Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-24 / 301. szám

KM ÜNNEPI MELLÉKLET Mindennap ünnep lehet Regény kockás irkalapokon ta­Etelka 20 ezer éjszakája. Ennyiszer feküdt le, ennyi­szer ébredt fel. Mint Etuska, még érezte az anyai szerete­ted gondoskodást. A betaka- rást, a simogatást. Aztán Eta lett, a kamaszvággyal forgo­lódó, a nyugtalan, párnába síró. Aztán Etelkának szólí­tották, s éjszakái nehezebbé váltak. Gondok, elszalasztott lehetőségek kínozták, s harap­ta kínnal a párna csücskét. Ma már Etelka néni. Haja ősz. Esténként hallja, mint szuszog a szomszéd ágyon a 86 esztendős apa, hogyan kapkodja a levegőt asztmás leánytestvére. Mint életében eddig, most sem tudja meg­osztani az elalvás előtti gondolatot, reggel az álmot senkivel. Etelka nem tanult meg táncolni. Tizenéves lány volt, amikor ipari iskolába került. Varrónőnek tanult. ^ 'évvel flata- ___ labb testvérével együtt indult min­dennap a régi pos­ta mellé. Nekik mintagyereknek kellett lenniök. A tandíjkedvezmény miatt. Nekik pa­rancs volt az igaz­gatónő utasítása: senki nem járhat se tánciskolába, sé bálba. A többiek mentek. A kis ci­pész lányai enge­delmeskedtek. Csak hallottak a fiúölelésről, a tánc izgalmáról, a tan­góit) Is. JVlÁg,_ kezük megforgatta á Sin- ger-gép kerekét, s szemük követte az öltések kilométere­it, álmodtak. Fiú­ról, szerelemről, gyerekről, család­ról, csókról. Etelka nem nult meg táncolni. Etelka szemei. Ül velem szemben. Kezét ölébe ejti. Haja hófehér. Vonásai ma is szépek. Csak a szeme válto­zott meg az évtizedek során. Riadtan néz. Bizalmatlan. Né­ha összehúzza egészen * kes- kenyre a szemét? úgy fürkész. Szeretne visszahúzódni a hall­gatás csigaházába. Aztán ne­kibátorodik, s szeretne min­dent elmesélni. Valakinek vallani akar, meghallgatást remél. Aztán a mondat köze­pén elakad, s kér, csak úgy írjak róla, hogy meg ne is­merjék. Igaz, szégyeílniva- lója nincs. De a sok sikeres ember között félszegnek érzi magát. Etelka szemét nézem. Ma is szép, tiszta és kék. De rezzen, ha valahol csörren egy pohár, ha csapódik egy ajtó, ha dudál egy autó. Etelka rövid története. Há­roméves korában elvesztette anyját, később édes mostohá­ját. Megtanult varrni, dolgoz­ni, nem tanult meg könnyen élni. Dolgozott gyárban, hiva­talban, műhelyben, otthon. Gondoskodott idősödő ap­járól, megbetegedett testvé­réről. Etelkának nem maradt ideje csámborgásra, kapuban álldogálásra, sétálásra. De kellett, hogy jusson ideje a háborútól való félelemre, a bizonytalanságra, a felelős­ség megtanulására, az örege­désre. Megtanulta a kemény­séget, amikor hervadó lány- ságát megmosolyogták. Meg­tanult rezzenéstelennek ma­radni, ha azt hallotta: vén­lány. Megtanulta, hogy lássa más gyermekét és örömét. Megtanult néma maradni, félni, riadni, este sírni, nap­pal mosolyogni. Aztán nem fiatal fejjel új műhelybe ment, hogy 2700 forintjából tartsa az övéit. Etelka otthona. A kertvá­rosi bérelt lakás egy szobá­ból és konyhából áll. A tu­lajdonos már nagyon szeret­ne túladni rajtuk, kellene a hely. Harminchárom év után indulnának is, ők hárman, de merre? Itthagynák az ab­lakot, melyben mályva és fokföldi ibolya virít. A kutat, ahonnan két karon hordják a vizet. A kamrát, ahol a na­ponta vágnivaló fa sorakozik. A sufnit, ahol az öregapa már elpihent, de szent szerszámai sorakoznak. A bútorokat, me­lyek közül hiányzik a televí­zió. A szűk helyet, ahol há­rom ágy sorakozik, s ahon­nan egymásba kapaszkodnak a felszálló sóhajok, nehéz lé­legzések, imák és keserűsé­gek. Etelka itt gyermek és anya, testvér és gondozó, cseléd és háziasszony, Etelka itt minden. Etelka munkahelye. Egy