Kelet-Magyarország, 1979. szeptember (36. évfolyam, 204-229. szám)
1979-09-09 / 211. szám
VASÁRNAPI MELLÉKLET 1979. szeptember 9. Keresztúry Dezső versei Vénen is! Érett az alma, már leszakadna, de én nem, mégsem vágyom nyugalomba. Csendül a csengő, van még teendő, amit elértem aliig elegendő. Túl már a távol - tűnt ifjúságon, mindig, mindenben csak előre vágyom! Hetvenöt, hetvenöt: egyre sűrűbb lesz a köd, egyre sűrűbb lesz a háló, derűs munkám főbenjáró vétek, vélik az öcsök. Hetvenöt, hetvenöt: a vénember mát köhög? Örüljön, ha, bár kifúlva, fejét emelheti újra, ráúnván az ördögök. Hetvenöt, hetvenöt: számlálhatom, egyre több pálcát, bár nem fenekemre kaptam: elegem van benne: tízszer öt meg huszonöt. Hetvenöt, hetvenöt: a színjáték lepörög, de megérik tanulsága: az öreg legjobban jár, ha bölcs az emberek között. Költő, kritikus, irodalomtörténész Kultúránk tanára MEGYÉNK TÁJAIN Szabolcsbáka A MAGYAR KULTÜRÄXAK mindig voltak nagy, korszakos tanárai, kik a kort megértve, a korhoz igazítva építették a szellem bejárható útjait. Keresztúry Dezső közülük való volt. Költő, irodalomtörténész, kritikus, de mindenekelőtt az örök. mindeneket tam'tó. Volt szerkesztő — 1937— 1944-ig a Pester Lloyd kulturális szerkesztője —, volt miniszter — 45—47-ig vallás- és közoktatásügyi —, könyvtárvezető, az Akadémia fő- könyvtárosa, majd a Széchényi Könyvtár színházi gyűjteményének osztályvezetője. De persze valamilyen formában mindig tanított, így vall önmagáról: „Elhatározásom hogy tanár leszek, nagy konstemációt váltott ki családomból... Megvallom, engem nem a tanítás gyakorlata, hanem a tanulás vágya vonzott; az irodalom, a történelem, a lélektan: az ember dolgai. Talán túlságosan is sok minden érdekelt.” 1927-ben szerezte meg a magyar—német szakos tanári diplomát. Tanul a bécsi egyetemen, tagja az Eötvös-kol- légiumnak. 1929»től hét éven át a berlini egyetem magyar lektora. Mikor hazajön, az Eötvös-kollégiumban a magyar irodalom tanára. 45-től egyetemi magántanár és ugyanettől 1948-ig az Eötvös- kollégium igazgatója. A NYUGAT MÁSODIK NEMZEDÉKÉHEZ szokás számítani. De nem jellemző rá ez a besorolás, önálló egyéniség, gondolkodó költő, analizáló és értelmező kritikus. Horváth János nyomdokaiba lépve az ismertet új oldaláról megközelítő irodalomtörténész. Elmélyültség, árnyalt fogalmazás, az anyagra vonatkozó másodlagos körülmények pontos feltárása, szerepük és értelmük megvilágítása — ez jellemzi tanulmányait. Ezek az alkotó gondolkodás folyamatát képező esszék pedig mindig kötve vannak születésük idejéhez — miközben tiszteli a tárgyat. nem aktualizál erőszakosan, csak szenvedélyesen érdekli a jelen. „Nem a távoli célok, hanem inkább a közeli feladatok”. Pontosan fogalmazva adta át alapvető esztétikai igazságként tanítványainak Kant tételének — „Szép az ami érdek nélkül tetszik” — antitézisét. A szépség „Csak akkor él ha jelentése van, ha törődnek vele, ha élményt vált ki, ha része az emberi életnek. Kant híres meghatározásának éppen az ellenkezője igaz: érdek — pontosabban: érdekeltség, megérintettség, ha tetszik: szenvedély — nélkül nincs szépség”. akarsz nekem segíteni ? ... Értelek. Csinos legalább ? ... És a másik kettő kicsoda ? ... Mit bánom, hozz, akit akarsz! írathatom a kikérőket ? ... O — Nézze, Balogh szaktárs, én nem tudok magának lakatosokat szülni, sem hegesztőket. Létszámstop van, értse már meg! Ne akarja nekem bemesélni, hogy éppen az az egy ember hiányzik magának !... Majd a Dudás helyett kap valakit. Ha lesz jelentkező. Három ember hiánnyal dolgoznak másfél éve, éppen a Dudás fogja magukat a földhöz csapni ? Az emberek fölfelé törekszenek, ez természetes dolog, úgy hiszem. A maga fia miért nem jön ide magához drehálni? Na látja !... O — Gépet? Most? Négy- százezerért ? Lerobbant, lerobbant! Meg kell javítani. Ha két hónap, két hónap. Addig is dolgoznak az emberek. Mi az, hogy „és a többi?”