Kelet-Magyarország, 1979. október (36. évfolyam, 230-255. szám)

1979-10-21 / 247. szám

A rebellis lakosság ellensúlyozására A napkori svábok betelepítése Napkoron mind a mai na­pig él a falu „sváb” 'és „orosz” végének megkülönböztetése. A szabolcsi közvélemény szá­mára elég jól ismert dolog, hogy Rakamaz és Vencsellő lakosságát egy XVIII. századi sváb betelepítés teljesen meg­újította, azt azonban már ke­vesen tudják, hogy ugyanab­ban az évszázadban egy má­sik szabolcsi községben, Nap­koron is igen jelentős sváb betelepítés folyt. Mint a XIII. sz. eleje (1213) óta fennmaradt számos levél­tári forrás bizonyítja, a Nagykálló vármegyeszékhely szomszédságában fekvő Nap­kor virágzó magyar lakossá­gú falu volt a középkor folya­mán, mindvégig, még a török hódoltság idején is. (1552-ben kb. 40—50 család, azaz 2—300 lakosa van.) Kevés voll az „aranyos" jobbágy A Rákóczi-szabadságharc idején csappant meg lakossá­ga, az 1739/40-es években dúló pestis pedig majdnem telje­sen kipusztította, 5—6 család maradt életben. Ezért kora­beli földesura, Kállay István, 1744-ben azzal a kérelemmel fordult a vármegyéhez, hogy ún. „aranyas” jobbágyokkal, vagyis komoly kedvezmé­nyekben részesített jobbá­gyokkal népesíthesse be a ki­üresedett, de jó gazdasági adottságokkal, múlttal ren­delkező falut. A Kállayaknak azonban 2 évtized alatt sem sikerült csak 40—50 magyar, vagy nagyrészt már elmagya- rosodott rutén és román csa­ládot toborozni. Ennek a két évtizednek a kapcsán terjed­hettek el olyan állítások Nap­korról, hogy az egykor rutén vagy román település lett volna. E két évtizedből fenn­maradt adójegyzékek névso­ra azonban egyértelműen bi­zonyítja, hogy — történhetett bár a betelepítés a kárpátal­jai ruszinok, vagy észak-erdé­lyi románok közül — az ek­kor betelepített jobbágyok között is erősen dominált a magyar elem. íme az 1763-as napkori „aranyas” (azaz évi Lesz ami lesz, gondolta, egy­szer be kell következniük mindeneknek. Fekete Béni frissen nyúj­totta felé nagy, erős kezét. — Jó reggelt, érsek úr — mondta vidáman. Még a pap­juk gúnyolta e névvel Ba- kócz Imrét az iskolában, kü­lönösen, ha hittanórán nem tudott tisztességesen felelni, hisz ama régi Bakócz is nem a tiarával tért haza a pápa­választó konklávéról, csupán egy levéllel, amely hadba hívta Magyarország férfiné­pét a fenyegető török ellen. S mi lett belőle? Mi lett az összegyűjtött haddal? Maga a Dózsa-felkelés lett belőle szerencsére, vagy szerencsét­lenségünkre, ki tudja már azt! — Jó reggelt, érsek úr! Hideg a kezed. — Jó, friss vízben mosdot­tam. — Kicsit remeg a kezed. —1 Ébredés után minden­kinek remeg kissé a keze. Ezt megfigyelhetted volna már a csecsszopóknál is. — Helyes. Én egy gondo­lattal mindig mögötted ma­radtam, Imre. De semmi baj. Arra kérlek, gyere velem. — Hová? — Kukoricát törni. — Az én kifinomult, vé­kony kezemmel? — Ugyan. A géppel. Ve­zetni tán csak tudsz? — Sohse ültem még sem­miféle kombájn volánja mö­gött. — Nem baj, most fogsz. — Annyira akarod? — Annyira, testvér. Ott le­szek melletted. egy arannyal adózó) jobbá­gyok vezetékneve: Kozma, Orosz, Kábái, Morusány, Ka­rika, Zsadány, Illyés, Buszás, Kankalinda(?), Mészáros, Kiss, Szabó, Oláh, Szilágyi, Bunás, Koczkás, Német, Er­délyi, Oláh, Csordás, Matu­sán, Karikas, Támba, Kovács, Hugyai, Domokos. Szolgák ugyanakkor: Varga, Kerék­gyártó, Vadeczky, Vékás, Ka­rikas, Pivoda, Gulyás, Kon­dás, Szakács, Csordás, Nyiho- ra, Tóth, Horváth, Károlyi, Erdély, Tóth, Hejser, Kondás, Fekete, Nagy, Kirila. Jövevények Rakamazról és Fényről Azonban ezekkel a szórvá­nyos betelepítésekkel két év­tized alatt sem sikerült a fa­lut teljesen benépesíteni. így került sor a „svábok” betele­pítésére. A Szaboícs-Szatmár megyei Levéltár Napkorra vonatkozó, 1972-es úrbéri ira­tai között két 1765-bpn kelet­kezett szerződés másolata is megtalálható. Az egyiket N Kállay Ferenc és László, va­lamint Nyiczky Magdolna köti a Rakamazról betelepített svábokkal, a másikat N. Kál­lay Ferenc a Fényről, egy Nagykároly melletti németaj­kú faluból származó svábok­kal. (Közismert, hogy Szat- márban számos helységben volt német betelepítés!), Mint az úrbéri iratok mutatják, a svábok is kedvezményekkel kerültek a faluba: valameny- nyien megtarthatták a szabad költözködés jogát. Ezek az előnyök kezdettől forrását ké­pezték a falu két vége közti szociális ellentéteknek. A szerződéssel betelepített és a később beszivárgott sváb csa­ládok száma — a napkori róm. kát. anyakönyvek tanú­sága szerint a XVIII. sz. vé­gére elérte a száz családot is, s így létszámuk — pár évti­zedig felülmúlta a lakosság többi elemeit is. Csupán az 1772-es úrbéri iratokban több tucat sváb névvel találko­zunk: Keniger (2), Mesinger, Hakl, Hepp, Stegh, Venczel, Plajschner, Czanker, Likli, Czobl, Tenczler, Rajner, T ehát odakint fog meg­történni, gondolta Ba­kócz, kint a tág ha­tárban, ahol nem látja senki. Balesetnek is tűnhet majd az egész. Kit vonhatnak fele­lősségre? Csakis a holtat, aki tudatlanul ült egy munka­gép vezetőfülkéjébe. Esetleg igazítania kell majd a vágó­szerkezeten. Sok mindenféle módon történhet ez a leszá­molás. — Iszunk előtte egy po­hárka bort? — Semmit — vélte Fekete feketén. — A munkagép ké­nyesebb mindenféle redves személygépkocsinál. Majd Utána, ha elvégeztük a mun­kát. Ha elvégeztük a munkát, gondolta Bakócz, vajon lesz-e már akkor kinek inni? — Esetleg ehetsz pár fala­tot — mondotta Béni —, de azt se nagyon ajánlom. A munkagép igencsak felrázza az ember gyomrát. Evés után legalább negyedórát kellene még pihennünk, arra pedig nincs időnk. Világos? — Teljesen világos, Béni. S azt gondolta még hozzá Bakócz: minden be van itt kalkulálva. Megszédültem az éhségtől, a szörnyű baleset csakis így történhetett. — Hát akkor isten neki — mondotta —, mehetünk. Ki­vezeted a gépet a határba? — Nem. Ezentúl már min­dent te csinálsz. Szóval még ez is, gondolta Bakócz. Gondolatban nyilván pontosan kidolgozta ezt Fe­kete Béni. Legyen! Nyugodtan, csendesen ér­tek ki a földre. A pótkocsik, Krajcz (2), Spinher, Knanth, Stepler, Leopold, Lerner, Eberham (Heberham), Stel, Veninger, Cernel (Czirnel), Lash, Kosprigh, Tisch, Vajt- ner, Plajtner, Jungh, Jung (2), Som, Heppel (Hebbl), Guth. A római kát. matriku- lában azonban háromszor ennyi fordul elő. Beolvadásuk azonban — mivel a helység­ben a velük párhuzamosan élő magyar nyelvű elem is jelentős volt, de a környező települések magyar volta mi­att is, — igen gyors. Sőt las­sú elmagyarosodásuk már Rakamazon és Fényen is el­kezdődhetett. Ezzel magya­rázható, hogy Napkoron meg­maradtak a régi magyar