kis műhelyben dolgozik a vá­ros közepén. Sokadmagával. Itt villanyvarrógép van. És szép munka. És jó emberek. Akik szeretik. Bátorítják is Mohácsi Regös Ferenc rajza. néha. Meg is hallgatják, ha mond valamit. Nem mindig. Mindenkinek megvan a maga baja. Ilyenkor gyorsan elhall­gat. De mégis, mindennap vágyik közéjük. Kiszakad a megszokottból. Öltözik, hogy csinos legyen, mint a többi­ek. Jólesik a nyüzsgés, a for­galom. Hallgatja a társnőket, eljut hozzá minden mások vi­lágából. Ez néha fáj. Min­denki jutott valamire. Neki nincs saját lakása. Neki min­dennap küzdelem a család. Neki filléres gondjai vannak. Neki nincs, aki tanácsot ad­jon. Öt sosem várja senki műszak után. Mégis, vágyik ide, a többiek közé. Etelkának a munkahelye a világ. Etelka egy napja. Korán kel, még hajnalban. Vizet visz az utcai kútról. Elsiet-a boltba, hogy megvásárolja a legszük­ségesebbet. Reggelit készít. Rendet tesz, s elsiet dolgoz­ni. Műszak után újra a bolt­ba megy, aztán haza. Meg­hallgatja, mi történt egész nap. Az idős apa kis történe­tét, a néha varrogató testvér sikerét vagy betegségét. Az­tán fát vág, főz, takarít, meg­locsolja a virágot. Rendbe­hozza az öreg ingeit, kivasalja a fehérneműt, mely zizeg, mint a papír, s melyből árad a tisztaság illata. Aztán leül­nek együtt a vacsorához. Csak a rádió szól csendben, hoz­va nagy és jó híreket, me­lyek nagyon messze vannak tőlük. A filléres gond ott le­beg a negyvenes égő félho­mályában. Aztán leül olvasni. Regényeket. Sorsokat olvas, melyek számára mesék. Ál­mok. Este fáradtan, riadtan, de talán csak ilyenkor sza­badon, elképzeli, hogyan is lehetett volna. Etelka ünnepei. Szereti az ünnepeket. Ilyenkor süt és főz. A karácsonyra is készül. Állít méteres karácsonyfát. Lesz rajta gyertya, meleg fényt adó gyertya. És dísz, amely még gyermekkorukból maradt. Megfakult, megva­kult üveggömb, de varázs­gömb. Lesz szaloncukor is, a legolcsóbb. Nem lesz ajándék, mert az mindig akkor kerül, ha a szükség is úgy hozza, hogy valamit venni kell. De lesz szeretet. Mert Etelkáéknál a sok nincset a szeretet vanja pótolja, összecsiszolta őket az élet. Megtanulták: min­dennap ünnep lehet, ha béke van. A lázadás már kialudt bennük. Az ősz fejek meg- adóak. Az álmok, ha tudnak álmodni, csak éjjel jönnek elő. A valóság pedig csak úgy elviselhető, ha vezérelve a megértés és a béke. Etelka szereti az ünnepet. Ilyenkor elindulnak hárman kis sétára. Egymásba karolva, gondtala­nul. Szívják a friss levegőt, nézik a világot. Bepislanta- nak más ablaka mögé, s ösz- szenevetnek az illetlenségen. Már nem irigyek, már le- csendesektek. Talán boldogok is. Etelka vendégei. Az ajtó náluk tár­va a vendég előtt. Igaz, nem minden­kit várnak és hív­nak. Becsületük mérce, maguknak is, másnak is. Van­nak jó embereik, barátaik. Leülnek a kis szobába, még kínálnivaló is akad. Kis házi sü­temény, édes likőr, így kívánja a tisz­tesség. Nem, ilyen­kor sem panasz­kodnak. Miért kel­lene tudni bárki­nek, ami csak az ő dolguk. De miért nem tudhatja más, hogy mi a bajuk? ,;fMVíVócró'lelkek Sza­bályozzák a beszél­getést. De beszélni kell. Etelka a világról. Mindig a család szeretetét állítja szem­be kudarcaival. Biztos neki van igaza. Neki még a televí­zió is álom, a lakás valahol a messziségben lebeg. Utazni is régen utazott, akkor is csak Lillafüredig vagy Hajdúszo­boszlóig. Vagyonuk az öreg suszter pihenő szerszáma, a beszáradt csiriz, a kaptafák rendben sorakozó béna sere­ge. Ruháit mindig vagy magának varrta, vagy test­vérével formálta. A köny- nyelműségről mit sem tud­tak. Etelka nem irigy. Csak nem érti, hogyan is osz­tódnak az igazságok, a javak, a sikerek, a szerencsék a vi­lágban. Etelka bizalma. Etelka las­san felengedett. Élete kis fü­zetes regénye kitárult előttem, s közben gondolkodtam: va­jon miért lett ilyen őszinte? Talán megérezte, hogy sorsa igazán érdekel? Vagy annak örvendett, hogy valaki most csak őt hallgatja? Hogy egy- egy közbevetett tanács éppen ott segít, ahol évek óta ta­nácstalan? Szabadkozott: életében nincs semmi izgal­mas. Hogy élete szürke, kis- egérke-élet. Hogy vele semmi nem történt. Aztán újra ke­mény lett. Védekezett. Talán megbánta, hogy kitárult egy idegen előtt. Etelka kézfogása. Amikor véget ért a beszélgetés, Etel­ka elbúcsúzott. Kezet nyúj­tott. Kicsit sután, úgy, ahogy egy félénk lány nyújt kezet. Alig érezhető volt a szorítás, inkább kapaszkodás ez a mozdulat. Mert az Etelkák kapaszkodnak a jó szóba. A biztatásba. Az erősebbe. Ami­kor kékköpenyes alakja el­tűnt, s felolvadt a műhely többi kékje között, már tud­tam: bennünk van a hiba. A nagy regények közben eltol­juk magunktól a kockás irka­lapokra írt kis történeteket. Bürget Lajos Legendák forognak közszájon " -----------------------------------------------------­A Nagy Hagyaték Tuzsér már a felszabadulás előtt a szabol­csi almatermesztés egyik fellegvára volt. Nem véletlen tehát, hogy az itt működő kert­barát klub Nagy Sándor Állami-díjas volt megyei főkertész nevét vette fel. Tuzséron több száz öreg kert van, de tíz sincs, ame­lyikben ne csattogott volna Nagy Sándor ke­zében az olló. Halála után, 1970-ben a tuzséri volt kisparasztok, vasutasok, Erdért-dolgo- zók, pedagógusok együtt kérték: hadd őriz­zék klubjukban Nagy Sándor relikviáit. A volt hercegi kastélyban található az oltókése, a metszőollója, Oklevelei, szakkönyvei, kitün­tetései. A középkorú, vagy idősebb szabolcs-szat- mári embereknek nem kell bemutatni, ki is volt Nagy Sándor. A kertészszakemberek még az ország hátárán túl is ismerték, alkalmaz­ták módszerét Csehszlovákiában, Romániá­ban, Szovjetunióban és mindenütt, ahol a jo­natánt meghonosították. „Jonatán királynak” nevezték az országos és külföldi sajtóban, a szabolcsi kertekben inkább csak Sándor bácsinak hívták. A jo­natán néhány szabolcsi uradalomban és a Felső-Tisza, valamint a Szamos menti árte­rületeken több száz kisparaszti kertben már honos volt, amikor Nagy Sándor ide került. A jonatánt őshazájából, Amerikából Bereczki Máté, a magyar tudományos pomológia meg­alapítója a múlt század végén hozta. Sza­bolcsban elszórtan már a húszas években megtaláljuk. Nagyobb mértékben az 1929-ben kirobbant világválság után terjedt, amikor a búza és a rozs eladhatatlanná vált. Sza­bolcsban a kedvező éghajlat, a hosszú ősz, a folyók adta párásság, a talajviszonyok, az ol­csó munkaerő mind együtt volt. A további fellendítéshez egy jó szervező, egy dirigens kellett. Nagy Sándor ideje akkor jött el igazán, amikor az uradalmak volt kertmunkásai ma­guknak telepítették a jonatánt a kiskertek­ben, az alakuló termelőszövetkezetekben. A jonatán hálás gyümölcs, de igényes is. Érzé­keny-a- lisztharmatra, 'Nagy SájidtiKpfyarí4” metszési módot dolgozott ki, amellyel erősen gyéríteni lehet ezt a kórokozót. Már az 50-es években országos bemutatókat tartottak a Nagy Sándor féle gyógymetszési módról. A középmagas törzsön az ágcsoportos korona kialakítása és elterjesztése szintén Nagy Sán­dor műve volt. Az akkori viszonyok között — nagy munkaerő-felesleg, géphiány — idő­szerű és haladó volt Nagy Sándor módszere. Kidolgozott újításaiért többször magas díja­zásban és kitüntetésben részesült. Módszere állhatatos terjesztéséért többek között meg­kapta a Bugát Pál Emlékérmet, életművé­ért pedig Állami-díj kitüntetésben részesí­tették 1966-ban. Ma, amikor a gyümölcster­melést a kemizálás, gépesítés segítségével egyharmada annyi ember végzi, mint az elő­ző évtizedekben, más telepítési és művelési módszerek kívánatosak. Előtérbe került az alacsony törzsű és a sövénygyümölcsösök ül­tetése. A hatvanas évek közepén, amikor az előző két évtizedben telepített gyümölcsösök száz­ezer tonna szám ontották Szabolcs aranyát, felvetődött a kérdés: áldás, vagy átok a sza­bolcsi jonatán? Ilyen címekkel cikkeztek az országos lapok, s tanácskozást tanácskozás követett. Mi történt? Szabolcsot is elérte az iparosítás, rohamosan csökkent a munkás­kéz. Felkészületlen volt a kereskedelem. A tőkeszegény tsz-ekben nem voltak tárolók, minden almát két hónap alatt el kellett adni. Nagy Sándor (nyilván nem egyedül) azt val­lotta: az öt, hat mázsát termő homokot to­vábbra is almával kell betelepíteni, hiszen ötször, tízszer annyi jövedelmet adott a jo­natán. Az értekezleteken állandóan hangsú­lyozta: megtanultunk termelni, nőjön fel a jobb forgalmazáshoz a kereskedelem is! A vi­tákban néha elfogultan termelőpárti volt, de egy kertésznek ez legyen a legnagyobb „bűne”. Végül is a telepítés nem állt le: épültek a hűtőtárolók, jöttek a korszerű gé­pek, megszervezték a nagyüzemi ládagyár­tást. Szinte legendák forognak közszájon Nagy Sándor és a termelők kapcsolatáról. Téli ka­bátja egyik zsebében a metszőollót, a másik- man a szemzőként hordta. Ha megállt egy almafa alatt, nem tudott úgy elmenni, hogy egy-két vesszőt vissza ne vágjon, egy-egy rosszul nőt gallyon ne csattanjon az ollója. Nem tudja senki, hány gyümölcstermelőt ismert a megyében. Egyik alkalommal egy miniszterhelyettessel érkezett Tuzsérra. Nem kereste a tanácsot, sem a tsz vezetőit. Ki­szálltak a gépkocsiból az utca végén és sorra vették a kerteket. Nemcsak a tulajdonosok nevét sorolta előre, hanem a fák fajtájáról, minőségéről is számot adott, mielőtt a kertbe léptek volna. „Sándor bátyám, nem igaz, hogy nem itt laksz Tuzséron” — mondta csodál­kozva a vendég. „Próbáljuk ki, menjünk bármelyik Szamos menti almásba, ott is úgy ismerem a kerteket” — válaszolta Nagy Sán­dor. És ez nem legenda, hanem valóság. Egyik újságíró kollégám az ötvenes évek első felében Nagy Sándorral a baktai járás küaségeiben járt. Akkoriban' mégra-'járási székhelyeken is ki kellett fogni, hogy meleg ebédhez jusson az utazó. Amint járták a ker­teket, dél felé megkérdezte Nagy Sándor a kollégámtól, mit akar enni: sült kolbászt, paprikás vagy rántott csirkét. Az ebédért se­hová be nem szólt Nagy Sándor, de szinte minden kapuban kint állt a gazda, vagy a gazdaasszony és invitálta őket ebédre. Volt paprikás csirke és még bor is került mellé­je... Ma mintegy harmincezer hektár almás van megyénkben. A Nagy Sándor idejében ülte­tett fák egy része még derekasan terem. A legújabb tudomány, a gépi technika, a kémia, a hűtőházak sora, az épülő léüzemek, az évi 4—500 ezer tonna téli alma túlszárnyalták Nagy Sándor elképzeléseit, sőt a módszerét is. De a hagyatéka — vagyont nem gyűjtött — nem csak a Tuzséron található szemzőkés, néhány szakkönyv és oklevél. A nagy hagya­ték a gyümölcstermelés megszerettetése a szabolcs-szatmári emberekkel. Nagy Sándor szerencsés ember volt, még sokat láthatott életművéből, de azért jó lett volna az idén, 75. születésnapján végigjárni vele a megyét, együtt látni, mit művelnek ma azok a sza­bolcsi kertészek, akiket olyan szeretettel, szívóssággal tanított. Csikós Balázs Végtelenbe nyúló almáskertek. (Elek E. felv.) 1979. december 24.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom