Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)

1979-09-11 / 212. szám

1979. szeptember 11.

KELET-MAGYARORSZÁG

3

Könyv az üzemekben

I

rtlány könyvet olvas egy évben a szabolcsi munkás? I Milyen értékű műveket olvas? Hogyan jut könyv- hJU hoz a munkahelyén? Kik segítenek az irodalommal ismerkedőknek az eligazodásban? Ezekkel a kérdésekkel naponta találkoznak az üzemi, vállalati, munkahelyi olvasást kutatók. Megnövekedett a munkahelyi könyvtárak, olvasósarkok szerepe, sokan időhiány miatt nem jutnak el a tanácsi közművelődési könyvtárakba. Az üzemi, vállalati, intézményi könyvtárak gazdája — kivéve a szakmai könyvtárakat — a munkahelyi szakszervezeti bizottság. De valóban gazda-e, vagy csak kezd azzá lenni?

Nemrég a szakszervezetek megyei tanácsa is erre volt kíváncsi, amikor alapos elemző munka után képet alkotott a megyében lévő szakszervezeti könyvtárak helyzetéről. Hiába keresné ugyanis a munkás a könyvet a műszak után, hä nincs akár egy letéti könyvtár, mini könyvkölcsönző sem az üzemben, vagy nem megfelelő annak nyitvar tartása. De az se sokat segít rajta, ha nincs válogatási lehetőség ...

A megyei tapasztalatok szerint ma már az üzemek, vállalatok, intézmények többségében van szakszervezeti könyvtár: két év alatt 69-ről 101-re gyarapodott a könyvtárak, fiókkönyvtárak, kölcsönzőhelyek száma. Az ez év július végéig létesített újabb három szakszervezeti könyvtárral együtt 104 munkahelyi könyvári szolgáltatóhely van megyénkben.

De tudják-e a dolgozók, hogy a munkahelyükön is létezik könyvtár? Felkeresik-e azokat és van-e szakember, aki az értékesebb művekre felhívja a figyelmüket ? A könyvtárral ellátott munkahelyeken dolgozók száma a megyében csaknem 55 ezer, s nagyjából minden negyedikötödik dolgozó nem csak tud a könyvtárról, hanem állandó olvasója Is. A munkahelyi szakszervezeti könyvtárak jelenleg 12 ezer olvasót tartanak számon, akik közül — és ez örvendetes — 7400 a szocialista brigádokból tevődik össze.

Nem elegendő csak a könyvtári helyiségekről gondoskodni, bár minden itt kezdődik. S ha ebben van jócskán fejlődés, adósság is akad. Az sem mellékes, milyen a munkahelyi könyvállomány választéka, frissesége, mit érdemes kölcsönözni. Az SZMT központi könyvtára — amely módszertanilag irányítja a hálózat önálló és letéti könyvtárait, segíti a gazdasági feltételek javítását, gondoskodik a könyvtárosok képzéséről — a könyvek választékának alakulását, a rendszeres könyveseréket is szorgalmazza. Az elmúlt évben 410 letéti állománycserét bonyolítottak le, ebben az évben eddig 191 cserét végeztek. A letéti könyvtárak — ebből van a legtöbb a munkahelyeken — hatszor kaptak könyvfrissítést, hogy lépést tartsanak a könyvújdonságok beszerzésével.

De a jó és kelendő könyvállomány is lehet holt anyag, ha nincs, aki „gazdálkodjon” vele, eligazodjon a művek között és ajánlani is tudja azokat. Ezért az SZMT központi, nyíregyházi könyvtára könyvtártechnikára, a nyilvántartási, kölcsönzési munkákra is megtanítja a tiszteletdíjas könyvtárosokat, akik között sok a kétkezi munkás, de van műszaki, adminisztratív dolgozó, középvezető, nyugdíjas is. Felkészítik őket a tájékoztató szolgálatra is, csakúgy, mint az irodalom népszerűsítésére. Mindez nem köny- nyű feladat: olyan dolgozókról van szó, akika napi pihenőidejüket áldozzák fel, mert szeretik a könyvet és minél több könyvbarátot igyekeznék szerezni környezetükben.