... Szervezés kérdése. Ügy kell a munkát elosztani, hogy mindenkinek jusson. Hogy a termelékenység? Ne legyünk már gyerekek! Azt se tudjuk, holnap képszöget gyártunk, vagy harisnyanadrágot !... O — Póthitel? Képtelenség. Az egész bájzlit rég be kellett volna csukni. No, csak azért mondom. Maguk arra vállalkoztak, hogy ... legalábbis csökkentik a ráfizetést. Most meg még fejni akarnak? Ezt az elődjeik is meg tudták volna tenni. Nem megy, fiúk, beruházásról szó sem lehet. Nagyon helyes, korszerűsíteni kell az adminisztrációt ... Ezzel kapcsolatban fnég lesz egy kis észrevételem, no de nem erről van most szó. Az adminisztrációt korszerűsíteni kell, nagyon helyes. A létszámot is lehet csökkenteni, sőt, kell is, természetesen, ahogy a vállalati érdek megkívánja ... Korszerűtlen épületben valóban nem lehet korszerűen dolgozni. Nem férnek egymástól, el is hiszem. Az igazgatósági épületük legalább száz éve épült. Szerencsétlen kis unokahúgom is harmadmagával ül egy majd megmondtam, mekkora szobában ... No, csak azért mondom, hogy ismerem a körülményeiket. Kétségtelen, hogy a vállalatok ma modern irodaházakat építenek, természetes, hogy ez is a fejlődéshez tartozik, de maguk, már akárhogyan is nézzük, csak púp a népgazdaság hátán ... Már megbocsássatok, fiúk, ha még most egy irodaházat is ... Tíz emelet alatt manapság nincs az ilyesmi. Csupa üveg, villog, fénylik, messzire látszik. Értitek ... Jó, tudom, hogy áldozatok nélkül semmi sem megy. Tudom, hogy a szervezési főosztályon is hárman tipródnak egymáson, meg a többi oszIFJÜKORI VERSEIT ELÉGETTE. Pedig a költészet lényeges eleme életének. És nemcsak mint tudós értője Arany, Petőfi, Berzsenyi, Babits lírájának, hanem úgy is mint alkotó. Hol érzékeny, toll-pihe rebbenésű lírai dal, hol epikus szélességű, tapasztalat-ismeret hordalékot hordozó ekloga fut ki tolla alól. Szereti a kötött formákat, de a közlendő, a primer lírai élmény a fontos, nem a formai játék. így mindig egyszerűnek tűnik a Ke- .resztúry-versszerkezet, mert világos, az élményt azonnal azonosítja az olvasó. De ez az egyszerűség: természetesség. A lényeget tudó, magától értetődősége. NEM IS OLYAN RÉGEN — két éve sincs — a Gyulai Várszínház nagy sikerrel mutatta be „Nehéz méltóság” címen Zrínyi-drámáját — a televízió jóvoltából az egész ország láthatta. Bizonyságául változó teremtő kedvének. „Én mindig azt igyekeztem legjobb tudásom és erőm szerint elvégezni, amire úgy éreztem, kötelességem volt vállalkozni” — vallotta magáról akkor is, és ehhez kívánunk neki 75. születésnapján sok erőt, egészséget mindnyájunk gyönyörűségére és hasznára. Sz. M. tályon is sok a probléma ... Meg kell hogy mondjam, én a szervezési főosztályt is két önálló főosztályra bontanám, de erről majd máskor ... Visszatérve a lényegre: ha készítenétek egy pontos felméréseken alapuló tervezetet arról, hogy mennyiben növelné a termelékenységet perspektívájában a tudományos alapokon átszervezett szervező apparátus, akkor én azt is el tudnám képzelni, hogy megkaphatnátok a póthitelt az új beruházásra. No, nem százmilliót, legföljebb hetvenet, de elég lesz ez is az új irodaházra. Azt is megmondom, siessetek... O — Miféle műhely? Tudja a bánat! Én a mélyépítőkhöz tartozom. Amott állt még tegnap valami téglafal, ahol most a cölöpverő puffog. El kellett itt is planírozni, erre jár majd be, úgy mondják, a toronydaru. Nem idevaló vagyok én, aztán nem tudom, hogy állt-e itt valami műhely, vagy nem állt. De igencsak állhatott, mert arra a föld is olajszagú ... Ha maga jobban tudja, mit kérdezi ?... Lassabban, uram! Ideges ? ... No nézd, a nap- lopóját! Gyár még sehol! Majd lesz, ha lesz! Ö meg már kapja a nagy dohányt !... Méghogy ő az igazgató !... Én meg a váci püspök vagyok !... Trencsényi Imre H a a község legidősebb „lakója" beszélni tudna, hatszáz év szabolcsbákai története elevenedne meg, ugyanis ilyen öreg a környék nevezetességének számító hatalmas hársfa, amely messziről ráköszön az érkezőre. Gondos kezek cementinjekcióval, tapasszal és különböző eljárásokkal igyekeznek megnyújtani az öreg hársfa életét. Régen aratási vigalmaknak, madarak és fák napján kiránduló gyermekseregnek adott árnyat, mostanában inkább az itt elhaladó autósok kedvelt szalonnasütő helye. Mindent persze a matuzsálemi kort megért harsfa sem tud a községről. Amikor Szabolcsbáka, birtokcsere útján a Gut-Keled nemzetségé lett 1251-ben, akkor még magként szunnyadt valahol. De az 1570-es éveket már megérte, évgyűrűiről — ha képeket is megőriztek volna — leolvasható lenne: ekkor négy lakott portája volt a falunak sem nevezhető településnek. Az első népszámláláskor báró Dőry László birtoka volt 433 lakossal, a lakóházak száma 58 volt. Fekete dátum a község történetében 1885; az egész falu leégett. Mégis, mint a mesebeli Főnix madár, poraiból újjáéledt, élni akart Szabolcsbáka, s a nem egészen negyven éve készült vármegyei monográfia tanúsága szerint akkor 1700 lakost számlált, 84Ö- férfit és 860 nőt. Két földbirtok — a Weisz Mór és Diener Pál tulajdona — uralta a 3400 holdas határt, az itt élők többsége törpebirtokos volt, magyarán» néhány holdas kisparaszt és földnélküli zsellér. Körjegyzőségi székhely volt a múltban, hozzá tartozott a négy kilométerre lévő szomszéd község, Anarcs. S amikor ottjár- tunkkor szóba került; milyen eltérő mentalitás jellemző a bákai és az anarcsi emberre, azt mondták többen: a bákaiak inkább ragaszkodtak a régi életmódhoz, a földhöz, a faluhoz. Megőrizték a faluközösségre oly jellemző vonásokat, mint a meghittség, a családiasság. Ez érezhető ma is, ha végigmegy az ember a bákai utcán, vagy betér beszélgetni a vendéget különös szívességgel fogadó emberekhez. Otthon érzi magát a vendég, mert tiszta szívvel fogadják és avatják be mindennapjaikba. Milyenek is ezek a mindennapok Sza- bolcsbákán? Tanácselnök kísérőnk, Papp István kalauzolt bennünket, éppen ott tartott hivatali órát. Néhány éve a tanácsi közigazgatás korszerűsítése folytán, Szabolcsbákát a lélek- számban ötszázzal nagyobb Anarcshoz csatolták, mint társközséget. A dolog érdekessége, hogy az anarcsi tsz viszont a sza- bolcsbákaihoz csatlakozott, így a közigazgatás székhelye Anarcs, a gazdálkodás központja pedig Szabolcsbáka. A magyarázat, a logika az ebben, hogy alakulása óta a bákai tsz gazdálkodott eredményesebben, ez az egyesülés után is folytatódott. A két község közös tanácsi kasszájába a társközség, Szabolcsbáka évente alig egy Trabant árát adja, mintegy 70—75 ezer forintot, községfejlesztési hozzájárulásként. Ha csak ennyit kapna vissza közös beruházások fejében, bizony kevés lenne. De nem ennyit kap: az egyesülés óta gyorsabb léptekkel fejlődik, mint azelőtt. Egymás után sorolják, mi épült, változott azóta: óvoda 1,4 millióból, melyhez 600 ezer forintot a megyei költségvetésből kaptak, a többit az egyesült tsz és a községi tanács fedezte. Utak épültek a legsárosabb utcákban, villany a Kis utcában, 400 ezer forintból felújították a művelődési házat, ahol szélesvásznú mozi is van — és itt kapott helyet a könyvtár, kellemes, bár nem nagy olvasószobával. Épült az iskolának gyakorló tanműhely, ahol a fiúk és lányok a főzés, a háztartás „tudományával” is megismerkednek, és néhány esztergapad is segíti a technikai alapismeretek lerakását. Szép úttörőudvar, sportfelszerelésekkel, három buszváró — és még számos helyileg igen szükséges létesítmény tartozik az utóbbi évek eredménylistájához. A szekérről repülőgépre szálltunk — így mondták ezt a bákai falugyűlésen a társközségben lakók, amely a legbeszédesebben jelzi az elégedettséget. Persze azt is jól tudják — és ezt sem titkolják a helybeliek —, hogy a saját jó munkájuk teremtette meg a fejlődés erkölcsi alapjait. Nem a székhely községtől várják a „mannát”, a maguk erejéből is mindent igyekeznek megtenni. De a legfontosabb itt is a munka, a megélhetés. Vajon el tudja-e tartani a falu valamennyi alkóját? Növekvő vagy fogyó község Szabolcsbáka? Mit hoz a jövő? Ha a bevezetőben említett adatra gondolunk, amely szerint jó negyven évvel ezelőtt kétszázzal több ember lakott Bákán mint jelenleg, fogyó községnek is nevezhetnénk. De a valóság mégsem ez, a második világháború számlájára írandó a lakosság embervesztesége, Báka. ha nem is rohamosan, inkább lassan, de népességben is gyarapszik. A tsz különösen 1966 óta — amikor új vezetőséget választottak — mind jobb megélhetést nyújt a tagoknak, amiért persze keményen meg kell dolgozni, sárban, fagyban, kánikulában. A tagság átlagéletkora 45—50 év, a létszám 540, a ténylegesen dolgozó tagok száma viszont csak 260. Erős, sokat tudó gépekkel, vegyszerekkel szükséges pótolni itt is a hiányzó emberi kezeket. A fő megélhetési forrás jelenleg a burgonya, a dohány, az őszi búza, a kukorica, a napraforgó, a téli alma, az állattenyésztés. Tsz-tag és vezető nagy gondja az idén: hogyan pótolják az időjárás mostohasága miatti terméskiesést, a dohányban kártevő Y- vírus okozta károkat. Minden jó ötlet aranyat ér, így egyebek között az is, hogy az almát helyben szeretnék csomagolni, hogy két-három forinttal többet kapjanak érte. Még az sem mellékes bevétel, hogy a dohányszárítót úgy is igyekeznek kihasználni, hogy a környező tsz-ek számára bérszárításra kiadják... A jövőben az állattenyésztést szeretnék erősíteni, ami mégsincs úgy kitéve az időjárás viszontagságainak, mint a növénytermesztés. S itt nemcsak a hozamokra, a tehenek kényelmére gondolnak, hanem az ott dolgozó emberekre is legalább úgy. Ezért nem sajnálják a pénzt az új, munkát köny<- nyítő gépektől és a fürdőtől, Zuhanyozótól, ami az állattenyésztésben dolgozók munkáját teszi kulturáltabbá. Persze nem csupa szép itt sem minden: ma még a fejlődés ellenére sem tudja eltartani teljes mértékben lakóit a bákai föld. Az itt lakóknak nem egészen kétharmada buszra ül, vagy vonatra száll és mindennap beutazik Kisvárdára a VSZM-be, a Vulkánba, a baronfigyártoa, mások Komoró, Fényeslit- ke, Záhony vasúti gócpontjain találnak munkát. Nem mindig kényelmes az utazás. A községet buszközlekedés köti össze a többi községgel, a járási székhely Kisvárdával, de estére korábban el kell indulni az éjszakai műszakosoknak, pedig mehetnének később is, ha lenne busz, de az utolsó este 7 óra után indul a községből... I^üszkék arra, hogy minden évben beP> jutnak a gyermekek a középiskolába — az idén is négyen Nyíregyházán kezdik a középiskolát — de aggasztja őket, hogy két nevelő gyesen van, egy álláshely pedig üres, hiába hirdetik meg évek óta. Nincs híres emberük, történelmi nevezetesség sem — kivéve az 1700-as évekből származó műemlékjellegű fa haranglábat —, de mind több az induló fiatalok közül az értelmiségi munkát választó óvónő, pedagógus, agrárszakember. A jövőt bogozva tudják az itt élők: tizenöt-húsz év múlva teljesen összenő a község Anarccsal, az pedig Kisvárdával. S valamikor az ezredforduló táján már városkörnyéki községként emlegetik talán a Guí'Keled nemzetség egykori táborhelyét. Páll Géza KM T5
