) Szerepköre egyedülálló Kandidátusi disszertáció Nyíregyházáról — Az első találkozásom a megyével az ötvenes évek közepén volt. Az egyetemről terepgyakorlatra Vásárosna- ményba, illetve Mátészalkára mentünk. A szatmári székhelyet, Mátészalkát aztán többször is felkereste a fiatal földrajztanár. Majd Nyíregyházának lett gyakori vendége, foglalkozott a tanyabokrokkal, a város és a falu közötti kapcsolatokkal. Az érdeklődés több volt puszta kíváncsiságnál. Az idén nyáron „Nyíregyháza vonzáskörzete” címmel kandidátusi disszertációt védett meg dr. Beluszky Pál, a Minisztertanács Tanácsi Hivatala Államigazgatási Intézetének munkatársa. Miért éppen Nyíregyháza? Miért esett Nyíregyházára a választása, amikor nem a megyében született, nem lakott Szabolcsban? — Amikor elkezdtem a településföldrajzzal foglalkozni, akkor a város és vidéke közötti kapcsolat érdekelt. Nyíregyháza ebből a szempontból az országban majdnem egyedülálló szerepet tölt be. Csak példaként említem, hogy az egészségügyi intézményekben megfordulók közel háromnegyede vidéki, naponta két és fél ezer beteg utazik Nyíregyházára, a középiskolai tanulók nagyobbik fele szintén nem a városba való, de a kiskereskedelmi vásárlók fele ugyancsak a környékről kerül ki. Az az életút, amit megtett dr. Beluszky Pál, nem úgy indult, hogy éppen a földrajztudománnyal jegyezze el magát. Az irodalom érdekelte, de a debreceni egyetemen a történelem—földrajz szakra vették fel. Aztán egyre inkább megszerette a földrajzot. Miközben előbb Berettyóújfalun, majd Püspökladányban, végül Debrecenben tanított, a nyári és téli szüneteket arra használta fel, hogy összefüggések után kutasson. Ekkor, a hatvanas években, még kevésbé foglalkoztak a városok helyzetével. — Mátészalkával kezdtem. Bár hivatalosan még nem volt város, de földrajzi értelemben régóta városi funkciói voltak. Így mint kiskereskedelmi, utazási, oktatási, egészségügyi és más intézményhálózati központ már akkor is kisugárzó hatása volt, amikor nem volt nagyobb iparosítás, a városi élet jellemzői, a nagyobb arányú lakásépítés, a közművesítés sem volt meg. A kutatás egyszerre jelentett helyszíni vizsgálódást, s íróasztal mellett az adatok összegzését, elemzését. — A saját pénzemen fizettem néhány gimnáziumi tanulót, hogy figyelje a piacot, honnan, hányán hoznak árut — emlékszik a kezdésre. Gyalogszerrel a bokrokban Amikor pedig a nyíregyházi bokortanyák vizsgálatával bízták meg, javarészt gyalog járta be a kiterjedt határt. Egyszerre volt földrajzkutató, szociológus, de még a néprajzzal is foglalkozhatott. Az 1968-as tanulmány megállapításai ma is helytállóak: — Az elköltözési. szándék aránya gyenge. A tanyáját csak minden huszadik ember kívánja eladni. Tehát belátható időn belül a tanyabokrok elnéptelenedésére — mint ahogy azt korábban hitték — nem számíthatunk. A fejlesztési terveket ennek alapján szükséges kidolgozni — fogalmaztam meg. A vizsgálat nemcsak a tudománynak, hanem a gyakorlatnak is segíteni akar. A településföldrajzzal foglalkozók célja, hogy összefogják azokat a tudományokat, amelyeknek területi jellege van. Mindezt már a rendszeresen tudományos kutatást végző szakember tapasztalatai alapján mondhatja. Ugyanis a Magyar Tudományos Akadémia Földrajztudományi Kutató Intézetének munkatársa volt 1970-től a múlt év végéig. — De most sem szakadtam el a kutatástól — jellemzi mai munkahelyét. Intézetünk ugyanis éppen olyan vizsgálatokat végez, hogy a várossá, városkörnyéki községgé nyilvánítást megalapozzuk. S mindig jóleső érzés a kutatónak, ha így, a munkájának közvetlen hasznát is érzi. Látszat és valóság Nem árt néhány érdekességet megemlíteni a kandidátusi disszertációból, amely a külső szemlélőnek is újat mond Nyíregyházáról. Eszerint a város központi szerepet betöltő intézményeit, üzleteit, hivatalait naponta 10— 11 ezren keresik fel a környékről. (S ebben nincsenek benne a naponta munkába járók.) Egy vevőszámlálás szerint két hét alatt 115 ezer vidéki vásárló fordult meg a boltokban. A közvetlen vonzáskörzetben 125 ezren élnek (ez javarészt a nyíregyházi járásnak felel meg), s az itt lakó száz ember közül 46— 48 megfordul egy héten Nyíregyházán. A magyar városok közül csak Miskolc és Debrecen múlja felül Nyíregyházát e nagy vonzáskörzettel. Mindez egyben a „titka” is annak, hogy a nagyarányú fejlesztés ellenére miért látszik kevésnek a középiskola, az üzlet, tűnik zsúfoltnak a kórház. Tervezők és méretek A vonzáskörzet másik léptéke a járásinál nagyobb szerepkör. Ennek lélekszáma Nyíregyháza esetén 260 ezer ember, s a vidéki városok közül ezzel az országban az ötödik helyet foglalja el. S itt nem csak szabolcsi községek találhatók meg, hanem a zempléni rész egyes települései is. — Az elméleti megállapítások támpontot adnak a területi tervezésnek. Jelenleg ugyanis az a gond, hogy többnyire csak a város, vagy a község méreteiben gondolkodnak a tervezők, nem számítanak egy- egy központ nagyobb vonzó hatására. Ezért mennék szívesen újra a megyébe, ha megbíznának egy olyan vizsgálattal, amely a települések közötti kapcsolatra vonatkozik — mondja búcsúzóul dr. Beluszky Pál. Lányi Botond Á sajnálat szülte találmány •• ff Osztökével" lile alatt Ilk közelében, egy homokdomb hátán csodáljuk az elmés szerkezetet. Használói és a környék lakói találóan ösz- tökének nevezik. Az osztókét Purzsás Mihály villanyszerelő-elektroműszerész talalta fel. A 45 éves, kreolbőrű férfi a Vásárosnaményi Környéki Tsz-ek Sertéstenyésztő és Hizlaló Szövetkezeti Közös Vállalatának karbantartó villanyszerelője. Áramforrása egy akkumulátor Az állatokat ösztökélő szerkezet egyszerű, olcsó és köny- nyen kezelhető. Haszna azonban jelentős. Egy fél-kar nagyságú (és formájú) fém tokban kapcsoló és néhány vezeték található. A szerkentyű egyik végéből ujjnyi spirál rugó áll ki. A másik végéből kábel vezet, a vezeték egy talicskáig ér. A talicskában egy kiszuperált, de ismét feltöltött gépkocsi-akkumulátor található, árramforrásul szolgál. A gondozó, terelő megnyomja a kapcsolót, a spirált az állat testéhez érinti, ezzel célszerű mozgásra ösztökéli. Természetesen nem a puszta érintés, hanem az enyhe elektromos ütés az, ami mozdulásra bírja a sertést, vagy a szarvasmarhát, juhot. Nem humánus dolog és különben is fölösleges ezzel foglalkozni, hiszen már az ősi pásztorok feltalálják a legjobb terelőeszközt: a botot és az ostort. Ezt mondjuk a feltalálónak, hogy ellenérveit elindítsuk. Mindenekelőtt egy fényképpel kiegészített levelet vesz elő és ezeket mondja: — Ezen a telepen 5—6 ezer sertést tenyésztünk és hizlalunk. Hetente kétszer-három- szor szállítjuk az állatokat a nyíregyházi és a miskolci feldolgozó telepre, meg exportra. Sok állat félelmében, vagy csökönyössége miatt nem akar menni a feljáróra, a gépkocsira. Az állatgondozók, a szállítás résztvevői ilyenkor előveszik a botot, a kavarodásban nem egy lábtörés is előfordult... Ez az, ami nem humánus. Az ütések miatt több sertést az exportálásoknál leértékeltek. Ezen a képen egy megperzselt sertés van. A képen is jól láthatók a csíkok, az ütések nyomai. A képet és a szemrehányó levelet a miskolci üzem osztályvezetője küldte. Az ütésektől romlik a hús minősége és ahogy ő írja, esztétikailag is kár éri a kereskedelmet, meg a vevőt. A kép láttán törni kezdtem a fejem, miként segíthetnék. Gyorsabb a rakodás Az ösztöke több állatgondozó, pontosabban állathajtó munkáját pótolja. Nem okoz fájdalmat az állatoknak, jobb a hús minősége. És még egy lényeges: használatával gyorsul a rakodás, a szállítás. Purzsás Mihály a telepen lévő szolgálati lakásán mutatja az Országos Találmányi Hivatal pecsétes okmányát, amelyben ez áll: „Nevezett elektromos terelőeszköz tárgyú ipari mintát jelentett be három évi oltalomra, az igazolványhoz csatolt kialakításban. Az ipari mintaoltalom az iparcikk külső kiképzésének, megjelenési formájának védelmére szolgál. A termék gyártására és forgalmazására az egyéb szabályok az irányadók”. Az oltalom ideje alatt tehát más nem készíthet azonos, vagy hasonló elektromos terelőeszközt. A vásárosnaményi feltaláló viszont gyárthatja, vagy vállalkozó céggel gyártathatja találmányát. Mi történt eddig? Az ösztöke a Vásárosnamény és Ilk közötti telepen bevált. A feltaláló — másodállásban villanyszerelő kisiparos —, kérte a KIOSZ segítségét. A segítség nem maradt el. A kisiparosok megyei vezetőinek közbenjárására a Miskolci Kisipari Termeltető Vállalat az ország különböző mező- gazdasági üzemeibe ajánlásokat küldött szét. Elismerés Nádudvarról Az ajánlásokra 8 üzem jelentette be igényét. A Kalocsai Állami Gazdaság és hazánk legnagyobb tsz-e, a nádudvari Vöröscsillag Tsz is a megrendelők között volt. Megyénkből egyetlen üzem sem jelentkezett megrendelőnek. A nádudvariak elismeréssel szóltak a határidőre leszállított ösztökéről, amely nemcsak akkumulátorral, hanem sorba kapcsolt zsebtelepekkel is működik. A szűk szolgálati lakásban elképzelhetetlen a találmány sorozatgyártása, tárolása. Vállalkozó kisiparos, vagy ipari szövetkezet egyelőre nincs. Igaz, a miskolci cég ajánló levelein kívül te nem volt és nincs más propagandája a találmánynak. Purzsás Mihály ezermester. Gyerekkorában a Fordzon traktor és a cséplőgép körül „lábatlankodott”. Később rádiószakkört vezetett. Családja karácsonyfájára most is csodálatos díszvilágítást barkácsolt. Egyetlen fia is előbb mezőgazdasági gépszerelő, majd repülőgépszerelő lett a sugárhajtású gépek bonyolult szerkezetében is eligazodik. Gyártásra is ösztökélni! Ügyes ember hírében áll Purzsás Mihály. Miért nem talál magának gyártó partnert? — Mostanában beteges vagyok, sem erőm, sem kedvem nincs a szaladgálásra. Különben is műszaki ember vagyok, nincs bennem kereskedő, üzletelő hajlam. Á villanyszerelő-műszerész alkotása nem világszenzáció. Csak az elektromos ösztökét találta fel. De egyelőre nem talált fel olyasvalamit, ami másokat kockázatvállalásra és gyártásra ösztökélné. Nábrádi Lajos Lacika hazaérkezett A Nyíregyházi Konzervgyár Kun Béla Szocialista Brigádjának április 23-i levele: Nagyon furcsának találjuk a brigádunk által patronált hatéves Lacikával' történteket. Állami gondozott gyermekként volt másféléves kora óta nevelőszülőknél. Védencünket a gyermekvédő intézet most egyik napról a másikra elvitte Budapestre, illetve a ba- latonaligai intézetükbe, azzal, hogy a kisfiú közelebb legyen a vér szerinti szülőkhöz. Mi szívesen látnánk Lacikát a vér szerinti szülők körében, de sajnos, ebben nem bízhatunk. Ha négy és fél éven keresztül egyszer sem látogatta az anya, ugyan most mi a garancia erre? Nagyon szeretnénk, ha a kisfiút visszadnák a megszokott és biztonságos környezetbe, nevelőszüleinek, ők minden állami támogatásról képesek lemondani, csak azért, hogy Lacikát boldognak lássák...” — A megyében több mint háromezer állami gondozott gyermek van. Közülük ezer nevelőszülőknél él. ötszázhatvan család vállalja ezt a nemes hivatást. Sajnos kevesen. Jó lenne még több gyermeket tudni megnyugtató családi környezetben. A vér szerinti szülők és gyermek közötti kapocs erősödését próbálja elősegíteni az 1978-ban megjelent OM utasítás is, amely úgy intézkedik, hogy a gyermeket a vér szerinti szülő területileg illetékes gyermekvédő intézetbe kell lehetőleg áthelyezni. Így több remény van rá, hogy a szülők meglátogatják gyermekeiket és az érzelmi szálak szorosabbra fűződhetnek. Ennek alapján került át Lacika is, mert édesanyja Budapesten él — hangzott Tusai Pál, a megyei gyermek- és ifjúságvédő intézet igazgatójának válasza, amikor Lacika érdekében megkerestük segítségét kérve. A Kovács házaspárnak — Lacika nevelőszüleinek — saját gyermekük nem volt. Lacika a kilencedik nevelt gyermekük. Most sincs egyedül, a többiek már kint vannak az életben. Mind megállja a helyét és örömmel térnek visz- sza a nevelőszülői házba. Félelem, izgalom nélkül, a szeretet biztonságos melegében bontakozott ki Lacika érzelme és értelme. Megismerte a rokonokat, a szomszédokat, akik szintén viszonozták a gyermek ragaszkodását. Ahogy múlt az idő, úgy gyarapodtak a róla készült fényképek, sokasodtak a játékok, az érzelmi kötelékek. Egy napon mindez megszakadt. Lacika intézetbe került. Kovácsék gyakran látogatták Balatonaligán a szófukarrá vált fiúcskát. A nevelőszülők után vágyakozó gyermeken neurotikus tünetek jelentkeztek. De jött a nyári szünet és „haza engedték” az intézetből. Augusztus végén azonban megérkezett a rideg értesítés, amelyben felhívták Kovácsék figyelmét, hogy a gyereket vissza kell vinniük az intézetbe. Lacika esetében ha voltak is az utóbbi időben az édesanyja részéről kezdeményezések, nem kellett komolyan venni. Az intézetben hetek teltek el, s mint megtudtuk, a vér szerinti anya egyszer sem élt a láthatás jogával. Emiatt tehát kár volt Lacikát a megnyugtató családi környezetből kiszakítani. Lacika ügye hónapokig húzódott. Noha minden' körülmény arra utalt, hogy a gyermek érdeke azt kívánja, hogy visszakerüljön Kovácsékhoz, mert az egészséges gyerekből egyébként idegbeteg lenne. Erre is gondolva kértük a megyei tanács illetékes elnökhelyettesének a segítségét. A segítség nem maradt el, nem is váratott magára. Lacikának a nyári szabadságról már vissza sem kellett mennie az intézetbe. Itthon maradt. * Lacika a beszédes, élénkszemű kisfiú most elsőosztályos. Boldogan meséli, hogy bár eleinte egy-két feketepont becsúszott, de már 28 pirospontot szerzett, bár, valamivel később kezdte az iskolai évet. Örömmel újságolta, hogy sapkát, sálat, tollat, viaszkrétát és télapócsomagot kapott a konzervgyári ismerőseitől, amit Marika néni — Juhász Lászlóné — adott át neki a Kun Béla Szocialista Brigád nevében. Karácsonyra egy rendőrautót kért és egy óriási karácsonyfát. Lacika a boldogok között talán a legboldogabb 1979 karácsonyán. Soltész Ágnes KM ÜNNEPI MELLÉKLET 1979. december 24.