A jó szó, az élmény is kell hát a könyvek mellé, s versengés is: ki milyen értéket ragadott meg az olvasott művekből. Ennek sok formája alakult ki: ide tartozik „Az olvasó munkásért” pályázat, rendszeressé válnak a „Szak- szervezeti könyvtári hetek”, népszerűségnek örvend a „Kell a jó könyv” című olvasómozgalom is. Megérdemlik a jutalmat, a pályadíjat a könyvet legjobban propagáló üzemi könyvtárosok, az elismerést a legjobb olvasók.

□ z író-olvasó találkozók, könyvkiállítások is az olvasótoborzást szolgálják. Gsakis így sikerült elérni, hogy a szakszervezeti könyvtárak olvasóinak 60 százaléka munkás. Ez mindenképpen elismerésre méltó, de nem feledteti azokat a nem csupán megyei tennivalókat, amelyek az igényesebb irodalom népszerűsítésében még a könyvtárainkra várnak. Az olvasók közül ma még nagyon sokan megállnak a kevés műszaki értéket képviselő könyveknél: őket továbbsegíteni még hosszú évek folyamatos feladata lesz. Sok munka vár a szakszervezeti könyvtárak hivatásos és társadalmi munkás könyvtárosaira, könyvbarátaira, hogy minél több munkásembernél váljék szokássá, nélkülözhetetlenné az olvasás. Pán Géza

Virágos rét a falak között

Onmeós kárpitosok

Mi tagadás, nem túlságosan szívderítő látvány a Szatmár Bútorgyár kárpitosüzeme. Az épület lassan már ipari emlék lesz, hiszen itt volt a mai gyár bölcsője. Sötét és szűk, üdeséget a szürke falak közé csak a tarka szövetekkel bevont bútorok hoznak. Az egyik halom mint a virágos rét, a másik pedig olyan, mint az őszi erdő.

Lesz majd új

Ury Évával, a részleg vezetőjével alig halljuk egymás hangját, mert túlsziszegnek minket a tűzőpisztolyok, melyek hol rövid, hol hosszú sorozatot engednek a fába.

— Elavult az üzem, de lesz majd új — mondja Ury Éva, amíg a szűkös helyiségekben nézelődünk.

Itt többnyire nők dolgoznak, férfit alig találni, érthető, hogy az első beszélgetőtárs is asszony, Kovács Gáborné, kárpitos szakmunkás.

— Lehet ilyen körülmények között jól dolgozni?

— Lehet, persze kicsit nehezebben, de lehet. Nem jó a világítás és a berendezések sem mindig a legprecízebbek, jobban kell figyelni. Arra például, hogy a szövet jól legyen kiigazítva, a kapocs ne álljon ki, a fa ne legyen hibás, az anyag szálegyenes legyen.

Ódalép a meós, Bujáky Rozália is.

— Meglehetősen magasak a követelmények, de minden arra mutat, hogy nem lehetetlen őket betartani. Bizonyíték erre, hogy az első félévben II. osztályú kárpitozott bútor nem került ki innen.

Jobban kell figyelni — mondja Kovács Gáborné.

Bujáky Rozália: — A lehető legjobban kell dolgoznunk.

Műszakonként 31 ezer forint

így nézve a dolgokat, úgy tűnik: jól dolgoznak itt, hiszen a képhez hozzátartozik még, hogy műszakonként 31 ezer forint értéket állítanak elő, ami éves szinten 221 millió forintot tesz ki.

Persze nem ilyen egyszerű minden, de erről már az üzemvezetői irodában váltottunk szót egy fiatalemberrel. Lieb Sándorral, a Váci Mihály Szocialista Brigád vezetőjével egészítve ki a beszélgetők körét.

— A hibák többsége — mondja Lieb Sándor — menet közben kijavítható, mégpedig úgy, hogy nem befolyásolja a gyártmány minőségét. Néhány típusnál azonban különösen kell vigyázni. A bőrgarnitúrákkal figyelni kell, hogy a tűzés hibátlan legyen, mert a bőrt felbontani nem lehet, a sérült darabot ki kell dobni. És a bőr bizony nem két fillér ...

— Sokszor azonban nem az emberek a vétkesek — veti közbe Ury Éva —, mert a tűzőgépek sem hibátlanok.

Szó esik még arról, hogy a szövetgyár nem azt minősíti I. osztályú anyagnak, ami a bútorgyár szempontjából is az lehetne, és elég sok a panasz a faanyagok gyengébb minőségére. ,

Bármi legyen — és ez egybehangzó véleményük —, a lehető legjobban kell dolgozni.

Jutalom és büntetés

Az ösztönzésre, igaz, nem régen, de már megvannak a megfelelő eszközeik. Jutalmazhatnak és büntethetnek, attól függően, hogy ki milyen szinten dolgozik.

— Havonta 150 forintot kaphat minden brigádtag — mondja Lieb Sándor. — Ebből 50 forinttal a mennyisé-1 get honoráljuk, a fennmaradó kétharmad pedig a minőség jutalma. Ez azonban nem azt jelenti, hogy mindenkinek ennyi is jut. A pénzt a brigád osztja szét, van, akinek több kerül, másnak meg éppen semmi.

— Sértődés ritkán van — szól közbe Kovács Gáborné —, mert végül is kollektív döntés alapján juthat több pénzhez mindenki.

— Hangsúlyozom, kollektív döntés — nyomatékosítja a mondottakat Ury Éva.

Volt már olyan eset is, hogy egy egész brigád maradt a hónap végén jutalom nélkül.

A beszélgetés végén újra az üzembe megyünk. Míg a szabászoktól a kész bútorig érünk, Ury Éva arról beszél, hogy most az önmeózást kezdik bevezetni. A Váci Mihály Szocialista Brigád például már e szerint is dolgozik.

Szöveg: Speidl Zoltán

Sátorponyva, bőr- és vászontáska Szakolyból

Nyolcezer futball-labda

Három hónappal ezelőtt még fák, bokrok zöldelltek azon a helyen, ahol most már a nyerges és szíjgyártó szövetkezet szakoly! üzemének új gyártócsarnoka áll. Az új üzemrész egymillió forintba került, de a szakipari munkákon kívül szinte minden feladatot társadalmi munkában oldottak meg rajta a szövetkezet dolgozói. A csarnokban a nagy alapterületű sátrakat, gépkocsiponyvákat készítik majd, amit eddig igen szűk helyen végeztek. A sátrakon, gépkocsi ponyvákon kívül egyébként jelentős mennyiségű bőrtáskát, futball-labdát, vászontarisznyát készítenek az idén a szövetkezet dolgozói.

Nemrég kaptak egy tízmillió forintos megrendelést vászontáskákra, amelyeket - az NSZK-ba kell majd exportálni. Országszerte keresettek az itt készülő, legújabb divatot követő női bőrtáskák. Az Aranypókkal 10 ezer darabos szerződésük van, de a kereskedelem jóval többet Igényelne ennél. Idei feladataik között szerepel még 8 ezer futball-labda elkészítése, s nemrég kezdték meg a riportermagnók bőrtokjainak gyártását, amikből kétezer darabot kell átadniuk (bg)

Lleb Sándor már önmagát

meózza.

V

alamikor nagy becsük volt a szakmailag nevet szerzett kondásoknak, gulyásoknak, juhászoknak; sőt, hál’ isten van ma is a híresebb hagy gazdaságokban: a Hortobágyon, Buga- con, a dunántúli Tarnócán, Kisbéren, vagy a Bükk-fen- síki lipicai-telepen. Falusi állatőrzőt azonban, csordást, kondást, ilyesmit kötéllel is nehéz fogni manapság, holott szép fizetés jár neki, havi hatezer forint, s mindaz, amit a gazdák még dugdosnak nekik. Azok az emberek ugyanis akik élethivatásul választják az állatőrzést, állatgondozást, beléptek már rég, vagy belépnek (ha felveszik egyáltalán) a termelőszövetkezetbe. Ám a háztájiban lévő teheneket is csak kell őrizni, legeltetni valakinek.

De kinek?

Már a fű legeltetésre érett tavasszal, csordás csak nem akadt. Végre, nagysokára jelentkezett egy cigány. Eddig ipari területen, segédmunkásként kereste kenyerét. Az emberek húzták a szájukat: vajon milyen kezekbe kerül így a jószág?

Fotó: Elek Emil

Választék nem lévén; hát próbáljuk meg, vélték. Heteken át figyelemmel kísérték szinte minden mozdulatát. Csak úgy, mintha véletlen lenne, egy-egy gazda elkerékpározott a legelő mellett. Hibát nem találtak. Itatáskor a csordakútnál a vályúban mindenkor friss víz volt. A

Galambos Lajos:

A csordás

szoptató teheneket a cigány minden délben hazahajtotta a kisborjakhoz. Ha nem ő maga, a felesége feltétlen.

— Nézzünk csak oda! — vélték olykor csendesen a gazdák.

Hanem a csordásnak igazi tekintélye az alábbi eset következtében lett valójában.

Egy tehén, még először lévén csordában, esti hazahajtáskor nem találta gazdája kapuját (talán nyitva sem

Védelem

ARATÄS IDEJÉN TÖRTÉNT: az egyik tsz hamar végzett a nagy munkával, a szomszéd község határába indultak a kombájnok segíteni. Az. otthoni jó szervezés szerint akartak itt is dolgozni, éjszakára kinnhagyni a gépeket, hiszen idő és költség minden este visszatérni a majorba. „Hát igen, igen ... — hümmög- tek a fogadó gazdaság szakemberei — tényleg jó ez a módszer, csakhogy nálunk nem biztos a gépek éjszakai védelme.” Kiderült, hogy van ugyan mezőőr, de vagy a figyelmében nem bíznak, vagy a korábbi rossz példák adtak olyan tapasztalatot, hogy csak az van biztos helyen, ami kerítés mögött van.

Mosolyognivaló a történet, de valamire mégis figyelmeztet: a közös, a társadalmi tulajdon védelme néhány helyen még kívánnivalókat hagy maga után.

Pedig most, az őszi betakarítás idején, amikor nagy értékű gépek dolgoznak a határban, amikor ezreket ér a termény, ugyancsak van mire ügyelniük azoknak, akiknek a vagyon védelme a feladatuk.

Természetes, hogy most is arra buzdítunk: ha a munka jobb szervezése megkívánja, esetleg a fák alatt éjszakázzanak a tele almásládák. A szántó- és vetőgépek, az üzemanyag is maradhat a határban, ha így hozza az idő. Azonban nem lehet, nem szabad elhanyagolni emellett a vagyon védelmét sem. Mert a jó termés akkor ér valamit, ha el tudják adni, ha oda kerül, ahová szánják.

A MEZŐGAZDASÁGBAN korábban is nehéz volt a közös tulajdon megóvása, hiszen sokszor nem kerítés, fedett raktár óvja a vagyont. Többnyire elég hagyatkozni a tagság becsületére, azonban idejekorán, s megfelelő ellenőrzéssel fel kell lépni azok ellen is, akik hajlamosak magukról megfeledkezni, és megdézsmálni azt, ami nem őket illeti. A gazdag betakarításkor a munka szervezői ezt is vegyék figyelembe. (lb)

volt az a kapu), berontott egy öreg özvegyasszony kertjébe s ott megtiporta a ve- teményt. A cigány csordás a jó kis, rafiavégű, csattintó ostorával hamar hazahajtotta, majd, amikor hivatalos dolgát elvégezte, hazafelé tartva betért az özvegyhez. Zsebébe nyúlt, kivett kétszáz forintot:

— Tessék, nénike.

— Dehát miért?

— Megnéztem pontosan, legalább ennyi kárt tett a rámbízott jószág.

— Akkor én is hibás vagyok — mondotta az özvegy —, nem volt bekapcsolva a kertkapu kaliantyúja.

— Az nekem mindegy, néniké, kárt tett a rámbízott állat, az pedig annyi, mintha a kárt én magam tettem volna.

S szép jó estét köszönve elment.

Azóta a tehéntulajdonosok esti beszélgetések idején a kapufélfának könyökölve mondogatják:

— Bárcsak megmaradna nekünk ez a csordás jövőre is.

— Bárcsak.

S rágyújtva hosszan nézik az elszálló cigarettafüstöt.