föld­rajzi helynevek és a legna­gyobb igyekezettel sem lehet felderíteni egyetlen sváb, de még újkeletű szláv vagy ro­mán helynevet sem. A politikai háttér A napkori svábok szárma­zására vonatkozóan korábban is voltak elképzelések. A XIX. sz. második felében Pesti Frigyes néprajztudós a dél-erdélyi szászoktól eredez­teti őket, az 1807-es canonica vizitatió szerint Mária Teré­zia és II. József telepíti be őket (nyilvánvalóan Dél-Né- metországból!). A magyar nép története számára valóságos kincsesbányát képező levéltá­rak segítségével tehát — mint fentebb láttuk — pontosan is megállapítható a napkori svá­bok eredete: közvetlenül Ra­kamaz és Fény helységekből kerültek Napkorra. A sváboknak a Nyírség kö­zepére telepítésénél bizonyá­ra nemcsak a Kállayak gaz­dasági szempontjai, nemcsak az igen régi róm. kát. hagyo­mányokkal rendelkező temp­lom (Szent István a védő­szentje) játszott szerepet, ha­nem az a szempont is, hogy a rebellis, nagyrészt reformá­tus lakosú megye közepén Habsburg-hű, római katoli­kus svábok telepedjenek meg. Dr. Lekli Béla levéltáros, az.Uj Magyar Köz­ponti Levéltár csoportvezetője amelyekre a termés hull majd, mind kint álltak a tábla szé­lén. — Te hoztad ki ezeket? — Én, még tegnap este. Nem lesz fennakadás. A von­tatók óránként jönnek majd. Mindenképpen betakarítjuk ma ezt a táblát is. — A szárral mi lesz? — Külön brigád viszi a silóba. Tehát nem leszünk telje­sen egyedül, gondolta re­ménykedve Bakócz, lesznek ott időnként mások is. De azért megkérdezte: — Ilyenformán nem le­szünk teljesen egyedül? — Olykor egyedül. Ketten. Aztán nekimentek a táb­lának. Micsoda isteni munka ez így, ezzel a géppel, gon­dolta Bakócz, s hirtelenjében elfelejtett mindent, megszűnt benne mindenféle félelem. De jó is a természet, de jó is a munka áldása, s tulaj­donképpen a betakarítás még a halált is megéri. Miért ne? Nem azért dolgozik az em­ber, hogy halála óráján el­mondhassa : megadtam em­bertársaimnak mindent, ami erőmből futotta ? Este már, az igazi boroz­gatás közben megkérdezte tőle Fekete Béni: — Szóval igazán féltél? — Igazán. ■ — De hát minek félni, amíg dolgozni tud az ember? Van értelme? — Nincs. — Ne is legyen. — Ne is legyen, testvér. Majd kicsi, halk dalolásba kezdtek. Nyírkárász A község múltját kutatók szerint Nyír­kárász Árpád-korabeli település. A maradványaiban ma is felismerhető földvárában a XIII. században országgyű­lést tartottak. Nagykálló előtt pedig rövid ideig a megye székhelye is volt. A település régmúlt történelme sok érdekességet takar, akár egy tanulmányra kínálkozó neveze­tesség is meghúzódik az évezredes múltban. A távoli múlt helyett néhány olyan jelleg­zetesség után kutattam, amelyre szülők, nagyszülők elbeszéléséből a ma élők is em­lékeznek, de főként a jelen nevezetességeit rögzítettem. Nyírkárász a múlt század végi agrár- szocialista mozgalmak idején már hallatott magáról. Az akkor földosztást követelők ve­zetői, élükön Kardos Ferenccel, bíróság elé kerültek. A lakosság kordában tartására több hónapon át egy huszárszázadot állo- másoztattak a községben. Az agrárproletá­rok mozgalmát erőszakkal megfékezték, de a gondolatot, a vágyat kiölni nem tudták. Az 1919-es Tanácsköztársaság idején Nyírká­rász újra a haladás első vonalába lépett. A megalakult direktórium szép tervekkel, gazdag reményekkel kezdte munkáját, de néhány hetes működésük kevés volt ahhoz, hogy terveiket valóra váltsák. A Tanácsköz­társaságot leverő fehérterror urainak az a néhány kezdeti lépés, a szándék és a tervez- getés is elég volt ahhoz, hogy a direktórium tagjait, vezetőit üldözzék. A terror, a csend­őri felügyelet miatt Üjvári István, a direk­tórium egyik vezetője Kanadába menekült, Király István pedig Özdra költözött el, ahol később nagyüzemi munkássá vált. A direk­tórium harmadik vezetője, Medve György maradt a községben. Az előző két földosz­tással (az 1890-es években és 1919-ben csak a tervezésig jutottak, a harmadikat a szov­jet hadsereg felszabadító harca nyomán 1945-ben végérvényesen befejezhették. Medve György 19-es veterán egyik vezér­alakja volt 45-ben a földosztásnak és a de­mokratikus átalakulásnak. Karász a felszabadulást követő években sem lett hűtlen múltjához. Már 1949 nyarán megalakult a Május 1. Termelőszövetkezet. Az első évek nehézségei után gyorsan meg­szilárdult, egyik példája lett az alakuló kö­zös gazdaságoknak. A termelőszövetkezetben a volt agrárproletár fiatalok néhány év után már lakásépítésre is gondolhattak. A község szélén lévő egyházi birtokot 1952-ben beta- gosították és abból osztottak házhelyeket. 1954-ben megnyílt a község első új utcája, amelyet a termelőszövetkezetről Május 1. utcának neveztek el. A szövetkezet közben­járására a fiatalok házépítési kölcsönt kap­tak, amit húsz év alatt kellett volna kifizet­niük, de a jól működő közös gazdaságban olyan jövedelemre tettek szert, hogy három év alatt valamennyien törlesztették a köl­csönt. A Május 1. utcában épített lakást Bíró János, a termelőszövetkezet akkori elnöke is. Ö külön hírre azzal tett szert, hogy már 1957-ben, a megyében elsőként televíziót vá­sárolt. Messze földről jártak hozzá az em­berek a „házi mozit” megcsodálni. Amikor az egész község termelőszövetkezetbe lépett — 1960-ban — 22 ház állt a Május 1. utcá­ban. Azóta megtöbbszöröződött az itt lakók száma, sőt vele párhuzamosan benépesült az ugyancsak új Hunyadi János utca is. A ter­melőszövetkezet hőskorát reprezentáló első házak többségét már átalakították, a mosta­ni igényeknek már kevésbé feleltek meg. A község lakóinak fő jövedelmi forrása továbbra is a mezőgazdaság, a termelőszö­vetkezet, amely többszöri egyesülés után (Gyulaháza is ide tartozik) Béke néven több mint négyezer hektár területen gazdálkodik. Jellegzetes nyírségi táj, a 11,8 aranykoronás földértékkel a gyenge kategóriájú termelő- szövetkezetek között szerepelnek. A homo­kos területre vall a rozs, a dohány, a burgo­nyatermesztés és a közel 500 hektáros erdő- telepítésük is. Terméseredményeik azonban akármelyik jó talajjal bíró termelőszövetke­zetnek is becsületére válnának. Az idei rozs­termésük 21 mázsás átlaggal, a búza pedig 39 mázsás hektáronkénti hozammal került a raktárba. Az eddig betakarított kukoricater­mésük helyi viszonylatban rekordot ígér, 60—70 mázsa között van az átlag. Két dologra különösen büszkék, egyik a homoki gyepgazdálkodás, a másik a dohány- termesztés. A 400 hektáros telepített gyep (dr. Vinczeffy debreceni professzor módsze­rével) két kaszálása 60 mázsán felüli száraz szénát adott. A dohányt a máriapócsi rend­szerben termesztik, az idei átlaguk 15 má­zsa száraz dohány. A hektáronkénti bevéte­lük megközelíti a 100 ezer forintot. Korszerű gazdálkodásukra jellemző, hogy a gyümöl­csöt a vajai NYÍRKERT, a burgonyát pedig a SOLÁNUM rendszerben termesztik. A felsorolt néhány adat is mutatja, nem érdemtelenül kapták meg a múlt évben a Kiváló Termelőszövetkezet címet. A ter­melőszövetkezetben az egy tízórás munka­napra eső jövedelem 156 forint volt. Az idei esztendő végeredményéről még korai volna nyilatkozni, azonban az eddigi betakarítási és áruértékesitési adatok arra engednek kö­vetkeztetni, hogy nem kis eséllyel pályáz­hatják meg 1979-es gazdálkodásukkal a ki­váló címet. Megállni, egy helyben topogni még egy kiváló termelőszövetkezetnek sem lehet, keresik az újabb lehetőségeket. Ilyen lesz a pecsenyebárány-értékesítés. Ugyan­csak tervezik egy Gyulaházán kihasználat-, lanul álló szeszgyár átalakítását almafeldol­gozó üzemmé. így az értéktelenebb gyümöl­csöt nem kellene távoli feldolgozóhelyekre szállítani, másrészt, amikor a télen a do­hánymunkából felszabadulnak az asszony­kezek, a léüzemben meghosszabbíthatnák a foglalkoztatást. . A községben hosszú évek óta a terme­lőszövetkezet szerves részének, egy üzem­ágának tartják a háztáji gazdaságokat. Kü­lön szakembert ad a termelőszövetkezet a háztáji termelés irányítására, az áru érté­kesítésére. A múlt esztendőben több mint 10 millió forintot forgalmaztak a háztáji gazda­ságok a termelőszövetkezeten keresztül. A mezőgazdaság mellett a másik nagy jövedelemforrás az iparba eljárók keresete. Valamikor 3—4Ö0 ember is ingázott a távoli borsodi üzemekbe, Budapestre, sőt még a Dunántúlra is. A régi ingázók alig I50-en vannak már, akik törzsgárdatagok lettek munkahelyükön, nemsokára nyugdíjba mennek, így már nem változtatnak. Nagyobb a számuk a napi ingázóknak, akikért mű­szakkezdés előtt megjelennek a kisvárdai gyárak és a záhonyi átrakóállomás autóbu­szai. A korábban fogyó község az utóbbi években újra a növekvők sorába lépett. Az eljáró fiatalok is otthon építenek kertes csa­ládi házat. Számukra a község rendezési ter­ve szerint most nyitnak a belterületen egy új utcát. Sokat változott a középületek arculata is. 1958-ban kultúrházat, 63-ban pártházat, a hetvenes évek elején pedig emeletes ta­nácsházát építettek. Fejlődött a kereskedel­mi ellátás is, de nem tart lépést a lakosság anyagi gyarapodásával, az ebből fakadó igényekkel. Nagy szükség lenne egy kis ABC-áruházra. Szűkös az iskolai tanterem­ellátás, korszerűsíteni kellene az orvosi ren­delőt is. Rövidesen megépül a ravatalozó, amellyel egészségügyi és szociális téren na­gyot lépnek előre. A község terveiben szere­pel a közvilágítás korszerűsítése, valamint az ifjúság szórakozási lehetőségeinek bőví­tése. Az utóbbira a termelőszövetkezetben dolgozó szocialista brigádok már jelentős társadalmi munkát végeztek. A kiváló termelőszövetkezet mellett a nyírkarásziak büszkék a futballcsa­patukra. Október 10-ig 10 fordulót játszottak le, valamennyit megnyerték. A ma tettei nem olyan látványosak, mint elő­deik forradalmisága, de azok nyomdokain, a mindennapok apró lépéseiből szépen épül, gazdagodik a község és vele minden szor­galmas lakója. Csikós Balázs KMvasárnapi melléklet 1979. október 21. ^

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom