Kelet-Magyarország, 1979. december (36. évfolyam, 281-305. szám)

1979-12-13 / 291. szám

XXXVI. évfolyam, 291. szám ÁRA: 1,20 FORINT 1979. december 13., csütörtök Az üzemorvos A köztudat nehezen veszi át a sokszor talán túlságosan gyakran is hangoztatott igazságot, hogy a szocia­lista egészségügy alapelve a megelőzés. Ennek pedig legkifejezettebb hordo­zója az üzemorvos, ö ál­lítja sorompóba ehhez „partnereit”, a műszaki szakembertől a szakszer­vezeti tisztségviselőn át a munkásig mindenkit, akinek része van, része lehet a munkakörülmé­nyek alakításában. Ám erre csak akkor nyílik módja, ha főfoglal­kozásban törődhet a vál­lalati, üzemi közösség egészségével. E tekintet­ben számottevő a fejlődés. Ugyancsak az említett ta­nácskozáson hangzott el, hogy 1974 és 1978 között 36 százalékkal nőtt a fő­foglalkozású üzemorvo­sok száma. Javulnak szak­májuk gyakorlásának fel­tételei is. Az egészségügy közismert integrációja ré­vén tág lehetőség nyílt kórházi gyakorlattal is alátámasztott továbbkép­zésükre, ezenkívül a be­tegségek megelőzésével kapcsolatos munkájuk — szűrés, gondozás — is bő­vült. Szükség van, szükség lesz rá a jövőben is. Hi­szen, jóllehet a munkafel­tételek javulnak, a gon­dok mégsem szűnnek meg egy csapásra. Illetve a le­küzdött ártalmak helyébe — az új technológiával új veszélyek lépnek. Gyerek­cipőben jár még a zaj, a por, a vibráció okozta megbetegedések kivédése. Nyilvánvaló, hogy az orvosnak csak javaslatte­vő joga van. Az már sze­mélyi adottságaitól, tekin­télyétől, nem kevésbé környezete felfogásától függ, milyen hatásfokkal. Arról van szó tehát, hogy nem nélkülözheti a „hát­országot”, a szakszerveze­ti, a vállalati segítőtársa­kat. Azokat, akik nem szívességből, hanem hiva­talból működnek vele együtt. Kórterem, fehér kö­peny, sztetoszkóp, mik­roszkóp helyett poros, za­jos üzem? Ugyan melyik leendő orvos képzeli el így pályája színterét? Pedig napjainkban alig­ha akad másutt ilyen tö­kéletes modellje a meg­előzés és a gyógyítás ösz- szefüggésének. Aligha akad, mert ennek legideá­lisabb talaja az üzem, amelynek alapos ismerője az orvos. R angot jelent-e tehát orvosnak lenni — üzemben? Ma már sokkal inkább, mint né­hány évvel ezelőtt. És el­sősorban azok szemében, akik ismerik a vele járó felelősséget, sikerélményt. Kár, hogy az orvosi ta­nulmányok során, a pálya kezdetén erre nem nyílik mód. Befejeződtek a magyar-szovjet kulturális tárgyalások A szovjet küldöttség elutazott Budapestről Szerdán az Országházban aláírták a magyar—szovjet kormányközi, kulturális együttműködési bizottság XVI. ülésének jegyzőkönyvét. A dokumentumot Aczél György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Mi­nisztertanács elnökhelyette­se, a magyar és Pjotr Gye- micsev kulturális miniszter, a szovjet tárgyaló delegáció vezetője látta el kézjegyével. Kádár János, az MSZMP KB első titkára szerdán a Aczél György miniszterelnök­helyettes fogadta Pjotr Gye- micsev szovjet kulturális mi­nisztert. Központi Bizottság székházá­ban megbeszélést folytatott Pjotr Gyemicsevvel. A szí­vélyes, elvtársi légkörű talál­kozón részt vett Aczél György és Óvári Miklós. Jelen volt V. J. Pavlov. Pjotr Gyemicsev az esti órákban elutazott Budapest­ről. VB-ülés Nyíregyházán, Kisvárdán, Takarékosabb tanácsi gazdálkodás Szerdán három városunk tanácsi végrehajtó bizottsága tartott ülést: Nyíregyházán, Kisvárdán és Nyírbátorban egyaránt a jövő évi költség- vetés és a fejlesztési terv elő­készítése volt a téma. NYÍREGYHÁZA: Elkészült a felújítási terv A megyeszékhelyen másfél évtizede kezdődtek nagyobb arányú lakóházépítkezések, így mind több állami lakás felújítása válik időszerűvé. Jövőre 12 nagyobb lakótömb felújítását tervezik, mintegy 28 millió forintos költséggel, további hét ingatlan (mint­egy harminc lakás) felújításá­nak gazdaságosságát még egyszer áttekintik, s ezekről csak később döntenek. Jósaváros északi területén központi tévéantennákat sze­relnek fel. A végrehajtó bizottság jó­váhagyta a tételes címjegyzé­ket is, amelynek alapján az Ingatlankezelő és Szolgáltató Vállalat végzi, illetve szerve­zi a lakóház-felújítást. Ez a munka 336 lakást és 18 üzle­tet érint, főként az Arany Já­nos, a Zrínyi Hona, a Stadion és a Petőfi'utcán. KIS VÁRD A: Jóváhagyták a fűtő­mű beruházását Kisvárdán együttes ülést tartott szerdán a városi ta­nács végrehajtó bizottsága és a Hazafias Népfront városi elnöksége, amelyen a városi tanács és a népfront városi bizottságának együttes ülését készítették elő, amelyet 1979. december 21-re hívtak össze. Ezt követően a végrehajtó bizottság a tanácsülést készí­tette elő, majd Kisvárda hő­ellátásának beruházási prog­ramját hagyták jóvá. A vá­ros, valamint az öntödei Vál­lalat hő- és melegvízellátását biztosító közös fűtőmű beru­házási programját az Ener­giagazdálkodási Intézet készí­tette. A tervek szerint a fűtő­művet — amely egy kétké- ményes kazánházat, transz­formátorházat és olajtároló telepet tartalmaz — a Sza­bolcs vezér, az Akácfa, a Csalogány és a Gázcseretele­pi utak által határolt terüle­ten építik fel. Becslések sze­rint mintegy 150 millió fo­rintba kerül, így felépítésére csak a hatodik ötéves tervben kerülhet sor. NYÍRBÁTOR: Javítják a kommu­nális szolgáltatást Nyírbátorban a december 21-én sorra kerülő tanácsülés előkészítését követően a költ­REKONSTRUKCIÓ A GYÜMÖLCSÖSÖKBEN Telelésre erfisödik a vetés Az idei ősz és tél erősen rendhagyó, hiszen az elmúlt néhány hétbe zsúfolódott az őszi nyár, voltak télre emlé­keztető fagyok és most már több mint egy hete tart a „tavaszi tél’1 langyos esőkkel. Az időjárás szeszélyeit figye­lemmel kísérők némi aggoda­lommal kérdik: vajon jó-e ez most ne­künk, nem látja-e kárát a mezőgazdaság? Az idei ősz a mezőgazda- sági üzemeknek sok gondot és többletmunkát okozott. Nehezebb volt a szántás, a vetés, ugyanakkor a száraz, csapadékmentes napokban időben és jó minőségben megtörténhetett a gyümölcs és az őszi érésű növények betakarítása. Ma már a vetések is szé­pen zöldellnek, bokrosod­nak, telelésre megerősö­dött az állomány. Kedvezett és kedvez az idő­járás a mai napok legna­gyobb feladatához, a gyü­mölcsösök telepítéséhez is, a kertápoláshoz, a metszéshez. Megyénkben ebben az esz­tendőben a korábbi évekhez viszonyítva lendületesebb volt a rekonstrukció, az el­öregedett gyümölcsfák kisze­dése, illetve az új kertek te­lepítése. Tavasszal a mező- gazdasági üzemekben den esetben. Még mindig nincs elegendő M—9, MM 106-os, M 26-os szaporító­anyag, amelyekkel korszerű ültetvények létesíthetők. A megye egész területén a szokásostól korábban kezdő­dött meg a fák metszése. Sok helyütt a meggy- és cse­resznyefákat már megmet­szették és hozzáláttak a téli almafák ápolásához. A me­gye . gyümölcstermő területe 36 ezer hektár, ebből 29 ezer 415 hektár a téli alma, amely­ből 25 ezer 300 hektár a ter­mő gyümölcsös. Metszik a fákat a szabolcsi kertekben. vénytermesztőkből, trakto­rosokból is szerveznek met­szőbrigádokat. A metszéssel egy időben végezni kell a gyümölcsös- kertekben a talaj erő-vissza­pótlást, illetve az őszi talaj­munkákat. A sokrétű feladat üzemenként! megszervezé­séhez jó fórum lesz két tanács­kozás, amelyeket a közeli napokban tartanak. 600 hektár új gyümölcsös telepítése fejeződött be, most ősszel újabb 600 hektárt telepítenek. A fakivágáshoz a mezőgaz­dasági üzemek 800 hektárra kaptak engedélyt. Ez a mun­ka is megtörtént. Javult az új telepítésekhez a szaporító­anyag-ellátás, bár az igénye­ket nem az üzemek kívánsá­ga szerint elégítették ki min­A fák metszése nagy munkát jelent, szinte va­lamennyi üzemben mun­kaerőgondokkal küzde­nek. A sürgős és fontos feladat folyamatos végzéséhez sok helyütt munkaerő-átcsopor­tosításokat végeznek, nö­A megyei tanács mezőgazda- sági osztálya, a MAE kerté­szeti szakosztály, valamint a termelőszövetkezetek terü­leti szövetsége és a két gyü­mölcstermesztési rendszer szervezésében december 14- én Rakamazon, december 18- án Mátészalkán tanácskoz­nak a kertészek, (s. e.) SEGÍT a tszker Értékesítés, beszerzés félmilliárdért Nyírbátorban ségvetési üzem jövő évi fel­adattervét hagyta jóvá a vég­rehajtó bizottság. Kiemelt feladatuk lesz 1980-ban a kommunális jellegű szolgál­tatások — a köztisztasági és parkfenntartási tevékenység — ellátása: továbbra is a költségvetési üzem végzi a lakossági és közületi szemét- szállítást, a tanácsi kezelésű lakások felújítását, karban­tartását. Építőipari részlegük közel 30 millió forint értékű mun­kát végez majd jövőre, amellyel a városi tanács, va­lamint a nyírbátori járás költségvetésből gazdálkodó szerveinek megrendeléseit kí­vánják teljesíteni. Nyírbá­torban 44 tanácsi bérlakást újítanak fel. Még évtizede sincs, mikor megalakult Szabolcs-Szat- márban 52 tsz részvételével a Termelőszövetkezetek Érté­kesítő, Beszerző és Szolgál­tató Közös Vállalat (Tszker) területi központja Nyíregy­házán. Az első év vállalati forgalmazásának értéke épp, hogy meghaladta a 40 millió forintot. Idén a Tszker for­galma — a tag tsz-ek megbí­zatása alapján —, jóval meg­haladja a félmilliárdot, s csupán négy tsz kivételével, a megyében minden nagy­üzemi közös gazdaság tagja a vállalatnak. A forgalomban — a táj adottságának megfelelően — legjelentősebb mennyiséget, a gyümölcs-zöldségfélék ér­tékesítése képviseli. Idén a taggazdaságok részéről, a múlt évinél 200 vagonnal több, 4350 vagon alma érté­kesítését szervezte a közös vállalat. A tavalyi jelenték­telen mennyiséggel szemben most 50 vagon görögdinnye és 205 vagon paradicsom is exportra került a megyéből Tszker-közvetítéssel. Idén 44 tagszövetkezet kér­te műtrágyaigényének be­szerzéséhez a területi köz­pont segítségét, s 3660 vagon műtrágya került így a gaz­daságokhoz. Jövőre már 45 taggazdaság nyújtotta be műtrágya beszerzésére vo­natkozó igényét. Jelentős mennyiségű gön­gyöleg értékesítésében műkö­dött közre ebben az eszten­dőben a megyei . Tszker. Mintegy félmillió Szabolcs ládát és garnitúrát, illetve 40 ezer mezőgazdasági tartály­ládát értékesítettek. Fontos igényt elégít ki a 80 ezer sző- lőtámigény kielégítése is. Közel 45 millió forint azok­nak a gépeknek az értéke, melyek beszerzéséhez ter­melőszövetkezetek ebben az évben is — sikerrel — a Tszker területi központja közreműködését kérték. Fejlesztési alapjából is eredményesen támogatja taggazdaságait a megyei te­rületi központ. A vajai gyü­mölcsléüzem megvalósítását több millióval segítette. Idén hét tsz csonthéjas és bogyós gyümölcsöse telepítését tá­mogatta közel ötmillió forint adásával, (ab) December 10-én teljesítette 210.3 millió forint értékű - éves tervét a Nyíregyházi Vas- es Fémipari Szövetkezet. Termékeik jelentős része exportra került. Felvételün­kön: Bíró József és Kormos József NBK—10 kilovoltos villamos berendezést szerel. (Gaál Béla felvétele)

Next

/
Oldalképek
Tartalom